Somogyi Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-05 / 155. szám

1995. július 5., szerda SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1 A kormányfő később megy szabadságra Egész nyáron munka Szorosabb együttműködés szükséges a kormány, a frakció és a pártelnökség között - ál­lapította meg keddi ülésén az MSZP országos elnöksége. Az ülésen részt vevő Horn Gyula kormányfő-pártelnök jelezte, hogy későbbre ha­lasztja július közepétől terve­zett szabadságát. Megállapodtak abban, hogy - a kormányhoz és a frakció­hoz hasonlóan - a pártelnök­ség is folyamatosan dolgozik. A tervek szerint már a jövő héten megkezdődik és egész nyáron tart a konzultáció az MSZP-frakció költségvetési és gazdasági munkacsoportja, valamint a pénzügyi tárca kö­zött a jövő évi költségvetés és az államháztartási reform ki­dolgozása érdekében. Au­gusztus végén a frakció átte­kinti a kormányzat hároméves gazdasági elképzeléseit. SZDSZ gazdasági terv Az egészségbiztosítás és a nyugdíjjárulék szétválasztását javasolja a SZDSZ. A párt el­gondolása szerint már a jövő év január elsején életbe léphetne az az új rendszer, amelyben meghatározott összegű egész­ségbiztosítási, illetve jövede­lemarányos nyugdíjjárulékot fizetnének a munkáltatók. Az egészségbiztosítási járulék a jövőben fix összegű lenne, mér­téke 3-5 ezer forint között mo­zogna. Az ilyen arányú fizetési kötelezettség a mainál kisebb terhet róna a munkaadókra, kü­lönösen a magas bért fizetőkre. Jelentősen növekednének vi­szont az állam terhei, mert a gyerekek, a munkanélküliek és a szociális jövedelemből élők után a költségvetésből, illetve központi alapokból fizetnék a járulékot. A munkáltatók 20, a munkavállalók 10 százalék nyugdíjjárulékot fizetnének. Tb-tartozások a behajtás és a végrehajtás rögös útján A gazdagok rossz fizetők 207 milliárd forint a társada­lombiztosítás „kinnlevő­sége”, ezzel a csillagászati összeggel tartoznak az egész­ség- és nyugdíj-biztosítási pénztárnak a járulékfizetésre kötelezett magánszemélyek és cégek. A nem fizetők kö­zött megtalálhatók korábban tönkrement kisvállalkozók, csődbe került és megszűnt vállalatok, illetve a tb-tarto- zást az utolsó fizetni valók közé soroló nagyvállalatok is. A társadalombiztosítás szervei korábban azt javasolták, hogy 50%-os adósságrendezés után legyen elengedhető, leírható kinek-kinek a tartozása, a par­lamentben azonban nem ka­pott zöld utat az előterjesztés. Most augusztusban megkez­dődik a tb-tartozások azonnali behajtásának módszeres al­kalmazása.- Nem teljesen új eljárásról van szó - mondja Simsa Péter, az Egészségbiztosítási Ön- kormányzat alelnöke.- A tb-törvény módosítása már két évvel ezelőtt lehető­séget adott arra, hogy az adós cégek banki folyószámláiról leemelhető legyen a tartozás. Ezt a módszert kívánják ez­után következetesebben al­kalmazni a tb szervei. Az azonnali inkasszót az ál­lami tulajdonú cégekre is ki­terjesztik. Ha meggondoljuk, hogy egyedül a MÁV Rt.