Somogyi Hírlap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-205. szám)
1995-08-18 / 194. szám
1995. augusztus 18., péntek SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TAJAK 5 Babócsa is pályázott Babócsa is megpályázta az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok részére kiírt állami támogatást. A hivatalos értesítés is megjött: a kért 16 millió forint helyett 6,7 millió forintot kapnak. A döntés miatt szeptemberben módosítják a település költségvetését. Várhatóan 10 millió forinttal faragják le a kiadási oldalt. Ágoston Lajos körjegyző szerint a korábban elfogadott 81 millió forint helyett 71 millió forintos költségvetésből gazdálkodhatnak. A település vezetői legfontosabb feladatuknak a folyamatos működést tekintik. Ha a kért 16 millió forintot teljes egészében megkapták volna, valószínűleg akkor sem tellett volna nagyobb fejlesztésre. — Az idén nem lesz nagyobb értékű beruházás, csak a legfontosabb karbantartási munkálatokat végezzük el. A kiadások döntő hányadát az intézmények fenntartására költjük — mondta a körjegyző. Jelenleg úgy tűnik, Babó- csán nem kell egyetlen intézményt sem bezárni. Az óvoda, a bölcsőde, az iskola, a vágóhíd, illetve a fürdő működtetése 42 millió forintba kerül. Ez több mint a költségvetés fele. A körjegyző elmondta, hogy jelentős összeget tesz ki az úthálózat és a közvilágítás karbantartása is. Ennek ellenére biztosítják az infrastruktúra folyamatos működtetését. (Harsányi) Számítógépes képzés a vendég csíkszentdomokosiaknak Diáktábor Berzencén Először szerveztek nyári tábort Berzencén. A kilencnapos, érdekes programokkal tarkított rendezvénysorozatra meghívták erdélyi testvértelepülésük, Csíkszentdomokos diákjait is. Cseh István, a berzencei általános iskola igazgatója elmondta: a tíz erdélyi diák mellett huszonnyolc helybeli tanuló jelentkezett a táborba. A berzencei iskolások délelőttönként intenzív német nyelvi képzésen vesznek részt, délutánra pedig változatos szabadidő- programot állítottak össze nekik. A csíkszentdomokosi tanulók sem unatkoznak: a számítástechnikai alapismereteket sajátítják el a foglalkozásokon. A német nyelvet Csehné Szölgyén Magdolna, Malekovics Ildikó, illetve Imics László, az erdélyi iskola pedagógusa tanítja. A korszerű számítógépekhez szükséges ismereteket Horváth Imrétől tanulják meg az érdeklődők. Az augusztus 14-23-ig tartó táborban minden diák talál hasznos elfoglaltságot. Az általános iskola igazgatója hangsúlyozta: a lehetőségeikhez képest minél szerteágazóbb, érdekesebb programot szerveztek. Ízelítőül néhány: volt műsoros est, illetve sport- és váltó- versenyek. A gyerkőcök ösz- szemérték felkészültségüket szellemi vetélkedőn, és jót mulattak a táncházban. Hátra van még — egyebek között — a nagyatádi fürdőzés, a drávai kirándulás, egy horgászverseny, homokvárépítés, tűzijáték megtekintése illetve egy csurgói városnézés. (Harsányi) Teljes kapacitással működnek azok a gyártósorok a barcsi Drávatej Kft-nél, amelyeken a dobozos csomagolású tejtermékeket állítják elő. Az új termékcsalád, amelyből több ezer liter készül naponta egyre népszerűbb nemcsak Somogybán, hanem a környező megyékben is Csurgónagymarton csaknem 7 milliót költött a közösségi házra Kakasfő a falulobogón Az utolsó simításokat végzik azon a közösségi házon, amit vasárnap a falunapon adnak át a csurgónagymartoniak- nak. Az épületen akkor lobog majd először a település nemrég elkészült zászlaja, rajta a kakasfejes címerrel. Csire Istvánná polgármester a kivitelezés részleteiről elmondta, a közel 6 millió forintos beruházással épülő faluház Ferencz Józsefnek, a csurgói polgármesteri hivatal műszaki osztályvezetőjének