Somogyi Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-27 / 174. szám
12 SOMOGYI HÍRLAP KRÓNIKA 1995. július 27., csütörtök Ma július 27-e, csütörtök van Névnapjukon köszöntjük Olga és Liliána nevű olvasóinkat. A nap ma: 5,14 órakor kél, és 20,27 órakor nyugszik; A hold ma: 4,14 órakor kél, és 19,10 órakor nyugszik. Ökumenikus egyházi naptár Csütörtök, köznap. Napi igék: Kát.: 2Móz 19,1-2.9-11.16-20. Dán 3,52-46. Mt 13,10-17. Ref.: Sir 1. ApCsel 20,1-6. Ev.: lPét 2,2-10. Mt 7,7-12. Ort.: 1 Kor 7,24-35. Mt 15,12-21. Olga. A germán eredetű Helga név (boldog) orosz formája. Védőszent: Szent Olga orosz nagyfejedelemnő, aki előkészítette az orosz nép megtérítését. Virága: ördögszem. Az őrt. és a gör.kat. naptárban Szent Panteleémon orvos vértanú. A zsinagógái naptárban jóm kippur katan, újhold előtti nap. E napon hunyt el 1902-ben Vadnai Károly szerkesztő, író és 1844-ben Ságvári Endre újságíró. Mai évfordulóink 220 éve született Brunszvik Teréz pedagógus. A magyar óvoda „atyja”, illetve „anyja” volt; az első magyarországi óvodát Budán alapította Angyalkert néven 1828-ban. Segítségére volt egy Zmeskal nevű ember, Beethoven benső barátja és munkatársa, de joggal vélhető, hogy a segítség mögött valójában a nagy zeneszerző állott. Emiatt — s más okok miatt is persze — reálisnak tűnik az a feltevés, hogy Beethoven szerelme, múzsája, a „halhatatlan kedves” Brunszvik Teréz volt. Aki egyébként a nők egyenjogúsításának is lelkes harcosa volt, bár ebbéli tevékenységét a jórészt férfiak által írt magyar kultúrtörténet elég szűkszavúan említi. 25 éve hunyt el Papp Simon geológus. A magyar kőolajbányászat egyik megteremtőjét tiszteljük személyében, az ő kutatásainak eredményeként tárták fel az első magyarországi kőolajtelepet. A háború után azonban nem méltányolták múlhatatlan érdemeit, hamis vádak alapján bebörtönözték. Később rehabilitálták ugyan, az igazi elismerést — s a Széchenyi-díjat — azonban csak posztumusz kaphatta meg. Boldog születésnapot! Ma ünnepli 55. születésnapját Pina Bausch német balettművész, táncosnő' és koreográfus, a Wuppertali Táncszínház egyik vezetője. Korábban több tekintélyes együttesben szerepelt, tagja volt például a New York-i Metropolitan balett-karának. Ma lett 40 éves Bállá József birkózó. Az FTC versenyzője- ként aratta sikereit, amelyekben jócskán volt része. Számos világversenyen nyert érmeket, a legfényesebbet, aranyat az 1983- as budapesti Európa-bajnokságon — a nálunk kevésbé sikeres, szabadfogásban. Wynton Marsalls amerikai trombitás is fellépett a Prágai Jazz fesztiválon feb-reuters Kevés felhő Magyarország fölé dél-délnyugat felől a következő napokban egyre melegebb levegő érkezik. Emiatt a nappali felmelegedés eleinte csak egy-két fokkal, később jelentősen az átlagos felett alakul. Ma az ország legnagyobb részén zavartalan lesz a napsütés. A nyugati határvidék mentén délután néhol megnövekedhet a gomolyfelhőzet és kevés helyen rövid zápor is lehetséges. A keleti-délkeleti szél általában mérsékelt marad, alig enyhít a hőségen. A hőmérséklet csúcsértéke 28, 33 fok között várható, és estére is csak 22, 27 fokig hűl a levegő. Orvosmeteorológia: gyenge meleg- fronti hatás várható. Csapadék sem ma, sem a kővetkező jó néhány nap során nem lesz. Szinte zavartalan, perzselő napsütésre lehet számítani. Napról-napra meje- gebbre fordul a térség időjárása. Általában mérsékelt keleti, délkeleti szél várható, amely az esti órákra mindenütt gyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet pár fokkal az átlagos felett, 30-33 fok között alakul. Napnyugta után 25-28 fok várható. Vízhőmérsékletek °C °c Balaton: 25 Velencei-tó: 25 Tisza-tó: 25 Fertő-tó: 21 Várható legmagasabb hőmérséklet °c °c Kaposvár: 32 Paks: 32 Siófok: 30 Dunaföldvár: 32 Dombóvár: 31 Pécs: 33 Szekszárd: 32 Mohács: 33 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Balaton: 25-30 Velencei-tó: 20-25 Tisza-tó: 25-30 Fertő-tó: 25-30 Kaposvár: 10-20 Paks: 10-15 Siófok: 10-15 Dunaföldvár: 10-15 Dombóvár: 5-15 Pécs: 10-15 Szekszárd: 5-15 Mohács: 10-20 Tisza: 22-26 Duna: 19-23 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Napozási