-nek 7 milliárdnál nagyobb a tarto­zása, a hátralékok behajtása 10 milliárdok visszaszerzését ígérheti. Behajtó cégek, illetve specializált szakemberek munkáját is igénybe veszik az adósság csökkentéséért. A procedúrát megelőzi, hogy először a megyékben dolgozó tb-apparátusok minő­sítik az adózók helyzetét és szükség esetén ennek alapján vesznek igénybe külső szakér­tőket, akik megkísérlik felderí­teni és áttekinteni a munkál­tató körülményeit. Ezt köve­tően kerülhet sor a keményebb pénzügyi eljárásokra. Gon­dolni kell arra is, hogy az adó­sok átutalásai esetleg „úton lehetnek”, a kényszerintézke­déseknél ezt feltétlenül figye­lembe kell venni. A tb-adósságok zömükben régiek, az adósok helyzete sokszor igen nehéz, nemegy­szer kilátástalan. Gyakran igen csekély a valószínűsége, hogy tartozásukat teljes egészében rendezni tudják. A tb-nyilván- tartásban 1,3 , millió számla szerepel, 800 ezer a gazdál­kodó szervezet - nagyság­rendben a Tungsramtól az egyéni kisvállalkozókig - s a teljes körből mintegy 300 ezer számlavezető „gyűjtött be” az elmúlt esztendőkben tekinté­lyes tb-hátralékot. Ezt a tarto­zástömeget kell megfelelő fel­dolgozás után csökkenteni.- Távlatban hozzátartozik a tb-tartozások kezeléséhez, hogy szükséges lenne a járu­lék mérséklése, reálisabbá, megfizethetőbbé tétele - mondta végezetül Simsa Péter alelnök. Phare-úton Európába Interreg Ü-Phare - ez a neve an­nak a támogatási programnak, amelyet az Európai Unió alig egy éve indított el, s amelynek révén hazánk 65 millió ECU-t, azaz mintegy 10 milliárd forintot hasz­nálhat föl fejlesztési célokra a kö­vetkező években. Baja Ferenc környezetvé­delmi és területfejlesztési minisz­ter tegnapi sajtótájékoztatóján el­mondta: a tekintélyes összeg fel- használására - a magyar-osztrák területrendezési és -fejlesztési bi­zottság programjával összhang­ban - ígéretes tervek készültek. Ezek között szerepel például a Szentgotthárd-Heiligenkreuz tér­ségi közös ipari park, több közúti és gyalogos-kerékpáros határátke­lőhely kiépítése, továbbá a Bécs és Győr térségét egyaránt felölelő fejlesztési koncepció kidolgozása. A pénz konkrét fölhasználásá­ról a sajtótájékoztatón elmondták: az anyagi eszközök 80 százalékát az infrastruktúra fejlesztésére, a fennmaradó 20 százalékot termé­szet- és környezetvédelmi cé­lokra, illetve szakemberek oktatá­sára, továbbképzésre fordítják. A program területileg Győr- Moson-Sopron, Vas és Zala me­gyét érinti; a tervek realizálását 75 százalékban az EU finanszírozza, a fennmaradó körülbelül 2 milli­árd forintot költségvetési és egyéb forrásokból kell előteremteni. A választások utánra készülnek a kisgazdák Szakmai kabinetrendszer A növekvő népszerűség köte­lez. így véli a Független Kis­gazdapárt Országos Elnöksége, amely ennek jegyében hozta meg keddi döntéseit. A kormányzati feladatokra való felkészülés jegyében szakmai kabinetrendszert alakí­tanak ki, amely adott esetben képes lesz egy esetleges válasz­tási győzelem után hivatalba állni. Most az a feladata, hogy kidolgozza a konkrét kormány­zati teendők sorát. Minden szakmai kabinetnek legalább 50 szakembert kell megnyernie, akik a nemzeti jövőkép kialakí­tásán fáradoznak majd. Ezenkí­vül létrehozzák a Nemzeti Szö­vetséget, amelyhez minden olyan párt csatlakozhat, amely a nemzeti gondolatot helyezi politikájának középpontjába. E pártokat nem nevezték meg. A párt következő sajtótájé­koztatóján egyébként bemutat­kozik majd az a politikus is, aki jelenleg ugyan még más párt­hoz tartozik, de a kisgazdákat fogja segíteni. 