Somogyi Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-29 / 176. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASAG 1995. július 29., szombat Hamis áru a Kaiser Továbbra is folyik a vizsgá­lat a Szabadegyházi P. A. Kft. ellen, az általa palacko­zott hamis vodka ügyében. A VPOP a múlt héten hozta nyilvánosságra, hogy 85 ezer 869 liter palackozott, 490 üter palackozatlan vodkát és 730 liter félkész árut foglal­tak le a cég telephelyén. A P. A. Kft. jogi képvise­lője már akkor elmondta, hogy a cég jogosult a Stro- ganoff védjegy használa­tára, mert azt az Országos Találmányi Hivatalban beje­lentette, a termék tehát nem hamisítvány. Amint azt a Vám- és Pénzügyőrség Országos Pa­rancsnokságán közölték, időközben tisztázódott, hogy a kft. az általa palac­kozott Stroganoff vodka védjegyét valóban jogosan használja, ám a Kaiser vodka esetében a cég nem tudta bizonyítani ugyanezt. Ezért a rendőrség folytatja az eljárást, mert alapos a gyanú az „áru hamis megje­lölése” bűncselekményre. Az illetékes hozzátette: az ellenőrzés időpontjában és helyszínén nem volt egy­értelmű, hogy a két termék közül csak az egyik eseté­ben van szó hamisítás gya­nújáról, ezért került a hír pontatlanul nyilvánosságra. Olasz ipari övezet Zalában Olasz ipari övezet kialakítá­sáról tárgyaltak tegnap Za­laegerszegen Olaszország magyar nagykövetségének munkatársai és a Zala me­gyei önkormányzat vezetői. Az ipari övezetet Zalaeger­szeg szomszédságában, il­letve a Lenti és Letenye kö­zötti területen alakítanák ki a partnerek.Az infrastruktú­rával jól ellátott területeket kedvező feltételekkel hasz­nálhatnák az olaszok, akik helybeli dolgozókat alkal­mazva termelnének. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Német márka 91,31 Osztrák schilling 12,98 USA-dollár 126,49 ECU (Európai Unió) 169,66 Adóügyben jártas Sherlock Holmes-ok kerestetnek Mit nyomoz az APEH? Feje tetejére állt a magyar gazdaság, amelyben a régi idők jelenségei a piacgazda­ság első tüneteivel kevered­nek. Ilyen körülmények kö­zött az adóhatóságnak is lé­pést kell tartania a kihívá­sokkal - hangsúlyozza dr. Kis Pálné, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal főosztály- vezetője. A nyomozati jogkört a feketegazdaság elleni harc egyik fegyverének szánják.- Mi a nemzetközi gyakorlat?- Például Olaszországban rendkívül kemény adórendőr­ség működik. Franciaországban pénzügyi nyomozói adóigazga­tóság működik, amely informá­ciókat gyűjt és rendszerez an­nak érdekében, hogy ne bújhas­son ki senki az adózási kötele­zettsége alól. A módszer bevált: évente több milliárd frank adó­hiányt tárnak fel. Mi a franci­ákkal alakítottunk ki szakmai együttműködést, s az ő módsze­reiket akarjuk követni.- Mire hatalmazná fel ez a jogkör az APEH apparátusát? A Magyar Külkereskedelmi Bank vezetésével, az OTP és a Postabank részvételével létre­jött konzorcium 13,1 milliárd forint értékű devizahitel-szer­ződést írt alá a Magyar Állam­vasutakkal. Rámutattak arra is, hogy ezen állami garanciával nyújtott hitel része annak a 17 milliárd forintos keretnek, amit a Magyar Államvasutak üze­meltetési költségeinek fedezé­sére vehet fel magyar bankok­tól. A rövid lejáratú hitelt a MÁV-nak 1996 elejéig kell visszafizetnie. Kálnoki Kis Sándor, a MÁV Rt. elnöke elmondta, hogy ez a- Nyomozást csak akkor rendelhetünk el, ha valakinek a vagyoni helyzete és az adóbe­vallása között nagy az ellent­mondás, és ha alaposan gyanú­sítható jövedelem eltitkolással. Ilyenkor ellenőrizni lehet a közúti gépjármű fuvarszállít­mányokat, az áruk eredetét és a számlázatlan rakományt. Lehe­tőség van házkutatásra is. A nyomozók megfigyeléseiket videokamerával rögzíthetik.