Somogyi Hírlap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-205. szám)
1995-08-03 / 180. szám
1995. augusztus 3., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP FIATALOK 13 Falusi ifjúság találkozója Fenyvesen Fórumok - napfényben A balatonfenyvesi ifjúsági tábor adott otthont a falusi ifjúság találkozójának (a FIT '95- nek). A kedvezményes nyári üdültetéssel egybekötött program 250 — az ország különböző részéből érkezett — fiatalnak biztosított tartalmas ki- kapcsolódást. Mint Molnár Vilmos táborvezető helyettestől megtudtuk, a szabadidős programok mellett neves, a fiatalok lehetőségeivel, problémáival foglalkozó szakemberek, országgyűlési képviselők tartottak előadásokat. Egy meghívott ifjúságkutató szerint — jórészt napjaink nehéz gazdasági helyzetéből adódóan — egyre nagyobb a szakadék a felnőtt társadalom és a fiatalok között, ám várhatóan kinevelődik az ifjúságnak az a rétege, amely „használható” lesz, hajlandó az együttműködésre. A szakadék ellenére — egymás másságát tisztelve — a FIT-hajón már együtt „eveztek” fiatalok és felnőttek Badacsony felé. A találkozó programjáról megoszlottak a vélemények: volt, aki több előadást, fórumot szeretett volna; s volt, aki a Balatonért, a napfényért érkezett a táborba. Az azonban biztos: a négynapos találkozó lehetőséget biztosított a fiataloknak, hogy gondolataikat, problémáikat megbeszéljék, egymás véleményét megismerjék. T. R. A Hisztéria frontembere Pataki Antal, a Hisztéria frontembere Pataki Antal, akit zenészberkekben csak Toncsiként ismernek, csaknem tíz esztendeje aktív részese a hazai rockéletnek. Zenekarával, az erősen punk beállítottságú Hisztériával eddig négy komplett anyagot és egy válogatás albumot jelentetett meg. Rendszeresen szerepet vállal különböző rendezvények szervezésében, műsorvezetésében. A St-Art popzenei szolgáltatások irodájától kapott információ szerint lassan egy esztendeje, hogy érlelődött Toncsiban a szólóalbum elkészítésének gondolata, s aztán - gondos alapozás után - valóra is váltott. A Bikini Stúdióban Németh Alajos segítségével és kiváló muzsikus társak közreműködésével végül elkészült az énekes saját zenei és szö- vegi elképzeléseit tükröző anyag, amely jelentősen eltér a Hisztéria által képviselt stílustól, sokkal inkább egy szélesebb közönségréteghez szól. A „Nem vagyok angyal” című Toncsi album várhatóan az ősszel kerül a boltokba. A Terra Szövetség a fiatalok érdekében ✓ Életforma formálók — Azt látva, hogy a fiatalok dohányoznak, kocsmákba, bulikba járnak, rádöbbentünk, hogy ezt a problémát nekünk kell megoldani. Célunk más út, új életforma kialakítása: főleg a fiatalságot, a tizen- és huszonéveseket szeretnénk megnyerni, de az idősebbeket is szívesen látjuk. Az 1990 januárjában alakult Terra Szövetség hivatalosan ez év májusától létező nonprofit szervezet. Egyik vezetője Paksi Zsolt. — Nagy fába vágták a fejszéjüket. — Való igaz, széles a szövetség tevékenységi köre. Foglalkozunk környezetvédelemmel, az ifjúság nevelésével, az áltudományokkal, a vallással, a természetgyógyászattal, a kisebbségek védelmével, a művészetekkel. Mindennel, ami a tagjainkat érdekli és érinti. Mivel zömében fiatalok alkotják szervezetünk gerincét, tulajdonképpen az ő érdeklődési körük határozza meg a Terra Szövetség irányvonalát is. — Vegyük végig a listát: azokat, amelyek a fiatalokat legjobban érintik. Gyermekvédelem? — Egy felnőttnek már megvan saját értékrendje a világról, amin igen nehezen változtat. Szemben a gyerekekkel, akiket minden érdekel; ismeretekre vágynak, könnyen elcsábulhat- nak a rossz fele is. Kell egy olyan összefogó erő, amely megakadályozza mindezt, s