Somogyi Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-24 / 171. szám

1995. július 24., hétfő SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Követendő minta a településeknek Üdülők az üdülőkért Dr. Dobozy Dániel, a Bala- tonszemesi Fürdőegyesület elnöke megdöbbenéssel vette a hírt: a Művelődési és Közoktatási Minisztérium le akarja zárni a szemesi üdülőjénél a korábban már megnyitott partszakaszt. Az önkormányzat birtokában van a tárca illetékes intéz­ményvezetőjének 1991-es nyilatkozata, miszerint in­gyen átadnak az üdülőjükből a falunak egy parti sávot. Idén aztán az új főosztályvezető cáfolta, hogy ezt jogelődje jogszerűen és a minisztérium vezetésének akaratával egye­zően tette. Dr. Dobozy Dániel viszont állítja: egyesületük is harcolt ezért a parti sávért, amelynek megnyitásával Andrásfalvy Bertalan korábbi miniszter és a politikai állam­titkár is egyetértett. A pártál­lami időkben teljesen jogtala­nul zárták le ezt a területet, és ma már az ilyen területfogla­lásnak nincs létjogosultsága. A Balaton-parti Fürdőe­gyesületek Szövetségének el­nökeként viszont megelége­déssel nyugtázta, hogy a Bala­toni Szövetség hathatós tá­mogatásával szervezete teljes jogú tagja lett a Balatoni Re­gionális Tanácsnak. Mint mondta, végre lehetőséget ad­tak az üdülőtulajdonosoknak, hogy tevékenyen részt vegye­nek a tóparti ügyekkel kap­csolatos döntésekben. Külön köszönetét fejezte ki az ön- kormányzatok képviselőinek, hogy ezt a fontos elvi kérdést megértették. — Ami a kormány tevé­kenységét illeti, az a vélemé­nyem, hogy Baja Ferenc kör­nyezetvédelmi miniszter foly­tatja azt, amit az Antall-kor- mány megkezdett a Balato­nért. Már az előző kormány idején elindult a pozitív gon­dolkodás, és látható a folya­matosság. — Mit tart a szövetség leg­fontosabb sikerének? — Hatékony érdekképvise­leti munkát végez a szövet­ség, számolni kell vele. S nemcsak a két sikeres tudo­mányos konferenciára gondo­lok, amit mi szerveztünk. Kö­vethető mintát adtunk a tele­püléseknek. Az egyesületek például motorjai a nyári kul­turális rendezvényeknek; sok kezdeményezésük van, amit ma már az önkormányzatok is szívesen vállalnak. G. M. SOMOGYI HÍRLAP Barna Zsolt jegyzete Marad a vasút A Balaton-parti 7-es út mentén lakók ha kell az út közepére is kiállnak és maguk állítják meg a konvojokban araszoló kamio­nokat. Sőt, mint mondják azért, hogy elkeseredettségüknek hangot adjanak, akár a forró aszfaltra is lefekszenek, így paran­csolva egyszer s mindenkorra álljt a dübörgő lóerőknek. A Ba- laton-partiak már öt éve sem voltak restek, leültek az út szélére és egy napig strigulázták az elhaladó kamionokat. Akkor ezer­nél több vonás gyűlt össze estig a papíron. A számolást kezde­ményezők ugyanakkor már nosztalgiával gondolnak vissza a fél évtizeddel ezelőtti a „csendes” délutánokra, hiszen a teherautó­áradat pár év alatt a többszörösére nőtt a parti települések­en. A tiltakozást kezdeményezők munkájuk eddigi jelentős eredményének tekintik a hétvégi kamionstopot. Nem így véle­kednek azok a falusiak, akiknek a házuk tövében húznak el a kerülőre kárhoztatott járművek. Tiltakozásuknak ők is egyre gyakrabban adnak hangot, mert mint mondják: a falu csendjét zavarják a több tíz tonnás masinák. Szerintük a kerülőút senki­nek sem hasznos. A gépek több üzemanyagot fogyasztanak, drágább a fuvar és ráadásul a környezetet is tovább szennyezik, ha nem a rövidebb úton mennek. Úgy vélik, ha a partiak tilta­kozhatnak, ők miért ne állhatnának ki a zajos vontatók elé? Egyre nagyobb fejtörést okoz tehát a kamionforgalom So­mogybán. Egyelőre rémálom, de akár valósággá is válhat, hogy előbb utóbb minden kerülőutat a településüket védő bősz lokál- patrióták állnak majd el. Hol közlekedjenek