Somogyi Hírlap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-205. szám)

1995-08-22 / 197. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 1995. augusztus 22., kedd Kampányra készülnek Megkezdték a kampányra való a felkészülést a kaposvári cu­korgyárban. A gépeket, cukor­feldolgozó berendezések mű­szaki ellenőrzését folyamatosan végzik. Külön figyelmet fordí­tanak a most beépített mész- dobra. A gyár vezetői döntöttek arról is, hogy várhatóan 540 dolgozót alkalmaznak az idei kampány során. Ebből a keret­ből csaknem 120 az idénymun­kások száma. Nosztalgiakoncert Szentjakabon Az Augusztusi vidámság elne­vezésű rendezvény keretében vasárnap este nagysikerű nosz­talgiakoncertet adott a kapos­vári Extrái tánc-és szalonzene- kar a szentjakabi monostornál. A másfél órás koncertet mint­egy hatvan érdeklődő tekintette meg. Az együttes legközelebb augusztus 30-án, az Alpok-Ad­ria kiállításon lép a közönség elé. A Mecsekkel ismerkednek A bábonymegyeri Rudnay Gyula gazdakör egésznapos ki­rándulásra viszi tagjait. Az egyesület több éves hagyo­mányt ápolva döntött az au­gusztus 26-i kirándulás meg­szervezése mellett. Az idén a Mecsekkel, annak nevezetessé­geivel ismerkednek: ellátogat­nak Pécsre, Siklósra és Har­kányba is. Az utazás ingyenes, mivel a tabi Béke szövetkezet térítésmentesen biztosítja az au­tóbuszát. Többen utaztak külföldre Az elmúlt időszakban csaknem kétszer annyi pénzt fizettek ki a külföldi vasúti jegyekért a ka­posvári állomásfőnökségen, mint tavaly. Június és július fo­lyamán 1,2 millió forintot hagy­tak a nemzetközi pénztárban, szemben a korábbi 640 ezer fo­rinttal. A megyeszékhelyen jobbára az Ausztriába, Olaszor­szágba és a horvát tengerpartra igyekvők váltottak jegyet. El­vétve előfordult olyan is, hogy valaki vasúton utazott Görög­országba illetve Törökor­szágba. őszivetést készítik elő Már az őszi vetésre készülnek a babócsai Határőr mezőgazda- sági szövetkezetben. Nemrég fejezték be a tarlóhántást, ezek­ben a napokban a szerves trá­gyát szórják. A mezőgazdász szakemberek rövidesen meg­kezdik a az őszi vewtésű növé­nyeknél az alapműtrágyázását. A halászok nem bíznak a kutatókban Négy év és sokezer hal veszett el a Balatonon (Folytatás az 1. oldalról) Nemcsók János államtitkár, a Balaton kormánybiztosa négy éve egyetemi tanárként jelezte már: mérgezésre gya­nakszik. Egy tudós Gönczy János— akkor még független halászati szaktanácsadó — osztotta a véleményét. — Nem tudtuk bizonyítani az igazunkat — mondta most Gönczy János. — Kutatása­inkat nem támogatták; a saját zsebünkből illetve baráti tá­mogatással finanszíroztuk a munka túlnyomó részét. Az önzetlen segítséget pedig fenntartással fogadták. Pedig nyertünk volna négy évet. A halak májában akkor is és most is megtaláltuk a szú­nyogirtószer hatóanyagát. Attól tartok egyébként: a ta­valyi nagy keszegsoványo- dást is méreg okozta. — Lehet-e bizonyítani, hogy konkrétan melyik mé­reg a ludas? — Nagyon nehéz. Úgy van ez, mint az alkoholisták­nál: ha a páciens nem iszik egy darabig, a vérében nem lehet találni alkoholt. Csak azt látja az orvos, hogy tönk­rement a mája. Azt, hogy bortól, sörtől, vagy éppen pálinkától, bizonyítani