Somogyi Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-07 / 157. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1995. július 7., péntek Négyszemközti megbeszélést folytatott Varsóban csütörtökön a háromnapos látogatásra Len­gyelországba érkezett Helmuth Kohl német kancellár és Józef Oleksy lengyel miniszterelnök. A tárgyalásokon a tervek sze­rint elsősorban a kétoldalú gaz­dasági együttműködés tovább­fejlesztésének lehetőségeiről, illetve Lengyelország európai integrációjáról esik szó. A bosnyák hadseregnek ki kell kényszerítenie az igazsá­gos békét, legalább Szarajevó­ban - jelentette ki Tarik Kupu- sovic, a boszniai szerbek által 38 hónapja ostromlott bosnyák főváros polgármestere. - Szara­jevó lakói úgy vélik, maguknak kell „megtörni a város ostro­mát, ellenkező esetben semmi reményük a túlélésre”. Németország legnépesebb tar­tományában, Észak-Rajna- Vesztfáliában csütörtökön is­mét a szociáldemokrata Johan­nes Raut választották minisz­terelnökké. Anatolij Kulikov tábornokot nevezte ki csütörtökön Borisz Jelcin elnök az egy hete levál­tott Viktor Jerin belügyminisz­ter utódává. Kulikov a belügyi csapatok parancsnoka volt. A csecsenföldi rendezést célzó katonai megállapodások megvalósítása már ezen a héten megkezdődik. Ezt Ana­tolij Kulikov tábornok közölte Groznijban, ahol csütörtökön felújították a tárgyalásokat. Megállapodtak a harci cse­lekmények beszüntetésében, a csapatok szétválasztásában, il­letve a csecsen fegyveresek leszerelésében. Nemzetközi katonai ellen­őrző csoport felállítását sür­gette csütörtökön Genfben Jasszer Arafat, aki szerint az egységnek a Jordán folyótól nyugatra lévő és palesztin fennhatóság alá kerülő terüle­teken kellene szolgálatot telje­sítenie. A hagyományos pamplonai fesztivál kezdetét köszöntik a spanyolok. A bátor férfiak nyolc napon át menekülnek majd a városkában szabadon engedett bikák elől, hogy bebizonyítsák ügyességüket és bátorságukat. fotó: feb/reuters A NAP PORTRÉJA A kiszámítható ember A bugyonnovszki túszdráma idején, Jelcin elnök távollété­ben Viktor Csernomirgyin vette át az irányítást. Az orosz miniszterelnök fellé­pése, tapintatos diplomáciája igen sikeresnek bizonyult. Az 57 esztendős kormányfő nem kis utat tett meg addig, hogy megcsillanthassa állam­férfiúi képességeit. Szülőváro­sában, Orenburgban szerelő­ként dolgozott, és csak huszon­nyolc évesen végezte el a mű­szaki egyetemet. Rövidesen visszatért eredeti munkahe­lyére, a gázüzem főmémökhe- lyettese, majd igazgatója lett. A nyolcvanas években vált orszá­gosan ismertté: a kommunista párt központi bizottságának munkatársaként energiaipari kérdésekkel foglalkozott, Gor­bacsov színre lépésének idején gázipari miniszter lett. 1992-ben, amikor az orosz hatalom csúcsán súlyos belső összeütközésre került sor a re­formerek, illetve a katonai-ipari komplexum képviselői között, Jelcin feláldozta addigi minisz­terelnökét, a radikális reformok híveként ismert Jegor Gajdart. A kompromisszumok embere, Csernomirgyin lett a miniszter- elnök, Gajdar pedig a helyet­tese. Az új kormányfő program­beszédében kijelentette: „A mélyreható reformok mellett vagyok, de ellenzem az embe­rek elnyomorodását.” Bár ezt a célját nem tudta elérni, mégis rendkívül ügyesen tartotta fenn a kényes hatalmi egyensúlyt. Jelcin mögött mindig árnyék­ban maradt, és az elnököt hűen támogatta. A csecsen túszdráma megol­dása is erősítette helyzetét, és személyes irányításával folytak a grozniji orosz-csecsen tár­gyalások. Az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványok is inkább az elnöknek szóltak, mint a miniszterelnöknek. Csernomirgyin, a jelek sze­rint, a dumaviharok ellenére is, pályájának csúcsára jutott, s most szervezi az elnököt támo­gató, saját pártját. Réti Ervin Remény a szenvedélybetegeknek Elvonókúra egy nap alatt 24 órán belül megszünteti a ká- Az eljárás persze nem garan­bítószer-függőséget