Somogyi Hírlap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-205. szám)

1995-08-02 / 179. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1995. augusztus 2., szerda A hidegháború a potsdami tanácskozáson kezdődött Ötven éve tárgyalt a három nagy Ötven évvel ezelőtt a potsdami Cecilienhof tárgyalóteremmé átalakított csarnokában, tizenöt plüssbevonatú karosszéket helyeztek el a kerékasztalnál. A három nagy - Sztálin, Chur­chill és Truman - mellett a külügyminiszterek, a legbizalma­sabb tanácsadók és a tolmácsok foglaltak helyet. A rangidős Sztálin volt, aki a repüléstől való közismert irtó­zása miatt vonaton tette meg az 1923 kilométer hosszú utat, és a sínek mentén 17 ezer rendőr vigyázott biztonságára. Churchill csak a július 17-ei nyitányon volt jelen. A háború hősét megbuktatták a békeidő­szak első választásán, így augusztus másodikán már a munkáspárti Attlee írta alá a zá­ródokumentumot. Truman is újonc volt, a Szent Tehén nevű óriásgéppel érkező amerikai elnök alig há­rom hónappal korábban vette át hivatalát, Roosevelt halála után. A közvéleményben sokáig uralkodott az a felfogás, hogy Potsdamban egyetértés szüle­tett a legfontosabb kérdések­ben, de nem egészen egy évre rá, 1946 tavaszán Churchill fultoni beszédével megkezdő­dött a hidegháború. A közben napvilágra került titkos okmányok, visszaemlé­kezések fényében nyilvánvaló, hogy Potsdamban az ellentétek nemhogy megoldást nyertek volna, hanem inkább kiéleződ­tek. Charles Lee amerikai tör­ténész szerint a háromoldalas záróközlemény felhívás volt a hidegháborúra. Előtérbe kerül­tek a hatalmi érdekövezetek, s a döntéseket már ezek vezé­relték. Ötven esztendő alatt sok minden történt, de mára már túljutottunk a kelet-nyugati hidegháborún. A potsdami kas­télyudvarban 1945 nyarán ülte­tett vörös gerániumokból for­mált ötágú csillag ma is lát­ható, túlélte a Szovjetuniót. Csak remélni lehet: ugyanilyen tartósan él majd az utókor em­lékezetében a világháború és az utána következő évtizedek történelmi leckéje is. Réti Ervin A potsdami tárgyalóasztal. Középen Joszif Sztálin Visszautasítja a Román Mé­dia Tanács vádjait a bukaresti televízió magyar nyelvű adá­sának szerkesztősége. A fel­ügyelőbizottság azzal vádolta a műsor készítőit, hogy állás- foglalásai kizárólag az RMDSZ politikáját tükrözik. Az értékelést azzal támasztot­ták alá, hogy az adás korábbi műsorában úgymond meg­csonkítva és kigúnyolva is­mertették Ion Iliescu elnök egy, a kisebbségi kérdéssel kapcsolatos nyilatkozatát. Egyetért az amerikaiak több­sége az atombomba 50 évvel ezelőtti ledobásával. Ezt a CBS és a New York Times hétfőn közreadott felmérése állapította meg. A döntéssel leginkább azok az idősebb emberek érte­nek egyet, akik jól emlékeznek a második világháborúra. Tízezer kurd tüntetett Berlin­ben, egy felvonuláson honfitár­saik törökországi üldöztetése ellen. A gyászmenet élén a múlt héten éhségsztrájk következté­ben elhunyt 41 esztendős kurd asszony, Gülnaz Baghistani koporsóját szállító gépkocsi ha­ladt. A törökellenes tüntetésre több ezer kurd érkezett Német­ország nyugati részéből. Parancsot adott a harci cse­lekmények beszüntetésére és a tűzszünet betartására Aszlan Maszhadov csecsen vezérkari főnök. A lakosság fegyvereit megvásárolják, a puskákért egyenként 150-300 ezer rubelt fizetnek. A csapatoknak 2-4 ki­lométer távolságra kell vissza­húzódniuk azoktól a települé­sektől, ahol megkezdődött a fegyverek leadása. Húszmilliárd schillingre te­hető a feketepénzek összege Ausztriában. Bécs nemrég ki­nevezett rendőrkapitánya, Peter Stiedl szerint a pénzmosás lehe­tőségét egyre jobban felismeri a keleti maffia. Ausztriában hiva­talosan 684 millió schilling fe­ketepénz jelenlétét