Somogyi Hírlap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 206-230. szám)
1995-09-04 / 207. szám
1995. szeptember 4., hétfő SOMOGYI HÍRLAP STATISZTIKA 11 A KSH MEGYEI IGAZGATÓSÁGÁNAK TÁJÉKOZTATÓJA Somogy első féléve a számok tükrében Gazdasági adatok Ipar 1995. I. félévben a megyei székhelyű ipar bruttó termelési értéke — az 50- nél több dolgozót foglalkoztató gazdasági szervezetek adatai szerint — folyó áron 20,9 milliárd forintot tett ki. Ez összehasonlító árszinten számítva 43 százalékkal több az 1994. I. félévinél. Ezen belül a feldolgozóiparban 45 százalékkal, míg a villamosenergia-, gáz-, hő- és vízellátásban 19 százalékkal nőtt a termelés volumene. Az ipari termelés termelékenysége — a foglalkoztatottak számának csökkenése miatt — 46 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. A megyei székhelyű ipari szervezetek I. félévi összes értékesítésének volumene 37 százalékkal volt több, mint 1994.1. félévében. Ezen belül az export volumene jelentős mértékben, 117 százalékkal bővült, míg a belföldi eladásoké csak 8 százalékkal. Építőipar Idén az első hat hónapban a megyei székhelyű építőipar saját építési-szerelési tevékenységének értéke — az 50 dolgozónál többet foglalkoztató szervezetek adatai szerint — folyó áron 2,5 milliárd forintot tett ki, amely volumenében 33 százalékkal volt több az 1994 azonos időszakáénál. Ez a teljesítményjavulás a magasépítőipar 9-, a mélyépítőipar 50 százalékos termelési volumennövekedésének a következménye, mivel az épületfenntartás és - korszerűsítés ágazat teljesítménye 30 százalékkal volt alacsonyabb az előző év I. félévinél. Az építőipar termelékenysége — egy fő építési-szerelési tevékenységen foglalkoztatottra számítva — 34 százalékkal javult a múlt év azonos időszakához képest. Mezőgazdaság 1995. május 31-én Somogy megye (gazdasághatáros) földterülete 568,3 ezer hektár volt, ebből a mezőgazda- sági terület 334,3 ezer hektár. Ez utóbbiból 47 százalék a szövetkezetek, 34 az egyéni gazdálkodók, 19 százalék pedig a vállalatok és gazdasági társaságok tulajdonában van. A 263,8 ezer hektárt kitevő szántóterület legnagyobb részén (131,5 ezer hektáron) a szövetkezetek gazdálkodnak, további 80,6 ezer hektár szántóterület az egyéni gazdálkodóké, a vállalatok és gazdasági társaságoké 51,6 ezer hektárt tett ki. A szántóföldi növények vetésterületének legnagyobb hányadát (32 százalékát) a kukorica foglalja el, meghaladva a búzáét (18 százalék). Kukoricát 80,4 ezer-, búzát 45,6 ezer hektáron vetettek, — az előző sorrendben — 4 százalékkal kisebb, illetve 5 százalékkal nagyobb területen, mint egy évvel korábban. Az őszi árpa vetésterülete 14,1 ezer, a tavaszi árpáé 6,0 ezer hektárt tett ki, az előbbi 17-, az utóbbi 36 százalékkal kisebb, mint tavaly. A triticale területnövekedése számottevő, 7,4 ezer hektáron termesztették, ez 37 százalékkal haladja meg az előző évit. A fontosabb ipari növények közül a cukorrépával bevetett terület (4,2 ezer hektár) 13 százalékkal lett több az előző évhez képest. A napraforgó vetésterülete (22,6 ezer hektár) 4-, a repcéé pedig 24 százalékkal nőtt. 1995-ben 3,8 ezer hektáron — az előző évinél 2 százalékkal nagyobb területen — termeltek burgonyát a megyében. 1995. június 30-án Somogy megyében 42,6 ezer szarvasmarhát tartottak, ebből 8,0 ezret az egyéni gazdálkodók. A tehénállomány 18,8 ezer darab, amelyből az egyéni gazdálkodóknál istállózott állomány 3,7 ezer darab. A sertések száma 198,7 ezer darab, melynek 55 százalékát az egyéni gazdálkodók tartották. A megye anyakoca-állománya 16,2 ezer darab, ennek 59 százaléka az egyéni gazdálkodóké. 