egy most kikisérletezett izraeli gyógyá­szati eljárás. A tel-avivi Cita klinikán kifejlesztett orvosság, a Naltroxon feledteti a kábító­szerezés kellemes oldalát, és így a szenvedélybeteg megsza­badul a drogéhségétől. Egy év után 1800 páciens 73 százaléka teljesen meggyó­gyult. Jelentős előrelépés, hogy a szenvedélybetegnél nem mu­tatkoznak elvonási tünetek. Kábítószer éhségét elveszíti, és nincs szüksége pótkielégülésre. tálhatja, hogy az exkábítószeres meg tudja oldani saját szociális problémáit, az intézet csak arra teremt lehetőséget, hogy a be­teg kimenekülhessen a drog ha­lálspiráljából. Ha pedig a „Naltroxon-páci- ensek” mégis újra kábítószer­hez nyúlnak, az nem a módszer sikertelenségét mutatja. Inkább arról van szó, hogy egyik-má­sik beteg óhatatlanul ismét be­leütközik azokba a kínzó prob­lémákba, amelyek elől egyszer már a kábítószerhez menekült. A New York-i legfelsőbb bí­róság Woody Allennel szem­ben Mia Farrow javára döntött az exházaspár gyermekelhelye­zési vitájában. A feliebviteli bí­róság elutasította Woody Allen kérelmét, amelyben a művész megkérdőjelezte a múlt évben alsóbb fokon hozott ítéletet a három gyermek, Moses, Dylan és Satchel anyai felügyeletéről. Jóváhagyta a német szövetségi legfelsőbb bíróság csütörtökön azt a korábbi ítéletet, amely betil­totta a Benetton cég három rek­lámját. Az egyiken egy olajfolt­ban úszó kacsa, a másikon fej­lődő országbéli dolgozó gyere­kek, a harmadik képen pedig egy emberi ülep látható, „AIDS-fer- tőzött” felirattal. Bombát robbantott a maffia Pozsonyban? Dollár-belépő a határon Pozsonyi lapértesülések szerint ez év július elsejétől a Szlová­kiába érkező turisták tartózko­dásuk minden napjára 15 dollár értékű valutát kötelesek ma­gukkal vinni. A pozsonyi ma­gyar nagykövetségen az MTI tudósítójának elmondták: nincs tudomásuk arról, hogy a rende­let életbelépése óta a magyar tu­risták közül bárkinek is prob­lémája adódott volna ebből. A Vladimír Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom arra szólította fel Soros Györgyöt, hogy kéijen bocsánatot a Szlovák Köztársa­ságtól, különben nemkívánatos személlyé nyilvánítják. A ma­gyar származású amerikai pénzemberre azért orrolt meg a szlovák kormánypárt, mert a közelmúltban egy nemzetközt gazdasági fórumon olyan or­szágként említette Szlovákiát, amely „elszalasztottá a kom­munizmus bukása után kiala­kult esélyét, megkérdőjelezte a hírközlés szabadságát és arra tett célzást, hogy Szlovákiá­ban fasizmus alakulhat ki”. A bombahír mellé egy valódi detonáció: Pozsonyban csütör­tökön pokolgép robbant egy gépkocsiban, amely közvetle­nül a kormánypalota és a szom­szédos pénzügyminisztérium közelében haladt. Úgy tudni, hogy a menet közben felrob­bant gépkocsiban benn égett egy közismert „alvilági kulcs­ember”. A detonáció egy a vil­lamosmegállóban várakozó fér­fit is megölt. A merényletnek nincs politikai háttere. Ilyen lesz a világ 2010-ben Ahogyan a tudományos fantázia képzeli Sci-fi vagy előre látható való­ság? Dr. Jürgens Rüttger, a tu­dományos ügyekért is felelős német miniszter kilenc olyan dolgot sorolt fel, amely - sze­rinte - 2010-ben alapvetően másnak mutatkozik majd, mint ahogyan ma ismeri a világ. 1. Az AIDS-re lesz oltás és gyógymód is. 2. A számítógépek megértik a kézírást és a beszédet is. 3. A géngyógyászat megszün­teti a cukorbetegséget. 4. A televízió háromdimen­ziós lesz - de még mindig nem továbbít szagokat. 5. Mesterséges vér és nyirok is segíti mesterséges emberi szervek alkalmazását a gyógyá­szatban. 6. Tisztán tartható lesz a fo­lyók, tavak és tengerek vize. 7. A napsugár lesz a magán­házak hő- és energiaellátásának első számú forrása. 8. Az informatika viharos to­vábbfejlődése következtében mind többen végzik otthon a munkájukat. 