szinte lehetetlen. Most gyorsan észrevettük a bajt, még ago­nizáló halakat is találtunk, ezek vizsgálata pedig köny- nyebb. — Amíg a tó körül több pénz jutott a mezőgazda­ságra, műtrágyázásra, perme­tezésre, kevesebb látványos halhullás borzolta a kedélye­ket. Miért most hatnak a mérgek? — Két oka lehet. A tó álta­lános állapota olyan nagy mértékben romlott, hogy a rossz kondíciójú halak nem képesek regenerálódni. A másik: az évente megjelenő méreg folyamatosan kon­centrálódott a halakban, és mostanra okozott kóros szervi elváltozásokat. Na­gyon tanulságos: még ma is teljesen tisztázatlan, hogy a Balaton vízgyűjtő területén mekkora nagyságrendben használnak káros anyagokat. — Mikorra várható a ku­tatások első', konkrét ered­ménye? — Rendszeresen gyűjtünk halmintákat hatósági tanúk jelenlétében és ezeket lefa­gyasztjuk. A laboratóriu­moknak azonban jelenleg nincs szabad kapacitása, ezért csak szeptember köze­pére várhatunk olyan komp­lex adatsort, ami közelebb visz bennünket az eddig tit­kosnak minősített kórhoz. Az már több, mint valószínű, hogy a pusztulás idegrend­szeri rendellenesség miatt következett be. Bizonyításra vár, hogy ezt mi okozta. — Az eredményekhez jutva milyen feladatai adód­hatnak az a halászoknak? — Eddig csak a követ­kezményeket szenvedtük, bár a halhullás messze túl­mutat a mi problémáinkon. Ha tudjuk, melyik állomány beteg, szelektíven megkezd­jük a kifogását. — Rendelkeznek-e a megfelelő eszközökkel? — Meglevő eszközeink elégtelenek, bár bizonyos időben, bizonyos helyen ké­pesek vagyunk a feladatok megoldására. Az ősz majd megkönnyíteni a dolgunkat, mert a halak ilyenkor ban­dákba verődnek, könnyebb megfogni őket. — Az angolna darabszá­mát a tóban mások mintegy hárommillió darabra becsü­lik. Igazuk lehet? — Felületes számításokon alapul ez. A hárommillió da­rab súlya 1300 tonna. Szerin­tem ennél jóval több angolna él a Balatonban, közel kétezer tonnányi. Pedig évek óta nem telepítjük, illetve rendszere­sen kifogjuk a megelőzés ér­dekében; ráadásul külföldön jó pénzt fizetnek érte. — A tóban magától nem szaporodhat ez a faj? — Kizárt dolog. Egyedül a közép-amerikai térségben, a Sargasso-tengerben szapo­rodik természetes úton az angolna. Hogy miért csak ott? Ez is egy az angolnát körüllengő számtalan titok­ból... Czene Attila A talajból sok víz hiányzik még Az eső ellenére szomjaznak a földek Szombattól hétfő estig 37,5 mm csapadék hullott Kapos­várra, illetve a megyeszékhely környékére. Brunczfik Ta­más, a kaposvári meteorológiai állomás ügyeletese azt is el­mondta, hogy komolyabb mennyiségű — 18 milliméter — eső legutóbb augusztus 9-ről 10-re virradó éjszaka esett. Júliusban a Kaposváron mért csapadék alig érte el a 13 millimétert. Tavaly júliusban több eső volt, és augusztus­ban is jelentős mennyiségű égi áldás áztatta a földeket. Az idén júniusban mértek az állomáson 160,6 milliméter csapadékot. — A hétvégi csapadék csökkentette a talaj vízhiá­nyát, de többre lenne szük­ség — válaszolta a Somogyi Hírlap munkatársának kér­désére Varga Gábor, a föld­művelésügyi hivatal munka­társa. A cukorrépa vízellá­tottságát tekintve Kaposvár vonzáskörzetében 100 mm, Marcali