akkor a kamio­nok?... Az úttestre állók együttes véleménye szerint egyetlen út marad csak, a vasút. Ugyan a MÁV illetékesei az ügyben még nemigen hallatták hangjukat, de a hírek szerint ők is tudnak róla: vannak országok, ahol a kamionokat vagonokra rakják és úgy szállítják át az olyan kritikus útszakaszokon, mint például a mi Balaton-partunk. Ásványvízzel, teával döntöttek rekordot a szántódi Oázisban Vízbe menekültek a nyaralók A Balaton Füszért Oázis üzlet­házát 8 éve alapították Szántó­don — az üzlet most szomba­ton érte el eddigi legnagyobb forgalmát. Több, mint tízezer látogatójuk csaknem tízmillió forintért vásárolt náluk. Ma­gyar Tibor igazgató elmondta: a sikerben meghatározó szere­pet játszik, hogy folyamatosan figyelik a vevők igényeit. Idén például minden korábbinál na­gyobb választékban tartanak ásványvizeket; a külföldiek nem hajlandóak meginni a Ba­laton-parti csapi vizet, ezért ezt az árut egyre többen keresik. Rendszeresen akcióznak: pén­teken például egész nap pala­csintát sütettek vásárlóiknak, szombaton pedig a széplaki Sió Eckes látogatott el hozzájuk. — őszibarack és citrom íze­sítésű jeges teáikat kínáltak — mondta Magyar Tibor. — Na­gyon sokat megkedvelték, fő­képp a gyerekek, mert 2-3 do­bozosával vásárol(tat)ták a kós­tolót követően. A strandokon nehezebben lehetett helyett találni ezen a hétvégén, mint akár csak né­hány napja is; a Balaton meg­telt lubickoló nyaralókkal. (Másutt ki sem lehetne bírni ezt a kánikulát.) Jó hétvégét zárhat­tak így a csónak-, szörf- és ví­zibicikli kölcsönzők, illetve a lángossütők, borozók tulajdo­nosai. A fürdőzők pénztárcája veszélybe került hát; egy ál­lampolgár egy napja 1500- 2000 forintnyi kiadást jelenthet a vízparton, ha nem akar szom­jan-éhen halni. (Szorozzuk csak be ezt a család tagjainak szá­mával!) A vízben biztosabb hát: a pancsolókra vigyáznak a vízirendőrök. Igaz: Balatonud- vari előtt, öt méterre a parttól, 48 éves férfi holttestére talált két fürdőző szombaton. — Volt már jobb is! — mondta tegnap Jankovics And­rás, a Mahart központi állomás­főnöke. — A négy komp szom­baton 18 643 utast és 5789 gép­járművet szállított. Menetrend szerint közlekedő személyha­jóra 10 500-an váltottak jegyet. Ami kedvezőnek ítélhető: a Siófokról, Máriáról, Fonyódról, Lelléről és Szemesről induló esti, zenés sétahajókon több, mint háromezren szórakoztak. (Czene) Új biztosíték betétek gyártását kezdte meg a kaposvári Kawetra kft. A Svájcba kerülő, teljes tartományú vezetékvédőnek nevezett termékekből a napokban indult útnak az első szállítmány. Az idén húszezer darabot készítenek belőle fotó: kovács tibor Falunapot tartottak a hét végén Darányban, külföldi vendégekkel Hintón járt a kisbíró Hintón járt a kisbíró Darány utcáin — s hívta a község ap- raját-nagyját. Látnivaló volt bőven a Dráva-parti község­ben; falunapot tartottak a hét végén. Színeset, nagy sokada- lommal. Változatos, vidám ünnep volt ez. Két biztos receptje volt a si­kernek: gyerekek és állatok szerepeltetése. Kedvükre — és ingyen — lovagoltak a kicsik, mert Varjú József helybeli la­kos a rendelkezésükre bocsá­totta lovait. Az ősborókás titok­zatos növény- és állatvilágát is megcsodálhatták a darányiak: kiállításon mutatták be a barcsi Dráva múzeum munkatársai. A kulturális rendezvények is von­zották a látogatókat: Babócsa, Szülök, Lakócsa hagyományá­poló együttesein kívül föllépett a pécsi Trixi akrobatikus tánc­csoport és a somogytamócai asszonykórus is. Darány testvértelepüléseiről is érkeztek vendégek: Székely- derzsről, valamint a horvátor­szági Brazovicáról. Déli szom­szédainkkal tizenegy, a derzsi- ekkel négy éve alakítottak test­véri kapcsolatot. Az erdélyiek egy csoportja a kulturális mű­sorban szerepelt, a