tervei alapján készült. A régi kultúr- ház átalakítását tavaly ősszel kezdték meg a tetőszerkezet cseréjével, ezt tavasszal követte a munka dandárja, amikor a kivitelező nekilátott az átalakításnak. Ennek során a földszinten nagytermet és orvosi rendelőt, valamint a polgármesteri hivatal helyiségeit alakították ki, az első emeleten pedig a könyvtár, az aula, az ifjúsági klub, valamint az idősek klubja kapott helyet. Ez utóbbi a település népi hagyományait lesz hivatott egyfajta mini múzeumként ápolni s megőrizni. Az agilis — úgymond „haj- tós” — polgármesterasszony arról is szólt, hogy a hét végi búcsún debütál a falu címerével ellátott lobogó. Ennek terveit a nagybajomi Deák Varga János készítette, és motívumai között almafa, kakasfej, valamint a hímzett népviselet ékeinek egy részlete látható — mindez feketében, pirosban, zöldben és persze aranysárgában. Már az utolsó simításokat végzik a faluházon S hogy mennyire morbid odabiggyeszteni a komoly ka- kas-ütlegelési múlttal rendelkező Csurgónagymarton címerére a tarajos-sarkantyús szárnyas fejét? Nem annyira, ha azt nézzük: a kakas az éberség jelképe, és mint ilyen, a református szellemiség meglétére céloz. A kakasütők meg a kakas fejére — vasárnap délután a búcsún... (Balassa) Eltűnt iratok nehezítik a munkát Barcson Felújításra váró temetők Felújításra szorulnak a barcsi köztemetők — tudtuk meg Csorba Sándortól, a Somogy Megyei Temetkezési Szolgáltató Kft barcsi kirendeltségének új vezetőjétől. A cég öt temető fenntartásáról gondoskodik. Ezek közül a legkritikusabb állapotban a drávaszentesi és a pálfalusi sírkertek vannak. — Nemcsak a temetők állapotának megőrzése jelent gondot, hanem az is, hogy nincs hely a temetők bővítésére. Éveken belül ez is komoly gondot jelent majd — mondta Csorba Sándor. A barcsi Béke utcai nagytemető kerítésének rossz állapota okozza a legtöbb gondot. Drávaszentesen a ravatalozót kellene mihamarabb felújítani, mert még egy telet károsodás nélkül nem bír ki az épület. A pálfalusi temető felújítására négy éve ugyan nem keveset költöttek, ám annyira tönkrement a kerítés, hogy helyenként csak a nyoma látszik. Somogytarnó- cán az első feladat az elöregedett fenyőfák kivágása lesz, mert már a sírokat veszélyeztetik, a barcsi Imre utcai temető pedig a tervek szerint új kaput kap. Az újonnan kinevezett barcsi kirendeltségvezető egyik gondja az, hogy az 1966 előtti temetkezési törzskönyveknek nyoma veszett. Ez gyakorta nehezíti az ügyintézést, így a temetők fenntartója most egy felhívást fogalmaz, amelyben a lakosság segítségét kéri. Csorba Sándor kirendeltségvezető elmondta azt is: a barcsi kirendeltség az átmeneti nehézségek után ismét nyereségesen működik, szolgáltatásaikat bővíteni szeretnék és bár a létszámot jelentősen csökkenteni kellett — ma egy gépkocsivezető és egy sírásó dolgozik főállásban —, ám a környék vállalkozóinak segítségével remélik, hogy a temetők állapotán rövid idő alatt jelentősen jobbítani tudnak. (Barna) Előkészítő táborban az elsős diákok Előkészítő táborba mentek az idén is a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium leendő elsősei. Zselickis- faludon a héten 81 elsős diák ismerkedik osztálytársaival, az osztályfőnökével és az iskola nevelési elveivel. A gimnázium hét új tanárának is jelentősen megkönnyíti ez a tanévkezdést. Több a támogatott Komlósdon is Komlósdon 11 lakosnak utalnak ki rendszeresen jövedelem pótló támogatást; a megyei munkaügyi központtól 22-en kapják a járadékot. A kis településen is gondot okoz a fiatal állásnélküliek növekvő száma. Jelenleg öt pályakezdő munkanélkülit tartanak nyilván. Megállapodás vagyon megosztásában A berzencei képviselő-testület