Somogyi Hírlap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 206-230. szám)
1995-09-06 / 209. szám
1995. szeptember 6., szerda SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 3 A viták ellenére is dolgozik az új iskolaigazgató Patt helyzetben a tengődi önkormányzat A tengődi képviselők a tantestület és az iskolaszék véleményének tárgyalása nélkül fogadták el - 3 pályázó közül - Nagy Miklós pályázatát a meghirdetett általános iskola igazgatói álláshely betöltésére. A határozatra törvényességi észrevételt tett a Somogy Megyei Közigazgatási Hivatal... Annak idején beszámoltunk róla, hogy Tengődön nagy vihart kavart az önkormányzati döntés, amely szerint a testület 5:2 arányban a szakmailag leggyengébbnek ítélt pályázatot fogadta el az igazgatói állásra. Ruzicska Zoltán polgármester megerősítette lapunknak azt az információját, hogy a megyei közigazgatási hivatal törvényességi észrevételt tett az önkormányzati határozatra, mert olyan pályázót választottak az iskola igazgatójának, akiről az önkormányzat nem szerezte be az iskola tantestületének, valamint iskolaszékének a közoktatásról szóló rendelete által kötelezően előírt véleményét. A polgármester elmondta: pótlólag mind a tantestület, mind pedig az iskolaszék véleményt mondott Nagy Miklós pályázatáról. Ennek ellenére a testületnek nem volt lehetősége érdemben foglalkozni a törvényességi észrevétel megszüntetésével, illetve a bekért vélemények megtárgyalásával, mivel az önkormányzatnál még mindig nincs jegyző. A törvényességi észrevétel megszüntetésére csak a testület hivatalos működésekor, jegyző kinevezése, vagy megbízása esetén kerülhet sor. Nagy Miklós pályázatot nyert igazgató megkezdte a munkát Tengődön. K. J. SOMOGYI HÍRLAP Várnai Ágnes jegyzete Újraosztás és vesztés A kórházak szerkezetátalakítása kapcsán országosan mintegy 3000 orvosnak kell új munkahely után néznie. Megyénket — az ANTSZ megyei intézetének szakemberei szerint — nem érinti ez a gond, hiszen egyelőre nem kell bezárni kórházat. Ha mégis állás nélkül marad néhány intézeti orvos, a háziorvosi praxis biztosít számukra munkát. Az alapellátás és a házi gondozás ugyanis egyre nagyobb sújt kap a betegellátásban. A szakmai képzés, átképzés lehetőségét a tárca a világbanki kölcsönből kívánja biztosítani. Kérdés azonban, hogy az önkormányzatoknak lesz-e anyagi lehetőségük az újabb háziorvosi körzetek létesítésére, akkor, amikor a meglévőket is csak nehezen képesek fönntartani. A háziorvosok számának gyarapodása nyomán többen „árulnak majd egy gyékényen”, azaz ugyanannyi beteg kártyájából, több háziorvosnak kell gazdálkodnia. Az egyenlőtlenség vélhetően tovább növekszik. Jó néhány példa van erre Somogybán is, hiszen eddig is a szimpátia alapján döntöttünk leendő orvosunk mellett. így adódhatott, hogy egyesek 1400, míg mások 2000 kártyával gazdálkodhattak. A legújabb szakmai elvárás az 1500 kártyát tartja optimálisnak mondván: kevesebb beteget, jobb színvonalon látnak majd el. Ha ennél több személy kártyáját fogadja el az orvos, számolhat a degresszióval. Sokan — ennek ellenére — ma is vállalják a nagyobb körzetet. Úgy gondolják: amit elvesztenek a réven, azt behozzák a vámon. A beteg ember, ha ragaszkodik orvosához nem sajnálja azt a kevéske hálapénzt. A kérdés már csak az: vajon javul-e érdemben az ellátás színvonala attól, ha csak a lapokat osztjuk újra. őszi munkák Kányán Részvénytársaság marad a kaposvári vagyonkezelő Végszükségben kríziskölcsön Három nagy traktor szánt, 12 MTZ traktor pedig az egyéb őszi talajelőkészítő munkákat végzi a kányái Március 15. Szövetkezetben. Az idén első alkalommal, új növényként százhatvanöt hektáron repcét is vetnek. Ha tudnak hibridrozs vetőmagot vásárolni, akkor száztíz hektáron az a növény, ha nem, abban az esetben őszi árpa kerül a talajba. (Folytatás az L oldalról) A tegnapi közgyűlésen tettek esküt és vették át megbízólevelüket a toponári és a kaposfü- redi településrészi önkormányzatok megválasztott képviselői. A kísérlet ugyan érdektelenségbe fulladt, ám az eddigi tapasztalatokat figyelembe véve tovább folytatják a megyeszékhelyen a szelektív hulladék- gyűjtésre való áttérést. Ez ugyanis mindenkinek érdeke. Az önkormányzat — a Városgazdálkodási Részvénytársasággal közösen — tavaly kezdett szelektív hulladékgyűjtési kísérletet a volt tisztviselőtelep családi házas