Somogyi Hírlap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-205. szám)
1995-08-08 / 184. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1995. augusztus 8., kedd Anyanyelvű vizsgák megtartását engedélyezte - az új román tanügyi törvény ellenére - Liviu Maior oktatási miniszter az őszi egyetemi felvételiken. A döntésre a Romániai Magyar Demokrata Szövetség oktatási válságkezelő tanácsának közbelépésére került sor. Turisták és újságírók hada köszöntette hétfőn délelőtt Borisz Jelcin orosz elnököt a Kremlben. Az államfő július 11-én került a Központi Klinikai Kórházba szívpanaszokkal. Robbanóanyaggal teli kamiont robbantottak fel az Algírtól harminc kilométerre lévő Bufarikban. Legkevesebb tizenegyen életüket vesztették. Az iszlám fundamentalisták egyik fészkének számító algíri városnegyedben vasárnap két rendőr , is meghalt, amikor járművükre kézigránátokat dobtak. Teng Hsziao-ping felgyógyult betegségéből. Kína legbefolyásosabb politikusa, aki augusztus végén tölti be 91. évét, tavasszal súlyos állapotban volt, de a hagyományos kínai gyógymódnak köszönhetően most talpra állt, és képes néhány lépést is tenni. Mégsem emel vádat hazaárulás miatt a prágai ügyészség a volt kommunista vezetőkkel szemben az 1968. évi szovjet beavatkozással kapcsolatban. A múlt héten Milos Jakes és négy társa elleni vádemelést indítványozott az előző rendszer bűneit vizsgáló hivatal. Dndajev csecsen lázadó vezér hívei erőteljes mozgolódásba kezdtek a hegyekben és a sík területeken is. Mintegy félszáz jól felfegyverzett csecsen harcos vonult be hétfőn több településre. A fegyveresek ellenőrzésük alá vonták a bevezető utakat és megkezdték saját parancsnokságuk kiépítését. Napi 1,2 millió hordóval haladta meg a júniusi szintet a világ olajtermelése júliusban. A növekedés egyebek között Norvégia és Nagy-Britannia számlájára írható. A világ olajkínálata júliusban átlagban napi 69,84 millió hordó volt. Szaúd-Arábia szerint a világ olajfogyasztásának növekedésével egyidejűleg drágulni fog a kőolaj ára. Amerikai törvényhozók Iliescu román elnökhöz írt levelükben aggodalmuknak adtak hangot az Antonescu marsallt rehabilitáló kísérletek, illetve a bukaresti zsidó temető meggya- lázása miatt. Állásfoglalást várnak Romániától, amiből kitetszik: Antonescu háborús bűnös volt, illetve hogy vizsgálatot indítanak a bukaresti zsidó temető meggyalázása ügyében. Heves harcok dúltak hétfőn mind Horvátországban, mind Boszniában azt követően, hogy összeomlott a délszláv tűzszüneti megállapodás. fotó: feb/reuter Kiújultak a összecsapások A krajina felszabadítása után is folytatódnak a harcok Rövid életűnek bizonyult az az egyezmény, amely a háborúzó felek között hétfőn az úgynevezett Krajinai Köztársaság szétesése után született. A horvát-szerb tűzszüneti megállapodás a menekülők szabad távozására kínált megoldást. Zágráb a krajinaiakra hárítja a felelősséget az egyezmény összeomlásáért, és folytatja a beszüntetett hadműveleteket. A tárgyalásokon a szerbek állítólag azzal fenyegetőztek, hogy rakétatüzet zúdítanak Zágrábra, ha nem távozhatnak szabadon a térségből. Horvátország számos városában légiriadót rendeltek el hétfőn délelőtt, mert - minden valószínűség szerint Banja Lukából indult - szerb gépek gránátokkal támadtak egyes körzeteket. Mate Granic külügyminiszter a bombázás miatt Akasi Jaszusival, az ENSZ- főtitkár megbízottjával konzultált. Megfigyelők megerősítették: a szerbek boszniai területekről felszállva horvát településeket bombáztak. A horvát légierő pedig légitámadást hajtott végre a krajinai területekről menekülő szerbek ellen. A gépek a boszniai szerb állam légterében támadtak. A horvát támadások miatt a szerbek hadiállapotot hirdettek ki Kelet-Szlavóniában. Meg nem erősített hírek szerint Belgrádból harckocsioszlop indult a horvát határok felé. A Tanjug arról is beszámolt, hogy a horvát tüzérség lőtte a Jugoszlávia felé menekülők számára megnyitott folyosót. A Bihacból kitört muzulmán