Somogyi Hírlap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 206-230. szám)

1995-09-04 / 207. szám

1995. szeptember 4., hétfő SOMOGYI HÍRLAP HIRDETÉS 15 "Küzdöttél, de már nem lehet, Átölel a csend és a szeretet" Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. KELEMEN JÓZSEFNÉ Nagy Erzsébet volt Kaposvár, Virág utcai lakos életének 70.évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatására szeptember 6-án, szerdán 13.30 órakor kerül sor a kaposvári Keleti temető ravatalozójában. A gyászoló család "Olyan csend van így nélküled, Hogy szinte hallani, Amit még utoljára, Akartál mondani Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem és édesapánk, GYEBROVSZKI ANDRÁS 48 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése szeptember 5-én 16.30 órakor lesz a barcsi Imre úti temetőben. Gyászoló család t Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik SZABÓ JÓZSEF Kaposvár, Teleki u. 10.sz alatti lakos temetésén részt vettek. Gyászoló felesége és a rokonság T Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak, akik szere­tett halottunk, ÖZV. FARKAS LAJOSNÉ Imre Mária temetésén részt vettek, fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, dédikénk, TÓTH JÁNOSNÉ Miklós Katalin kaposfüredi lakos életének 81'. évében elhunyt. Temetése szeptember 6-án, szerdán 11 órakor a kaposfüredi temetőben lesz. Előtte 10 órakor gyászmise. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy A SIMON GÉZA volt MÁV főellenőr, jákói lakos 79 éves korában elhunyt. Temetése szeptem­ber 5-én (kedden) 14 órakor lesz a jákói temetőben. Gyászoló család INGATLAN 2,5 szobás I. emeleti lakás eladó. Ér­deklődni: 17 órától Kaposvár, Honvéd u. 13.1/1. Tel.: 82/314-125. (93295) BALATONMÁRIA-alsón, vízpart közelében 200 m2-es telken közművesí­tett 35 m2-es nyaraló eladó. Érdeklődni: 85/376-443. (92883) BUDAPEST VII., kér. Akácfa utcai, igényesen felújított, telefonos, 56 m2, galériás öröklakásomat elcserélném ba­latoni lakásra 3.4 MFt értékig. Tel.: 1/ 142-7010, 12-20-ig. (93362) ELADÓ Barcs, Bajcsy-Zs. u. 129. alat­ti lakóház (6-os főút mellett a Suzuki Autószalon parkolójával szemben), szé­les utcafronttal, üzleti tevékenység ki­alakítására is alkalmas. Megtekinthető: 7-én, 8-án, 9-én! (93294) Eladó Csurgó központjában a Derby Söröző 200+70 m2. Tel.: 06-60/367-175. (93207) HEDREHELYEN, Petőfi utcában 2 db beépíthető telek eladó. Érdeklődni levélben: Varga Erika, Szőlősgyörök, Iskola u. 3. (93385) KAPOSFÜREDEN az Állomás u. 64.sz alatti 3 szobás, összkomfortos csa­ládi ház 500 n-öles telken eladó. (93292) KAPOSFŐ központjában, Kossuth u. 202. sz. alatti régi típusú 4 szoba, kony­ha, spájzas ház nagy melléképülettel, 2400 n-öl telekkel eladó. Bödő, Kaposmérő, Hunyadi u. 15/a. Tel.: 82/ 313-300/90. (93146) KAPOSVÁR, Füredi u. 9. alatti, I emeleti, 71 m2-es, 3 szobás, telefonos, parkettás, reluxás panellakás eladó. Tel.: 82/314-530 vagy 06-60-368-469. (93219) KAPOSVÁRON panorámás építési telek eladó, autót beszámítok. Tel.: 82/ 318-601.