tanács (UV-B): 06-90-304-615 A szolgáltatás Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 dija: 77 Ft/perc / Tegnap este kezdődött Kaposváron az Étellift forgatása Bérgyilkosok a pincében Stílusosan, a Dunántúl leghosszabb — 24 emeletnyi — ételliftjével rendelkező pécsi TV-toronyban tartották tegnap azt a sajtótájékoztatót, amelyen a Csiky Gergely Színház és a Kapos Televízió közös vállalkozásaként Harold Pinter Étellift című darabjából készülő film létrejöttének körülményeiről kaptak információt az újságírók. Znamenák István, a Csiky Gergely Színház művésze rendezi a tévéjátékot, amelynek forgatása tegnap este kezdődött meg Kaposváron. Mint mondta: a 10 napos forgatás során a legkorszerűbb technikával dolgoznak, a színészek felkészültek, a stáb profi, a forgatás szinte minden percre előre tervezett. „Csupán” ennyi szükséges ahhoz, hogy a forgatás ne hónapokat vegyen igénybe, a költségek pedig 20-25 millió forint helyett 5 milliónál megálljának. A számos színházi és filmdíj-nyertes angol drámaíró Étellift című darabjának aktualitásáról Znamenák István elmondta: a film két olyan bérgyilkosról szól, akik egy pincében összezárva várják az áldozatukat. Az egyik férfi azonban már tudja, hogy az áldozat kettőjük közül lesz egyikük. Az egész arról szól, hogy egy hatalmi rendszer hogyan állítja félre azokat, akik túl sokat kérdeznek, s megátalkodott naiv- sággal próbálnak választ kapni. Tehát ott, ahol az erő, a hatalom összpontosul, ott bármit megtehetnek. Bár ez a két ember kedveli egymást, ez egy „szinten” túl teljesen mindegy. S ez a morális hozzáállás napjainkra is jellemző. A forgatást jelentős összeggel támogatta a Soros Alapítvány, a Nemzeti Kulturális Alap, s rajtuk kívül még száZnamenák István mos cég. A kész, 60 perces filmet majd a helyi televíziók országos hálózata sugározza, amely remélhetőleg — jó értelemben vett — piaca lesz az ilyen művészeti és alkotó törekvéseknek. (Tamási) TARKA SOROK Hattyúnyak — Tudjátok-e gyerekek — kérdezi a balatoni önkormányzati település parkőre a vízben lubickoló apróságoktól —, hogy miért van a hattyúnak hosszú nyaka? — Azért — válaszolják kórusban a gyerekek —, hogy amikor emelkedik a vízszint, el ne süllyedjen. Garancia — Adnak-e valamilyen garanciát erre a hajnövesztő szerre? — kérdezi a televíziós személyiség a csomagküldő szolgálat megszólaltatott termékmenedzserét. — Természetesen — hangzik a válasz —, amint látni méltóztatik, a csomagban egy attraktív teknőchéj- fésű is van. Túllicitálás A divatdiktátor barátnője büszkén dicsekszik a pedikűrösnek: — Képzeld, bogaram, az én kisfiam olyan ügyes, hogy kétéves kora óta önállóan jár! — Gratulálok, nagyságos asszonyom! A mi gyermekünk viszont nagyon okos. Még hároméves korában is cipeltette magát. Szórakozottság Egyre szórakozottabb vagyok — mondja a sündisznó a szentjánosbogárnak. — A minap például összetévesztettem egy sárkefét az asz- szonnyal, és csak reggel jöttem rá a tévedésemre, mikor nem hozott reggelit. — Én sem dicsekedhetek — mondja a szentjánosbogár —, éppen tegnap éjjel történt, hogy megláttam a fűben villogni a menyasz- szonyomat. Hát mikor magamhoz öleltem, akkor vettem észre, hogy nem a menyasszonyom az, hanem egy eldobott csikk! Panasz Borzasztó az élet — panaszkodik a molylepke a svábbogár barátjának. — Amióta a forrónadrág kiment a divatból, egy falat meleg étel nem volt a számban... Érettségivel is nehéz álláshoz jutni Több lett a munkanélküli Ma: Körzeti Tv Ma ismét jelentkezik a Pécsi Körzeti Stúdió Hétközben című műsora 18.13 órakor a TV 2-n. A tartalomból: Ki tudja kifizetni a fogorvost? Megnyitották Kö- zép-Európa második legnagyobb kőbányáját Bazsiban. Törvény előtt: az örökbefogadás gondjai Baranyában és Somogybán. Gólyafészek szponzorok Zala megyében. Határon túli magyar gyerekek hazanéző tábora Zalaegerszegen. Szerkesztő: Hárságyi Margit. Műsorvezető: Élő Gábor. — Lelle Áruház akciója! 