1995. június 30- án a tyúkfélék állománya 1636,2 ezer darab, a juhállomány pedig 22,8 ezer darab. Somogy megyében a gazdasági szervezetek 1995. június 30-án 34,6 ezer szarvasmarhát tartottak, ami az egy évvel korábbihoz képest 6 százalékkal (2,1 ezer darabbal) kevesebb. Közülük a gazdasági társaságoknál 11-, a szövetkezeteknél 4 százalékkal, szám szerint ezer-ezer darabbal csökkent a szarvasmarha-állomány. A vizsgált gazdálkodó szervezetek tehénállománya 15,2 ezer darab volt, 5 százalékkal (0,8 ezer darabbal) kevesebb az egy évvel korábbinál. Ezen belül a gazdasági társaságoknál 10-, a szövetkezeteknél 4 százalékos csökkenés mutatkozott az 1994. június 30-i tehénállományhoz képest. Az 1995. június 30-i sertésállomány a gazdasági szervezeteknél a megyében 89,4 ezer darab volt 5,3 ezerrel (6 százalékkal) kevesebb, mint az előző év június 30-án. A gazdasági társasá- goloiál 5 százalékkal (1,7 ezer darabbal) nőtt, míg a szövetkezeteknél 11 százalékkal (7,0 ezer darabbal) apadt az állomány. Az anyakocák száma 6,7 ezer, amely 15 százalékkal (1,2 ezer darabbal) kevesebb, mint egy évvel korábban. Ezen belül a gazdasági társaságoknál az állomány 38 százalékkal (0,9 ezer darabbal), míg a szövetkezeteknél 5 százalékkal (0,3 ezer darabbal) csökkent. A tyúkféléknél jelentős, 22,9 ezer darabos (93 százalékos) növekedés következett be az egy évvel korábbihoz képest, ezen belül a tojóállomány 3,5 ezer darabbal (65 százalékkal) nőtt. A juhok számában 9 százalékos csökkenés tapasztalható, ebből az anyajuhállomány 32 százalékkal esett vissza az 1994. június 30-i állapothoz képest. Gazdálkodó szervezetek Somogy megyében 1995. június végén jogi személyiségű vállalkozásokból 2591-et regisztráltak. Közülük — működési formájukat illetően — a legnagyobb részarányt (81 százalék) a korlátolt felelősségű társaságok alkották, szövetkezeti formában 297 cég, míg részvénytársaságból 58 tevékenykedett. Létszámösszetétel tekintetében továbbra is a kis létszámúak tették ki a nagyobb hányadot (74 százalék), 11- 20 főt 11 százalékuk, 21-50, illetve 51- 300 főt foglalkoztatott 7-7 százalékuk, csupán egy százalékuk dolgozott 300 főnél nagyobb létszámmal. Tevékenységüket illetően továbbra is a legtöbb vállalkozás (32 százalék) a kereskedelem, javítás területén, 17 százalékuk az iparban, 15 százalékuk az ingatlanügyletek és egyéb szolgáltatások gazdasági ágban, 13 százalékuk a mezőgazdaságban működött. Somogy megyében 1992. január 1-jétől — a csődtörvény életbe lépése óta — 1995. június végéig bezárólag összesen 92 jogi személyiségű vállalkozást helyeztek csődeljárás alá, ebből 62 kft volt. A csődeljárás végkimenetele az eltelt három és fél év alatt a következőképpen alakult: 44 szervezet a felszámolás sorsára jutott, 43 megegyezett a hitelezőivel, 3 gazdálkodó esetében pedig egyéb módon szűnt meg az eljárás. így az idén az I. félév végén megyénkben két vállalkozásnál volt folyamatban a csődeljárás. Jogi személyiség nélküli vállalkozásokból 42 059 működött a megyében a vizsgált időpontban. Ezen belül a betéti társaságokból 2567-et, építő- közösségből 346-ot, gazdasági munkaközösségből 305-öt tartottak nyilván. Ebben a körben a legtöbben 38 681-en az egyéni vállalkozók voltak. Ez utóbbiak foglalkozás szerinti összetételére jellemző, hogy nagyobb hányaduk (45 százalék) szellemi szabadfoglalkozású, a kisiparosok és kiskereskedők azonos részarányt képviseltek (26-26 százalék), míg mezőgazda- sági önállóként szám szerint 983-an tevékenykedtek. Megyénkben 1995. június végére a költségvetési és társadalombiztosítási szervezetekből 913 lett. Ugyanakkor a nonprofit szervezetek száma 1823-ra bővült, közülük a nagyobb hányad (89 százalék) egyéb közösségi, társadalmi és személyi szolgáltatást végzett. Somogybán munkavállalói résztulajdonosi