részén. Kezdetben szinte teljes körű volt a bio- és a papírhulladék különgyűjtése, a későbbiekben azonban már vegyes szemét is keveredett a kihelyezett konténerekbe. Az érdektelenséget a szervezők a propaganda és az eredmények ismertetésének hiányával magyarázták. A gazdaságosságon Az országban nyolcadikként Kaposváron nyitott nagykereskedést a világ legnagyobb ipari szerelvény, szaniter illetve fűtéstechnika-kereskedő cégének magyar leányvállalata a MART kft. A cég abban különbözik a hasonló érdekeltségű társaitól, hogy elsősorban nem a fogyasztók, hanem a felhasználók igényeit kívánja messzemenően kielégíteni. Talán ezért is hívják egységeiket Mester Centrumnak. — A közvetlen értékesítésnél fontosabbnak tartjuk a partnerkapcsolatok kiépítését — mondta Török Gábor ügyvetúl — mint dr. Fazekas Sán- dorné műszaki igazgató elmondta — , a városnak a szeméttelep beruházásával kapcsolatos állami támogatások elnyerése érdekében is jelentős érdekei fűződnek a szelektív hulladékgyűjtési rendszer kialakításához. Ezért a képviselő-testület úgy foglalt állást, hogy ki kell dolgozni a csoportos szelektív hulladékgyűjtés jövő évi bevezetésének feltételeit. Különösen nagy figyelmet kell fordítani a megfelelő propagandára. Megtárgyalták a kaposvári önkormányzati képviselők az egészségügyi ellátásról szóló beszámolót. Dr. Gimesi Mihály tanácsnok felvetette: elégtelennek tartja a fogászati ügyelet rendelési idejét. Jelenleg az Ezredév utcai ügyelet hétköznap este 19-24 óra között, hétvégén 8-tól 13 óráig működik. Tapasztalatai szerint erre sokkal nagyobb igény van a megyézető. — Nem árut kínálunk, hanem egy komplett szolgáltatáscsomagot, aminek segítségével a vállalkozók, kivitelezők könnyebben dolgozhatnak. Amellett ugyanis, hogy nálunk minden szükséges anyagot egy helyen beszerezhetnek, szaktanácsot adunk kell, sőt segítséget nyújtunk nagyobb munkák költségvetésének elkészítéséhez is. Bár a kaposvári raktárban „mindössze” 1200 árucikket tartanak, a dunakeszi központban 12 ezer fajta található, a számítógépek nyilvántartásában pedig az ügyvezető szerint ben. Javasolta: kezdjenek tárgyalásokat az ÁNTSZ-szel a kérdés megnyugtató rendezéséről. Dr. Szili Mária népjóléti igazgató elmondta: a fogorvosok véleménye szerint nincs szükség állandó fogorvosi ügyeletre. Megjegyezte azt is, hogy várhatóan számolni kell a fogorvosi ügyelet finanszírozásának megszüntetésével. A felmerült vita alapján ezt a témát — szakmai felügyelet véleményének kikérésével — novemberben újra tárgyalja a testület. Döntöttek a képviselők arról is, hogy 1996. január 1-től a krízishelyzetek megoldására kölcsönt adnak az arra rászorulóknak. Az új támogatási rendszert a szociális ellátás keretén belül vezetik be. A kölcsön feltételrendszerét átdolgozásra javasolták és a novemberi ülésen újra megvitatják. S. Pap Gitta 85 ezer félét tárolnak. De nem csak tárolnak, hanem napok alatt beszerzik, és ha kell, kér résre az építkezésre ki is szállítják. Az új kaposvári üzletben, a többihez hasonlóan lakossági ügyfeleket is kiszolgálnak. Mivel a vállalkozóknak 20-25 százalékos kedvezményt adnak, amiből még ők is tudnak továbbadni a megrendelőknek, esetenként a beszereléssel együtt kerül annyiba egy árucikk, mint a boltban. Nem véletlen, hogy az áru helyett inkább egy iparost ajánlanak a Mester Centrumban. V. O. Fonodái remények a Masterfil Rt-nél A Masterfil Rt kaposvári gyáregysége az idén 1,6 milliárd forint bevétellel számol. Tavalyi forgalmuk 1,2 milliárd forint volt. A nyári leállás után a termelés folyamatosan nő, a tervek szerint napi 16 tonna alapanyagot állítanak elő. Ebben az évben előreláthatóan csaknem 3600 tonna fonalat gyártanak a kaposvári fonodában. Megszépült rendelő Kaposújlakon Felújíttatta a község orvosi rendelőjét a kaposújlaki ön- kormányzat. Tegnaptól már a megszépült környezetben vizsgálhatja a betegeket az orvos. A rendelőt korszerű központi fűtéssel látták el és a mellékhelyiségeket is felújították. Összevont könyvtár a vései iskolában Vésén összevonták az iskolai és a községi könyvtárat; szélesebb könyvválasztékkal és komfortosabb körülmények között fogadja az olvasókat. Az iskolában már nem összevont osztályokban tanulnak a diákok. Az intézmény 1-8 osztályban osztott tagozattal kezdte a tanévet. Ivóvíz Öreglakon koncesszióban Jelentős javulást hozott Öreglak ivóvízellátásában, hogy