Somogyi Hírlap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-08 / 132. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1995. június 8., csütörtök Ismeretlen tettesek felrobbantották az ankarai zsidó közösség vezetőjének gépkocsiját, ő maga azonban nem sérült meg. fotó: feb-reuters Helmut Kohl az első kormányfő, aki a palesztin autonóm területre látogatott. Jasszer Arafat társaságában ellép a palesztin díszszázad előtt Jerikóban. fotó: feb-reuters Gyanús küldemény Tőkés Lászlónak Gyanús csomagot kapott Ausztriából Tőkés László. Az RMDSZ tiszteletbeli elnökének címzett Malraux-kötet egyik fejezeténél a lapok közé vájt üregbe helyeztek el egy „bomb” feliratú szerkezetet, amelyből piros, sárga és kék drótok tekerőztek ki. Hasonló küldeményt kapott már Markó Béla, az RMDSZ elnöke is - a csomagról mindkét alkalommal kiderült, hogy nem több rosszízű fenyegetésnél. Tüzérségi támadás Szarajevó ellen A boszniai szerbek tegnap kora délután nehéztüzérségi támadást indítottak Szarajevó ellen. Az első lövéseket néhány perccel 2 óra előtt aknavetőkből és nagykaliberű ágyúkból adták le. A boszniai kormány rádiójában elhangzott hírek szerint a szerbek a főváros Debelo Brdo, Zlatiste és Vranjaca nevű kerületeit vették célba. Áldozatokat követelt a ciklon Három halálos áldozatot és öt súlyos sérültet követelt Kubában az idei trópusi cikloni évszak kezdetét jelző első hurrikán, amely az elmúlt napokban a szigetország nyugati részén okozott heves esőzéseket. Szabadon engedik az ENSZ-katonákat Rövid időn belül folytatódik a szerb kézen lévő ENSZ-kato- nák szabadon engedése, mivel a szerbek biztosítékokat kaptak arra nézve, hogy a NATO nem hajt végre újabb légitámadásokat a szerb állások ellen. Az ENSZ és a NATO illetékesei folyamatosan cáfolják, hogy a túszok elengedéséért cserébe véglegesen lemondtak volna a légitámadások végrehajtásának lehetőségéről. Igehirdetés közben lett rosszul a lelkész Rosszul lett a kanadai Torontóban egy igehirdetésen Billy Graham amerikai baptista lelkész. A világszerte ismert prédikátort kórházba szállították, sajtótitkára szerint azonban egészségi állapota jó. Árvízkatasztrófa Közép-Kínában Több mint 140 ember halt meg Kína különböző részeiben árvizek következtében. A középkínai Hunan tartományban hetvenen vesztették életüket és több ezren megsérültek. Az eső a jelzett vidéken továbbra is esik, így még nem hárult el a katasztrófaveszély. Washington tettekkel támogat Horn szerint lendületet vehet az amerikai befektetési hullám Horn Gyula megítélése szerint az Egyesült Államok komolyan foglalkozik a közép-európai térség problémáival, és nem csak szavakban. A magyar kormányfő úgy látja, hogy az amerikai befektetők a stratégiai ágazatok és a nagy cégek iránt érdeklődnek elsősorban. Az amerikai látogatáson tartózkodó magyar miniszterelnök kedden este újságírók előtt értékelte a tárgyalásain szerzett benyomásokat. A kormányfő a Magyarországnak nyújtandó amerikai támogatás példájaként említette, hogy Ronald Brown kereskedelmi miniszter megígérte, hogy közbenjár a nyáron lejáró kedvezményes vámelbánás (GSP) meghosz- szabbításáért; tekintélyes politikusok hajlandóak támogatni az amerikai-magyar fejlesztési alapot és kiálltak a magyar OECD-tagság mellett is. A beruházásokról szólva Horn Gyula megemlítette, hogy az amerikai tőke főképpen a stratégiai ágazatok és a nagy cégek - a Mol, a Matáv, a gázszolgáltatás - iránt érdeklődik komolyan. Véleménye szerint nagy lendületet vehet egy újabb amerikai befektetési hullám. A miniszterelnök tárgyalásai alapján reális lehetőségnek tartotta, hogy a szükséges konzultációk után a NATO- bővítésre esetleg már 1997- ben sor kerülhet, bár erre még nem lát garanciát. Bokros Lajos bankelnökként kapott tizenhat millió forintos végkielégítéséről a kormányfő azt mondta: „Ha törvény és jog szerint ez járt neki, akkor nem hiszem, hogy etikátlan lenne”. NŐI ...