erők viszont a horvátországi Topuskóban folytattak vérontást a szerb menekültek és katonák körében. Mururoán az első bomba Háborog a világ: szeptembertől májusig nyolc robbantást terveznek a francia atomütőerő karbantartására. S az első bomba alkatrészei már megérkeztek Mururoára, ahol sor kerül a végső összeszerelésre. Mururoa azt jelenti: a titkok szigete; a polinéz őslakosság számára mindig rejtélyek övezték a csendes-óceáni korallzátonyt. A párizsi minisztériumokban pedig vastag dossziékat töltenek meg a szigorúan bizalmas feljegyzések. A Tahititól 1400, Új-Zé- landtól és Ausztráliától négyhatezer kilométerre elterülő korall szigeten 1966-ban hajtották végre az első francia kísérleti nukleáris robbantást. Azóta Mururoa térségében 197 atombombát próbáltak ki. Az első negyvenegyet a légkörben, a többit a föld alatt. A 35 kilométer hosszú s néhány ponton 11 kilométerre kiszélesedő sziget ugyanis mély bazaltalapzattal rendelkezik, ami lehetővé teszi, hogy a kísérletek egyezer méterre lenyúló aknában történjenek. A sziget felszínének bizonyos része teljesen kopár, máshol pálmaligetek, vad orchideák igazolják a vidék délszaki jellegét. Nemrég megjelentek a tiltakozók is. A Greenpeace nemzetközi környezetvédő mozgalom három alapítója egy gumicsónakon átjutott a francia haditengerészet zárján, és az őrség két hete csupán egy elhagyott sátrat, és egy teafőzőt talált a szomszédos korallszigeten. Ők csak az előőrsként érkeztek, a környezetvédők a tervek szerint augusztusban már egy kétszáz hajóból álló békeflottával vonulnak a korallzátonyhoz. S ráadásként elkíséri őket az új-zélandi kormány egyik hajója is - fedélzetén parlamenti képviselőkkel. Ilyen helyzetben nehéz lesz megvalósítani a francia hadi- tengerészet fenyegetőzését: „A zárt övezetbe behatoló összes hajót elkobozzuk, a legénységét pedig letartóztatjuk.” Nem könnyű tehát Chi- racnak robbantani. De immár nem robbantani sem. Réti Ervin HÍRHÁTTÉR Új esélyek és veszélyek Vége a háborúnak. így értékelték sokan - a jelek szerint elhamarkodottan - azt a tűzszüneti megállapodást, amely a horvát hadsereg és a krajinai szerb fegyveresek között létrejött. Nehéz eligazodni az ellentmondásos jelentések között; még nehezebb előre megjósolni, milyen irányban alakulnak az események. Mindenesetre, még ha sikerülne is tartós tűzszünetet kötniük a szemben álló feleknek, attól még önmagában nem lehet remélni a délszláv válság egészének a lezárását. Az elhúzódó konfliktusban új helyzettel, új erőviszonyokkal kell számolni. Zágráb más körülmények közt tárgyal majd, elvégre Tudjman elnök a krajina sikeres visszafoglalásával egy-két nap alatt elérte erővel azt, amit a diplomáciai közvetítők évek óta képtelenek. Megváltozott, vélhetőleg kiélezettebb pozícióban kell politizálnia a szerb vezetésnek is, s ez várhatóan nem növeli Belgrád kompromisszumkészségét. Új lehetőségek, és egyben új veszélyek jellemzik tehát a krajinai fordulat után a délszláv válságot. Mind a hajdani Jugoszlávia utód- köztársaságainak, mind a nemzetközi közösség, az ENSZ, az Európai Unió és a NATO illetékeseinek is szembe kell nézni a friss fejleményekkel. Persze nemcsak a konkrét, harctéri eseményekkel, hanem azzal is, hogy a mostanihoz hasonló offenzíva újabb menekültáradatot indít el, ami tovább nehezítheti a megbékélést. Szegő Gábor Törvényt az Internetre Pornóellenes törvény készül Amerikában Az amerikai eredetű, de immár az egész Földet átfogó számítógépes hálózat, az Internet lehetőséget ad nemcsak a világméretű tájékozódásra, hanem arra is, hogy a számítógépek között világméretekben cserélt adatok, képek közé beférkőzzék a pornográfia is. Ez indította az amerikai szenátust arra, hogy megkísérelje törvényben korlátozni az adatok, üzenetek áramlását. A megoldás hasonló ahhoz, ahogy az amerikai rádió- és tévéműsorszórást szabályozzák: ott nincs helye olyasfajta erotikának, még kevésbé pornográfiának, ami a közerkölcsöt, főként a gyerekekét, veszélyeztetné. (Legalábbis