9. Csökken a közterületeken a lárma. Mindez persze csak akkor -, ha megéljük. Az ENSZ-erők szóvivője szerint sokba kerülne a kéksapkások kivonása A gyorshadtest határozottan visszavághat Az elhunyt vagy eltűnt hozzátarto­zóikat sirató lányok és asszonyok derékig érő falat emeltek az ENSZ békefenntartó erőinek zágrábi köz­pontját övező járdaszigetre. Minden tégla egy-egy elveszett élet jel­képe, rajta a keresztnév, itt-ott fénykép is, születési és halálozási dátum, a kettő különbsége néhol alig 20-25 év. Felesé­gek és lánytestvérek rakták egymásra a köveket, Vukovár 1991-es ostroma ide­jén elesett szeretteik emlékére. Szándé­kosan a kéksapkások főhadiszállása elé. Az ENSZ békefenntartóinak zágrábi központja (angol rövidítése: UNPF) nemcsak a Horvátországban állomásozó kéksapkások főhadiszállása, hanem a vi­lágszervezet Boszniában és Macedóniá­ban szolgálatot teljesítő csapatainak fő­hadiszállása is. Itt dolgozik Jaszusi Akasi, az ENSZ-főtitkár délszláv kü- lönmegbízottja és Bemard Janvier tá­bornok, a kéksapkások főparancsnoka. A csaknem ezerháromszáz személyes központban katonai és polgári alkalma­zottak serénykednek, többségük - akár­csak a frontvonalak és a védett övezetek körzetében - francia és brit nemzeti­ségű. Idegennek az épületekbe még akkor is tilos a bemenet, ha nyakában lóg a saj­tóiroda által frissen kiállított akkreditá- ciós igazolvány. Hiába, a zágrábi főha­diszálláson komoly katonai tervező- munka folyik, néhány száz kilométerrel arrébb, alkalmasint még közelebb is, háború dúl, amelynek önkéntelenül is részesei, áldozatai az idevezényelt kék­sapkások. Nem olyan régen itt, Zágrábban fo­gadták az ENSZ-katonák a boszniai szerbek fogságából kiszabadult bajtársa­ikat. Az UNPF tájékoztatási osztálya min­den délben beszámolót tart az újság­íróknak az előző nap és éjszaka politi­kai, katonai fejleményeiről. Mostanában a kéksapkások elleni támadásokról és a gyorsreagálású erők telepítéséről hang­zik el a legtöbb kérdés. Christopher Gunnes szóvivő dere­kasan állja az újságírók rohamát, a BBC hajdani New York-i tudósítójaként bi­zonyára „átérzi” a sajtosok helyzetét. Korábban az ENSZ székhelyéről kísérte figyelemmel a délszláv válságot, jelen volt az Oltalmazási Erők (UNPRO- FOR) telepítéséről szóló határozat meg­születésénél is. Január óta dolgozik a zágrábi főhadi­szálláson, naponta több tucat újságíró­nak ad tájékoztatást személyesen vagy telefonon, sajtótájékoztatókat vezet, összesen vagy háromszáz tudósítóval áll kapcsolatban. Vajon hogyan szerzi be naprakész információit?- Minden reggel fél kilenckor Akasi úr tart értekezletet a központ vezető munkatársai számára - mondja Gunnes. - Itt elhangzanak a legfontosabb infor­mációk. A legfrissebb hadijelentéseket a tíz órakor kezdődő katonai megbeszélé­sen kapom meg. A szóvivő kötelessége védeni a mun­dér becsületét - még akkor is, ha az ENSZ-egyenruha igencsak megszaggat- tatott a volt Jugoszláviában. Mi lesz a kéksapkások sorsa: mennek vagy ma­radnak?- Szerintem egyelőre nem vonják ki az ENSZ-erőket Boszniából, hiszen az rengeteg pénzbe kerülne és növelné a feszültséget a térségben. Biztonságukat erősíti a gyorshadtest, amelynek telepí­tése július közepén befejeződik. Ez a gyorsreagálású dandár egyértelműen az ENSZ irányítása alatt áll és mandátuma a határozott fellépést is lehetővé teszi. A gyorshadtest a közbülső lépcsőfok a könnyű fegyverzetű kéksapkások és a légicsapások között. Rendeltetése, hogy a támadásoktól védje az ENSZ-csapato- kat és segítse a humanitárius segélyek célba jutását. Nem keveredhet harcba egyik szemben álló féllel sem. Az ENSZ nem háborúzni jött ide. Aki elha­lad a zágrábi főhadiszállás bejárata előtt emelkedő téglafal mellett, jó ha ezt is az eszébe vési! Halmai Katalin _________________________•mmm_____________________________________________i T ornado-néiőben a német védelmi miniszter. Rühe meglátogatta azt az egysé­get, amelynek felderítőgépei a Balkánon támogatják majd az ENSZ-erőket. fotó: feb/reuters

Next

/
Thumbnails
Contents