Somogyi Hírlap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-205. szám)

1995-08-15 / 191. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASAG 1995. augusztus 15., kedd Jól dolgozott a Bankár Kft A Bankár Kft. által kezelt összes vagyon ez év első felének végéig megközelí­tette a 7 milliárd forintot. A kft. határidős devizaügylete­inek nagysága az első félév­ben 631 millió forintot tett ki, az állampapír portfoliója 200 millió forintra nőtt. A Bankár Kft. által, a múlt év végén alapított Deviza Fac­tory Rt. határidős deviza­ügyleteinek nagysága az év első felében 334 millió fo­rintra rúgott. Teltház az idei BNV-n Az idén is gazdag prog­rammal várja az érdeklődő­ket a fogyasztási cikkek őszi budapesti seregszemléje, amelyet ezúttal szeptember 8. és 17. között rendez a kő­bányai vásárvárosban a Hungexpo Rt. Eddig több mint 800 hazai és külföldi cég jelezte részvételi szán­dékát a szeptemberi Buda­pesti Nemzetközi Vásárón, ami teltházat jelent. Sűrítőüzemet avattak Vaján Aszeptikus sűrítőüzemet ad­tak át a Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei Vaján. A 375 millió forintért épült, kor­szerű mezőgazdasági ter­mékfeldolgozót Baja Ferenc környezetvédelmi és terület- fejlesztési miniszter avatta fel. Az üzemben évente 8- 10 ezer tonna meggyből, pa­radicsomból, almából és sárgarépából készítenek majd sűrítményt. Meteorológusok költségvetése Még mindig 60-80 millió forint hiányzik az Országos Meteorológiai Szolgálat idei költségvetéséből. Ugyanak­kor a gazdasági elemzések azt bizonyítják, hogy költ­ségmegtakarítással a továb­biakban már nem lehet a hi­ányzó pénzt pótolni. A szükséges a 60-80 millió fo­rint ugyanis már olyan kia­dások fedezésére kellene, mint például a bér- és köz­teherfizetések, és a minimá­lis műszaki szintentartás. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Német márka 90,47 Osztrák schilling 12,87 USA-dollár 129,34 ECU (Európai Unió) 169,51 Készülő jogszabályok - heves viták kereszttüzében Ősszel új agrártörvények A Földművelésügyi Minisztérium hamarosan a kormány elé terjeszti a gazdasági kamarai, a szövetkezeti és az agrár- rendtartási törvény módosítására vonatkozó javaslatát. A szaktárcánál a napokban fejeződtek be az érdekképvisele­tekkel, a kamarákkal, a kormánykoalíció agrárszakembe­reivel, a szövetkezeti szervezetekkel valamint az ellenzéki pártokkal történt egyeztetések. Lakos László földművelés- ügyi minisztert a módosítandó jogszabályokról, illetve azok legvitatottabb pontjairól kérdeztük.- A kamarai törvény változtatá­sával a minisztérium szeretné elérni, hogy a jövőben az élel­miszergazdaság szereplői - a termelők, a feldolgozók és a ke­reskedők - azonos testülethez, az agrárkamarához tartozzanak- mondja a miniszter. - Ezt nem tennénk kötelezővé: mind az élelmiszer-feldolgozóknak, mind a kereskedőknek megad­nánk a tagság önkéntes válasz­tásának a lehetőségét.- A tervezet kemény ellenál­lást váltott ki, elsősorban az érintett gazdasági kamaráknál. A tavasz óta folyó egyeztetések nem sok sikerrel jártak, így vélhetően majd a kormány mondja ki a végső szót, s az­után kerülhet parlament elé a törvényjavaslat.