-Milyen személyi és techni­kaifejlesztésre lesz szükség?- A nyomozói apparátus magja már létezik, hiszen az operatív részlegünk 300 revi­zorból áll. Ők eddig is hasonló feladatot végeztek, csak éppen nyomozati jogkör nélkül. Fi­gyelték például azokat a vállal­kozásokat, amelyek cégtáblá­val, újsághirdetéssel reklámoz­ták magukat, csak éppen adó­alanyként „felejtettek el” beje­lentkezni. A jöVőben még to­vábbi 200 - adózási kérdések­ben és nyomozásban egyaránt speciálisan képzett - munka­társra lesz szükségünk. To­hitelfelvétel, illetve a 17 milli­árd forintos keretből még hátra­lévő rész lesz reményei szerint az utolsó olyan hitel, amelyet a MÁV-nak a személyszállítás finanszírozatlansága miatt kell felvennie. 1996-ban a kormány már meghozott döntése alapján 33 milliárd forinttal támogatja majd a személyszállítást, míg 1997-től a GDP, illetve a költ­ségvetés meghatározott száza­lékát fordítja majd az állam a személyszállítás támogatására. A hitelnyújtási pályázatot a Pénzügyminisztérium hirdette meg. A június 16-án lezárult, forinthitelre vonatkozó első vábbá gépkocsikra, számítógé­pekre és a megfigyelésekhez nélkülözhetetlen fényképező­gépekre, videó-kamerákra.- Ehhezjogszabályi változta­tásokra is sor kerül?- Elsősorban az adózás rend­jéről szóló törvényt kell a nyo­mozati jogkörre kiterjeszteni. Módosításra vár a banktörvény is, hogy a bankszámlák forgal­mán keresztül az eltitkolt jöve­delmek nyomára bukkanjunk. Ugyancsak külföldi példák tá­masztják alá a készpénzforga­lomról szóló törvény módosítá­sának szükségességét.-Mit vár a pénzügyi kor­mányzat az APEH nyomozati jogkörétől?- Elsősorban az önadózási fegyelem erősödését. Ha kiala­kulna a jelenleginél arányosabb közteherviselés, akkor hosz- szabb távon az adókulcsok csökkentésével is számolni le­hetne. Az adóhatóság megerősí­tésére fordított 1 milliárd forin­tért 10-15 milliárdhoz juttatjuk az államkasszát. Németh Zsuzsa fordulóban nem érkezett érté­kelhető ajánlat. Ezt követően került sor devizahitel keresé­sére. Ez sikeresnek bizonyult: az MKB vezette konzorcium már megfelelő ajánlatot tett. A három magyar nagybank által nyújtott hitel kondícióiról annyi hangzott el, hogy az átla­gos feltételeknél kedvezőbbek. A hitelt nyújtó bankoknak kell felügyelniük azt is, hogy a MÁV Rt. a hitelt a kormányha­tározatban engedélyezett cé­lokra, bér- és társadalombizto­sítási járulék kifizetésekre, il­letve energiaköltségeinek fede­zésére használja fel. s Áremelés után még az eddiginél is kevesebben fizetnek Jól dolgozik a díjbeszedő rt A bejelentett áremelések elle­nére nem várható, hogy a jövő­ben a fogyasztók tömegesen megtagadják a közüzemi díjak fizetését. Tapasztalataik alap­ján rámutatott arra is, hogy bár az áremelések után mindig megugrik a nemfizetők száma, idővel azonban a fogyasztók tudomásul veszik a változást, és teljesítik kötelezettségeiket. Az ügyfelek 95 százaléka általában is pontosan fizeti a díjakat, s a cég nem kezdeményez eljárást a kisebb összegű, vagy rövid idő alatt rendeződő tartozások miatt. Az adósok egyébként is általában évek óta ugyanazok, tartozásuk pedig általában a díjemelésekkel párhuzamosan növekszik. Ez azt jelenti, hogy az ügyfél folyamatosan csak az igénybe vett szolgáltatás egy részét képes kifizetni. Kozsa Pál kiemelte: a hátra­lékosokkal szemben a cég csak bírói úton léphet fel. Emellett tájékoztathatja a szolgáltatót az ügyfél adósságáról, rábízva a döntést: elzárja-e az adott köz­művet a nemfizetőnél. Az rt.