(92959) KAPOSVÁRON a Kontrássy utcában 70 nri-es lakás eladó vagy albérletbe kiadó. Érdeklődni a 82/310-685-ös tele­fonon. (93182) FONYÓDON új 3 szobás családi ház eladó vagy fonyódi hasonló méretű la­kásra cserélhető. Fonyód, Mező u. 35. Váczi. (93360) KAPOSVÁRON a Zárda utcában ud­vari 65 nri-es lakás eladó. Tel.: 06-30- 471-022.(93198) KAPOSVÁRON a Géza u. 33.sz 2 szoba összkomfortos családi ház nagy kerttel eladó. Tel.: 74/466-892 munkaidőben. Takács György. (93220) KARÁDON egyszobás ház eladó. Tel.: 84/370-196, Szabó. (93355) KARÁDON, Szabadság u. 10. alatt eladó befejezés előtt ál ló tetőteres 6x 12 m-es új családi ház, 400 n-öl telekkel külföldieknek is. Tel.: H-P 9-15-ig 1/ 210-2661. 2142 Nagytarcsa, Akácfa u. 10. Burillák József. (93352) Kamatmentes hitel banki ga­ranciával. Poligrupo irodák: Kaposvár 82/313-311/120, Siófok 84/313-361, Marcali 85/312-081, Szigetvár 73/310-257. (93194) KERESKEDŐK, VISZONTELADOK FIGYELEM! Folyamatosan érkező őszi-téli kollekcióval továbbra is várja tisztelt vásárlóit az AMADEUS KFT.- Szabadidőruhák (selyem, pamut) 999,50 Ft-tól- Szabadidőalsók, felsők 599,50 Ft-tól- Flanelingek 499,50 Ft-tól- Mintás póló pulóverek 799,50 Ft-tól- FFi bélelt vászonnadrág 1299,50 Ft-tól továbbá alsóneműk, zoknik, harisnyanadrágok szenzációs áron. Címünk: Marcali-Boronka, Alkotmány út 10. Tel.: 85/313-518. Zalaegerszeg, Gasparíchút26.Tel.:92/314-095/121,315-798, AMADEUS Szombathely, Diófa út, Pamut sporttelep (Version Bt.) Tel.: 06-60/376-687 (93367) Kereskedelmi és Szotgáltalo Kit Kaposváron a Szondi ltp.-en lakás a Liszt F. utcában családi ház eladó. WAND-OX Bt. Tel.: 82/423-589. (93248) Most még lehet háza! 3-4 gye­rekes szoc.pol-ra jogosult csalá­doknak családi házat építünk. Önerőt részben biztosítjuk. Iro­dák: Kaposvár, Rákóczi tér 9-11, 82/313-311/120, Siófok, Áchim A. u. 7., 84/313-361, Barcs, Bajcsy- Zs. u. 12, 82/462-242, Marcali, Rákóczi u. 12., 85/312-081/25. (92686) SÜRGŐSEN eladó Zamárdiban Bala­tonhoz közel 300 n-öl építési telek. Ér­deklődni munkaidőben a 84/313-144-es telefonon. (93462) MTZ 82-es, 4000 KCR Ifa pótkocsi és hármas eke eladó. Barcs, Mező u. 33. Tel.: 82/461-486. (93338) SKODÁT vásárolnék. Tel.: 06-30- 466-455.(92857) SKIF-M sátras utánfutó eladó. Berzence, Felszabadulás u. 31. Tel.:.74. 14-16 óráig. (93351) TOTÁLKÁROS autót vennék 86-os évjárattól. Telefon: 06/30/502-637. (92324) TÖRÖTT, totálkáros autót vennék. Telefon: 06/1/290-5879,06/30/481 -200. (92770) TÖRÖTT, totálkáros autót vennék 1984-estől. Telefon: 06/30/440-110. (92778) TRABANT kombi 10 éves, felújított állapotban eladó. Fonyód, Mező u. 35. Váczi. (93359) JÁRMŰ AUTÓKÖLCSÖNZÉS Seat Zsillé Kft. Tel.: 82/415-741. (92701) BÁRMILYEN típusú szocialista gyártmányú szgk-t vennék 10, 12 éves korig, saját célra. Tel.: 06-60-389-712. (91219) DÁCIÁT, Arót, Oltcitot, Tudort ven­nék. Hivatalos ügyintézés. 