18 s Shimanó váltós olasz Mountain bike 17.900 Ft. Tel.: 85/351- 451. (89142) — Újabb bútorszövetek érkeztek óriási választékban (mikroplüss, hagyományos és stíl). Hamvai Lak- berendezési Áruház, Kaposvár, Baross G. u. 5., Siófok, Fő u. 212. (89268) Képviselői fogadóóra Dr. Egerszegi László országgyűlési képviselő (MSZP), a parlament alkotmányügyi bizottságának tagja július 28-án, (pénteken) délután 14 órától képviselői fogadóórát tart Kaposváron, a pártok házában (Szent Imre u. 14. szám, II. emelet 2.). Minden érdeklődőt szeretettel várnak. — A Dédász Rt. értesíti Kaposvár lakosságát és közületeit, hogy július 27-én 7 órától 15 óráig áramszünet lesz, mely érinti: Petőfi u. 1-9., Honvéd u. 2-22., Honvéd u. 1-7., Honvéd u. 15-23., Nemzetőrsor végig, Damjanich u. 1-5., Damjanich u. 2-6/B., Pete L. u. végig. (89307) — Mountain bike akció. Telefon: 82/317-022. (89550) A kaposvári körzetben 9,8 százalékos a munkanélküliségi ráta, szemben a megyei 10,2-vel. A megyeszékhelyen és a hozzá tartozó 75 településen 4941 munkanélkülit tartanak nyilván. Az állástalanok zöme az alacsony iskolai végzettségűek közül kerül ki. Ezt Kiss László, a megyei munkaügyi hivatal munkatársa mondta. A kaposvári és a környékbeli falvakban összesen 125 ezer ember él. Az aktív dolgozók és az állástalanok aránya valamivel kedvezőbb, mint a megyei átlag. A 70 ezres lélekszámú Kaposváron 2300 az állástalan. Ez 6,5 százalékos munkanélküliségi rátának felel meg. Kedvezőtlen tény: míg megyénkben a munkanélküliek száma tavaly óta csökkent, a kaposvári körzetben valamelyest nőtt. A hivatal kimutatása szerint tavaly nyár elején 4808 munkanélkülit tartottak nyilván, az idén 4941- t. Májushoz képest is emelkedett az arányuk: az utolsó tavaszi hónapban 4621 volt. Kiss László szerint a kaposvári körzetben élő munkanélküliek végzettség szerinti összetétele hasonló, mint a megyei. Negyvenhárom százalékuk nyolc általánost végzett vagy még azt sem fejezte be. Egynegyedük középfokú végzettséggel rendelkezik; közülük különösen nehéz helyzetben vannak a csak gimnáziumi érettségivel rendelkezők. Még nem későjelentkezni! Üdülés Spanyolországban Oropesa del Marban autóbusszal, kaposvári indulással, teljes ellátással, szállás apartmanokban, tíz nap, hét éjszaka Augusztus 17-től 26-ig és augusztus 24-től szeptember 2-ig 34 000 forint személyenként Szeptember 1-től 10-ig és szeptember 8-tól 17-ig 29 600 forint személyenként Narancsszüret: október 20-tól 28-ig 25 900 Ft személyenként Jelentkezés felvilágosítás: AURORA Tours 7400 Kaposvár, Kossuth L. u. 1-9. Tel.: 82/421-834 és 319-822, TOURINFORM iroda, Fő u. 8. Tel.: 82/320-404 CftlGIftr'VT UTÓT A O Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE. Főszerkesztő-helyettes: BÍRÓ FERENC. kJ (JiVl U\J II illKL/ir Vezetőszerkesztő: KURUCZ FERENC. Szerkesztők: JUTÁSI ROBERT (sport), LANG RÓBERT (fotó), LENGYEL JÁNOS (belpolitika), DR. TRÖSZT TIBOR (kultüra), VARGA OTTÓ (gazdaság- politika). Tervezőszerkesztők: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS — Kiadja az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 311-644. Telex: 13-360, fax: 312-315. Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf.: 31. Hirdetés és reklám: KILVINGER OTTÓ. Telefon és fax: (82)311-506. Siófoki iroda (szerkesztőség, hirdetésfelvétel és lapelőfizetés): Siófok, Fő u. 47-53. Telefon: (84)311-668, telefax: (84)310-861. Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. — Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Felelős kiadó. GERHARD MEYER. —Terjeszti az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. A terjesztésért felelős: FALUDY MIKLÓS. Telefon (terjesztési ügyekben): 82/423-213. Előfizethető a kiadó igazolványával rendelkező kézbesítőknél, a Budapest Bank Rt kaposvári és marcali fiókjánál, az OTP Rt Somogy megyei fiókjainál, a balaton- földvári, a barcsi, a csurgói, az igali, a nagyatádi, a nagybajomi és a nyagyberki takarékszövetkezetnél, a Postabank Rt siófoki fiókjánál, a kiadó székhelyén, belföldi postautalványon (az utalvány hátoldalára írják rá: előfizetés), valamint számla alapján átutalással az OKHB 390-11581-7014 számú pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj egy hónapra 525 Ft, negyedévre 1540 Ft, félévre 3050 Ft, egy évre 6100 Ft. ISSN 0865-9125. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.