ismerik el. F-16-osok vásárlását fontol­gatja Lengyelország. Legkeve­sebb száz harci repülőgépet kí­ván beszerezni az Egyesült Ál­lamoktól, mert korszerű, több feladat ellátására alkalmas harci gépekkel akarja helyette­síteni 220 Mig-21-esét, ame­lyek élettartama mintegy három év múlva lejár. Életbe lépett az AIDS-tör- vény Oroszországban. A jog­szabály a gyógyíthatatlan kór terjedésének megakadályozá­sát célzó intézkedéseket tar­talmazza. A törvény értelmé­ben az AIDS-betegek és -ví­rushordozók gyógyításával, valamint kiszűrésével foglal­kozó egészségügyi dolgozók­nak kötelező orvosi vizsgála­ton kell átesniük. Horn Gyula miniszterelnök beszéde Helsinkiben A NATO jelent biztonságot A magyar kormányfő kedden részt vett az Európai Bizton­sági és Együttműködési Érte­kezlet (EBEÉ) záródokumen­tuma aláírásának huszadik év­fordulóján rendezett nemzet­közi emlékülésen. A tanácskozáson elmondott beszédében Horn Gyula új délszláv tárgyalási fórumot, Budapesten tartandó Bosznia- konferenciát javasolt. A miniszterelnök helyzet- elemzésében főként azokról a kihívásokról szólt, amelyekkel a megosztottságon túljutott Európának szembe kell néz­nie. Bár térségünkben gyorsan végbement a politikai átalaku­lás - mutatott rá -, változatla­nul sok gondot okoz, hogy a szóban forgó országokban hi­ányoznak, vagy igen gyengék a demokratikus hagyomá­nyok. Horn Gyula szerint további kihívás, hogy Kelet- és Kö- zép-Európa több országában nemzetállamot akarnak terem­teni. A homogén nemzetállam azonban idejétmúlt, mert fi­gyelmen kívül hagyja a ki­sebbségek érdekeit. Kérdéses viszont, miként érvényesül­hetnek egyszerre a nemzetközi politikai emberi jogi normák és az államok belügyeibe való be nem avatkozás elvei. Horn Gyula az európai kap­csolatok vitatott kérdésének nevezte a NATO-hoz való vi­szonyt. Európa közepén de­mokratikus államok jöttek létre, s ezek be akarnak lépni a NATO-ba, mert benne látják biztonságuk szavatolóját. Ezt a szándékukat egyetlen ország sem akadályozhatja, és az Észak-atlanti Szerződés Szer­vezete sem teheti meg, hogy nem veszi fel őket. Oroszor­szággal kapcsolatban a ma­gyar kormányfő javasolta, hogy az Európa Tanács már most előlegezze meg neki a tagságot. Riadókészültség Páléban A NATO hírforrásai szerint a boszniai szerbeknek birto­kában van a Csehországban kifejlesztett Tamara típusú szuper-radarberendezés, amely gyorsan és pontosan képes értelmezni az észlelt adatokat. Segítségével a légvédelmi ra­kéták a legkorszerűbb ameri­kai harci gépet, a lopakodót is elérik. Ez arra kényszerítette az észak-atlanti szövetséget, hogy visszafogja a boszniai szerbek elleni légi hadművele­teket, illetve különleges, Tor­nado típusú gépeket vessen be az akciókban részt vevő más harci gépek kíséretére. A mind bonyolultabb dél­szláv helyzet újabb mozzanata egyébként, hogy a boszniai szakadár muzulmánok veze­tője az önhatalmúan kikiáltott Nyugat-boszniai Köztársaság elismerésére szólította fel a nemzetközi közösséget. Fikret Abdic kifejtette, hogy a nyu­gat-boszniaiak San Marinót, Liechtensteint, Monacót, Lu­xemburgot vették példának. A harci cselekmények e közben sem szünetelnek. Kedden Palában négy lövedék csapódott be, amelyet nagy erejű robbanás kísért. Egy­előre ismeretlen az anyagi kár nagysága és az áldozatok száma. A városban általános riadókészültséget rendeltek el. A horvát tüzérség ismét lőtte a Knintől húsz kilomé­ternyire fekvő Strmica telepü­lést - adta hírül a krajinai szerbek hadseregének tájékoz­tató szolgálata. A közleményben felhívták; a figyelmet arra, hogy a hor- vátok az utóbbi napokban több száz tüzérségi lövedéket lőttek ki a krajinai szerbek központja és a nyugat-bosz­niai Grahovo között található