- nek jelenleg 120 ezer pere van, ám ez tovább növekedhet. Míg három évvel ezelőtt 2,6 milli- árdra rúgtak a kintlevőségeik, ma már három és negyed milli- árddal számolnak. A két adat csak nehezen hasonlítható ösz- sze, mivel az idén januártól már nem a Díjbeszedő intézi az áramszolgáltatással kapcsolatos ügyeket, többhelyütt pedig más cégek kaptak megbízást a kö­züzemi díjak egyikének-mási- kának beszedésére. Sok a tulajdonos, kevés a gazdálkodó Gyümölcsfélékből várha­tóan a tavalyihoz hasonló lesz a kínálat, és az import sem lesz több a tavalyinál - tájékoztatta lapunkat Lux Róbert. A Gyümölcs Terméktanács főtitkára elmondta, hogy a kora tavaszi fagy és a jégve­rés leginkább a Duna-Tisza által határolt térség gyümöl­csültetvényeit sújtotta. Az időjárás okozta terméskiesé­sek és az ültetvények egy ré­szének kiöregedése mellett a kárpótlásra várakozás is lu­das. Kisebb baj, hogy gyümöl­csösök is beleestek a kárpót­lásra kijelölt földterületekbe, nagyobb gond, hogy a föl­deknek gyakran csupán tulaj­donosuk lett, gazdájuk nem. Sok újsütetű földbirtokos nem törődik a terméssel, csak spe­kulációs célzattal szerezte meg a földet. Az ilyen „tétlen” tulajdo­nos szomszédai sincsenek biztonságban, mert nem lehet hatékonyan védekezni a kár­tevők ellen akkor, ha a szom­széd nem teszi ugyanezt. Az árakat illetően Lux Ró­bert elmondta: nemcsak az alacsony terméshozam, ha­nem sok más tényező is drá­gítja a gyümölcsöt. Manapság például egy-egy hektár ültet­vény telepítési költsége - a termőre fordulásig - 750 ezer és két millió forint között van. És hol vannak még a mező- gazdasági gépek, a csomago­lóanyagok, a növényvédelmi szerek, amelyek nélkül ma már elképzelhetetlen a kor­szerű gyümölcstermelés és - értékesítés. (Újvári) Kempingkedvezmeny Visszacsábítaná a kempin­gekbe a hazai nyaralókat a Balatontourist, ennek érdeké­ben még a főszezonban ked­vezményes ellátást kínál szá­mukra. A részvénytársaság kempingjei közül hatot aján­lanak fel a kedvezményes nyaralásra. A Balatontourist- nál az északi parton éppúgy, mint a tó körül általában, év­ről évre csökken a vendégek száma. Jelenleg 65 százalékos a kempingek telítettsége, s a vendégeknek alig tíz száza­léka a hazai. FELVÁSÁRLÁSI ÁRAK Árak: Ft/kg Sertés marha borjú növ. selejt juh nagyüzemi háztáji bika, üsző Kaposvár Pini Hungary 165-168 145-150 Kapos Ternero Bt 165 150 125-130 200-210 130-135 Lábod, ALM Kft 162-165 150-152 Barcs, Drávacoop 165 150 Húsüzem (korlátozott mennyiségben) Siófok 163-168 138-143 Siómente Szöv. 110-125 230-260 160-75 200 kg fölötti sertés 150 150-160 GYUMOLCSFELVASARLASI ARAK Kapos vár, Éden zöldég-gyümölcs kereskedés őszibarack 100 sárgabarack 100 dinnye 25 szilva 50-80 ci nagybani piac őszibarack 100-150 ringlószilva 70 sárgabarack 100-150 körte 40-80 nyári alma 30-50 Bővülnek a mobiltelefon szolgáltatások Tarifát emel a Westel A Westel 900 GSM augusztus 1-től egy forinttal emeli a bel­földi telefonbeszélgetések mo­bil percdíjait. Ugyanakkor au­gusztus elején üzembe helyezi a cég negyedik központját Szolnokon, ami javítani fogja szolgáltatásuk minőségét. A tarifaemelésnek