34 ezer „gólya” kezd ősszel Ma kezdődnek és július 17-éig tartanak az egyetemeken és a főiskolákon azok az egyeztető értekezletek, amelyek megál­lapítják az egyes intézmények idei felvételi ponthatárait. Bakos Károly, a Művelő­dési és Közoktatási Miniszté­rium tanácsosa elmondta, hogy először az egészségügyi, majd sorrendben a gazdasági, a természettudományi, az ag­rár, a bölcsész, a jogász s vé­gül a tanár- és a tanítóképző szakokon határozzák meg a felvételhez szükséges pontok minimumát. Emlékeztetett arra, hogy a törvény szerint minden olyan jelentkezőt fel kell venni, aki eléri a felvételi pontszámot. Az idén 86 ezer jelentkező közül mintegy 34 ezer első­évest fogadnak a főiskolák és az egyetemek. Keretszámok - a felsőoktatás fejlesztéséről szóló országgyűlési határozati javaslat értelmében - elsősor­ban a jogi, a gazdasági, vala­mint a bölcsészkarokon bő­vülnek. így ezeken a szakokon várhatóan az eredetileg meg­hirdetettnél több „gólya” kezdheti meg tanulmányait. Afc idén is a művészeti, a gazdasági és a jogi főiskolá­kon, egyetemeken volt a leg­nagyobb túljelentkezés. A művészeti ágakban átlagosan 10, a gazdasági szakokon 4-5, a jogi karokon 5-6 pályázó közül vesznek föl egyet. FEB Politikusok nyári vakáción Valószínű, hogy a parlament nyári szünidejét megszakítja majd egy rendkívüli ülés, amelyen a pótköltségvetést módosítják. Augusztus vé­gén pedig már összeülnek a bizottságok, hogy előkészít­sék az őszi feladatokat. Hol és mivel tölti a csonka vaká­ciót - tettük föl az „azonnali kérdést” néhány ismert poli­tikusnak. íme, az „azonnali válaszok”: Lotz Károly közlekedési, hír­közlési és vízügyi miniszter:- Néhány napja még abban bíztam, hogy lesz két hét sza­badságom; ma már tudom, hogy egy hét sem lesz. Dr. Szabó György népjóléti miniszter:- Ezúttal a minisztériumban töltöm évi rendes szabadsá­gomat, dolgosom. Fodor Gábor művelődés- ügyi miniszter:- Itthon vakációzom, még­hozzá örömteli várakozással és nagy izgalommal, mert na­pokon belül apa leszek. Keleti György honvédelmi miniszter: - Az egész nyarat munkára szánom. Magyar Bálint országgyű­lési képviselő:- Megpróbálom szabadsá­golni magam néhány napra, s fölfedezni a Börzsöny csend­jét, nyugalmát. Gál Zoltán, a Magyar Köz­társaság Országgyűlésének el­nöke:-Fárasztóak voltak az el­múlt hónapok, szeretnék leg­alább 2 hetet eltölteni valame­lyik szomszédos országban. Mert ha itthon maradok, biz­tos, hogy semmi sem lesz a pihenésből. (Koós) Ötmilliós bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Uniszerv Kft.-re, mert a fogyasztókhoz eljuttatott küldeményekben nem létező árut reklámozott és áráról később valótlan tényt ál­lított. Több mint egyórás találkozó zajlott le tegnap Bokros La­jos és Szekeres Imre, az MSZP frakcióvezetője kö­zött. A pénzügyminiszter be­számolt a szocialista politi­kusnak a stabilizációs cso­magot érintő alkotmánybíró­sági döntés nyomán Tddolgo- zott elképzeléseiről, amelyek sorsáról a kormány csütörtö­kön dönt. Elmarad a sztrájk az áram- szolgáltatóknál, mert megálla­podás született a privatizáció részleteiről, egyebek között ar­ról, hogy külön alapot képez­nek az elbocsátandók támoga­tására. A privatizációs bevéte­lek 5 százalékából foglalkozta­tási alapot hoznak létre. Háromnapos látogatásra Magyarországra érkezik Csiang Ce-min, a Kínai Népköztársa­ság elnöke. Szombattól Göncz Árpád köztársasági elnök meg­hívásának tesz eleget, s az ő 1994. szeptemberi távol-keleti útját viszonozza. A PDSZ szeretné elérni, hogy az érettségi vizsgával és a Nemzeti