Somogyi Hírlap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-10 / 238. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP AUTÓSVILÁG 1995. október 10., kedd Egy német kispolgári autó - nagypolgári allűrökkel Műholdról vezetik a sofőrt A kormány mellett a „kalauz” „döcög” akár óránként 230 ki186 lóerős HPE a Lanciától A Lancia-gyár a közelmúltban mutatta be egyik legnépszerűbb modelljének, a Deltának a háromajtós változatát. A' HPE jelzésű mo- dellcsaládhoz valamennyi erőforrás megrendelhető, amely az ötajtós változathoz is kapható volt. A csúcs a 2 literes, 16 szelepes turbómotor, amelynek teljesítménye 186 lóerő. Peugeot a hercegnek Rendkívül érdekes verzióban hozta forgalomba új kisbuszát a Peugeot. A 806- os kisszériás változatához Antoine de Saint-Exupéry Kis hercege adta az ötletet. Az autó fényezése az égboltra és bolygókra utal, míg a rendkívül népszerű mese egyéb szereplőit is megjelenítették, a légzsákokba például a bárány arcképét varrták bele. Szlovákiában a Volkswagen A Volkswagen szlovákiai leányvállalatánál az idén mintegy 10 milliárd koronát fordítanak fejlesztésre. A befektetés a termelés felfuttatását célozza, mivel 1995-ben már 20 ezer személygépkocsi illetve 186 ezer hajtómű gyártását tervezik. A pozsonyi gyártóműben a korábban összeszerelt típusok mellett megindult a Golf összkerék- hajtású változatának az ösz- szeszerelése is. Limitált Mercedesek Stirling Moss 1955-ös Mille Anglia győzelme emlékére különleges kivitelű, ezüstszürkére fényezett sorozatot bocsát ki a Mercedes cég. A híres-neves 300 SLR modellre nosztalgiával emléke- zők kedvéért meghatározott darabszámú SL 280-as, 320- as és 500-as kerül a viszonteladókhoz, amelyek messziről felismerhetők lesznek hatküllős könnyűfém tárcsákról és az első sárvédő oldalán díszelgő, kockás zászlót idéző emblémáról. Kisbusz a Seattól A VW csapathoz tartozó Seat is bemutatta saját kisbusz verzióját. A járművet Alhambra névre keresztelték. Első lépcsőben egyetlen motorral, az Ibizából jól ismert 2 literes, 115 lóerős erőforrással készül majd. Az igazán luxusra vágyó autóvásárló inkább betér a Mercedes-, vagy a BMW-, a Volvo-, netán a SAAB-kereskedőhöz, ha húzzák a zsebét az ezresek, de még az Opel Omegájától is fintorog, mert úgy tartja, ez a márka a kispolgároké. Na jó, megengedi, a középrétegeké is. Pedig ha nem az előítéletek, hanem a műszaki teljesítmény és a belső komfort alapján ítélne, talán más véleményen volna. Az új Vectra olyan mint az átlagnémet. Sugárzik róla az önbizalom. Szinte rá van írva: kérem, ez a kocsi meg van csinálva! Több ezer ember négy évig dolgozott a masinán, hogy az Omega után a középkategóriában is letegye a német autógyártás névjegyét az asztalra. Ha hinni lehet Jürgen Fritsc úrnak, a Vectra fejlesztési csoportvezetőjének, kereken két és fél milliárd márkába került, amíg a rakás tervrajzból autó lett. Nem is akármilyen. Tágasabbra szabták az utasteret, hogy a bent ülők kényelmét növeljék, átalakították a futóművet, amely szinte teljesen kirekeszti a kasz- niból az útzajokat. Átvették az Omegánál már bevált dinamikus biztonsági futómű-konstrukciót, mindezt