ami a nagy hálózatokat illeti, hiszen a kábelcsatornákon az előfizető a pénzéért szinte mindenhez hozzájuthat, amit elképzel.) A szenátorok szándékát, miszerint az Internetre is vonatkozzanak az erkölcsi normák, a hálózat amerikai használóinak egy része üdvözli, a többsége viszont hevesen ellenzi. Az előbbiek azzal érvelnek, hogy lelkibetegek, bűnözők is felhasználhatják céljaikra a névtelenség lehetőségét az Internetben. Az utóbbiak viszont az alkotmányban biztosított szólás- szabadság korlátozásáról, az állampolgárok ügyeibe való jogtalan beavatkozásról beszélnek. A vita még nem dőlt el, de a tárgyát képező adatok, képek forgalma óriási fellendülést mutat. Az Internet használói mindenesetre szorgalmasan rögzítik a hálózatból az erotikus rajzokat, aggódva, hogy a jövőben talán már nem férhetnek hozzá ezekhez az „ínyencségekhez”. Az amerikai egészségügyi minisztérium szerint Fő veszély a marihuána Már több mint ötmillió amerikai szív legalább hetente egyszer marihuánát, s a számuk egyre nő. Az amerikai egészségügyi minisztérium által nyilvánosságra hozott vizsgálatból következik, a marihuána egyértelműen függőséget okozhat. Kiderült, hogy a leendő anyák marihuánafogyasztása a születendő gyermek intellektuális fejlődését befolyásolja. A washingtoni egészségügyi minisztérium most eltökélte, hogy hivatalosan is szembeszáll e kábítószer növekvő mértékű társadalmi elfogadásával, és tiltakozik annak ártalmatlan színben való feltüntetése ellen. Az elemzés megerősítette: elsősorban éppen a fiatalok körében csökken a gátlás és növekszik a fogyasztók tábora. Az elmúlt három évben az Egyesült Államokban megduplázódott a marihuánát szívó nyolcadikosok száma, és az első marihuánát fogyasztók átlagéletkora 13,5 év. Igazi tragédia, hogy kevés serdülő hiszi el: a marihuána veszélyes kábítószer. „Megtelt!”-tábla a glóbuszon A kulcskérdés: mi lesz a termőföldekkel? A túlzsúfolt városok szmogjában fuldoklók naponta felteszik a kérdést, mikor teszik ki a glóbuszra a „Megtelt!”-táblát. Az ENSZ most kiadott jelentésének óvatos prognózisa 2050-re „7,7 és 12,5 milliárd közötti lélekszámmal” számol. A tudósok emlékeztetnek rá, hogy a Földön sok, előre nem látható változás történhet, ami befolyásolhatja a bolygón élő emberek számát. A Science című amerikai szaklap legutóbbi számában ugyancsak ebből kiindulva foglalkozik a Föld befogadóképességével. Joel Cohen professzor, a New York-i Rockefeller egyetem tanára azt írja: a lélekszám alakulása „elképesztően sok körülménytől függ”. Például attól, mennyi szójababot használunk fel, és „milyen lesz a parkok valamint parkolóhelyek aránya”. Gretchen Daily, a Berkeley- egyetem kutatója sötétnek látja a jövőt. Mint felveti, a növekedéshez meg kellene kettőzni az energia- és élelmiszer-ellátást, ez pedig egyre nehezebb, mert a „mezőgazdaságilag hasznosítható földterület egyhatodát máris értéktelenné tette a rablógazdálkodás”. A termékeny természet újrateremtése pedig hosszas folyamat. Egy centiméteres humuszréteg kialakulásához kedvező körülmények esetén is száz-négyszáz esztendő kell, az erdők esetében nagyjából ugyanennyi, vagy valamivel több, véli a professzor asszony. Ám ő mégis szeretne hinni abban, hogy világszervezeti pénzzel és összefogással 2020-ra a földek öt százalékát visszaszerzi az emberiség „arra, amire az Úr elsősorban teremtette: élelmiszer- termelésre”. E cél eléréséhez a kaliforniai egyetem becslése szerint évi tíz-huszonkét milliárd dollárra lenne szükség. De elég egyetlen pillantást vetni az ENSZ jelenlegi költségvetésére ahhoz, hogy belássuk: nem lesz erre a célra (sem) ennyi pénz. így viszont az ember gyors ütemben folytatja saját életterének módszeres lerombolását. A folyamat aggasztóan gyors. MATÄSium? »»»Ws« *4W*f**t, ffotyit*, MrlÁr»* Találjon pénzt a Kishegyedben! Folytatódik a nyereményjáték a című népszerű hetilap ma megjelenő számában. A pályázók között összesen 4 millió forintot sorsolunk ki Sok szerencsét!