06/88/420- 807. (92424) ELADÓ Super Zetor 50 tartalékaival együtt. Tel.: 85/314-178. (93358) ELADÓ használt autó: Astra Caravan 1.7 DTL, Astra 5 a. 1.6 NL, Opel Kadett 1.8 B, Ford Escort 1.6 B. Érdeklődni 8- 17-ig a 85/312-020-as telefonon. (93344) FIAT Fiorino 1,7 D zárt, 92-es eladó. Telefon: 84/341-699, 15 órától. (93310) FIAT Tipo 1,7 D 89-es eladó. Tel.: munkaidőben 84/312-311/15810-es ká­rai mellék. (93076) HONDA Civic 1.3-as kitűnő állapot­ban eladó. Öreglak, Szabadság u. 12. Vincze. (93332) LADA kombi 1500-as, 93-as, 5 sebes- séges, kát. eladó. Telefon: 85/330-021. (93212) LADÁKAT 12 évesig, Daciát, Arót, Oltcitot korhatár nélkül vásárolunk, műszaki nélkül is! Tel.: 06-30/420-169. (92886) LADÁT veszek. Tel.: 06-76/351-308. (92966) MEZON BT Színvonalas albérleteket keresünk és kiadunk a Balaton partján! ELADOTT INGATLANOK December 20-án 2 személyes olasz utat sorsolunk ki azok között, akik nálunk adták el ingatlanukat. Balatonfenyves, Balatonőszöd, Szőlőskislak, Vé se, Nagyatád, Fonyódliget, Csopak, Siójut. Kaposvár, Ordacsehi, Fonyód, Balatonfenyves, Balatonszentgyórgy, * Ordacsehi, Nagyatád, Fogoly u. 10. Szabadság u. 90. Kishegyi u. 32. József u. 10. Bajcsy-Zs. u. 7. Gábor Á. u. 7/a. Petőfi u. 51. Petőfi u. 5/16 Pécsi u. 39.39/a. Fő u. 39. Fő u. 26. fsz.2. Vadász u. 4/B. Sport u. 16. Kükereszli 9. Mártírok u, 20. PARASZTHAZAK I Kéthely, 65 m2 1340 n-öl 450 000 Ft 1 Balatonberény 60 m2 1200 n-öl 550 000 Ft I Csákány 70 m2 360 n-öl 950 000 F! I Somogysámson 70 m2 1000 n-öl 1 200 000 Ft Böhönye 114 m2 400 n-öl 1 200 000 Ft Lengyeltóti 60 m2 300 n-öl 1 500 000 Ft Igái 50 m2 120 n-öl 1 500 000 Ft Öreglak 120 m2 1900 n-öl 1 700 000 Ft Öreglak 100 m2 400 n-öl 1 700 000 Ft Buzsák 70 m2 1600 n-öl 1 800 000 Ft Nikla 80 m2 800 n-öl 2 200 000 FI Sávoly 85 m2 800 n-öl 2 200 000 Ft Balatonlelle 60 m2 440 n-öl 2 200 000 Ft Szőlősgyörök 84 m2 1200 n-öl 3 200 000 Ft Nemesdéd 60 m2 450 n-öl 3 200 000 Ft Galambok 80 m2 1000 n-öl 3 200 000 Ft Somogytúr 100 m2 600 n-öl 3 800 000 Ft Fonyód 80 m2 220 n-öl 5 500 000 Ft (91615) TRAKTOROK, 18-24 LE-s, munka­gépeik, mezőgazdasági gépek értékesí­tése. Agro-Sat Bt Nagykanizsa, Kisfakos Sandi ú. 33. Tel./fax: 93/311-350. (92737) VÁSÁROLOK 5-15 éves korig jó ál­lapotban levő Ladát, Samarát. Telefon: 92/325-207. (93404) WARTBURG 83-as jó állapotban el­adó. Telefon: 85/314-828. (93242) WARTBURG 8,5 éves, kétütemű, padlóváltós eladó. Érdeklődni 15 óra után Nikla, Berzsenyi út 70. (93346) REÁL HOLLAND HÁLÁS ÁRUK vására Karoson a Művelődési Központban szeptember 5-én, kedden 9-16 óráig 299 Fl/kg-os áron! (93157) R HOLLAND BÁLÁS ÁRUK vására Kaposváron a Latinka művelődési E házban szeptember 5-6-án, kedden és szerdán Á 8-17 óráig L 299 Ft/kg-os áron! (93159) SZABAD KAPACITÁST AJÁNLUNK:- víz- csatornaszerelés,- központi fűtés és gázszerelés,- technológiai csőszerelés! Családi házaktól az ipari létesítményig bármilyen nagyságrendben, azonnali