program irodákból (rövidített nevén MRP szervezetből) mindössze 6 működött’június végén, ezek mindegyike az egyéb közösségi szolgáltatás területén. Az újonnan alakult külföldi érdekeltségű vállalkozások Somogy megyében 1995. I. félévben — a KSH adatgyűjtése szerint — 32 (tavaly 31) új külföldi érdekeltségű gazdasági vállalkozás kezdte meg működését. Ezek együttes, 139,5 millió forintot kitevő jegyzett törzstőkéje 6 százalékkal (8,4 millió forinttal) kevesebb befektetést jelentett az 1994. I. félévihez képest. Idén a devizában rögzített tőkerész az alapítói vagyon 93 százalékát képezte, amely 130,1 millió forintnak felelt meg, s ez úgy arányát, mint összegét tekintve lényegesen meghaladta a tavaly ugyanilyenkorit (1994. I. félévben a devizában megjelenő tőkerész 46 százalékot, összege pedig 67,6 millió forintot tett ki). Somogybán 1995. január-júniusban az összes új tőkés vállalkozásból 15 kizárólag külföldi tulajdonosok által lett alapítva, amelyek 77,0 millió forint összegű törzstőkével jöttek létre. * Életkörülmények Foglalkoztatottság, keresetek Somogy megyében 1995. I. félévének átlagában — az évközi adatszolgáltatásra kötelezett 50 fő, illetve a mező- gazdaságban 10 fő feletti létszámot foglalkoztató vállalkozások, továbbá a költségvetési szervek — 60,9 ezer munkavállalót foglalkoztattak. Ez a megfigyelt létszám 5 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel azelőtt. Ezen belül a fizikai foglalkozásúak számának 7 százalékos csökkenése mellett a szellemieké szerényebben, 2 százalékkal fogyott. így számuk —- sorrendben — 36,9 ezer főre, illetve 24,0 ezer főre változott. A gazdasági ágak tekintetében a megyei átlagot meghaladó létszámveszteség mutatkozott a mező- gazdaság területén (12 százalékos), valamint a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás gazdasági ágban (16 százalékos). 1995. I. félévben a teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi bruttó átlagkeresete 29 803 forintot tett ki megyei átlagban. Ezen belül a gazdasági ágak átlagkeresetei 25 511 forint és 38 397 forint között szóródtak. A legalacsonyabb átlagkereset a mezőgazdaságban mutatkozott, a legmagasabb a közigazgatás, kötelező társadalombiztosítás gazdasági ágban. Munkanélküliség Somogy megyében a megyei munkaügyi központnál június végén 15 107 fő munkanélkülit regisztráltak, számuk a tavalyi ugyanilyenkorinál 2 százalékkal, de az idei januárinál már 14 százalékkal volt kevesebb. A munkanélküliek között idén januárban 1912, júniusban 1400 pályakezdő fiatalt tartottak nyilván. Somogy megye munkanélküliségi rátája — a regisztrált munkanélküliek gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya — a januári 11,9 százalékos mutatóértéket követően június végére 10,2 százalékra mérséklődött. (Júniusban az országos ráta 10,1 százalék volt.) Megyénkben 1995. június végén a munkanélküli ellátásban részesülők érintett létszáma 6498 főt tett ki, ez az 1994. júniusinál 1131 fővel, az 1995. januárinál pedig 1949 fővel volt kevesebb. Jövedelempótló támogatást 6110 személynek fizettek ki, akik a tavaly ugyanilyenkorinál 20 százalékkal (1019 fővel), az idei januárinál 9 százalékkal (482 fővel) lettek többen. Idén június hónapban a munkanélküli segély átlagos havi összege 11 385 forint volt, ez az egy évvel azelőttinél 12 százalékkal, az idei januárinál 5 százalékkal jelentett többet. Ugyanakkor a segélyezés átlagos időtartama 141 napra rövidült az 1994. júniusi 218-cal szemben. Lakásépítés és -megszűnés, üdülőépítés Idén január-júniusban a megyében 314 új lakást — az országosból 4 százalékot — vettek használatba. Ez az 1992. I. félévinél 7-tel, az 1993. évi ugyanilyenkorinál 45-tel, az 1994 első hat hónapinál