Somogyi Hírlap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 206-230. szám)
1995-09-02 / 206. szám (207. szám)
24 SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES HÉTVÉGE 1995. szeptember 2., szombat Regényes történelem Ujkéry Csaba a Világ pörölye című könyvében Attiláról, a hun királyról ír fotó: kovács Tibor Örömhír az apropója ennek a beszélgetésnek. Harangszó a vizek felett címmel megjelent második kiadásban is Ujkéry Csaba regénye, és kapható a somogyi könyvesboltokban. Ritka ma az új kiadás is, főleg somogyi szerzőtől. Hát még a második. — Az írók helyzete sem köny- nyebb, mint a többi alkotóé, s a közeljövőben nem is várhatunk jelentős javulást. *— Akkor mi az, ami az író embert arra inspirálja, hogy újra és újra leüljön az íróasztal mögé és püfölje a gépét? — A gazdasági helyzettől függetlenül működnek a belső kényszerek: az üres papír egy író ember számára kihívást jelent, ha olyan pszichikai állapotba kerül, amikor nem tudja visszanyelni tovább a mondanivalóját. Külön kell választani a publicisztikát a szépirodalomtól. Én az előbbivel nem foglalkozom, az utóbbit pedig idestova 15 éve művelem és — szerénytelenség nélkül — úgy gondolom, elértem legalább annyit, hogy jelen vagyok országosan is; ismert a nevem, a történelmi regények kapcsán. Krónikás hétköznapok — Ennek a kötetnek az alcíme így hangzik: „Szent László és a somogyvári Bencés apátság regénye”. Történelmi regény. Honnan az indíttatás? Egyáltalán: mennyi ezekben a regényekben a történelmi tény,és mennyi az írói fantázia? — Az indíttatás gyermekkori. Én Szigetváron nőttem fel szinte karnyújtásnyira a várfaltól. Természetes, hogy az első két könyvem szigetvári témájú volt, a Sziget pajzsai és a Han- dzsár a tükörben. Az is kézenfekvő, hogy Kaposvárra kerülve Somogyvárra, erre a történelmi emlékhelyre bukkantam Bakay Kornél támogatásával és szíves gondoskodásával. Erről a helyről ezidáig csak tudományos munkák jelentek meg. Az én történelmi regényeimben leírt tények, nevek hitelesek. Azt is mondják, hogy ezek krónikaregények. — Történelmi riportok? — Igen. A Harangszó a vizek felett inkább történelmi kalandregény. Nagyon mély vallásos vonulata van a könyvnek, de az egyik szelete mégis csak egyfajta kalandos útleírás. Amikor egy történelmi helyről könyvet írok, akkor az a szándék is vezet, hogy megismertessem az olvasót a hiteles történetével. — Tehát a neveket, az adatokat, a dátumokat történelmi forrásmunkának is lehet tekinteni? — Abszolút mértékben. írás előtt elég sokat utazom, levéltárokba járok, monográfiákat olvasok és jegyzetelek. Nem kell a neveket, az eseményeket kitalálni: a történelem úja saját magát. Azt fel kell kutatni, és el kell tudni mesélni. Egy-egy könyvemben — ez nemcsak a Harangszóra vonatkozik — az ott szereplő mondjuk ötven figura közül talán három-négy kitalált személy; rendszerint lényegtelen mellékszereplők. Rájuk azért van szükség, hogy kerek legyen a történet és színesítse azt. — Ez roppant energia- és időigényes munka. — így van. Tulajdonképpen nekem két példaképem van: az egyik Kodolányi János, akiről László Gyula professzor azt mondta, hogy amit leírt a történelmi könyveiben, azt nagyon komoly előtanulmányok alapozzák meg. A másik személy Nemeskürthy István, aki Attila- könyvemhez az előszavat is írta és mindig arra