jó útra tereli a fiatalokat. Miért ne lehetnénk mi ez az erő? — Áltudományok? — A legtöbb tagot vonzó terület. Ebbe beletartozik az ufo- lógia, a parapszichológia, a spi- ritizmus, a mágia, a furcsa jelenségek. Mindezt a „tudományok fejlesztése” témakör keretein belül találhatjuk. Összejöveteleinken beszélgetünk, tapasztalatokat cserélünk. Távolabbi terveinkben szerepel előadások szervezése, illetve ezeknek rendszeressé tétele. Tagjaink 20-30 százaléka vesz részt ezeken a foglalkozásokon. — Természetgyógyászat? — Pillanatnyilag ez a tevékenységünk csúcsa. Tavaly indult a kaposvári székhelyű Hippocrates természetgyógyász-egyetem, egyelőre azonban még nem hivatalosan működik. Hétvégenként zajlik a képzés. A szervezet népszerűségét a hírneves előadógárda is igazolja. Előadásokat tart például dr. Glázer Mária az indiai gyógyászat szakértője valamint ifjabb Schirilla György, aki a helyes életmódhoz nyújt tanácsokat. Az egyetem elnevezéssel ellentétben nem feltétel az érettségi, viszont egy bizottság bírálja el, hogy alkalmas-e a pályára vagy sem. Reméljük, kezdeti sikereink a jövőben is elkísérnek bennünket. Gombás Bálint Matekórán is verset ír Kedvenc költője József Attila, témája pedig a természet. — Fiúkról nem írsz? — Miért írnék? Nem érdemlik meg... Koponya Tünde 13 éves kaposvári diák, aki alig volt tíz éves első „műremeke” megalkotásakor. — Az első versemet Téli álom címmel hajnali hat órakor írtam. Dossziéjában matatva máris előkerülnek a fázó madarakról, csupasz fákról, befagyott tavakról és alvó mackók álmáról mesélő, szigorú nmekbe szedett sorok. A vers csak nmekkel vers — válaszolja kérdésünkre, az első is úgy született, hogy először nmeket gyűjtött, aztán ezek köré fogalmazta a fagyos téli hangulatot. — Nekem nagyon fontos a rím: az első mondatomhoz a többit már úgy alakítom, hogy mindenképpen passzoljanak. A fiatal „költőnő” prózával is próbálkozott: Barátom a fáraó címmel a család egyik ismerősének egyiptomi sztoriját örökítette meg. Ám ez, szerinte, csak egy erőtlen kísérlet volt, inkább marad a verseknél, amelyek közül még matekórán is született egy. A kérdésre, hogy talán jobban érdeklik a rímek, mint az egyenletek, sokat sejtető mosoly a válasz. Azt azért megemlíti, hogy rímfaragásnak általában elsőbbsége van a tanulással szemben. Kaponya Tünde már pályázatokon is bizonyította tehetségét: az iskolai versenyben egyszer második, majd első lett, a Petőfi iskola által meghirdetett megyei vers- és prózaíró-ver- senyt az idén megnyerte. Alkotásait elsősorban dr. Osváth Fe- rencné magyartanára és Gundy Richárdné, az iskola igazgatója bírálja, segítik és biztatják az ifjú tehetséget. Terveiről megtudtuk, hogy most kezd lovagolni; bár régebben is ült lovon, most már ideje azt is megtanulni, hogy ne Kaponya Tünde essen le a hátasról. A távolabbi célokról így beszél: — Régi álmom, hogy bűnügyi technikus legyek. Szeretem a krimiket; ma már azonban nem biztos, hogy nyomozóként szeretnék dolgozni. Tamási Rita John Lennont „feltámasztották” a trükkmesterek Ismét négytagú a Beatles együttes Amerika vezető trükkmesterei tizenöt évvel John Lennon halála után megkísérlik újjáéleszteni a máig legendás Beatles együttest. Erre a számítógépes csúcstechnológia alkalmazásával van lehetőség, a végeredmény pedig valószínűleg egy hat órás tévéműsor, a Beatles- antológia lesz. A munkálatok természetesen csak azután kezdődtek meg, miután minden érintett beleegyezett John Len- nőn elektronikus „feltámasztásába”. A Beatles-antológiában a tervek szerint olyan dalokat láthatunk és hallhatunk, amelyeket az együttes tagjai még a hetvenes évek elején készítettek, de