- Az agrárpiaci rendtartás módosítása kapcsán elsősorban a garantált árakról alakultak ki heves viták az érdekképvisele­tek és a terméktanácsok köré­ben. A nézetkülönbségek azon­ban nem feloldhatatlanok. Az agrárrendtartási törvény révén pontosítani kívánjuk a garantált ár és a hozzákapcso­lódó kvóta megállapításának eddigi rendszerét. A jövőben nem lenne kötelező a garantált ár mellé kvótát megállapítani. Lényeges eleme a tervezetnek a földművelésügyi miniszter hatáskörének a növelése, va­lamint az irányárrendszer mű­ködőképessé tétele. Szeret­nénk elérni, hogy a jövőben minden, a terméktanács vagy a miniszter által fontosnak ítélt termék esetében legyen meg­hirdetett irányár, amely a ter­melőt eligazítja - A sok vihart megélt szö­vetkezeti törvénynek most csupán kisebb, elengedhetet­lenül szükséges változtatását tervezzük. A minisztérium ál­láspontja szerint a jövőben az üzletrészeket piaci értéken kell beszámítani. A módosításban javasoljuk a szövetkezetek tár­sasággá alakulására vonatkozó rendelkezések és az üzletrész­tulajdonosokkal történő el­számolás szabályainak a meg­változtatását. A jelenleg hatá­lyos törvény ugyanis - az üz­letrészek névértéken történő elszámolásával - az átalaku­lást indokolatlanul gátló ren­delkezéseket tartalmaz. Újvári Gizella Pályázati lehetőség a húsexport érdekében Támogatás az állattenyésztőknek A napokban jelenik meg a Földművelésügyi Miniszté­rium pályázati felhívása ex­port-árualap növelő reorgani­zációs program keretében igé­nyelhető támogatásokra. A Somogy Megyei Földműve­lésügyi Hivatal a pályázat álta­lános céljáról a benyújtásra jo­gosult köréből, a támogatás módjáról és mértékéről, igénybevétel feltételedről, a benyújtás idejéről és helyéről tart a megyeháza nagytermé­ben holnap 9 órakor tájékozta­tót. Erre meghívást kapnak a gazdajegyzők, de várják azokat a gazdákat, és akik az elkövet­kezendő időszakokban kihasz­nálatlan, üresen álló férőhelyek tenyészállatokkal való feltölté­sét, a meglévő férőhelyek kor­szerűsítését, felújítását terve­zik. Az épület, a telep megvá­sárlását vagy korszerűsítését követően a tenyészállattal való betelepítést fontolgatóknak is érdekes lehet a tájékoztató. A tanácskozás megrendezését azért tartják fontosnak, mert a köztudatban ezideig csupán az terjedt el, hogy a tenyészállat vásárlására — előhasi üszők után: 35 ezer forint, előhasi koca után 10 ezer forint, te- nyészjerke után 3500 forint — és a forgóeszköz támogatásra — előhasi üsző után 10 000 fo­rint, előhasi koca egyede után 9000 forint, tenyészjerke után 3000 forint — igényelhető tá­mogatás, az egyéb feltételekről a mezőgazdasági termelők többségének nincsenek megfe­lelő információi. Márpedig most többről lesz szó, és is­merve az állattenyésztés somo­gyi helyzetét nagy szükség lenne az állatállomány felfutta­tására. Ellenőrök 35 000 illegális nyerőautomata nyomában Vesztésre állnak a félkarú rablók Pontos számok nincsenek, a hivatalos szervek is csak becsült adatokra hagyatkoznak. Ezek szerint az országban összesen mintegy 35 000 illegálisan behozott, illetve engedély nélkül üzemeltetett pénznyerő játékautomata működik. (Munkatársunktól) A nemrég hatályba lépett új jogszabály a félkarú rablóként emlegetett berendezések ellen­őrzésére - az APEH-en kívül - a helyi önkormányzatokat, a Fogyasztóvédelmi Felügyelő­séget és a Közterület Felügye­lőséget is felhatalmazza.- Az első fél évben nyolcmil­lió forint bírságot szabott ki a Szerencsejáték Felügyelet - tá­jékoztat dr. Cserta Zoltán fő­osztályvezető. - Hozzáteszem, hogy ezt az összeget csak a mintegy 3500, hatóságilag en­gedélyezett nyerőgép ellenőr­zése során tapasztalt szabályta­lanságok (a berendezés mani­pulálása, a megengedettnél hosszabb idejű vagy nem a megjelölt helyen folytatott üzemeltetés stb.) miatt róttuk ki. Jelenleg egyébként 276 kft. és 500 játékterem rendelkezik a szükséges engedéllyel.