Somogyi Hírlap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 206-230. szám)

1995-09-19 / 220. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1995. szeptember 19., kedd A Kelet már nem ébreszt lelkesedést az Európai Uni­óban - ezzel a címmel kö­zölt kommentárt hétfői számában a Libération című ismert francia napilap. Az Európai Unió egyetlen or­szága sem hajlandó állni azt a számlát, amelyet a regio­nális segélyek vagy a közös mezőgazdasági politika ke­leti kiterjesztése nyomán kellene kifizetni - vélekedik az újság. Londonba várják kedden rövid látogatásra Somogyi Ferenc külügyminisztériumi államtitkárt. A magyar kor­mánytisztviselő meghívott brit közéleti személyiségek előtt előadást tart Magyar- ország az euroatlanti integ­ráció útján címmel, és tár­gyalásokat folytat a brit külügyminisztérium több ál­lamtitkári beosztású illeté­kesével is. Belpolitikai szenzációt keltett Nagy-Britanniában, hogy a hatalomra pályázó Munkáspárt választási koa­líciót ajánlott a liberális de­mokratáknak. Tony Blair, a Munkáspárt vezetője a The Times hasábjain fejtette ki együttműködési elképzelé­seit az éppen éves kongresz- szusukat kezdő liberális demokratáknak. Megfigye­lők szerint Blair ezzel az ajánlatával a Munkáspártból és a Konzervatív Pártból ki­ábrándult tömeget igyekszik maga mellé állítani. Bőrfejnek támadtok meg egy 57 éves roma férfit a szlovákiai Naszvadon. Az áldozat sérülései miatt leg­alább három hétig orvosi kezelésre szorul. A rendőr­ség több bőrfejű támadót őrizetbe vett. Jól szervezett terrorakció volt az augusztus 29-ei po­kolgépes robbantás a grúz parlament udvarában - je­lentette ki Eduard Sevard- nadze államfő egy interjú­ban. Hétfőn Tbilisziben őri­zetbe vették a grúz belbiz­tonsági miniszter helyette­sét, mert bűnrészességgel vádolják az elnök elleni me­rényletben. A csecsének támadásai az orosz hadsereg egységei ellen egyre agresszívabbá válnak - állítja az orosz szö­vetségi erők parancsnoksága. Hétfőn visszatért Groznijba Oleg Lobov, Borisz Jelcin elnök csecsenföldi megbí­zottja, aki állást foglalt a cse- csenföldi kerékasztal-ta­nácskozás megtartása mel­lett. A megbeszélésre várha­tóan szombaton kerül sor. Hajszál híján lelőtték a brit külügyminisztert a boszniai fővárosban A szerbek segítséget várnak A horvát-muzulmán támadás elől menekülő boszniai szerbek tömegei hagyták el hétfőn is Bosznia nyugati és középső ré­szeit Az emberek Banja Luká- ból traktorokon és lovaskocsi­kon tartanak Szerbia felé, és majdnem 70 kilométer hosszú menetoszlopban torlódtak ösz- sze. Előzőleg Nyugat- és Közép- Boszniából csaknem százezren menekültek a nagyvárosba, de a települést a főleg muszlimokból álló boszniai kormánycsapatok, a horvát-muzulmán egységek, va­lamint a horvát hadsereg is fe­nyegeti. Az ENSZ szarajevói képvise­lői hétfőn megerősítették, hogy a boszniai horvátok és muzulmá­nok immár a köztársaság terüle­tének ötven százalékát tartják el­lenőrzésük alatt. „Félő, hogy az előrenyomulás folytatása ahhoz vezet, hogy Jugoszlávia is belea­vatkozik a harcokba” - mondta Chris Vemon, az UNPROFOR szarajevói szóvivője. Belgrádi vélemények szerint Jugoszlávia nem kíván beleavatkozni a boszniai harcokba, de Banja Luka - a legnagyobb boszniai szerb város eleste - végül a Drinán túli szerbek megsegíté­sére kényszerítheti Szerbiát. Radovan Karadzsics, a bosz­niai szerbek vezetője azzal fe­nyegette meg a muzulmánokat, hogy amennyiben folytatják tá­madásukat, csapataik igen gyor­san visszaszállítják a nehéztüzér­séget Szarajevó környékére. „A muzulmán és a horvát erők ha­talmas területeket foglaltak el, hadseregünk igyekszik felállítani az új választóvonalat. Segítséget kérünk az oroszoktól, mert fegy­verre van szükségünk” - nyilat­kozta Radovan Karadzsics. Haj­szálon múlott, hogy Malcolm Rifkind brit külügyminisztert el­kerülte egy ismétlőfegyverből le­adott sorozat hétfőn Szarajevó­ban. Rifkind délelőtt érkezett a boszniai fővárosba, s nem messze az arcvonaltól megtekintett egy brit vállalkozásban folyó építke­zést. Az