Somogyi Hírlap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 206-230. szám)

1995-09-04 / 207. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASÁG 1995. szeptember 4., hétfő Sikereket hozott az Alpoktól az Adriáig kiállítás Elégedett vásározók A tombolasorsolással befejeződött a vásár fotó: lang Róbert Hetvenhat nyereménytár­gyat sorsoltak ki tegnap este az Alpoktól az Adriáig kiál­lítás záró műsorszámán. Ez­zel hivatalosan is befejező­dött az öt napos vásár, me­lyen 350 kiállító, és — az előzetes becslések szerint — mintegy 40 ezer látogató vett részt a kaposvári sport- csarnoknál. Ez mindenképpen sikernek számít, hisz az adatok szerint ez volt az eddigi legnagyobb somogyi kiállítás, amit a résztvevők és a látogatók is megerősítettek. Ugyancsak sikernek számít, hogy a vásárt kísérő szakmai programok is telt ház előtt zajlottak. Ezekből egy még szom­batra is maradt: a megye nap­ján dr. Suchman Tamás priva­tizációs miniszter a kormány privatizációs politikájáról, a Magyar Vállalkozásfejlesz­tési Alapítvány és a Somogy Megyei Vállalkozó Központ szakemberei a vállalkozásfej­lesztés lehetőségeiről tartot­tak előadást. Suchman Tamás elmondta: személyes garan­ciát ígér arra, hogy nem kó­tyavetyélik el az állami va­gyont, s arra is, hogy a ko­rábbi, részben a bankrendszer felkészületlensége miatti visszaélések a hamarosan kezdődő közművek privatizá­ciója során nem ismétlődnek meg. Erre szerinte már a pá­lyázati kiírások is biztosítékot jelentenek. Hozzátette: nagy a felelősség de az energiaipart feltétlenül fejleszteni kell, amihez a magyar gazdaság­ban nincs megfelelő tőke. A miniszter arról is szólt, hogy a privatizáció második üte­mében 10 milliárd forintér­tékben újabb lehetőséget le­hetőséget adnak magánsze­mélyeknek a vagyonhoz ju­táshoz, amihez felhasználha­tók a kárpótlási jegyek. A vasárnap már csak a vá­sározóké volt. A kiállítók igyekeztek amit lehet még el­adni, a látogatók pedig amit lehet, még megvenni. így az­tán a legtöbbször egymásra találtak, és ezért aztán min­denki boldogan távozott. A kiállítók többsége azonban nem csak a forgalom miatt érezte jól magát. A teleshopo- sok, akik szinte valamennyi hazai kiállításon részt vesz­nek, ezéít van összehasonlí­tási alapjuk, elmondták: ritka az ilyen jól szervezett ren­dezvény, ahol minden a he­lyén van. A látogató többsége az egységes, rendezett, jól át­tekinthető standokat dicsérte, aminek kialakításában nagy szerepe volt a Centrál reklám bt-nek, akik az egységes fel­iratokat készítették idén. A vásár slusszpoénjaként a rendezők a fődíjat személye­sen szállították ki a boldog nyertes lakására. A fődíj egyébként a kaposvári MB KE kft új, TeWa típusú teletextes televíziója volt, amit Gerber András igazgató adott át a nyertes Balogh Tibornak. Varga Ottó ^OKíA M . 8 I I UJESTEí 45ö 3 d»f" m H | ÜHB s ,k," . I *Ov 0 ... V Vyviz 'ín ,'v H \A, # ­|| Elérkezett a pillanat. Bemutatjuk a legeslegkisebb 450 MHz-es mobiltelefont! A Nokia 350 megjelenése méltán nevezhető forradalmi előrelépésnek mind méret, mind súly tekintetében. Mostantól egyszerűen zsebre vághatja mindazt, amit a Westel Rádiótelefon Kft. nagyobb készülékeihez már régóta kínál. A Nokia 350 - mint mindegyik 450 MHz-es telefon - az ! egész országban használható, faxolni is egyszerű vele, tulajdonosa választhat a négy testreszabott díjcsomag közül, üzeneteit a Hangposta fogadja, friss információkat szerezhet a 0660 Hangújságból, sőt, a 24 órás ügyfélszolgálat is rendelkezésére áll. Nem kétséges, a Nokia 350 revolúció a 450 MHz-es technológia történetében. k -­lU? Általános tájékoztatással 24 órás telefonos ügyfélszolgálatunk készséggel áll rendelkezésére: ray« M NMT mobiltelefonról a 03-as, ingyen hívható számon, vezetékes telefonról a 265-8000 telefonszámon. WESTEL IRODA: PÉCS, 7621 RÁKÓCZI ü. 19.. TEL.: (06 72) 