megfele­lően az Eurofon II és Eurofon III díjcsomag esetében mind a nappali, mind a kedvezményes időszak belföldi mobildíja, az Eurofon I esetében pedig csak a kedvezményes időszak belföldi mobildíja emelkedik percen­ként egy forinttal. A többi szol­gáltatási díj változatlan marad, így nem módosulnak a havidí­jak, a nemzetközik hívások tari­fái és a belépési díj sem. A hí­rek szerint azonban elsejétől nem kell többet fizetniük a Westel 900 előfizetőket veze­tékes hálózatról hívó telefoná­lóknak sem. A hálózatfejlesztésnek kö­szönhetően tovább javul az al­földi települések ellátása. Ezen túl a budapesti központok te­hermentesítésével a főváros te­rületén is kedvező hatással lesz az új központ a Westel 900 GSM szolgáltatásának minősé­gére. A Westel 900 szakemberei az említett munkálatokhoz kap­csolódóan augusztus 18-án a budapesti hálózaton frekvenci­aváltást hajtanak végre. Egyút­tal 18 új telephelyet is üzembe helyeznek, amelynek előnyeit azonban elsősorban a főváro­siak fogják érzékelni. ÉRTÉK - PAPÍR - TŐZSDE Nyertesből vesztes lett az Inter-Európa A múlt héten kiteljesedett az értékpapírpiacon a nyári ubor­kaszezon. A Budapesti Értéktőzsdén a hét elején nagyarányú forga­lomcsökkenés volt megfigyel­hető, amin a keddi Humán - és a szerdai Hajdútej -részvény- bevezetés sem tudott változ­tatni. Igazából csak csütörtökön jött meg a befektetők vásár­lási kedve, amikor is az ad­digi napi 50 millió forintos árfolyam értékű adásvétel 160 milliósra nőtt. A hét vesztese címet a múlt hét nyertese kapta, az Inter-Európa Bank Rt. részvé­nye, melynek árfolyama 10 600 forintról 10 200-ra csökkent, a megszokott 100­200 darabos napi forgalom mellett. Ugyanígy visszaesett a kárpótlási jegyek piaca is, 250 forintról 231-re süllyedt az átlagár, miközben a napi forgalom 10 és 50 millió fo­rint között változott. A Pick árfolyama 100 fo­rintot esett. A piaci mozgá­sokkal ellentétesen mozog­tak a gyógyszergyárak - az Egis és a Richter- részvényei csakúgy, mint a Pannon- plasté, amely a kiemelkedő második negyedévi eredmé­nyek miatt indult emelke­désnek. A tőzsde újoncainak sem sikerült igazán a bemutatko­zás. A Humán Rt. papírja csupán egy napig „tündö­költ ’ a kibocsátási ar fölötti 1150 forintos árával. Értéke már a második kereskedési napon süllyedni kezdett, s ma bárki megveheti 1120- 1130 forintért. Közben a napi forgalom is csökkent, 6 millióról 900 ezer forintra. A Hajdútej papírjai már jobban rajtoltak. Az 1750 fo­rintos kibocsátási árral szemben 1800 forintért cse­réltek gazdát, s az első na­pon 30 020 darabos forgal­mat könyvelhettek el. A tőzsdén kívüli piacon általában a stagnálás volt jel­lemző, bár a gyógyszerpapí­roknál itt is megfigyelhet­tünk némi mozgást. Az Alkaloidáért már 68, a Biogalért pedig 76 százalékot is megadtak a brókercégek. Az 1200 forinton kibocsá­tott OTP-részvényt viszont 1170 forintért is meg lehetett venni. A MÓL Rt. papírjai el­lentétben a bankiakkal, egyre drágábbak, a hivatalos vásár­lóhelyeken már 120 százalé­kon is vennék a papírt. Azért írom, hogy hivatalos, mert a hét skandalumja is eh­hez kapcsolódik. Az egyik hi­vatalos sajtóorgánumban ugyanis az Állami Értékpapír és Tőzsdefelügyelet hirdetést adott fel, melynek értelmében a „Gaál és társa” ismeretlen cégformátumú hirdető nem jo­gosult adásvételt közölni. Jó, ha ezt olvasóink is tudják. Tóth Zoltán Cashline Bróker Kft. Hitelt kapott a vasút

Next

/
Thumbnails
Contents