építkezés közelében a miniszter éppen kiszállt gépko­csijából, amikor lövés dördült, majd a lövést egész sorozat kö­vette. Egyelőre nem tudni, hogy a lövésekkel a minisztert vették-e célba. Tovább pusztít Marylin, a hurrikán St. Thomasban ezen az úton szabálytalanul „parkol” egy hajó, a hurrikán vetette partra. Hivatalos jelentések szerint a vihar az épületek 70-80 százalékát megrongálta feb-reuters Ismert bűnöző a franciaországi merényletek gyanúsítottja A gázpalackos robbantó Van már gyanúsítottja a so­rozatos franciaországi rob­bantásoknak: a 24 éves Kha- led Kel kai. Ujjlenyomatait felfedezték azon a gázpalac­kon, amellyel a Lyon-Párizs között közlekedő TGV-sze- relvényt akarták felrobban­tani a minap a terroristák. A fiatalembert alighanem min­den francia felismerné: mivel visszaeső, a rendőrség birtokában lévő portréja megjelent a tévé­ben, a lapokban, s a francia fal­vak, városok utcáin. Hétfői sajtó­jelentések nem zárták ki, hogy a férfi már elhagyta Franciaorszá­got, szeptember 10-én valaki állí­tólag Luxemburgban látta. Kha- led Kelkai Algériában, Moszta- ganemben született, de Lyon egy nyomorúságos elővárosában ne­velkedett: Vaulx-en-Velin-t - az ott hagyományosan uralkodó nagyfokú munkanélküliség miatt - „közveszélyes szociális robba­nószerkezetként” emlegetik. Először 1990-ben került ko­molyabb ügyben összeütközésbe a törvénnyel: amikor egy ifjú mo­torkerékpáros halálát a rendőrség balesetnek, a közvélemény egy része viszont a hatóság által el­követett hidegvérű gyilkosságnak minősítette, Kelkait a lyoni erő­szakos kilengések egyik vezér­alakjaként tartóztatták le. 1991­ben három és fél év börtönre ítél­ték, de jó magatartásáért előbb kiengedték. Úgy tetszik, a rövidí­tett börtönéveket sem töltötte hi­ába: alaposan kitanulta a bűnöző­szakmát. Az idén júliusban egy rutinellenőrzés során barátaival együtt tüzet nyitott: három rendőr megsebesült. A tettesek elmene­kültek, de Kelkalt üldözés köz­ben felismerték. Most pedig ott­felejtette az ujjlenyomatait a gáz­palackon. Annyit már kiderítettek róla, hogy 1994-ben Algériában járt, ahol olyan iszlám fundamentalis­ták befolyása alá kerülhetett, aki­ket a mostani terrortámadásokkal is gyanúsítanak. Kocsis Tamás _______________HÍRHÁTTÉR_______________ J ubileumi közgyűlés A politikai hagyomány kötelez: most is - mint minden eszten­dőben - szeptember harmadik keddjén kezdi meg tanácskozá­sát az ENSZ közgyűlése. Az ál­talános politikai vita többhetes felszólalássorozata nyitja az őszi menetrendet, majd sor ke­rül a Biztonsági Tanács nem ál­landó tagjainak megújítására, azaz öt állam beválasztására a vezető testületbe. Az idei alka­lom mégis különbözik a meg­szokottól, a világszervezet ugyanis most ünnepli megala­kulásának 50. évfordulóját. Bili Clintontól Borisz Jelci­nig állam- és kormányfők se­rege lép majd fel a New York- i üvegpalota szónoki emelvé­nyére. Hazánkat Kovács László külügyminiszter kép­viseli. Másfél évtized után a világszervezetbe látogat //. János Pál pápa is. A közgyűlés az ENSZ leg­fontosabb határozathozó szerve. A napi, operatív dön­téseket ugyan sokszor a BT hozza, de számos kérdésben csak a közgyűlés hivatott ha­tározni. Az idei programban vélhetőleg hangsúlyosan sze­repel majd a jugoszláv válság, s ezzel összefüggésben a bé­kefenntartás politikai (és pénzügyi) problémái. Ha le­het, ezeknél is nagyobb gond az ENSZ átfogó reformja. Szembe kell nézni az anyagi terhekkel is: ma a tagorszá­gok összesen 3,5 milliárd dol­lárral tartoznak a világszerve­zetnek. Szegő Gábor A mohi csatabárd Az Európai Újjáépítési és Fej­lesztési Bank (EBRD) csak akkor hajlandó finanszírozni a szlovákiai Mohiban épülő atomerőmű befejezését, ha a pozsonyi kormány teljesíti a bank szigorú feltételeit. A szlovákok nemrég azt java­solták, hogy a francia Électri- cité de France (ÉdF) villamos­művek helyett a Skoda Praha és a Skoda Plzen cseh vállalatra bízzák a beruházás befejezését. Jirí Hübner, az EBRD szlovák és cseh országigazgatója egy hétvégi nyilatkozatában kijelen­tette: a két vállalat nem képes olyan garanciát adni a teljes biz­tonságra, mint a legkorszerűbb technikával rendelkező ÉdF. A szlovák kormány szeptember elején elutasította az EBRD és az EdF ajánlatát az erőmű befe­jezésére, s amellett foglalt állást, hogy a létesítményt cseh és orosz közreműködéssel fejezzék be.