225-111, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-900, BALATONVILÁGOS, M7-ES ENYINGI LEÁGAZÁS, TEL.: (06 88) 380-644, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-100 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT: CSEKE LÁSZLÓ TEL.: (06 60) 427-400, KUNICS GÁBOR TEL.: (06 60) 327-930, SZALAI LÁSZLÓ TEL.: (06 60) 327-778 WESTEL FORGALMAZÓK: • MARCALI, FÉNYLŐ-PONT KFT., 8700 RÁKÓCZI F. ÚT 7„ TEL.: (06 85) 311-301 • KAPOSVÁR, POLÁR KFT., 7400 HONVÉD U. 10., TEL.: (06 82) 420-765, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 361-711 vezetés Határidők cégvezetőknek Szeptember 5.-A bevont betegbiztosítási iga­zolványok elküldése az illetékes MEP-hez. <­- Tejtámogatás igénylése.- A jogi személy felelősségválla­lásával működő gmk-nak eddig kell befizetnie a társadalombizto­sítási, az egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékát a felelősséget vállaló gazdálkodó szervezethez. Szeptember 10.- A társasági adó előlegének be­fizetése.- A társadalombiztosítási kötele­zettségek teljesítése (a járulékok- tb, egészségbiztosítási, nyugdíj- , baleseti - befizetése; összesítő elszámolás; biztosítottak bejelen­tése).- Információszolgáltatás az MNB részére. Értékpapírok előállítása és kezelése Ez év szeptember 1-jén lépett ha­tályba a 98/1995. (VIII. 24.) Korm. rendelet, amely szabá­lyozza a belföldön sorozatban ki­bocsátott, a külföldön már kibo­csátott és belföldön forgalomba hozott értékpapírok előállításá­nak, kezelésének és megsemmisí­tésének rendjét. Ezt a szabályt kell alkalmazni a pénzintézetek által nem külön jogszabály alap­ján, sorozatban kibocsátott, min­den olyan értékpapírszerű ok­iratra is, mely hitelviszonyt teste­sít meg. Értékpapír előállítható nyomdai úton és felülbélyegzés­sel.^ Értékpapír előállítására csak az a nyomda jogosult, amelynek en­gedélye van erre az Állami Ér­tékpapír- és Tőzsdefelügyelettől (ÁETF). Az engedély feltétele többek között, hogy a nyomda legalább 100 millió forint saját vagyonnal, illetve káresemé- nyenkénti legalább 50 millió fo­rint biztosítási összegű felelős­ségbiztosítással rendelkezzen. Felülbélyegzéssel csak olyan nyomdát lehet megbízni, amely szintén birtokában van az érték­papírok előállítására vonatkozó ÁETF-engedélynek. Az értékpapírok üzletszerű le­tétbevételére csak az erre enge­déllyel rendelkező letéti helyeken kerülhet sor. Az ilyen letétbevé­telre saját kibocsátású értékpapír esetén a kibocsátó is jogosult. Az értékpapírt csak a benne foglalt jogok és kötelezettségek megszűntét követő egy év eltel­tével szabad megsemmisíteni. A csere útján bevont, tagsági vi­szonyt megtestesítő értékpapír megsemmisíthető a csere meg­hirdetett határidejétől számított egy év elteltével is. A megsem­misítésre a kibocsátó jogosult. A beváltott, bevont és érvénytelení­tett értékpapírokat megsemmisí­tésükig a kibocsátónak kell őriz­nie. A megsemmisítés megtörtén­tét közjegyzőnek kell tanúsítania, aki erről jegyzőkönyvet készít. A szeptember 1. előtt előállított ér­tékpapírok lejáratukig forgalom­ban maradhatnak. A lejárati idő nélküli értékpapírokat az osztalé­kív cseréjekor, de legkésőbb 1998. december 31-éig be kell vonni, s az új szabályoknak meg­felelően előállítani. A bevonási kötelezettség nem érinti a hatá­lyos rendelkezésekben előírt mi­nimális feltételeknek megfelelő értékpapírokat. —T i—i—i—i—i—i—i—i—i—i— TT 1 | iiiiiii i i i 1 I i Téglaakció i a kaposmérői téglagyárban Kisméretű B-30-as tömör tégla blokktégla I. o. 14 Ft/db I.O. 34 Ft/db II. o. 13 Ft/db II. o. 33 Ft/db III. o. 12 Ft/db III. o. 32 Ft/db Szállítás gépi felrakással, azonnal! Kiszállítás a befizetés sorrendjében történik Araink az áfát is tartalmazzák Tel.: 82/312-051, 313-300/5, 06-60/362-442 ~rm-*7 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1, 1 iiiilliiil | J_L , * ,-*i i i i i r r*" L _L_

Next

/
Thumbnails
Contents