valamennyi változatnál szériafelszerelésként kínált ABS-szel párosították. Az elektronikus blokkolás- gátló a négy kerékre külön-külön ügyel, így akkor sem szabadul el a kocsi, ha egyik kereke száraz, másik síkos úton szalad. Most ősszel kerül a kereskedőkhöz a kocsi, de a gyár az első naptól teljes választékot kínál: 26 féle modellből, 4 féle felszereltséggel, 6 féle különböző motorral lehet rendelni. A legkisebb a nyolcszelepes, 75 lóerős 1,6 literes szentgotthárdi motor, aminek van egy muszklisabb, 100 lovas, 16 szelepes változata is. Készül 115 lóerős, 1,8 literes, 16 szelepes, valamint egy 136 lóerős 2 literes, 16 szelepes erőgéppel, az igazán ínyenceknek pedig 2,5 literes 170 lóerős, V6-os motort ajánlják, ami csak úgy félvállról lometert is. A legtakarékosabb az 1,7 literes, 82 lóerős turbódízel, a gyári adatok szerint 6 literrel beéri százon. A legkisebb, 1,6-os Otto-motort kivéve, valamennyi a legkorszerűbb Ecotec-családba tartozik és DOHC-vezérlésű. A kocsikban egyébként minden van, ami szem-szájnak ingere: kétoldali légzsák, a kívánt sebességre beállítható tempómat, kipörgésgátló, ütközéskor a szó szoros értelmében berobbanó övfeszítők, különlegesen merevített karosszéria, olyan automata váltó, amelyik állóhelyzetben magától üresbe kapcsol, s jövőre talán már oldallégzsákkal is készülnek Vectrák. A műszerfal visszafogottan elegáns, minden kézreeső helyen van és jól átlátható. Az ülések kényelmesek, jól tartják a vezető hátát, derekát, csupán - s ez a kocsi ilyen rövid idő alatt tapasztalt egyetlen gyengéje - a „tömör” kaszniból se balra, se jobbra fordulva nem lehet hátrafelé kilátni. A csomagtartó családi méretű. És a legnagyobbakban van még valami, amitől a közép-európai, Trabanton nevelkedett ész megáll: egy műhold vezérlésű, beszélő „mitfahrer”. Tessék elképzelni: beül a sofőr a kocsiba, bepötyögteti a számítógépbe, hogy Budapestről a debreceni Ló utca 3-ba szeretne elmenni (persze ma még csak a német városok és az ottani Ló utcák vannak feltérképezve) és egy kis tévéképernyőn megjelenő nyíl és hozzá öt választható nyelven megszólaló kellemes férfihang jelzi, merre tartson, hol térjen le az útról az ember. A városban melyik sarkon kell jobbra, majd balra fordulnia, hogy az adott ház előtt találja magát a vezető. Kétszáz kilométert mentünk úgy, hogy rábíztuk magunkat erre a Philips-alkotta csodára - és célhoz értünk! Pedig mindent megtettünk, hogy eltévedjünk: nem tartottuk be a tanácsait, egyenesen tovább mentünk ott, ahol szerinte le kellett volna térni, balra fordultunk, ahol azt mondta jobbra menjünk. Mindig talált egy másik, még követhető megoldást a komputer. Igaz, egyszer összetörtük a nem létező lelkét: addig mentünk másfelé, amíg kifogtunk rajta. Nem tudott mást ajánlani, mint a visszafordulást. Ez a „kütyü” most mintegy 3000 márkába kerül, de azt ígérik, rohamosan csökken majd az ára. Ha hinni lehet a tervezőknek, magyar térképészek is dolgoznak az újabb országok, újabb városok digitalizálásán és CD- lemezes feldolgozásán. Somfai Péter Frankfurti újdonság: a Vectra kombija KAPOSVÁRI AUTÓÁRAK Autótípus évjárat ár (ezer Ft) telephely