inspirált, hogy ne sajnáljam az időt a levéltártól, a kutatástól, a segédanyagok elolvasásától, mert a hitelesség csak javít a könyv tartalmán. Rejtvényfejtő szenvedély — Az rendben van, hogy nem sajnálja az időt. De honnan veszi? — A nap 24 órából áll. Nem mondhatni azt, hogy a polgári foglalkozásom nem tölti ki a munkaidőmet. — Aki nem tudja, annak áruljuk el, hogy Ujkéry Csaba a megyei bíróság elnöke... — Ha a nyolc órát szigorúan vesszük, még van 16 órája a napnak. Azt mondom, hogy lehet mindenre időt találni, csak akarni kell. Van aki kertészkedik, van, aki teniszezik vagy kártyapartira jár. Nekem a felkészülési időszak a szórakozás. A könyv megírása három fázisból áll. Jön az ötlet; valami elkezd érdekelni: ez kicsit olyan, mint amikor az ember egy szép nőt meglát és elkezdi érdekelni. Aztán elkezdi közelíteni. A témával is így van ez. Nagyon érdekes a becserkészés időszaka. A Harangszó a vizek felett például 1085-től 1095-ig, 10 évet fog át. Ennek a tíz évnek a történését összegyűjteni olyan, mint a keresztrejtvényt megfejteni. Mindig több az adat, a név, a történés, de megvannak a fehér foltok is. Élmény találni olyan adatot, amivel azt a lyukat be lehet tömni. A felkészülési időszak roppant izgalmas. Kínlódásosabb az, amikor már megvan minden adat, mert az ember megrémül, hogy mit kezd vele. Jönnek a gyötrelmes napok, hetek, hónapok. Én általában egy év alatt írok meg rendszeres munkával egy 20 íves könyvet. A felkészülés is legalább egy évet vesz igénybe. A harmadik időszak ismét nagyon szép: az ember újraolvassa, stilizálja, javítja és végül kerek lesz az egész. Remélem, én túl vagyok már azon a negyedik időszakon, amely igen sok írónak keserves, hogy kilincselni kell kiadónál, szerkesztőségnél, hogy fogadják el, adják ki; van kiadóm. — Ennek a második kiadásnak a megjelenéséhez somogyi cégek bábáskodtak: a Gabonaipari Rt, a kaposvári önkormányzat, a Siotour, a Somogyker és a somogyvári önkormányzat. Magyarul: pénzt adtak hozzá. Nehéz ma kultúrára pénzt szerezni? — Valószínű nagyon nehéz, ezért is köszönöm az intézmények, vállalatok, cégek segítségét, akiknek a jóindulatát a kiadó szerezte meg. Biztos, hogy nehéz volt. — Téljünk vissza a munkamódszeréhez: délután 5 órakor bezárja a bírósági iroda ajtaját, hazamegy, papucsba bújik és folytatja tovább a munkát? — Majdnem így is van. — Mit szól ehhez a család? — Én eddig nem jutottam volna el, ha a környezetem nem lett volna megértő. Világ pörölye — Említette Attilát. Ez új könyv? — Igen. A Világ pörölye a címe, és 430-tól 453-ig meséli el három nagy hun uralkodó, Rua, Bléda és Atil királyságát. Nagyon érdekes időszak ez: a kelet-római birodalom és a nyugat-római birodalom helyzetére is kitekint ez a munka és a magyar őstörténetre is van bizonyos utalása. Hiteles ez a könyv is. Talán az a különbség a többihez képest, hogy ebben két szálon fut a történet. Az egyik a földön, a másik a magyar mitológiában játszódik. Erről az utóbbiról nagyon keveset tudunk. Ismerjük például a görögöt, de a magyar köztudat nagyon keveset tud a magyar istenhitről. Arról, hogy miben hittek eleink, kiket tiszteltek, hogyan áldoztak nekik, milyen volt a hitviláguk. — Amikor ír kinek szánja a könyveket? Egy korosztálynak? — A magam fajtának, az ifjaknak és felnőtteknek. Az öregeknek is, akiket