megállapodott a somogyudvar- helyi önkormányzattal a közös vízközmű-vágyon természetbeni megosztásában. A megegyezés során kiemelték, hogy a víztoronyból kivezető, Udvarhelyre menő vízvezetékre mérőórát is föl kell szerelni. Tornacsarnokot avat Felsőszentmárton Elkészült a Dráva menti Felső- szentmártonban nagy beruházása, a tornacsarnok. Az 1000 négyzetméter alapterületű, 300 nézőt befogadó létesítményt két és fél évig építették; 45 millió forintba került. A modern létesítményt a búcsúkor avatják. Falragaszok sürgetik a parlagfűirtást Virágzik a rendkívül ártalmas parlagfű - más néven: a vadkender - Csurgó környékén. Az utóbbi években nagyon elszaporodott ez a gyom a kukorica- táblák szélén, utak mentén, s egyre több az allergiás panasz. A csurgói önkormányzat falragaszokon szólította föl a lakosságot, hogy a parlagfüvet saját környezetében mindenki irtsa. Nyolcmilliót nyert a központ Nyolcmillió forintot nyert pályázaton a barcsi szociális központ. A Népjóléti Minisztériumon belül működő Phare iroda a barcsi intézménynek a maximálisan elnyerhető pénzösszeget ítélte oda. Haga Ferencnétől, a szociális központ vezetőjétől megtudtuk, hogy a projekt az idősek ellátásának javítását szolgálja majd. A program célja egyebek mellett a jelenlegi ellátás magasabb szakmai szintre emelése. Lehetőség nyílik a tárgyi eszközök beszerzésére, amelyek az intézmény munkáját segítik. Ilyen például a mikrobusz, az életmentő segélytelefon, és ilyenek a gyógyászati segédeszközök is. Hétköznapi gondok Vízváron - a határtól karnyújtásnyira Csalánszedő a határon Nem félek én a háborútól, de azért mindenkiben van egy kis szorongás. Vízvár közvetlenül a határ mentén fekszik — mondta özvegy Mu- zsek Imréné. Találkozásunkkor az erdőben szedett csalánt jószágainak. Karnyújtásnyira a kanyargó Drávától és az államhatártól; mégsem volt soha baja a határőrökkel. A vízváriak jól ismerik falujukat, s azt is, meddig merészkedhetnek. — A házunk nincs messze Horvátországtól. A kert végéből már látni az ottani területet — mondta Muzsek Imréné. — Amióta ez a nagy felfordulás van, azóta a faluban mindenki sokat beszél az ottani bajokról. Hiszen ha szemközt is történne valami, minket érintene a leghamarabb. Muzsek Imrénét azonban az odaát zajló harcnál is jobban érdekli napi megélhetés. A férje huszonöt éve meghalt, azóta szerény összegből él — fiával egy fedél alatt. Minden fillér kiadást át kell gondolni — mondta. Állatokat tartanak, zöldséget és gyümölcsöt termelnek. Szinte mindent a maguk erejéből csinálnak. — A jószágok nélkül bajba kerülnénk. Van egy-két nyúlunk, meg hízónk, így sokkal olcsóbb a mindennapi betevő. Ha az ember betér a boltba, csak a drágaságot látja mindenütt. így viszont, hogy van húsunk, olcsóbb az élet. Betöltötte már a hetvenedik évét, s mert a munkától soha nem félt, most is egész nap dolgozik. — Ha szerényen is, azért csak-csak megélünk — mondta Muzsek Imréné. — Nem futja drága holmikra, a legszükségesebbet viszont megvehetjük. Az a fontos, hogy nyugalom legyen. Béke, s a többi nehézséget csak megoldjuk valahogy... Harsányi Miklós Munkatársat keresünk a SOMOGYI HÍRLAP kézbesítésére Zákány területén A kézbesítő feladata, hogy az újságot reggel eljuttassa előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőket szerezzen a SOMOGYI HÍRLAP-nak. Ezért a munkáért teljesítményarányos díjazással biztos egzisztenciát kínálunk. Feltételeink: megbízhatóság és pontosság. A felvételnél örömmel vennénk azok jelentkezését is, akiknek e téren már vannak tapasztalataik. A jelentkezéseket a következő címre kérjük sürgősen eljuttatni: Varga Imréné 8840 Csurgó, Kert u. 47. Tel.: 82/417-207 (91920)