Alaptantervvel kap­csolatos kérdések kerüljenek ki a művelődési miniszter közvet­len hatásköréből. Úgy véli, hogy a NAT-ot érintő kérdé­sekben sokkal szélesebb körű konszenzus alakulhatna ki, ha a diákok és a szülők képviselőit is magában foglaló Közoktatás­politikai Tanács foglalkozna velük. AIDS-ellenes kampány kez­dődik a napokban a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet kez­deményezésére. A szervezők elsősorban a 18-30 év közötti fiatalok figyelmét szeretnék felhívni az AIDS-veszélyére, mert a Magyarországon is­mert mintegy 500 HIV-pozi- tív döntő többsége 30 éves kora előtt fertőződött meg a halálos vírussal. Az ózdi gyermekrablók pere hétfőn kezdődik. A Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Fő­ügyészség emberrablással vá­dolja Horogh Tímea 8 éves ózdi kislány elrablóit: Takács Zoltán, Pohóczky Pál, Po- hóczky Péter és Kocsis László ózdi lakost. Bevonják a papír 50-eseket. Már csak a jövő év június 30- áig marad törvényes fizetőesz­köz ez a bankjegy. Az 50 forin­tos bankót a hasonló címletű pénzérmék váltják fel. Magda Marinko szereti a gyerekeket és a kutyákat... Az utolsó napra „leleplezést” ígér A Magda Marinko és társai el­len indított büntetőper tizedik napján már több tucat tanúval­lomás összefüggéseit kell em­lékezetben tartania a bíróság­nak. Nyolc ember halálának és kirablásának körülményeit igyekeznek tisztázni. Varga Zoltán tanácsvezető bíró figyelme azonban lanka­datlan. Ä keddi tárgyalásra el­sőként beidézett tanút, W. Brankóné szőregi lakost folya­matosan nyugtatgatnia kellett, mert az asszony a tárgyalóte­rembe lépve reszketett a féle­lemtől. Végül is beszámolt mindarról, amit Magda Marin­kéról, fia egyik barátjáról tud. Elmondta, hogy a vádlott gyakran megfordult a házukban és mindig tisztelettudó és ked­ves volt hozzá. Megemlítette azt is, hogy a különlegesen vad kaukázusi juhászkutyájuk - amelyet zárt területről egyéb­ként ki sem mernek engedni - Magda Marinkéhoz azonnal hozzátörleszkedett. Magda nem félt a kutyáktól, s állítólag az ál­latok hallgattak is rá. W. B.-né, majd fia is tanúsí­totta, hogy Magda Marinko a szegedi gyilkosságot megelőző estén legalább tíz óráig mozi­ban volt egy társasággal. (Tehát kérdésessé vált, hogy láthatta-e őt ugyanakkor egy másik tanú a gyilkosság helyszínének köze­lében.) A fiatalember, W. A. el­mondta azt is, hogy a szegedi cukrásznak és családjának iszonyú halála után Magda ezt mondta: „De a gyerekeket mi­ért kellett kivégezni?” Állítólag a vádlott nagyon szerette a gye­rekeket, s mindig könnyes lett a szeme, amikor felidézte volt fe­lesége és fia halálát. Ők koráb­ban Franciaországban autóbal­eset áldozatai lettek. A külsejében egyre szoli­dabb Magda Marinko - akinek „aktuális elmeállapotáról” a bíró kérésének megfelelően újabb orvosi szakvélemény ké­szül - a tanúvallomásokkal kapcsolatban képes felidézni a legapróbb részleteket, ám a gyilkosságok ügyében továbbra is mindent tagad. Közölte pél­dául a bíróval, hogy őt is „ki akarták nyírni”, s mint mondta, mindent elsöprő leleplezést tar­togat a tárgyalás utolsó napjára. A Colonia Biztosító bevezette a számítógépes kárbecslést. A fényceruzá­val működő számítógépen bejelölhető az autó károsodásának mértéke és a gép megadja a ja­vításhoz szükséges alkatrészek adatait. fotó: feb/diósi imre

Next

/
Thumbnails
Contents