kezdéssel, igény esetén tervezéssel, anyagbeszerzéssel! HRUSKA-ÉPÜLET GÉPÉSZET Kaposvár, Pécsi út 11. Tel.: 82/313-800 Fax: 82/312-014 (93108) Építkezők figyelmébe! Új, kiváló hőszigetelő képességű termék, régi, jó hírnevű gyártótól. Balatonszentgyörgyi: UNIPOR falazó 38-as 170 Ft/db áfás művi ár + szállítás UNIPOR falazó 30-as 115 Ft/db áfás művi ár + szállítás További ajánlatunk: ISOLYTH szigetelők 2 és 5 cm-es terhelhető 10 cm-es könnyű Import épületfa 36000 Ft Terranova vakolatok, csemperagasztók 5% kedvezménnyel. Tetőfedőanyagok Az alaptól a tetőig egy helyről, telepünkről azonnali kiszolgálással, házhozszállítással is. Kapós Komfort Kft. Kaposvár, Nyugativánfa u. 33. L Tel/fax: 82/410-148 co u • és további kedvezmény. 175/70 R13 Rollster 4.740 + ÁFA 185/60 R14 NRH 8.810 + ÁFA 175/70 R13NRT 5.210 +ÁFA 185/65 R14 NRH 8.940 +ÁFA 185/65 R14NRT 6.160 +ÁFA 205/65 R15 NRH 10.620 +ÁFA MAKSO KH. Hmm* PAPPSÁNDORNÉ nyíregyháza-rozsrét pt. 251 7251 Kapospula, Szabadság u. 1. tel.: (42) 49-00-00 fax: (42) 49-00-01 Tel./Fax: (74) 465-116 ________________ N OKIA4 s<; FINN ABRONCSOK «kiváló úttartás, alacsony zajszint, • biztonságos haladás nedves úton, • viszonteladóknak ingyenes házhozszállítás, MAI MŰSOR Cserénfa Autósmozi 21.30: BAD BOYS (am.). KaposvárSzivárványdu.5és7: HA­LÁLOS ERŐ (am.). Fonyód, autósmozi: TOMMY BOY. Színes, szinkronizált amerikai vígjáték. Fsz.: Bo Derek, David Spade, Chris Farley. Televízió Budapest 1 5.30: Gazdatévé. 5.50: Határtól hatá­rig. 6.00: Nap-kelte. 9.00: Tízórai. 9.05: Fekete villám. 9.30: Tízórai. 11.00: Walt Disney. 12.05: Telepakk. 14.55: Multi- médiázzunk! 15.25: Útban 2000 felé. 16.05: Maholnap. 16.30: Vidéki Anglia. 17.00: Kapcsolj be! 17.45: Nyugodtan mondjatok nemet! 18.00: „Engedjétek hozzám!...” 18.05: Válaszolunk... 18.10: Csellengők. 18.15: Üzlet. 18.30: Sze­rencsekerék. 19.00: Esti mese. 19.13: Múzsa. 19.30: Híradó. 20.05: Emléke­zünk... 21.15: Panoráma. 21.50: Ártat­lan áldozatok. 23.20: BBC-híradó. Budapest 2 14.00: Parlamenti Napló. 15.00: Köz­vetítés a parlament üléséről. 17.05: Jó­szomszédi csiki-csuki. 18.00: A körzeti stúdiók műsora. 18.13: Magyarország ma. 18.45: Telesport. 19.00: Vác FC- Samsung-Csepel. 21.00: Kék percek. 21.10: Mindent vagy semmit! 21.45: Híradó. 22.00: Objektív. 22.35: „Én, József Attila, itt vagyok”. 23.10: Arnold Schönberg: Verklärte Nacht. Duna Tv 8.00: Képes krónika. 14.00: Lapozó. 14.15: Gazdakör. 15.00: Pufóka kaland­jai. 15.10: Cimbora - Tallózó. 16.05: Eszközhasználó állatok. 16.30: Harmó­nia. 17.00: Heléneésafiúk. 17.30: Mese. 18.00: Híradó. 18.15: Lovagias ügy. 19.30: Helikon. 20.00: Talpalatnyi zöld. 20.45: Esti kérdés. 21.00: Híradó. 21.15: Kiáltó szó a kisebbségi oktatásért. 22.00: Starting Business English. 22.20: A fia­tal zeneszerző utazása. 23.50: Vers. HBO 16.30: Bolondos dallamok. 17.30: Misi Mókus kalandjai. 18.45: Túlélők. 20.20: Nagyszerda. 22.20: Tabuk nélkül. 