pedig 54-gyel jelentett többet, viszont az 1991. I. félévinél — amikor is a legtöbb, 372 épült — 58- cal volt kevesebb. Összességében az előbbi számok arra utalnak, hogy megyénk idei első hat hónapi lakásépítése .javuló irányba” mozdult el. A vizsgált időszak lakásadatai szerint 58 Kaposváron készült el, a többi városban együttesen ugyanannyit adtak át, mint a községekben (128-128-at). A lakásokat ebben a félévben is csak a lakosság építette. Idén január-júniusban a lakásépítések mellett 29 lakás került lebontásra, 16-tál kevesebb, mint tavaly ugyanilyenkor. Ugyanezen időszak folyamán megyei szinten 50 új üdülőegységet vettek használatba a tulajdonosok, szemben az egy évvel korábbi 76-tal. Személyszállítás, sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek 1995.1. félévben Somogy megyében a szállítási szervezetek autóbuszjáratai 23,3 millió főt szállítottak, 3 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában. Ezen belül a helyi közlekedésben az utasok száma és az utaskilométer-teljesítmény egyaránt 4 százalékkal csökkent. A helyközi autóbuszforgalom utasainak száma egy százalékkal visszaesett, ugyanakkor az utaskilométer-teljesítménye egy százalékkal nőtt. 1995. I. félévben Somogy megye közútjain 269 személysérüléssel járó közlekedési baleset történt, ez 14 százalékos növekedést mutat az 1994. I. félévéhez képest. Ezen belül a halálos balesetek száma 20 volt, megegyezően az egy évvel korábbival. A balesetet szenvedett személyek száma 394-ről 367-re csökkent. Közülük 22-en meghaltak (tavaly ugyanilyenkor 34-en), 130-an súlyosan, 215-en pedig köny- nyebben sérültek meg. Megyénkben az idén január-júniusban, 41 esetben játszott közre az ittasság a közlekedési baleseteknél. Aránya az összes balesetből 15 százalék, ami egy évvel azelőtt 22 százalék volt. A félév folyamán az ittasan okozott balesetek áldozatainak és sérültjeinek száma 51 fő (egy évvel korábban 78 fő), közülük 53 százalék könnyen, 39 százalék súlyosan sérült, 8 százalék pedig meghalt. A járművezetők jóval több balesetet idéznek elő, mint a gyalogosok. 1995. I. félévben 243 balesetet okoztak a vezetők, s „csak” 19 eset miatt hibáztathatok a gyalogosok. Oktatás Somogy megyében az 1995/96. tanévre a középfokú képzésre jelentkező fiatalok száma a megjelölt iskolatípusok szerint a következőképpen alakult. A gimnáziumot 1009-en, a szakközép- iskolát 2228-an (a középiskolát együtt 3237 fő), a szakmunkásképző iskolát 2414-en, a két (gép- és gyorsíró, egészségügyi) szakiskolát pedig együtt 143-an választották. Megyei szinten az átlagos felvételi arány a középiskolákban 77-, a szakmunkásképzőkben 84 százalékos volt. Az 1995/96. tanévre a középiskolákba felvett I. és 0. osztályosok részére együttesen 83 osztályt indítanak, így egy osztályra 30 tanuló jut átlagosan. Az 1995/96-os tanévben a gimnáziumokban induló I. és 0. osztályok száma 25, amelyekbe 750 tanuló nyert felvételt. A két tanítási nyelvű intézményekben 27 tanuló kezdheti meg tanulmányait a 0. évfolyamon. A speciális nyelvi tantervű osztályokban 146-an, matematika tagozatra 18-an iratkozhattak be. Az általános tantervű osztályokba 493 főt vettek fel. A kaposvári katolikus gimnáziumban 31- en, a csurgói református gimnáziumban 56-an tanulhatnak tovább. Az általános iskolás korú gyermekek a hat és nyolc osztályos gimnáziumi oktatási forma közül választhattak. A nyolc osztályos képzésben együttesen 95 diák a hat osztályosban pedig 175 tanuló vehet részt az idei év szeptemberétől. A szakközépiskolák az 1995/96. tanévben 58 I. osztályt indítanak, 1752 fővel. Közülük 372 fiatal nyert felvételt olyan műszaki szakközépiskolába, ahol az érettségi vizsgát követően egy tanítási év alatt