Mazda E 2200 D tgk 1993 1440 King a Ford Ford Fiesta 1,6 D 1985 470 King a Ford Ford Escort cabrio 1,3 1984 420 King a Ford Trabant 1,1 1990 275 King a Ford Opel Astra 1,7 DTL 1995 1789 Opel Molnár Opel Astra 1,6 i 1992 1359 Opel Molnár Mitsubishi Colt 1,8 D 1990 789 Opel Molnár VW Golf 1,6 D 1985 699 Opel Molnár Mazda 626 2.0 D 1992 2249 Mazda Tóth Mercedes MB 100 1988 987 Mazda Tóth Seat Terra 1,4 D 1993 1190 Mazda Tóth Audi A4 1,6 B 1995 3550 Karg-center Audi 80 1,9 TDi 1992 2350 Karg-center VW Golf 1,4 CL 1993 1480 Karg-center Fiat Regatta 1,7 D 1984 315 Karg-center Mitsubishi Colt 1,5 1986 398 Karg-center Peugeot 309 2,0 D 1991 830 Ági-keresk. Ford Fiesta 1,6 1984 367 Ági-keresk. Skoda 120 GLS 1986 189 Ági-keresk. Trabant kombi 1985 98 Ági-keresk. Toyota Corolla 1,3 B 1987 565 Autófarm Renault 19 1989 820 Autófarm VW Golf 1,3 B 1986 560 Autófarm Opel Kadett 1,3 B 1985 460 Autófarm Mitsubishi Space 1,8 B 1986 609 Autócity Peugeot 205 GTI 1987 420 Autócity Fiat Unó 900 B 1987 415 Autócity Alfa Romeo 1,5 B 1982 215 Autócity Alfa Romeo 33 TD 1987 ' 420 Peugeot Kampf Peugeot 205 XAD 1993 696 Peugeot Kampf Peugeot 605 Srdt 1990 1299 Peugeot Kampf Ford Escort 1,1 B 1986 470 Peugeot Kampf Fiat Punto 55 1995 1150 Fiat Budai VW Golf 1,6 D 1986 580 Fiat Budai Fiat Unó 1,3 D 1985 370 Fiat Budai Seat Ibiza 1,3 B 1993 1250 Seat Zsillé Suzuki Swift GLX 1.3 1995 1410 Renault Törekes Suzuki Swift 1,0 1993 850 Renault Törekes Renault 19 TDE 1,9 D 1988 1070 Renault Törekes Renault Expr. kombi 1,2 ___________l __________ 1 994 1450 Renault Törekes Háttéripari és vagyonvédelmi seregszemle Újdonságokkal teli autóshow Kaposváron A hétvégén rendeznek — immár harmadik alakommal — Autó-, Versenyautó és Biztonságtechnikai Kiállítást Kaposváron. Az autós seregszemlére tizennégy helybéli autókereskedő hozza el legújabb portékáit. Az autókiállítás pénteken délután három órakor kezdődik a Szent Imre téren. Ezt megelőzően azonban a belváros számos pontján a járókelők az Utcán is megszemlélhetik azokat az autócsodákat, amelyek ünnepi felvonuláson robognak végig majd Kaposváron. Szombaton reggel a katonai helyőrség fúvószenekara szolgáltat reggeli ébresztőt. A kiállítás fél tízkor nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt, akik ezen a napon játékos KRESZ-vetélkedőkön vehetnek részt a rendőrség előtti téren, illetve a főkapitányság aulájában. A hírek szerint az autós seregszemlén — csakúgy mint az eddigieken is — a kereskedők számos újdonsággal lepik meg a kiállításra kilátogatókat. Lesz ismét háttéripari kiállítás — melyre a szervezők várják még a jelentkezőket. A vagyonvédelmi programok elsősorban a biztonságtechnikai újdonságokra koncentrálnak majd, nemcsak elméleti előadásokkal, de gyakorlati bemutatókkal is. A bemutatóra a biztosítók is eljönnek ajánlataikkal. A Hungária, az Állami és a Providencia biztosítónál azonban nem csak érdeklődni, de üzletet kötni is lehet a kiállítás ideje alatt. Á belépés — mint azt már a kaposvári közönség megszokhatta — az autókiállításon ingyenes. Érdemes azonban tombolát vásárolni, melynek fődíját vasárnap délután sorsolják ki a