Somogyi Hírlap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-205. szám)
1995-08-11 / 187. szám
1995. augusztus 11., péntek SOMOGYI HÍRLAP SPORT 9 Rajt előtt a megyei labdarúgó-bajnokságban Barcsi bajnoki álmok Az NB III-ba való visszakerülést tűzte ki célul a Barcs SC labdarúgócsapata. Az együttes már július 10-én megkezdte a felkészülést, s a heti öt edzés mellett öt előkészületi mérkőzés is szerepelt a programban. A dél-somogyi együttes egy tornán is részt vett Lentiben. A kispadon a Beremendre távozott Guzsvány Jánost Szabó Nándor váltotta fel; a játékoskeretben nem történtek nagy változások. Senki nem igazolt el az egyesülettől, egyedül csak Kársait adták kölcsön a So- mogytamócának. Négy új játékosa van a gárdának: Laklia és Fábián Somogytamócáról, Cservölgyi R. Csokonyavison- táról, Korán pedig Szülőkből érkezett. Alaposan meggyengült a nyári szünetben az elmúlt bajnokság egyik újonca, a Patalom SE. Szinte az egész kezdőcsapat távozott, így nem lesz könnyű dolga az együttesnek az előttük álló bajnoki szezonban. Adorján, Király E„ Károlyi, Brunczvig és Gál R. Kaposfüre- den, Juhász T., Hortobágyi és Ágoston Kaposszerdahelyen, Hanusz és Richter Nagyberkiben, Novák és Házi pedig az NB Il-es Rákóczi-Kaposcukor FC- ben folytatja pályafutását. Július 17-e óta heti három edzéssel és két mérkőzéssel készül a megyei II. osztályú bajnokság Déli-csoportjának bajnoka, a Somogytarnócai Me- dosz SE. Az újonccsapatot továbbra is Gibizer József edző irányítja, s a nyár folyamán elsősorban a csatársor erősödött meg. Hor- nai, Edesár és FelsőCsokonya- visontáról, Karsai Barcsról, Bedenek Háromfáról érkezett, Szocsák, Laklia és Fábián viszont visszatért Barcsra. A klub célja a 8-10. hely megszerzése. A II. osztály Északi-csoportjának bajnoka, a Balatonbog- lári SC július 22-én kezdte meg a felkészülést. Két hétig minden nap volt edzés (többször délelőttönként is), augusztus eleje óta pedig heti három közös gyakorlás, valamint négy előkészületi mérkőzés szerepelt a programban. Gólerős labdarúgók távoztak Boglárról: Szilágyi Balatonlellére ment, Koroknak Pintér és Milosákovics pedig befejezte az aktív játékot. Négyen érkeztek: Vanya Lengyeltótiból, Kiss L. Balatonlel- léről, Klotz Szőlősgyörökről, Szűcs pedig Budapestről. Érdekesség, hogy a csapatnak egyelőre nincs edzője, ugyanis az eddigi szakvezetővel, Szilágyi Csabával nem tudott megállapodni az egyesület vezetősége. A balatonbogláriak a tisztes helytállásban bíznak: a középmezőnyben szeretnének végezni. Szintén az újoncok közé tartozik a Somogyszob-Kaszó SE. Július 24-e óta heti három edzéssel készül dr. Jancsik Zoltán játékos-edző legénysége, s négy előkészületi mérkőzésen is túl van már a gárda. Ketten távoztak, négyen érkeztek: Csikós Nagyatádra, Hóka Ötvös- kónyiba igazolt, míg Kovács L, Simon és Seres Nagyatádról, Palavics pedig Ötvöskónyiból szerződött Somogyszobra. Az egyesület vezetősége a biztos bentmaradást tűzte ki célul. A Kaposvári Gazdász labdarúgói szeptember elején kezdik meg bajnoki szereplésüket; az egyetemi gárda végleges játékoskerete a tanév elején alakul majd ki. (Orosz) Siófoki menetrend Augusztus 12., szombat (19): Siófok-Mohácsi FC Augusztus 20., vasárnap (17): Százhalombattai FC-Siófok Augusztus 26., szombat (19): Siófok-Paksi Atomerőmű SE Szeptember 