Strmicára. Az orosz alsóház külügyi bizottsági elnöke szerint a boszniai válság olyan mérete­ket öltött, hogy csak a nem­zetközi összekötő csoport csúcstalálkozójának összehí­vása állíthatja meg egy nagy európai háború felé való sod­ródást. Vlagyimir Lukin hangsú­lyozta: földrészünk és az Égyesült Államok vezetőinek sürgősen tárgyalóasztalhoz kell ülniük, hogy közös akció­tervet dolgozzanak ki az azonnali tűzszünetre Boszniá­ban. 95 esztendős Erzsébet, a brit Elisabeth Bowes-Lyon lánykorában Bizonyosra vehető, hogy a szigetország hű alattvalói megemlékeznek királynőjük édesanyjának születésnapjá­ról, már csak azért is, mert a matróna öt híján százéves lesz augusztus 4-én. Az évkönyvek az uralkodó anyjáról jobbára csak annyit jegyeznek meg, hogy VI. György király volt a férje, a többi adat már a lá­nyára vonatkozik, akit 1953. június 2-án koronáztak Nagy- Britannia királynőjévé. Vi­szont hála az udvari fotósok­nak, a jeles évfordulóra még fényképalbumot is kiadtak Lady Elisabeth életének emlé­kezetes pillanatairól. anyakirálynő Parádés portré a 75. szüle­tésnapon Fiúra számítottak, kislányuk született Apjára üt az Arafat-bébi A címben idézett tényközlés az egyik közeli családtagtól származik. Miután megláto­gatta a boldog mamát és kis­lányát a párizsi amerikai kórházban, kijelentette: a bébi tiszta apja, szinte mini tükörképe a palesztin vezető­nek, Jasszer Árafatnak. Annyit már tud a világ, hogy Sahwa (Arafat anyja után ne­vezték így el), 47 centiméter hosszú, 2450 gramm súllyal jött a világra, sötétbarna hajjal. A császármetszéssel lebonyolított szülés minden szövődmény nélkül, másfél óráig tartott. Most viszont kiderült: ha fiú lett volna, Ammar névre hall­gatna, Arafat mozgalmi neve ugyanis Abu Ammar, vagyis „Ammar atyja”. Az Ammar ne­vet már márciusban elhatároz­ták, mert fiú utódra számítot­tak, bár az anya nem akarta előre tudni a születendő gyer­mek nemét. A palesztin vezető különben lekéste a szülést, amely két nappal a tervezett időpont előtt történt. A kicsi igazi bemutatkozása a tervek szerint a Gázai övezetben lesz. Nem mindenki értett egyet a párizsi szüléssel, de Suha - Arafat harminc esztendővel fia­talabb felesége - Gázában, az ottani kórházban nem találta megfelelőnek a körülményeket. így esett választása Párizsra, de a gyereket - nyilatkozata szerint - otthon akarja felne­velni. Méghozzá az iszlám el­vei szerint (a keresztény Suha 1990-ben, házasságkötése ide­jén tért át a mohamedán hitre), ám ha Sahwa tud majd olvasni, a Bibliát is kezébe akarja adni. A család egyetlen nagy bá­nata most, hogy Suha apja, aki korábban az egyik legbefolyá­sosabb palesztin bankember volt, egy hónappal unokája szü­letése előtt meghalt. Román-szlovák tárgyalások Schenk külügyminiszter cáfolata Visszautasította a feltevést a szlovák külügyminiszter, hogy magyarellenes szlovák-román nemzetiség-politikai „koordi­nációra” került volna sor a szlovák kormányküldöttség múlt heti bukaresti látogatásán. A Národná Obroda című lapnak nyilatkozva Juraj Schenk hangsúlyozta: a szlovák és a román kisebbségi politikát nem hangolják össze. „Nem zárható ki azonban, hogy a ke­vésbé tájékozott román közvé­lemény és a sajtó egy része ezt feltételezi”. Schenk a ma­gyar-szlovák alapszerződéssel kapcsolatosan kijelentette: Bu­karestben „elutasítottunk min­den olyan kísérletet, amely a majdani román-magyar alap- szerződés modelljeként alkal­mazná” a magyar-szlovák do­kumentumot. Juraj Schenk romániai láto­gatásán kifejtette: az állam­nyelv ismerete elengedhetetlen követelmény ahhoz, hogy az adott állam polgára boldogul­jon, hazájában. TECHniO £000 KFT TECHNIQ REKLÁMÜGYNÖKSÉG: Pécs, Ferencesek u. 23. Tel/Fax: 72/310-363

Next

/
Thumbnails
Contents