és akár 20.000 Ft-ot megtakaríthat! Június 6. és 24. között Ön már 30% előleggel elviheti új Westel 450 MHz-es mobiltelefonját. A fennmaradó összeget pedig kamatmentesen, 12 hónap alatt törlesztheti, kezelési költség nélkül* Az akció minden új Westel 450-es készülékre érvényes. További információért forduljon a Westel Rádiótelefon Kft. irodáihoz vagy hívja területi képviselőinket! *Ez az ajánlat az egyszeri belépési díjra és a tartozékokra nem vonatkozik, és csak az új belépők vehetik igénybe I an az üzlet Általános tájékoztatással 24 órás telefonos ügyfélszolgálatunk NMT mobiltelefonról a 03-as ingyen hívható számon, vezetékes telefonról a 265-8000 telefonszámon készséggel áll rendelkezésére. WESTEL IRODA: PÉCS, 7621 RÁKÓCZI U. 19., TEL: (06 72) 225-111, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-900 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT: KUNICS GÁBOR TEL.: (06 60) 327-930. PEIDL NORBERT TEL: (06 60) 327-153. SZALAI LÁSZLÓ TEL: (06 60)327-778 WESTEL FORGALMAZÓK: • MARCALI, FÉNY-PONT KFT., 8700 RÁKÓCZI F ÚT 7.. TEL: (06 85) 311-301 • KAPOSVÁR. POIÁR KFT., 7400 HONVÉD U. 10., TEL: (06 82) 420-765, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 361-711 (((f))))) Dl WESTEL RÁDIÓTELEFON KFT 30% EL01EB 12 HAVI RESUET 0% KAMAT oooo M o z g á s b A breton lakosság bírálja a borúlátó időjósokat „Csalnak Párizsban” A bretonok, a nyugat-franciaországi tengerpart, vagyis Bretagne nyelvükre és szokásaikra büszke lakosai vadul szidják a vidékükre vonatkozó állami meteorológiai előrejelzéseket: „Rosz- szabbnak tüntetik fel az időjárást, mint amilyen. Nálunk nem is esik annyi eső, mint ahogyan azt Párizsban állítják!” A bretonok és a párizsi meteorológusok vitája nem mai keletű. Elsősorban a dél-bretagne- i Morbihan megyében fordult már elő nem egy esetben, hogy hét ágra sütött a nap, miközben a meteorológusok esőről beszéltek. Ez a szállodatulajdonosokat is felbőszíti, mert az esővel kapcsolatos előrejelzések sok vendéget visszatartanak a bretagne-i nyaralástól. A bretonok tavaly éppen ezért hajszálpontos feljegyzéseket készítettek arról, hogy milyen időt jósolt Párizs és milyen lett az idő valójában. A most közzétett eredmény lesújtó: az előrejelzések közel fele tévesnek bizonyult! A prognózisok 41 százaléka pesszimistább volt, mint a valóság. Az állami Meteo-France intézet oly mértékben kénytelen komolyan venni a breton panaszokat, hogy mostantól a helyszínen, a legmodernebb készülékekkel ellenőrzik, a breton időjárás valóban kellemesebb-e az előrejelzettnél. A bretonok ugyanis - a sértett kisebbségek jogán - azzal fenyegetőznek, hogy a nemzet- gyűléstől, sőt ha kell, az új köz- társasági elnöktől követelnek vizsgálatot az „elfogult meteorológusok” ellen. Különleges biztonsági rendszabályok Londonban Figyelik a trónörököst A brit trónörökös fiára, a tizenkét éves Vilmos hercegre úgy vigyáznak a biztonságiak, mint a szemük fényére. A gyerek szeptembertől Eton- ban folytatja tanulmányait, ám már most megkezdték felkészítését egy új őrzőszerkezet viselésére. Londonban jó ideje találgatják, hogy a papa - Károly herceg - esetleg lemond fia javára a trónról. Lehet, hogy a különleges személyi védelem is ezzel függ össze? Nehéz lenne persze úgy vigyázni Vilmosra, mint eddig, azaz nem volna szerencsés, ha minden tanórán ott ülnének a biztonságiak is. Ezért olyan elektronikus szerkezetet visel a fiú, amely állandó kapcsolatban áll a közelben tartózkodó biztonsági emberekkel, s azonnal jelez minden rendellenességet. Ezt általában veszélyes elítéltek megfigyelésére is használják, habár a kisherceg esetében aligha erről van szó. Zűrös a NATO-bővítés A látszólag egybehangzó bejelentések mögött bábeli zűrzavar van a NATO keleti kiterjesztéséről - írja tények és nyilatkozatok összevetése alapján a Focus című német hírmagazin. Az egymástól eltérő érdekek szövevénye immár nemzetközileg is alig áttekinthető. Helmut Kohl kancellár nem akarja becsapni úri barátját, Borisz Jelcint, miközben az orosz elnök a közelgő választások előtt a nacionalista versenytársaktól fél. Bili Clinton is azt szeretné, ha újraválasztanák, ezért tekintettel kell lennie a demokrata fellegvárak lengyel vagy magyar származású választóira, azaz 1997 előtt nem hozhat érdemi döntéseket. A republikánusok ugyancsak sürgetik a gyors kiterjesztést, hogy biztosítsák az amerikai befolyást Európában, ugyanakkor bírálják a várható költségeket. A franciáknak és a briteknek viszont, hasonlóan a dél-európaiakhoz, nem sok érdekük fűződik ahhoz, hogy további terheket vállaljanak magukra a keleti tagjelöltek miatt - szögezi le a lap. Az elemzés felhívja a figyelmet arra, hogy a NATO jelenlegi 16 tagországának parlamentjei egyenként szavaznak az új belépésekről. A döntéssel kapcsolatos várható vitákat pedig valószínűleg még a legoptimistábbak sem tudják majd megfékezni. Richard C. Holbrooke, az amerikai külügyminisztérium Európa-szakértője, egykori bonni nagykövet, a bővítés egyik élharcosa az időre játszik: úgy gondolja, hogy a dolog lényegét még nem mindenütt értik igazán. „A kibővítési folyamatot elindítjuk - mondja - és levezényeljük.”