2., szombat (16.30): EMDSZ Soproni LC-Siófok Szeptember 9., szombat (18): Siófok-Keszthely Szeptember 16., szombat (18): Siófok-Matáv SC-Sopron Szeptember 24., vasárnap (16): Budafoki LC-Siófok Szeptember 30., szombat (18): Siófok-Veszprém FC Október 8., vasárnap (14): Rákóczi-KFC-Siófok Október 14., szombat (16): Siófok-Érdi VSE Október 22., vasárnap (13.30): Balatonfüred SC-Siófok Október 28., szombat (15): Siófok-BKV Előre November 5., vasárnap (13): Tatabányai SC-Siófok November 11., szombat (15): Siófok-Dunaferr SE November 19., vasárnap (13): Nagykanizsa-Siófok 29. nemzetközi Balaton Kupa cselgáncsverseny Válogatottak a tatamin 1967-ben rendezték meg először a Balaton Kupa cselgáncsversenyt, s azóta minden évben sor került a rangos seregszemlére. Az idei, sorrendben 29. Balaton Kupát — amely nemzetközi férfi és országos női rangsorverseny — szombaton rendezik meg Fonyódon a városi sportcsarnokban. Az idei seregszemlére a rendezők — a Somogy Megyei Judo Szövetség — 25 egyesület közel 200 versenyzőjét várják Fonyódra. A verseny magas színvonalára garancia, hogy a válogatottaknak kötelező az indulás, s a magyarok mellett lengyel és szlovén sportolók is tatamira lépnek. Egyszerre három szőnyegen zajlanak majd a küzdelmek, s elsőként a férfiak mérettetnek meg. Az erősebbik nem képviselői 11 órakor kezdenek (mérlegelés 9.30 és 10.30 között), majd őket követik a hölgyek 14.30-kor (mérlegelés 13 és 14 óra között). A súlycsoportok győztesei az aranyérem mellé értékes tiszteletdíjat kapnak. A legelső alkalommal kiírt Balaton Kupát a Kecskeméti Dózsa nyerte, míg tavaly (és előtte '93-ban is) a Bp. Honvéd SE diadalmaskodott. Az eddig sorra került 28 versenyen jórészt fővárosi sikerek születtek: 11 alkalommal a Honvéd, nyolcszor az Újpesti TE, háromszor pedig a Bp. Spartacus vihette haza a vándorserleget. A vidéki egyesületek közül a Kecskeméti Dózsa négyszer, míg a Miskolci VSK és a Debreceni Dózsa egy-egy alkalommal diadalmaskodott a Balaton Kupa közel három évtizede íródó története során. (Fenyő) A gyávákból nem kér az új siófoki vezetőedző Futballra tanítanak A legutóbbi bajnokságban nem sikerült az áhított feljutás a Siófoki Bányász labdarúgócsapatának. A hét végén rajtoló szezonban újra lehet próbálkozni. A különbség: most már nem kötelező elvárás az első-második hely megszerzése, s gyaníthatóan a futball-közvélemény szemében sem a Siófok a csoport favoritja... — Ettől függetlenül még odaérhetünk a végén — mondta Készéi Ferenc, a nyáron érkezett új vezetőedző, akit arról kérdeztünk: mit várhatnak a siófoki szurkolók az „új” Bányásztól. — Jelen pillanatban a mezőny erősségéről és a Siófoki Bányász játékerejéről is még csak sejtéseink lehetnek. Én optimista vagyok. — A nyári nagy jövés-menés ellenére is? — Valóban sokan mentek (akik kölcsönben játszottak Siófokon, azok közül egyedül csak Juhász kapott szerződést, a többiekre a klub nem tartott igényt, s távozott Olajos és Barna is), kevesebben jöttek (visszatért Brak- szatórisz, Király, Köves, Szabadi és Soós, s hozzánk került Nagykanizsáról a bosnyák Bu- latovics), ám egy egészséges szemléletű, törekvő állományt kaptam. Alkalmasak arra, hogy megfeleljenek annak, ami nálam alapvető elvárás: a szüntelen hajtás, lelkesedés. Ha mindenki a maximumot nyújtja, akkor együtt