környékén 140 mm, Siófok közelében pedig 85 mm a csapadékhiány. A lehullott vízmennyisé­get sem egyformán haszno­sítja a talaj: ahol a nyári szántást már elvégezték, ott nagyobb a befogadó képes­sége. A mezőgazdaságnak átlagosan legalább 40-50 mm csapadék kellene a cu­korrépák fejlődéséhez, a ku­koricaszemek kiteljesedésé­hez. Többek között azért is jött jól ez az eső, mert lassan kö­vetkeznek az őszi vetések, egyebek mellett hamarosan elkezdődik a repcevetés. Eh­hez azonban kiadós csapa­dékmennyiség kell, mert anélkül bizonytalan az eredmény. A silózási munká­latokat az eső nem befolyá­solja, csupán 1-2 napra tolja el. Tehát főként az évelős pillangósoknak és a közelgő vetéseknek kell a csapadék. Tamási Rita 600 mázsát hoz 54 hektáron a nyolc halastó Csicsói tógazdák Az állomány etetése kétemberes munka Mintegy 600 mázsa hal feszíti majd a halászok hálóját So- mogycsicsóban, amikor elér­kezik az őszi lehalászás ideje. A Balatoni Halgazdaság nyolc halastava, az összesen 54 hektáros vízfelület két évig „parlagon” volt: e termés most nem is lenne rossz ho­zam. A tavakat idén vette bérbe a százhalombattai Tógazda Ha­lászati Szövetkezet, miután az eladásukra tett próbálkozás — állítólag 10 milliót kóstált a portéka — sikertelen ma­radt. — A két éves kihasználat­lanság sokat rontott a tavak állapotán, fölverte azokat a hínár, és elburjánzott a nádas is — méregeti a környéket Bu- t+ir József csicsói halászmes­ter, akit az üzlet során a halas­tavakkal együtt „adott bérbe” a balatoni gazdaság. Egy-két év még biztosan kell, mire ismét jó formában lesz a víz, és már nem kell annyit meszezni; erre most az oxigén-dúsítás miatt van szükség. Emellett a mester napi munkájának része a har­csák, pontyok, csukák, süllők és törpeharcsák etetése is, amelyhez már jóelőre betá­rolt, a takarmányos fészer du­gig van. — Lakat alatt kell tartani az étket, mert ez jó minőségű áru, és ha elől hagynánk, nyomban megfújnák — mondja Bútor József, miköz­ben a bádogcsónakkal elru­gaszkodunk a parttól. Ebben nagy segítségünkre van Bedó Béla halász, aki a velencei gondolásokat megszégyenítő módon bánik az ötméteres petrenceruddal. Bizony, elkél ez a rúdnagyság, merthogy van ahol bő három méteres a vízszint. A halászmester közben a tavak vigyázásáról is szól. — A tavaszi töltés-telepítés és az őszi lehalászás között folyamatos figyelmet igényel a környék, az orvhalászok, orvhorgászok bármikor fel­bukkanhatnak. Ha viszont illetéktelen ke­zek nem hálózzák be a pikke­lyeseket, jó esély van rá, hogy a leengedésekor — a víz a Drávába ömlik majd a határ­nál — elégedettek lehetnek az eredménnyel. A nyolc tó, köz­tük a legnagyobb 13 hektáros október végi lehalászása vár­hatóan három hetet vesz igénybe. Azért késő ősszel kerítenek rá sort, hogy a mind hűvösebb időben mind keve­sebb hal „halálozzon el” — idejekorán. Balassa Tisztelt Előfizetőnk! Szeretnénk, ha nemcsak olvasó­ja, hanem ajánlója is lenne a So­mogyi Hírlapnak. Ezért kérjük, hogy szervezzen ismerősei, bará­tai körében új előfizetőt lapunk­nak. Azok között a jelenlegi előfize­tők között, akik új megrendelőt szerveznek a Somogyi Hírlapnak, a Balaton Füszért Kereskedelmi