23.50: A lány alibije. Osztrák Tvl 6.05: Ismétlések. 11.25: Az Angyal. 13.00: Confetti-tévé. 15.40: Az Enterprise űrhajó. 16.20: Bay watch. 17.10: Egy rém rendes család. 17.35: Arany lányok. 18.05: Két öreg róka. 18.55: Mesterszakácsok. 19.00: Cosby - show. 19.30: Híradó, kultúra. 20.00: Ol­dalpillantások. 20.15: Mystic Pizza. 22.00: Airport 80. 23.50: A Red River-i fegyveres. 1.25: Ismétlések. Osztrák Tv2 9.05: Schiejok. 10.05: A műselyem lány. 11.45: Az állatok paradicsomai. 12.10: Másként kérdem. 13.10: Közép- Európa bölcsői: Milánó. 13.55: Tájéko­zódás. 14.25: Trapper John főorvos. 15.10: Gyilkosság a hobbija. 16.00: Schiejok. 17.05: Isten hozta Ausztriá­ban! 19.00: A tartományok ma. 19.30: Híradó, sport. 21.10: Téma. 22.00: Hír­adó. 22.30: 10 és 1/2. 23.05: Műtársak. 23.35: Rövid ezer év. 1.05: Kapzsiság. 3.30: Ben Húr. Műholdprogramok PRO 7 4.35: Ismétlések. 12.00: Kemény, de szívélyes. 13.00: Remington Steele. 14.05: Kiesbauer-show. 15.05: A mi kis farmunk. 16.05: Rajzfilmsorozatok. 17.55: Családi ügyek. 18.25: Alf. 19.00: Roseanne. 19.30: Hírmagazin. 20.15: Veszélyes ébredni. 22.00: Testközelben. 23.50: Ismétlések. SAT 1 5.30: Reggeli magazinok. 9.00: Cannon. 10.00: Fantáziasziget. 11.00: Rex felügyelő. 12.00: Szerelemhajó. 13.00: Falcon Crest. 14.00: Cagney és Lacey. 15.00: Az Enterprise űrhajó. 16.00: Bay watch. 17.00: Kockáztass! 17.30: Körzeti műsorok. 18.00: Menj az egészre! 19.00: Híradó. 19.15: Sporthí­rek. 19.30: Szerencsekerék. 20.15: Stefanie minden esetre. 21.15: Szia, doki bácsi! 22.15: Akta 95/36. 23.00: Hírek és sztorik. 23.50: 4. csatorna. RTL 5.35: Ismétlések. 7.00: Pont 7. 7.35: Egymás közt. 8.05: Springfieldi törté­net. 9.05: A Kalifornia klán. 10.00: Gaz­dagok és szépek. 10.30: Életűnk napjai. ll. 00: Megéri az árát! 11.30: Családi párbaj. 12.00: Pont 12. 12.30: Arany lányok. 13.00: Gyilkosság a hobbija. 14.00: B„rbel Sch„fer. 15.00: Ilona Christen. 16.00: Hans Meiser. 17.00: Kockázat. 17.30: Egymás közt. 18.00: Egy rém rendes család. 18.30: Exkluzív. 18.45: Híradó. 19.10: Vigyázat, robban! 19.40: Jó idők, rossz idők. 20.15: Egy nő üldözése. 22.15: Segélykiáltás. 22.15: Extra magazin. 23.00: Kulturális maga­zin. 23.30: Éjszakai show. 0.00: Híradó. 0.30: A Cheers bár. 1.00: Egy rém rendes család. 1.30: Ismétlések. Rádióműsor Kossuth rádió 4.30: Reggeli krónika. 4.40: Határok nélkül. 5.40: Falurádió. 8.05: Tanévnyi­tó. 8.30: Szonda. 9.05: Napközben. 11.05: A tegnap slágereiből. 11.35: Szemlélők. • 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 13.05: Vendég a háznál. 13.20: Korálok az evangélikus énekeskönyvből. 13.30: Erős vár a mi Istenünk! 14.05: Klasszi­kusok mindenkinek. 14.05: Lolo - Zuha­nás közben. 15.35: Tetten ért szavak. 15.45: Közönségszolgálat. 16.00: Dél­utáni krónika. Petó'fi rádió 4.33: Hajnali dallamok. 6.03: Reggeli csúcs. 7.45: Sportreggel. 8.10: Szívességközvetítő. 8.20: Rivaldafény­ben. 8.50: Apró- cseprő. 9.15: Ötvene­sek klubja. 