technikusi képesítést lehet szerezni. A művészeti és az idegenforgalmi szakközépiskolába jelentkezettek — előző sorrendben — 37-, illetve 44 százalékát vették fel. A felvettek közül legtöbben a közgazda- sági (225-en), a kereskedelmi (156- an), az ipari, építőipari (142-en), a mező- és erdőgazdasági, valamint a vendéglátóipari (103-103-an) szakközépiskolában tanulhatnak majd tovább. Somogy szakmunkásképző iskoláiba az 1995/96-os tanévre — a megyéből és a megyén kívülről — összesen 2021-en nyertek felvételt. A felvettek 16 százaléka vendéglátás, 13 százaléka kereskedelem, 12-12 százaléka az építőipar és a növénytermesztés, 11 százaléka pedig a gépgyártás és karbantartás ágazatok szakmáit sajátíthatja el. Az 1995/96. tanévben a gép- és gyorsíró iskolában egy osztályt indítanak 25 tanulóval. Az egészség- ügyi szakiskolába 91-en jelentkeztek, viszont — a pótjelentkezésekkel együtt — 108-an kezdhetik meg tanulmányaikat ez év őszén. Idegenforgalom 1995. I. félévben Somogy megye kereskedelmi szálláshelyein 106 ezer vendég, 412 ezer vendégéjszakát töltött el. Ez az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva 14 százalékos vendég és 16 százalékos vendégéjszaka csökkentést jelent. A külföldi vendégek száma 12-, a belföldieké 17 százalékkal, az általuk eltöltött vendégéjszakáké — az előbbi sorrendben — 16-, illetve 15 százalékkal volt kevesebb az 1994. I. félévinél. Megyénkben az vendégforgalom az év folyamán márciusig emelkedett, míg áprilistól hónapról hónapra nagyobb mértékben csökkent. 1995. január-június hónapokban a vendégek átlagos tartózkodási ideje a kereskedelmi szálláshelyeken 3,9-, ezen belül a külföldieké 4,4-, a belföldieké 3,2 éjszaka volt, az 1994. I. félévhez képest alig változott, csupán a külföldi vendégek átlagos tartózkodási ideje mérséklődött. A külföldiek közül 1995.1. félévben is a legtöbben Németországból (45 ezren), Ausztriából, valamint Hollandiából (egyaránt 4 ezren) érkeztek és vették igénybe a kereskedelmi szálláshelyeket; az előző sorrendben 212 ezer, 14 ezer, illetve 21 ezer vendégéjszakára. 1995. első hat hónapjában a turistaszállások és nyaralóházak kivételével valamennyi szállástípus vendégforgalma csökkent. Legnagyobb mértékben a szervezett fizető-vendéglátás forgalma esett vissza (43 százalékkal). 1995.1. félévben a Balaton közvetlen part menti településein 86 ezer vendég, 357 ezer vendégéjszakára vette igénybe a kereskedelmi szálláshelyeket. A vendégek száma 15-, a vendég- éjszakáké 17 százalékkal volt kevesebb, mint az előző év első hat hónapjában. Ezen belül a külföldi vendégek száma 12 százalékkal, az általuk eltöltött vendégéjszakáké 17 százalékkal csökkent. A vendégforgalom valamennyi szállástípusban visszaesett az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az átlagos tartózkodási idő tovább mérséklődött, amely a nyaralóházak, a kempingek és a fizetővendéglátás szállástípusban jelentkezett. A vendégforgalomból a külföldi vendégek aránya - az 1994. I. félévi 62 százalékról - 64 százalékra változott. Az előidényben (május-június hó) - az előző év azonos hónapjaihoz képest - a vendégek száma (66 ezer) 19-, a vendégéjszakáké (295 ezer) 22 százalékkal csökkent. Ezen belül a külföldi vendégforgalom változása szállástípusonként jelentős eltérést mutatott: a szállodákban és nyaralóházakban egyaránt 12-, a kempingekben 27-, a fizetővendéglátásban 80 százalékkal lett kevesebb, míg a panziókban 18 százalékkal nőtt a vendégek száma az 1994 május-júniusihoz viszonyítva. A vendégéjszakák száma az előző sorrendben 8-, 16-, 28-, 85 százalékkal csökkent, illetve 8 százalékkal emelkedett. Az átlagos tartózkodási idő 4,5-, a külföldieké kissé magasabb, 4,7 éjszaka volt.