- A Szlovákia által előterjesz­tett új javaslat az EBRD hat fel­tételének egyikét sem teljesíti - mondta Hübner. A bank a következőket várja el az építőktől: a mohi beruházás legyen a legolcsóbb megoldás az áramtermelés növelésére; Szlovákia az ezredfordulóig kezdje meg az apátszentmihályi atomerőmű leállítását; emelje fel a villamosáram árát a hitelek tör- leszthetősége érdekében; iktassa törvénybe a bécsi nukleáris biz­tonsági konvenciót; a francia vil­lamosműveket bízza meg a be­ruházás befejezésének irányítá­sával; foganatosítson pótlólagos biztonsági intézkedéseket a mohi atomerőmű építése során. Harc az örökségért Árverezik a Nurejev-hagyatékot A két évvel ezelőtt AIDS-ben elhalálozott Rudolf Nurejev úgy végrendelkezett, hogy örökségéből létesítsenek ala­pítványt a fiatal orosz tánco­sok támogatására. A balettsz­tár nyilván saját életútjára em­lékezett, hiszen sok gonddal küszködött, amikor annak ide­jén hátat fordított a Szovjet­uniónak, és Nyugaton foly­tatta művészi pályáját. Nem akármilyen összegről van szó: a vagyon és a befek­tetések összege - átszámítva - egymilliárd nyolcvanmillió forintot tesz ki. További száz­nyolcvan milliós összeg folyt be a művész párizsi lakásának eladásából, és hátra van még ingóságainak novemberi ár­verezése. Az alapítvány tőké­jét Nurejev műgyűjteménye is gyarapítja. Az árverés azonban bi­zonytalanná vált, mert Nure­jev húga és egyik unokatest­vére azt kérte, állapítsanak meg számukra köteles részt az örökségből. A bíróság ezt első fokon visszautasította. A hoppon maradt rokonok fel­lebbezés helyett peren kívüli egyezségre törekednek. Könnyebben beszerezhető, mint a kemény kábítószer Támad az extázistabletta Ez a pirula - alkattól függően - egyeseket jókedvre derít, föl­dob, másokat meg az önkívületbe kerget. Egy berlini csem­pészbanda pár hét alatt 22 ezer tablettán adott túl. Mielőtt lecsaptak volna rájuk, a nyomozók heteken át csak szemmel tartották a tejfölösképű- ekből álló csoportot. A banda tag­jai titkosügynököket megszégye­nítő eszközökkel kereskedtek napjaink divatos kábítószerével, az XTC-vel. A rejtélyes három betű extázist jelent. Mindez csupán a jéghegy csú­csa! Az XTC-t, amely nagyvo­nalú „szakemberek” szerint ártat­lan serkentőszer, tízezerszám foglalják le a kábítószerre szako­sodott rendőrök technozenétől dübörgő diszkókban és más ifjú­sági rendezvényeken. Napjaink Európájában már több millió tizenéves szopogatja az ecstasyt, amely alkalmas drog arra, hogy rövid idő múltán akár tömegeket is akaratgyenge, függő helyzetbe hozzon. Beszerzése egyszerűbb, mint a keménynek tartott kábítószereké, ugyanis olcsó hollandiai, lengyel- és csehországi pincelaboratóriu­mokban pancsolják. A bűnügyi szakemberek pedig aggódnak: sokszor nem képesek fölvenni a küzdelmet az XTC- vel. Holott az orvosok már régen tudják: alvászavart, májnagyob­bodást, sárgaságot, izomsorva­dást, impotenciát, agykárosodást, nagyobb adagban szívszélhűdést, agyvérzést okoz. Halálos áldozatokat is követel az „ártalmatlan” ajzószer, amely már az iskolák körül ólálkodó árusok kínálatában megjelent Eu­rópa szinte minden országában. Beetetésképpen előbb ajándékba is adnak a tiltott dolgok iránt fo­gékony fiataloknak. Az XTC-t egyébként 1913 óta ismeri az orvostudomány: erede­tileg étvágygerjesztőnek szánták, de valóságtévesztésben megnyil­vánuló mellékhatása miatt betil­tották. Az amerikaiak vietnami hábo­rújában is föltűnt, mielőtt fölfe­dezte a kábítószer-kereskede­lem. Kulcsár László Úszva közelitik meg templomukat IVakiion Sawan lakói. Thaiföld terüle­tének több mint kétharmadát öntötték el a délkelet-ázsiai heves esőzések következtében megáradt folyók és patakok. fotó: feb/reuter

Next

/
Thumbnails
Contents