10.00: Zene szó. 11.10: Háló. 12.00: Nótakalendárium. 12.50: Korkér­dés. 13.15: Hogy tetszik lenni? 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig. 17.15: Mágnes. 18.00: Kölyökrádió. 18.30: Kapaszkodó. 19.03: Hangfalfestő. 19.30: Jazzmagazin. 20.00: Jazz. 20.30: A vén budai hársfák. 21.15: Sok hűhó... 23.15: Korzó. 0.15: Éjszaka. Bartók rádió 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódi­um. 10.05: Emberi dolgok. 11.05: Richard Tucker. 11.35: A hét zeneműve. 12.05: Hangverseny délidőben. 13.09: Fiatalok mini koncertje. 13.36: Zenekari rapszódiák. 14.05: Nyugat-keleti átjáró. 15.02: A szicíliai vecsernye. 16.05: Kó­ruspódium. 16.30: Szimfonikus zene. 17.20: Zenei tükör. 17.50: Ezvan! 18.05: A kamarazene kedvelőinek. 19.05: A lovagkirály leánya: Mária királynő. 19.35: Sass Sylvia operafelvételeiből. 20.00: Új Zenei Újság. 20.30: Bartók- művek a világ hangversenytermeiben. 22.30: A King’s Singers madrigál­felvételeiből. 22.50: Rádiószínház. 0.05: Évszázadok muzsikájából. 2.03: Az éj­szaka zenéje. Somogy rádió 5.30: Jó reggelt! 9.00: Hírek. 9.10: Délelőtt: aktualitások, információk sok zenével. 11.00: Hírek. 11.10: Exkluzív. 12.00: Hírek. 12.10: Zene délidőben. 13.00: Krónika. 13.30: Deutsche Welle. 14.00: Slágerlista. 16.00: Hírek. 18.10: Terepjáró. 17.00: Hírek. 17.00: Smirgli. 18.00: Hírek. 18.10: Poroszkáló. 19.00: Krónika. 19.20: Sport. 19.30: Mese. 20.00: Adászárás. Juventus rádió 6.00: Szabó Tamás. 10.00: Barabás Zoltán. 13.00: Csak zene. 14.00: Kiadói óra-Warner. 15.00: Szabó Zoltán. 19.00: Kívánságműsor. 20.00: Rádió Picture Show. 21.45: Sport összefoglaló. 22.15: Mozi magazin. Pécsi rádió 5.55-9.00: Hajnaltól reggelig. 12.00: Szerb nemzetiségi műsor. 13.30: Horvát nemzetiségi műsor. 15.00: Dél-dunántú­li hírmagazin. 16.00: Pannónia rádió. 18.00: Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30: In der Mutterscprache. 20.00: Na materinjem jeziku. 20.30: Na maternjem jeziku. Dráva Rádió 6.00: Műsorkezdés, hírek. 6.30. Hírek horvát nyelven. 6.45: Közlekedési hírek. 7.00. 7.30, 8.00: Hírek magyar nyelven. Közben: 6.45: Gazdasági hírek. 8.15: Sporthírek. 8.30: Hírék horvát nyelven. 9.00, 9.30, 10.00: Hírek magyar nyel­ven. 10.30: Hírek horvát nyelven. 11.00, 11.30, 12.00: Hírek magyar nyelven. 12.03: Rockklasszikusok. 12.30: Hírek horvát nyelven. 12.33: Rockklassziku­sok. 13.00, 13.30, 14.00: Hírek magyar nyelven. 14.30: Hírek horvát nyelven. 15.00: Hírek magyar nyelven. 15.15: Gazdasági hírek. 15.30: Hírek magyar nyelven. 15.45: Közlekedési informáci­ók. 15.55: Hírösszefoglaló. 16.00: Mű­sorzárás. A műsor folyamán rendszeresen hall­hatnak közérdekű információkat, ripor­tokat, kívánságműsort, részt vehetnek telefonos játékokon, mindez sok kelle­mes, jó zenével fűszerezve. City rádió 8.30: Ráhangoló. 10.10: Délelőtti magazin. 12.35: Hallottuk. 15.30: BBC- hírek. 16.00: Ebóra. 17.00: Másik oldal. 19.00: Levezető.

Next

/
Thumbnails
Contents