érdekel a magyar történelem. Azoknak, akik szerették Gárdonyit, Gulácsi Irént, Szentmihályi Szabót, Passuthot. Manapság nem igen szokás történelmi regényeket írni, és ez a könyvpiacon is látszik. Márpedig igenis van rá igény. — Ujkéry Csaba is mesékkel kezdte? — Igen, írtam mesekönyvet. Nagy sikere volt. — Ezt előtanulmánynak szánta? — Nem. A Sziget pajzsai után írtam meg a mesekönyvet, és erősen foglalkoztat, hogy folytatom a történetet, ha majd befejezem a betyár-könyvet. Most ugyanis azon dolgozom, mert az Attila könyv már kész és a a Seneca Kiadó gondozásában a milleneumi ünnepségekre megjelenik, Nemeskürthy előszavával. Most a somogyi betyárvilágot szeretném megírni. — Erről — úgy tudom — szépirodalmi mű még nem jelent meg. Talán tudományos mű sem, legfeljebb tanulmány. — Jelentek meg tanulmányok arról, hogy a magyar közbátorság, az 1800-as évek vége felé miként volt itt Somogybán. Ez eléggé exponált hely volt — a Bakony on kívül talán itt volt a legnagyobb rengeteg a Balatontól le a Dráváig, ahol igencsak megéltek ezek az emberek. Nem szentimentális betyárkönyv lesz, hanem arról szól, hogy hogyan jutottunk el a szabadságharc után a kiegyezésig, miként élt a mezővárosi ember, milyen volt a helyzete annak a kisnemesnek vagy polgárnak, aki végrendelkezni kényszerült, vagy ajánlatos volt végrendelkeznie mielőtt útra kelt, hogy Kadarkútról eljusson Kaposvárra. Egyáltalán nem volt ugyanis biztos, hogy ide ért. Ez nagyon izgalmas időszak. Betyárvilág — Ismerték akkor már a közbiztonság fogalmát? — Igen. Akkor úgy hívták, hogy közbátorság. — Akiben volt kurázsi az elindult, akiben nem, az otthon maradt? — Igen. Olyanók voltak a viszonyok, hogy az utak mellett 40 méterre ki kellett irtani az erdőt azért, hogy ne tudják meglepni a kocsikat,hogy védekezni lehessen. Esténként bezárkózott a falu, mint a középkorban egy vár. Mert rendszerint megtámadták. És akkor harangszóval kellett segítséget hívni. Ostrom állapotok voltak. Az 1860-tól 1865-66-ig terjedő időszak nagyon kemény volt. Bandák garázdálkodtak. A negyede sem igaz a pántlikás betyárromantikának: gazemberek, zsiványok voltak ezek a szó szoros értelmében. — Érdekes, izgalmas adalékok ezek a történelmi múltból. A szemlélet, amellyel ezek a könyvek születnek az íróé vagy a jogászé, aki mindig tiszteli a törvényt mert a törvény szolgája. — Aki olvassa a könyveimet, tapasztalja: mindegyikben van egy fejezet, amely a törvénykezéssel foglalkozik. A mostaniba is okvetlenül belejátszik hogy a hivatásom jogász: de természetesen nem a büntetőbíró szemlélete lesz benne, hanem a jogtisztelő ember motívuma. Az egy-két ihaj- csuhaj, árvalányhaj és bokaösz- szeverés, meg cifraszűr igazán nem fedheti el a sebeket. — A kor jogát mennyire ismeri? — A magyar jogtörténet tankönyvekben fellelhető és a levéltártól is sok segítséget kapok. Ez igazán terülj, asztalkám; a Somogy Megyei Levéltárban bővel lelhetők fel anyagok ez ügyben. Igaz mesék — Ujkéry Csaba most egy könyvvel lepte meg az olvasót, ígért egy másikat és dolgozik egy harmadikon. És a mesék világa hol marad? Lesz folytatása? — Nem akartam én mesekönyvet írni, de a nagyobbik lányom — aki most már mama — annak idején arra kért, hogy üljek le, és meséljek. Elkezdtem egy történetet, s azt másnap és harmadik nap is folytatnom kellett. A harmadik