horvátokkal pedig labdarúgó-mérkőzést ví­vott a helyi csapat. Kirakodóvásár, tűzoltóbemu­tató és autókiállítás is volt a parkban. A falunap hagyomány Darányban: az idén már ne­gyedszer rendezték meg barcsi cégeknek, darányi vállalkozók­nak köszönhetően. (Gamos) Falusi fiatalok Balatonfenyvesen Az Agrár- és Falusi Ifjúság Szövetsége, valamint a Fa­lun Élő Fiatalok Szövetsége immár harmadik alkalom­mal rendezi meg a falusi if­júság találkozóját, amely­nek a balatonfenyvesi ifjú­sági tábor ad otthont. A négynapos rendezvényen több mint kétszázan vesz­nek részt. Soós Tibor, a fa­lun élők szövetségének el­nöke elmondta: a négy nap nem csupán a vidámságé: esténként többek között a fiatalok problémáival, il­letve aktuális külpolitikai eseményekkel foglalkozó előadásokat tartanak. Fejlődő takarék- szövetkezetek Somogybán összesen több mint száz takarékszövetke­zeti fiók működik és a la­kosság csaknem húsz száza­léka tagja valamelyik taka­rékszövetkezetnek. A szö­vetkezeti formában működő pénzintézetek népszerűsége pedig nemhogy csökkenne, hanem folyamatosan növe­kedik. A társaságok célja az, hogy a faluból pénzügyi ügyintézés miatt az ott la­kóknak ne kelljen eltávoz­niuk, ezért a közeljövőben a somogyi szövetkezetek is — csakúgy mint országosan — több újdonsággal próbál­nak majd előrukkolni. Vizet kap Mariettapuszta Részben elkészült az a be­ruházás, melynek köszönhe­tően a somogyi Marietta- pusztán lakók egészséges vezetékes ivóvízhez juthat­nak majd. A munkákat a homokszentgyörgyi önkor­mányzat rendelte meg. Az építkezés során a vízvezeték fektetésével eljutottak a falu határáig. A második ütem várhatóan a jövő év első fe­lében készülhet majd el, amikor a település határá­ban lévő vízvezetékre a fa­lusi portákat is rácsatlakoz­tathatják majd. Csökkent az utasforgalom Míg a Horvátország és Ma­gyarország közötti határát­kelőkön a közúti forgalom az elmúlt év első félévéhez viszonyítva csaknem har­mincöt százalékkal nőtt, ad­dig Berzencén negyvenegy százalékkal csökkent a ha­tárforgalom. A szakembe­rek szerint ez a bevásárlótu­rizmus módosult útirányá­nak tudható be. Tetszetős buszvárókat épít a kaposmérői székhelyű Varinter Faipari Kft a helyi ön­kormányzat megbízásából. A munkát tavaly kezdték és jó néhányat már használatba vettek a község lakói. Képünkön az utolsó darabok egyike készül fotó: lang Róbert Szeretnénk, ha nemcsak olvasó­ja, hanem ajánlója is lenne a So­mogyi Hírlapnak. Ezért kérjük, hogy szervezzen ismerősei, bará­tai körében új előfizetőt lapunk­nak. Azok között a jelenlegi előfize­tők között, akik új megrendelőt szerveznek a Somogyi Hírlapnak, a Balaton Füszért Kereskedelmi Részvénytársaság vásárlási utal­ványait sorsoljuk ki, amelyet a cég bármelyik áruházában be lehet váltani. A nyertes előfizetők név­sorát először lapunk július 29-i, szombati számában közöljük. A sorsolás előtt kézbesítőnk az új megrendelőt személyesen felkere­si, és ajándékkal is kedveskedik. Kérjük előfizetőinket, hogy ha szerveznek új előfizetőt, akkor az itt látható megrendelőlapot kitölt­ve küldjék vissza. A borítékra nem kell bélyeget ragasztani, a postai díjat kiadónk a levél érkezése után kifizeti. Megrendelőlevél n a SOMOGYI HÍRLAP előfizetésére 1995. augusztus 1-től Előfizetési időszak: l—I egy hónap □ két hónap dl negyedév □ félév Előfizetés díja: 525 Ft 1050 Ft 1540 Ft 3050 Ft Kedvezmény: 72 Ft 145 Ft 252 Ft 534 Ft Beszervező előfizető: Név ...... L akcím: Beszervezett előfizető: Név....... L akcím:. A jelenlegi előfizetőink között, akik új előfizetőket szerveznek, e megrendelőlevél beküldésével, a BAIRTO0 ríj ÍZÉRT KEREfKEDEMIII RÉSZVÉnYTŰRÍRíAC által felajánlott vásárlási utalványokat sorsolunk Tisztelt Előfizetőnk!

Next

/
Thumbnails
Contents