- Az engedély nélküli nye­rőgépek száma tízszerese lehet az engedélyezetteknek. Ezért az erre jogosult szervek az év hátralevő részében az eddigi­nél jóval több rajtaütésszerű ellenőrzést tartanak a vendég­lőkben, a szórakozóhelyeken. A fekete forgalmazóknak leg­alább 30 000 forint lesz a bün­tetésük, gépüket elkobozzák, boltjukat pedig bezáratják. ÉRTÉK - PAPÍR - TŐZSDE Enyhe árhullámzás Az elmúlt héten „megnyu­godtak” az árak a Buda­pesti Értéktőzsdén. A keres­let-kínálat átlagos volt, a kárpótlási jegyek piacán 43 milliós forgalom mellett pár forintos áremelkedés követ­kezett be, így a heti záróár 227 forint volt. A slágerpapír ezekben a na­pokban egyértelműen az Ag- rimpexé: a hét elején még 10 500 forintos átlagár a hét végére 15 200 forintra nőtt, 50 százalék körüli nyereséget biztosítva az élelmes befekte­tőknek, akik fölismerték, hogy a 10 000 forintos árfo­lyam nagyon alacsony a tár­saság nyereség-előrejelzésé­hez mérten. Az árfolyam­emelkedést egyébként a napi forgalom fokozatos növeke­dése kísérte, ezért a követ­kező napokban is számítani lehet a befektetők fokozott érdeklődésére. A Danubius Rt. részvé­nyeinek árfolyama a hónap első 10 napjában kiegyensú­lyozottan alakult, átlagára 1308-1315 forint között mozgott. A múlt pénteken 1270 forintra „zuhant” - bi­zonyára a megcsappant érdek­lődés miatt -, de folytatás, azaz további árfolyamesés nem várható. Az Egis Rt. részvényei folytatták menetelésüket föl­felé: a hét végére elérték a 2930 forintot, vagyis 130 fo­rinttal többet, mint amennyi a nyitóár volt. A társaság iránti nagy nemzetközi érdeklődés az ígéri, hogy az Egis-papírok ezen a héten még magasabb fokra is eljutnak az árlétrán. Továbbra is igen jól szere­pel a tőzsdén a Graboplast: árfolyama a hét elején 1600, a hét végén már több mint 1700 forint volt. Igaz, mindez vi­szonylag alacsony forgalom mellett történt, amiből arra lehet következtetni, hogy az árfolyam-emelkedés nem folytatódik. Meglehetősen nagy speku­lációs várakozások előzték meg az OTP Rt. törzsrészvé­nyeinek tőzsdei bevezetését, de a papír nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Árfolyama 1200-ról 1100 forintra süllyedt, mindössze napi 12 milliós for­galom mellett. A Prímagáz Rt. részvényei, a múlt hét első felében bekö­vetkezett kisebb áresést köve­tően 3600 forintos szinten megnyugodtak. Ám a hét vé­gén ismét estek 70 forintot, s bizonytalan, hogy a követ­kező napokban hogyan alakul tőzsdei sorsuk. A Pick Szeged napi átlag- forgalma nem haladta meg az 5 millió forintot, s a mérsékelt érdeklődés nyomán árfo­lyama 6600 forintról 6470-re csúszott vissza. A részvénye­seknek azonban nincs okuk aggodalomra, mert a társaság közelmúltban nyilvánosságra került féléves eredményadatai biztatóak, s nyilván fölfelé tornázzák az árfolyamot. A Richter Gedeon árfo­lyama kiegyensúlyozott volt, miközben átlagos napi for­galma meghaladta a 25 milliót; a következő napokra érdemi változás nemigen várható. A múlt heti 30 és 90 napos diszkont kincstárjegy-aukció­kon rendre 28,77, illetve 32,7 százalékos átlaghozamok ala­kultak ki. —— Takarékos, előrelátó a gazdálkodás Öreglak a pénzénél maradt Tegnap délután a tíztagú öreglaki képviselő-testület­nek Horváth Endre polgár- mester arról számolt be, hogy — a jól megtervezett és takarékos gazdálkodás ered­ményeként — a község pénzügyeit sikerült egyen­súlyban tartani. Az idén Öreglak 76 millió forinttal gazdálkodhat, s ebből az ösz- szegből - mindenek előtt az önkormányzat intézményei­nek működtetésére, valamint különböző kötelezettségek teljesítésére 38,8 millió fo­rintot fordítottak. Az előző évek tapasztala­tai alapján a polgármesteri hivatalban külön kimutatá­sokat készítettek a képvise­lők