tudunk dolgozni, s akkor az Készéi Ferenc vezetőedző FOTÓ: TÖRÖK LÁSZLÓ eredményeknek is jönnie kell. — Az edzó'mérkőzéseken látszott, hogy nyíltabb, támadóbb felfogást követel a játékosaitól. — Azt szeretném, ha a Bányász egy offenzív támadószellemű futballt tudna játszani. Néha-néha már visszakaptam valamit ebből a felkészülési találkozókon. Elmondtam mindenkinek: ezt a stílust gyáván nem lehet alkalmazni. Rendkívül fontos feladat a labda gyors visszaszerzése, védekezésünk leginkább csak erre irányulhat. Ehhez viszont az kell, hogy a játékosok ne csak ismerjék feladataikat, de merjék is azt megcsinálni. Támadófutballt csak önbizalommal telve lehet eredményesen játszani, a bunkerfoci viszont gyáván is megy... El kell érnünk már az első bajnoki találkozón, hogy akaratgyengeség miatt senkit ne követeljen le a publikum a pályáról. Ha már itt tartunk: igen nagy segítséget jelentene a siófoki szurkolótábor támogatása, hiszen most, az első forduló előtt borzasztóan nehéz a helyzetünk. A Mohács ellen ugyanis Bimbó, Kirchmayer, Kriston és Perger sem játszhat piros, illetve sárga lapok miatt. Alig van emberem, aki leülhet a kis- padra. Várhatóan a napokban még szerződtetünk egy támadót. Mindettől függetlenül ez lehet a kezdő tizenegy a szombaton este hét órakor kezdődő találkozón: Braksza- tórisz — Köves, Kolovics, Juhász, Szabadi — Tóth L, Bula- tovics, Király — Szabó Z, Földes és Molnár F. Ebből a csapatból Kolovics, Szabadi és Szabó Z. is bajlódott sérülésekkel a felkészülés alatt. Persze, azt szoktam én mondani: egy huszonéves, edzett fiatalembernek tudni kell hallatlan akarással, koncentrálással pótolni az esetleges edzéshiányt. Remélhetőleg így lesz ez már most a Mohács elleni rajton is. A fiúk elszántak, győzni akarunk! Fónai Imre Bogiári vereség a tenisz OB I-ben BBSC-BSE-Transelektro 2:7 Eredmények: Gubacsi Zsó- fia-Mana Stets 6:2, 6:4; Kovács Krisztina-Natasa Norejko 2:6, 6:0, 6:4; Benkő Mó- nika-Somorjai Orsolya 0:6, 1:6; Regős Hédi-Somorjai Luca 7:6, 3:6, 2:6; Nagy Tünde-Karai Annamária 3:6, 0:6; Paszér Éva-Mészáros Fanny 0:6, 1:6; Gubacsi Zsófia, Kovács Krisztina-Mana Stets, Natasa Norejko 3:6,0:6; Benkő Mónika, Nagy Tünde-Karai Annamária, Somorjai Orsolya 3:6, 3:6; Regős Hédi, Paszér Éva-Mészáros Fanny, Szeder 0:6,0:6. Brüsszelben nyert a Fradi Anderlecht-Ferencváros 0-1 (0-0) Brüsszel, 15 000 néző. V.: Krug (német). A Ferencváros mindkét félidőben jól vészelte át azt a nehéz időszakot, amikor nagy nyomás nehezedett a kapujára, és sikerült megtalálnia a belgák játékának az ellenszerét. A Fradi idegenbeli győzelmével a magyar labdarúgás utóbbi éveinek egyik legfigyelemre méltóbb eredményét érte el, míg az Anderlecht csalódást okozott szurkolóinak. A vendég magyar együttes gólját Kuntic szerezte az 58. percben. Rákóczi-siker a bajnoki főpróbán Rákóczi-Kaposcukor FCMarcali VSE 2-0 (0-0) Szerdán este Kaposváron tartotta bajnoki főpróbáját az NB Il-es Rákóczi-Kaposcukor FC és az NB III-as Marcali VSE labdarúgócsapata. A kaposvári együttes 0-0-ás félidő után az ukrán „idegenlégiós” Csernyi- jenko góljaival végül 2-0 arányban nyerte a mérkőzést. Motoros találkozó Kaposváron A hét végén Kaposváron rendezik meg a természetjárók országos motoros találkozóját. A Zselic Természetjáró Egyesület által rendezendő háromnapos