negyedik este után visszajegyzeteltem, hogy miről volt szó. Akkor ezt a vázlatot eltettem a fiók mélyére. A gyerek felnőtt, én elővettem a történetet és megírtam a Pamfit. Azt hiszem, elég kedves kis figura. De a mesék világa nemcsak a mesekönyv. A novellák is mesék. Eddig nyolcvanhat jelent meg, s sok közülük éppen a Somogyi Hírlapban. A mesék világa: Ézsiás és Grízei. Sokszor kérdezik tőlem: „te csak történelmi regényeket írsz?” Mondom, nagyon szép felnőtt meséket is írok az öregségről, az elesettségről, a kiszolgáltatottságról, a szerelemről, és örömömre szolgál, hogy ebből — a novellákból — egy gyűjtemény megjelenik a Somogyi kis könyvtár sorozatban várhatóan októberben. Egy válogatás lesz ezzel a címmel: Ézsiás. Kercza Imre A jósnő és a rituálé Az egész játéknak indult. Gyertya, kristálygömb, füstölők, cigánykártya. A hetes misztikuma, a sors kanyargós vonala az izzadó tenyéren. Aztán feléledt a remény: a furcsa-figurás lapok szeszélyéből hátha kivet egy kis jót is a holnap. Az ember legősibb élménye: a félelemből kreált hiedelem! Asztrál- testű csillag-istenekben, rontáslevételben, perzselő energiák tisztító tüzében. Mindabban, amitől gúnyos mosolyra húzódik az egészséges kétkedők szája, s kétségbeesett hittel kapaszkodnak a gyógyulni vágyók. — Sokan így vannak ezzel — mosolyog Pandur Mária. Az okleveles marcali jósnő három éve fordított hátat a „civil” életnek. Kétszobás lakótepeli otthonában fogadja a hozzá fordulókat, akik elképesztő távolságokból, még Oroszországból is megkeresik. Társa a hivatásban és a mindennapokban Sípos Zoltán, aki a természet ma még paranormálisnak tartott jelenségeit „megcsapolva” próbál segíteni a rászorolókon. — Különös dolog, de azt tapasztaltuk: minél nagyobb jót tettünk valakivel, annál kevésbé hálás érte. Hallás- károsultak, látásproblémával küszködök, csont-ideg és ízületi fájdalomban szenvedők járnak hozzánk kezelésre. Ha nincs gerincprobléma, a látás élessége már az első alkalommal jelentősen javítható. — Amit mi csinálunk, az nem azonos a bioenergiával — teszi hozzá Mária. Egy komplett pogram során azt építjük be a szervezetbe, ami hiányzik, illetve azt vészük le, ami rossz. A vírusus betegségeken kívül bármit elvállalunk: persze annak tudatában, hogy lelki problémáiktól is megszabadítja az embereket. Hókuszpókusz nélkül, csak a minimálisan szükséges rituálét igénybe véve végzik választott hivatásukat. Mert annak tartják mindketten; egy életre szóló elkötelezettségnek, amiben megtalálták önmagukat. — Tudjuk Istent, de nem hiszünk neki — mondták a vallással kapcsolatban. Az állandó, autodidakta önképzésre a kiválasztottak bátorságával kaptak rá, s eszükbe sem jut, hogy más, „normális” foglalkozás után nézzenek. Persze, ők is tudják: a természetgyógyászat ma Magyarországon kényes terület — sok a sarlatán, aki csak a pénzre megy. S bár fenntartásokkal nincs mit kezdeni, egyetlen „szakmai szervezethez” sem csatlakoznának szívesen. Amolyan magányos farkasok az okkult tudományok dzsungelében. — A „boldogságpajzs” a legjobb erőtér, ami megvédi az embert— vallja Sipos Zoltán. — Ahol felborul a lelki béke, ott előjönnek a testi problémák is. Aki elég eltökélt ahhoz, hogy őszintén föltárja a bajok okát, már jó úton van a gyógyulás felé. Csíky K. Erika A jósnő és a rituálé fotó: kun g. tibor