szervezők a Szent Imre téren. Roadster Angliából Újra divatba jöttek a kétüléses roadsterek. Idén mutatkozott be a Fiat Barchetta, a BMW Amerikában piacra dobta a Z3-at, s most Angliában a patinás Lotus cég is jelentkezett egy „szívtipróval”. Az Elise névre keresztelt kicsike különösen merev alumíniumvázára szénszálas műanyag ruhát húztak, öntömege mindössze 675 kilogramm. A mozgatásról 1,8 literes 16 szelepes motor gondoskodik, mely az Elánból származik. Nulláról százra 5,9 másodperc alatt ugrik, végsebessége 202 km/h. A sportos menetteljesítmények ellenére a motor meglepően takarékos, tartós 90-nél mindössze 5,7 litert, városban 9,8 litert fogyaszt. Megyénkben az idén kevesebben jelentkeztek utánképzésre Somogybán vezet a gyorshajtás Az utóbbi időben sokkal kevesebb somogyi autóst küldtek valamilyen vétség miatt utánképzésre. Látványosan csökkent például az ittas vezetők aránya, ugyanakkor továbbra is sok a gyorshajtó. Az első évhez viszonyítva csaknem felére esett vissza a tanfolyamra jelentkezők száma. Ezt Szondi István, a Somogy megyei Közlekedési Felügyelet munkatársa mondta. Az utánképzést alig négy éve vezették be. Az első esztendőben több mint nyolcszázan frissítették fel tudásukat. Ezt követően fokozatosan csökkent a részt vevők aránya. Tavaly 498 járművezető hallgatta az előadásokat, az idén szeptember végéig mindössze 324. Az utánképzési csoport vezetője úgy látja, hatékony a kidolgozott oktatási program. — Az utánképzősökkel közlekedési szakemberek és pszichológusok foglalkoznak. Az oktatók célja, hogy a hallgatóknak az alapvető közúti előírásokat újból elmagyarázzák, a régebben tanult ismereteket felelevenítsék. A program lényeges eleme az is, hogy a jelentkezők a közlekedésben elengedhetetlen magatartási formákat is elsajátítsák — tette hozzá Szondi István. A képzés egyik eredménye, hogy jelentősen csökkent az ittasság miatt jelentkezők száma. Míg tavaly 276, ittasságon rajtakapott vezető vett részt a programok valamelyikén, az idén mindössze 217. A jogosítvány bevonási okok között előkelő helyre kerültek a gyorshaj- tók. Az elmúlt év hasonló időszakában huszonnégy száguldozó fizette be az utánképzési díjat, most harminckettőre emelkedett számuk. Az adatok szerint a gyorshajtók kilencven százaléka férfi és többségüket lakott területen belül fényképezték le. Átlagosan 90-100 kilométeres sebességgel suhantak el a traffipax mellett. A szakemberek számára is figyelmeztető, hogy sok köztük a fiatal, akinek jogosítványán alig száradt meg a tinta. Az utánképzősök életkor szerint megoszlása szembetűnő. A hozzáértők szerint igazán a 20-25 év közötti vezetők a veszélyesek. Jellemző, hogy ez a korosztály adja a jelentkezők egy ötödét. A felmérésekből kiderül, hogy a másik rizikós csoportot a 30-33 éves vezetők csapata alkotja. Ők már több éves gyakorlattal rendelkeznek — hangsúlyozta az utánképzési csoport vezetője —, ám ez sokukat elbizako- dottá teszi. A negyven évnél idősebb vezetők közül alig akad jelentkező. Becslések szerint az idén 400-nál kevesebb lesz a hallgatók száma, ami a szakértők szerint jövőre várhatóan tovább csökken. Harsányi Miklós