találkozóra külföldi motorosokat is várnak. A találkozó színhelye a kaposvári strand; a résztvevők itt is verhetik fel sátraikat. Új világcsúcs női hármasugrásban A göteborgi atlétikai VB-n az ukrán Inyesza Kravec a női hármasugrásban 15.50 méterrel új világcsúcsot állított fel. A régi rekordot az orosz Anna Birjukova tartotta 15.09 méterrel, amelyet 1993. augusztus 21-én Stuttgartban ért el. Sporthétvége a stadionokban és a pályák mellett PÉNTEK Tenisz OB I, női felső ág: Újpesti TE-BBSC. Budapest, 14 óra. SZOMBAT Cselgáncs 29. Balaton Kupa nemzetközi férfi és országos női cselgáncs rangsorverseny. Fonyód, városi sportcsarnok. Nemzetközi férfi verseny: 11 órától (mérlegelés 9.30 és 10.30 óra között). Országos női rangsorverseny: 14.30 órától (mérlegelés 13 és 14 óra között). Strandröplabda (Pénzdíjas) Sziklai Tamás, Gál Norbert strandröplabda-emlékverseny a Somogy Rádió Kupáért. Deseda-tó, toponári strand. Mérkőzések: 9 órától. Nevezés: előtte a helyszínen 8.30 óráig. Kategóriák: profik és amatőrök (férfiak). Labdarúgás NB Il-es mérkőzések: Rákóczi-Kaposcukor FC-Tatabá- nyai SC. Kaposvár, Rákóczi-Kaposcukor FC stadionja, 17 óra. V.: Mező B. (Kéri Á., Szökrény L.). Siófoki Bányász-Mohácsi FC. Siófok, Bányász-stadion, 19 óra. V.: Kiss G. (Horváth S., Kaibás P.). Tömegsport Bajom Kupa sportnap. Nagybajom, sporttelep és általános iskola. Versenyek: 9 órától. Sportágak: női és férfi kispályás labdarúgás, lábtenisz (csapatverseny), asztali- tenisz (csapatverseny). Jótékonysági (sport)nap Taszáron. Megnyitó: 9 órakor. Sportágak: kispályás labdarúgás (9.15 órától) — nevezés 8 órától, tájfutóverseny (9.15 órától) és kerékpárverseny (10.30 órától). Közben sárkányrepülő- (10 órától) és karatebemutató (12 órától). Eredményhirdetés: 17 órakor. VASÁRNAP Tenisz OB 1, női felső ág: BBSC-Bp. Spartacus. Balatonboglár, Tinódi úti teniszcentrum, 11 óra. Strandröplabda Gyermek (leány és fiú) strandröplabdaverseny. Deseda-tó, toponári strand. Verseny: 8.30 órától. Nevezés: előtte a helyszínen 8 és 8.30 óra között. Labdarúgás NB III-as mérkőzések: Balatonföldvári SE-Beremendi Építők SK. Balatonföldvár, 16.30 óra. (V.: Osztermajer). Bonyhádi SE-Marcali VSE. Bony- hád, 16.30 óra. (V.: Georgiou). A Balatonlelle SE-Balatonkeresz- túr mérkőzést szeptember 13-án (15.30 órakor) játsszák. Megyei I. osztályú bajnokság (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési idő 16.30 óra): Barcs-Tab (a mérkőzést Baranya megyei játékvezető vezeti) — kiemelten!, Nagyberki-Balatonboglár (Bö- röczi), Lengyeltóti-Fonyód (Tamás), Somogyszob-Nagyatád (Simon), Somogybabod-Somogytamóca (Sipos), Patalom-Kaposszerdahely (Molnár), Kaposfüred-Juta (Cservölgyi T.), Csurgó-Rákóczi-Kaposcukor FC II. (Kalangya). A Kaposvári Gazdász-Balaton- szárszó mérkőzést szeptember 20-án (15 órakor) játsszák. Megyei II. osztályú bajnokság (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési idő 16.30 óra). Északi-csoport: Balatonőszöd-Orci, Andocs-Memye, Somogy vár-Kőröshegy, Táska-Mesz- tegnyő, Kereki-Balatonberény, Bala- tonszentgyörgy-Öreglak, Horvát- kút-Balatonszabadi, Kéthely-Kapo- sújlak. Déli-csoport: Kadarkút-Homok- szentgyörgy, Kastély osdombó-Víz- vár, Tarany-Somogysárd, Gyéké- nyes-Kaposfő, Csokonyavisonta-Szulok, Lábod-Háromfa, Nagybajom-Lakócsa, Berzence-Inke.