nemrég átadták a község 1. számú, új kútját. A jó minőségű vízből percenként négyszázötven-ötszáz liternyi kerülhet be a vízvezetékrendszerbe, s ezáltal megszűntek az időnkénti ivóvíz-gondok. A kútfúrás 1,3 millió forintba került, amire az önkormányzat számára az 1994/95. évi koncessziós díj biztosított fedezetet. Áll már Táskán az idősek háza Több hetes (kényszerszabadságra küldte a kaposvári Mastaba Kft a táskái öregek otthonán dolgozó munkásait. Az intézmény szerkezetkész állapotban van. Az önkormányzati beruházásban épülő, egy és kétszemélyes apartmanokból álló idősek háza, eddig közel ötven millióba került — ám a befejezéshez további harminc kellene. Egy-egy apartmanhoz 1-1,2 millió forintért jutnak a rászorulók. Mester Centrum nyílt Kaposváron Az iparosok új áruháza Tizenkétezer féle árucikk szerepel a számítógépes „raktárban” fotó: lang Róbert Hulladéklerakót adtak át Berencsepusztán Környezetvédő fejlesztés Öt Balaton közeli település — Látrány, Somogytúr, So- mogybabod, Visz és Karád — másfél év alatt összesen 17 millió forintot költött környezetvédő beruházásokra. A már működő kazettás kommunális folyékony hulladék- lerakó mellett Berencsepusztán tegnap adták át műszakilag a kommunális szilárd hulladéklerakót, amelyet mintegy ötmillió forintból valósítottak meg a szomszédfalvak. A két környezetvédő beruházásra 8,4 millió forintos állami céltámogatást nyertek el, így aztán egyetértenek abban, hogy pénzt hoz az ésszerű együttműködés. A tegnap átadott szeméttelep a következő tíz évben megoldja a községek hulladékelhelyezési gondjait, miután évente 1500 köbméteres kapacitással működtetik majd az ötezer négyzetméteres területen. Egyébként a két műtárgy több, mint 3 hektáros területen létesült. Ezidáig a falvak saját szemétlerakót működtet-, tek, most tulajdonképpen az öt helyett építettek egyet, amely azonban nemcsak korszerű, hanem a könyezetvédő elvárásoknak is megfelel. Igaz, az ANTSZ ideiglenesen járult hozzá a működtetéséhez, mindaddig, amíg az üzemeltető cég ki nem alakítja a hatósági előírásoknak megfelelő telephelyet és szociális létesítményeket. Ez azonban várhatóan nem befolyásolja azt, hogy október 1-től már itt fogadják a településeken gyűjtött hulladékot. Az is várható, hogy egy vállalkozó kezébe kerül az öt település szemétszállításának és kezelésének működtetése, míg eddig ezt külön-külön oldották meg. Ami az itt élő embereknek jó hír, hogy egyelőre nem tervezik a szemétszállítás díjának módosítását, ugyanakkor évente kétszer szervezett lomtalanítást finanszíroznak az önkormányzatok. Remélik, hogy így megszűnnek a falvak környékén az illegális szeméttelepek. G. M. Szeretnénk, ha nemcsak olvasója, hanem ajánlója is lenne a Somogyi Hírlapnak. Ezért kérjük, hogy szervezzen ismerősei, barátai körében új előfizetőt lapunknak. Azok között a jelenlegi előfizetők között, akik új megrendelőt szerveznek a Somogyi Hírlapnak, a Balaton Füszért Kereskedelmi Részvénytársaság vásárlási utalványait sorsoljuk ki, amelyet a cég bármelyik áruházában be lehet váltani. A nyertes előfizetők névsorát lapunk szombati számában közöljük. A sorsolás előtt kézbesítőnk az új megrendelőt személyesen felkeresi, és ajándékkal is kedveskedik. Kérjük előfizetőinket, hogy ha szerveznek új előfizetőt, akkor az itt látható megrendelőlapot kitöltve küldjék vissza. A borítékra nem kell bélyeget ragasztani, a postai díjat kiadónk a levél érkezése után kifizeti. r*----------------------------------------------------------------------------1 Megrendelőlevél a SOMOGYI HÍRLAP előfizetésére 1995 ...........................-tői E lőfizetési időszak: I I egy hónap □ két hónap □ negyedév □ félév Előfizetés díja: 525 Ft 1050 Ft 1540 Ft 3050 Ft Kedvezmény: 72 Ft 145 Ft 252 Ft 534 Ft Beszervező előfizető: Név..................................................................... Lakcím:............................................................. Beszervezett előfizető: Név...................................................................... L akcím:............................................................. A jelenlegi előfizetőink között, akik új előfizetőket szerveznek, e megrendelőlevél beküldésével, a BfllRTOn fÜflÉRT KCRCIKCDCIIDI RÉfZVÉftYTftRf AfRC által felajánlott vásárlási utalványokat sorsolunk rí_____________________________________________________i