számára a segélyekkel és szociális kiadásokkal kap­csolatos költségekről. Ezek együttes összege egyébként az első félévben 3,7 millió forintot tett ki. Igazságos elosztását bizo­nyítja, hogy különösebb vi­tára ezúttal nem volt ok a tes­tületi ülésen — Öreglak pénzügyi egyensúlyi hely­zetben gazdálkodhat a máso­dik félévben. is más vagy sem vagy más Pályázati felhívás A „Te is más vagy - Te sem vagy más” kampány magyarországi bizottsága fotópályá­zatot hirdet amatőr, illetve 35 év alatti profi fotósok részére. Minden ponton eltérünk egymástól, de ebben, az egymástól való különbözésben egy­formák vagyunk. Minél kézenfekvőbbé válik saját különbözőségünk felismerése és vál­lalása, annál egyértelműbb lesz elfogadni a többieket; a másik bőrszínét, nemét, faját, vallását, fogyatékosságát, kultúráját, vagy szexuális ízlését. A pályázat témája a más­sággal való együttélés, a tolerancia és intolerancia hétköznapi megnyilvánulásai, a ha­zánkban élő bármely kisebbségi csoport élete, kultúrája és a többséggel való kapcsolata. A beküldött művek lehetnek önálló fotók, fotóesszék, vagy képriportok. Bármilyen fo­tótechnika megengedett. Amatőr kategóriában minimum 18 x 24 centiméteres kasúo- zatlan fotókat várunk. Díjazás: 1.30 ezer forint, II. 20 ezer forint, III. 10 ezer forint. Profi kategóriában minimum 30 x 40 centiméteres méretű munkákat várunk. Díjazás: 40 ezer forint, 30 ezer forint, 20 ezer forint. A beérkezett anyagot a kampánybizottság bírálja el. Az összegyűlt anyagból egy, a nagyobb vidéki városokat végiglátogató kiállítást tervezünk. A pályázat feltételei: — a pályamunka egyéb kiállításon nem vett részt (sajtómegjelenés nem számít), — a pályázó hozzájárni, hogy beküldött fotóját (nevének feltüntetésével) kiadványa­inkban felhasználjuk, — a fotó hátoldalán kérjük feltüntetni készítője nevét, lakcímét, a kategória megjelö­lését, a kép címét A pályázatot a Központi Ifjúsági Alap támogatja. Beküldési határidő: szeptember 1. Értesítés szeptember második felében várható. Pályaműveket postán nem küldünk visz- sza, de a kiállítás sorozat végén, a kiállításbontás helyszínén visszaszqlgáltatjuk. (x) A Somogyker augusztusi nyeremény' akciója a SOMOGYI HÍBIAP-ban ! \ki augusztusban a Somogyker boltjaiban 1000 forintnál nagyobb rtéket vásárol, annak lepecsételik az itt található sorsjegyet. Azok cözött, akik a különböző boltokban három sorsjegyet lebélyegez­hetnek és szeptember 4-ig beküldik a Somogykerhez (Levélcím: 7401 Kaposvár Pf.: 99.), értékes nyereményeket sorsolnak ki. Nyeremények: I. díj: 2 személyes utazás Korfu szigetére repü- ógéppel, szállodai elhelyezéssel; II. díj: színes televízió; Ili. díj: akarítógép, valamint 50 db 3000 forintos vásárlási utalvány. 3 Somogyker boltjai Kaposváron: „Sztár” akciósbolt, Fő u. 24.; Konyhafelsze- elési bolt, Fő u. 31Vasbolt, Ady E. u, 7.; Adidas bolt, Fő u. 15.; Budalakk, Ady u. 9.; Sport-horgász-játék bolt, Fő u. 17.; Üveg-porcelán bolt, Ady E. u. 5.; /illért bolt, Achim A. u. 8.; Elektrika-jármű bolt, Kossuth tér 5.; Flóra háztartási >olt, Noszlopy G. u. 4.; Nyomtatványbolt, Achim A. u. 8.; Csibi, Fő u. 7.; So- nogy Áruház, Irányi D. u. 2.; Nagyatádon: Cipőbolt, Kossuth u. 7.; Vegyi-ház- artási bolt Széchenyi tér 11.; Méteráru bolt, Kossuth u. 3.; Papír-írószer bolt, (ossuth u. 7.; Konfekció bolt, Kossuth u. 3.; Csecsemőruházati bolt, Kossuth u. 1.; Műszaki bolt, Széchenyi tér 11.; Barcson: Cipőbolt, Köztársaság u. 25. Sorsjegy a Somogyker augusztusi akciójához ~ - * ■> P H j Ne feledje: a SOMOGYI HÍRLAP-pal csak nyerhet!

Next

/
Thumbnails
Contents