Részvénytársaság vásárlási utal­ványait sorsoljuk ki, amelyet a cég bármelyik áruházában be lehet váltani. A nyertes előfizetők név­sorát lapunk szombati számában közöljük. A sorsolás előtt kézbe­sítőnk az új megrendelőt személye­sen felkeresi, és ajándékkal is ked­veskedik. Kérjük előfizetőinket, hogy ha szerveznek új előfizetőt, akkor az itt látható megrendelőlapot kitölt­ve küldjék vissza. A borítékra nem kell bélyeget ragasztani, a postai díjat kiadónk a levél érkezése után kifizeti. r^' i i Megrendelőlevél i a SOMOGYI HÍRLAP előfizetésére 1995. I Előfizetési időszak: 1-tői l—l egy hónap □ két hónap □ negyedév | Előfizetés díja: 525 Ft Kedvezmény: 72 Ft 1050 Ft 145 Ft 1540 Ft 252 Ft I I félév 3050 Ft 534 Ft I I I I I I I I A jelenlegi előfizetőink között, akik új előfizetőket szerveznek, e ' megrendelőlevél beküldésével, a BAlRTOft rÜSZCRT KCRCfKCDfllW I RÍfZVtnYTÚRfflfAC által felajánlott vásárlási utalványokat sorsolunk Beszervező előfizető: Név ........ L akcím: Beszervezett előfizető: Név......... L akcím:. Késik az egészségbiztosítási igazolványok kiadása Személyi szám helyett taj-szám Somogybán eddig 16 ezren kapták meg a megyei egészség- biztosítási pénztártól az új tár­sadalombiztosítási igazolványt és 2000 nyugdíjas kapott egész­ségügyi szolgáltatás igénybe vé­telére jogosító igazolást. Dr. Fárbás Judit, a megyei egészségbiztosítási pénztár osz­tályvezető főorvosa szerint a régi igazolványokat azért kell kicse­rélni, mert az Alkotmánybíróság határozata alapján legfeljebb 1995. december 31-éig lehet használni az ezekben is szereplő személyi számot. Az OEP eddig 9,5 millió személynek képzett új azonosító jelet (taj-számot). Az Országos Személyiadat-nyilván- tartó Hivatal bevonásával meg­próbálják felkutatni annak a más­fél millió személynek a kilétét is, akiknél ez még nem történt meg. A taj-számokra az adatvédelmi szabályok vonatkoznak, azokhoz csak az illetékesek férhetnek hozzá. A megyei egészségbizto­sítási pénztárban folyamatosan dolgoznak, hogy valamennyi somogyi, egészségügyi ellátásra jogosult megkapja az új igazol­ványát, amely tartalmazza a tár­sadalombiztosítási azonosító jelet is. Az egészségügyi szolgáltatás jogosultságát — mint dr. Fárbás Judit elmondta — addig három módon lehet igazolni: a régi, ér­vényes betegbiztosítási igazol­vánnyal, illetve igazolással, vagy annak, aki már a birtokában van az új igazolvánnyal. Azokat a nyugdíjasokat, akik­nek lejárt a régi betegbiztosítási igazolványa, valamint akik 1994. december 31-éig vonultak nyug­díjba, átmenetileg 1995. decem­ber 31-ig érvényes igazolással látta el a megyei egészségbiztosí­tási pénztár. Esetükben az is gond, hogy nem sikerült megal­kotni még azt a számítógépes rendszert, amelynek segítségével a nyugdíjfolyósító igazgatóság átadná egységes adatállományu­kat az Egészségbiztosító Pénz­tárnak. Az adatokat ugyanis a megyei pénztárhoz kellene to­vábbítani, az új igazolványok el­készítéséhez. Dr. Fárbás Judit bí­zik abban, hogy az OEP-nek si­kerül kidolgoznia egy olyan rendszert, amelynek segítségével jogosultak december 31-ig meg­kapják új társadalombiztosítási igazolványukat. Várnai Ágnes

Next

/
Thumbnails
Contents