közönség elé eddig nem kerültek. G. B. Harc a szörnyekkel már hivatalosan is Ez a hír azoknak szól akiknek felkeltette az érdeklődését az egy hete ugyanitt megjelent szerepjátékról szóló cikk. A kaposváriak augusztus 15-én 14 órakor az „esemkában” (SMK) jelentkezhetnek tagnak a most alakuló klubba. Itt Pál Attilától tudhattok meg többet a dologról. A kiváncsi, de nem megyeszékhely környéki tagjelölteket várja a Berzencén működő Orgyilkosok Klubja. Véger Gábort keressétek. A legdrágább a legjobb Néhány napja látható az amerikai mozikban a Wa- terwood, Kevin Costner új filmje. Ez Hollywood eddigi legköltségesebb alkotása, több mint 200 millió dollárt emésztett fel. Több „szakértő” is kétségbe vonta, hogy a filmből származó bevételek fedezni fogják a kiadásokat. Ezt azonban cáfolni látszik az a tény, hogy már a premiert követő első hétvégén 21 millió dollárt hozott a Universal Pictures „konyhájára” s így rögtön a slágerlisták élére állt. Kiütötte viszont Tom Hanks új filmjét, az Apollo 13-at, amely egy hónapig volt vezető pozícióban. Kaposvári Top 20 1. Scatman John: Scatman's World 2. Scooter: Friends 3. U2: Hold Me, Thrill Me, Kiss Me, Kill Me 4. La Bouche: Be My Lover 5. Whigfield: Think of You 6. Bon Jovi: This ain't a Love Song 7. Jam and Spoon feat. Plavka: Angel 8. Offspring: Gotta Get Away 9. Diana King: Shy Guy 10. Björk: Army of Me 11. Michael Jackson and Janet Jackson: Scream 12. Eastl7: Let It Rain 13. Erotic: Fred Come to Bed 14. Nightcrawlers: Push the Feeling On 15. Marusha: Deep 16. Live: Selling the Drama 17. Rednex: Wish You Were Here 18. Green Day: When 1 Come Around 19. The Outhere Brothers: Boom, Boom, Boom 20. Mark' Oh: Droste Hörst Du Mich? / Banda Zoltán rejtvény rovata az A-G Electronic Kereskedelmi és Szolgáltató Kft ajándékával A Mester munka közben A július 20-án feladott rejtvény helyes megfejtése: Doors. Gratulálunk a szerencsés nyertesnek, aki ezen a héten Antal Szilvia drávatamási olvasónk. Mester és Tanítványai — ezzel a kissé szimbolikus névvel tűnt fel két évvel ezelőtt három fiatal zenész. A trió élén a zeneszerző szövegíró és hangszerelő egy személyben, Mester Tamás. A bibliai hangzású „tanítványok” pedig Honyecz Ferenc basszusgitáros és Mozsik Imre dobos. Rövid pályafutásuk során két albummal lepték meg azokat a lemezvásárlókat, akik fogékonyak a másságra szöveg és dallam tekintetében. Legismertebb slágereik főként a lírai felvételeik köréből kerültek ki. Mester Tamás egyébként holnap ünnepli 25. születésnapját. Kérdéseink helyes válaszainak betűjeleiből összeolvasható a megfejtés, amellyel a tehetséges gitáros-énekes is kapcsolatba került. 1. Gimnáziumi tanulmányait félbehagyva Mester Tamás külföldre ment „vendéglátózni”. Hol dolgozott azzal a két társával, akivel jelenleg együtt zenél? G/ Olaszország ZJ Hollandia K/ Franciaország 2. Milyen névre keresztelte kaukázusi pásztorkutyáját, amellyel megosztja belvárosi garzonlakását Budapesten? L / Sirius R/ Nicki S / Castor 3. Milyen címmel jelent meg a Mester és Tanítványai debütáló albuma 1993-ban? V Hívők földjén E/ Őrizd a fényt Ó/Túl kicsi a föld 4. Melyik kiadó gondozásában került a lemezboltokba a trió mindkét albuma ? N/ BMG Ariola S/ LP Records R/ Sony Music 5. Az együttes koncertjein és második lemezén Fehér Attila is közreműködött. Melyik csapatban „nyitott” anno a gitáros, aki később a Spepben is zenélt? A/ Solaris N/ Varga Miklós Band V Giterátor 6. Mi a címe Mesterék angol nyelvű felvételének a második albumukról? M/ Say a Prayer T/ Someone Like You AJ Reaching Out Beküldési határidő: augusztus 14., a jó megoldást a nyertes nevével együtt 17-én közöljük.