Somogyi Hírlap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-29 / 150. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASAG 1995. június 29., csütörtök Bér, veríték, könnyek A keresetnövekedés létszámcsökkenéssel párosul Az OTP privatizációja Nyereséges az Alcoa-Köfém Nyereséges a székesfehérvári Alcoa-Köfém. A vállalat két éve még több mint egymilliárd forint, tavaly pedig — a hen­germűben történt tűzeset, va­lamint az adóterhek növeke­dése miatt — mintegy 763 mil­lió forint veszteséggel zárta az évet. Az idén azonban az év eleje óta nyereséggel gazdálko­dik. Vezércsere az Ibusz Rt-nél Az Ibusz Rt igazgatósága el­nöki tisztét Szemenkár Erika tölti be, a társaság vezérigazga­tója pedig Kovács Gáspár lett. Kovács Gáspár lemondott az igazgatóság elnöki tisztéről, Szemenkár Erika pedig közös megegyezéssel megszüntette vezérigazgatói munkaviszo­nyát. Az igazgatóság harmadik tagja Zednik József, a társaság vezérigazgató-helyetteseként a cég gazdálkodásával foglalko­zik. Sikeres félévet zár a Hungarokombi Az év elején tapasztalt nehéz­ségek ellenére a Hungarokombi forgalma eddig mintegy 15-20 százalékkal nőtt. Ez azt jelenti, hogy a tavalyi 850 millió forint után az idén 1 milliárd forint árbevétellel számol a cég. A bevétel 55 százaléka a RO-LA forgalomból származik. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Német márka 90,64 Osztrák schilling 12,89 USA-dollár 125,88 ECU (Európai Unió) 166,87 Az Országos Munkaügyi Központ - több mint félmil­lió munkavállalót foglalkoz­tató, 571 gazdálkodó szerve­zet adataira épülő - felmé­rése szerint az év első három hónapjában a foglalkozta­tottak bruttó átlagkeresete 36 556 forint volt. Ez az összeg majdnem 23 szá­zalékkal magasabb, mint amennyi az elmúlt év azonos időszakában volt. E növeke­dési ütem figyelembevételével az OMK szakemberei az év végéig a keresetek átlag majd­nem 16 százalékos növekedé­sével számolnak. Hozzáteszik, hogy ez valószínűleg csak 3 százalékos létszámcsökkenés mellett valósulhat meg. A gazdasági ágankénti fel­dolgozásból az derül ki, hogy a legjobb helyzetben a pénz­ügyesek vannak (átlagosan több mint 55 ezer forintot ke­resnek), s e pozíciójukat való­színűleg tartani fogják. Minden más gazdasági ág­ban, illetve foglalkozási cso­portban a régi tendencia foly­tatódik: az első negyedévben Néhány nap múlva—július 1- jén — részben megváltozott helyzetben és feladattal gazda­jegyző néven látják el teendő­iket az eddigi falugazdászok. Ötszázhuszonkilenc gazda­jegyző kezdi majd meg tevé­kenységét az országban — mondta Mészáros Gyula, a gyorsabban emelkednek az át­lagkeresetek, majd az év vé­géig a növekedés üteme a ta­valyi év azonos időszakához képest jóval szerényebb lesz. A vizsgált körben a foglal­koztatottak nagy többségének keresete 20-25 százalékkal emelkedett. Tőlük alig marad­nak el a 10-15 százalékos sávba tartozók és a csökkenő tendencia ellenére is jelentős azoknak az aránya, akiknek a keresete az átlagot jócskán meghaladó mértékben, 30-35 százalékkal nőtt. Az adatok összesítése alap­ján az év végére 16 százalékos átlagos keresetnövekedés fel­tételezhető. Ha mindezt a gazdálkodási forma szerint vizsgáljuk, ak­kor megállapítható, hogy az átlagnál jóval kedvezőbb helyzetben vannak és valószí­nűleg maradnak is az állam- igazgatási felügyelet alatt álló vállalatok. Ez a megállapítás majdnem ötvenezer emberre érvényes. E kedvező pozíciójukat vélhetően az év végéig annak ellenére megtartják, hogy az Magyar Agrárkamara főtit­kára. A gazdajegyzők a jövő­ben kamarai alkalmazásban állnak. Eddig 658 falugazdász dolgozott, ám az Agrárkamara csak 529 helyre tartotta szük­ségesnek pályázat kiírását. A több mint félezer állásra csaknem 1100-an pályáztak. A egész évi keresetnövekedésük átlaga majdnem fél százalék­kal elmarad majd a legmaga­sabb mértéket (18,3 százalé­kot) tervező önkormányzati, illetve önigazgatású vállalato­kétól. Mindez némi adalék ahhoz a most már szinte társadalmi méretű vitához, hogy mekkora a bérkiáramlás és jelenlegi mértéke megengedhető-e? Vértes Csaba Az Országgyűlés ellenőrzési albizottsága tegnapi ülésén megkezdte a részben vagy egé­szében állami tulajdonú bankok vezetői javadalmazásának vizsgálatát. A képviselők átte­kintik az előző kormány, illetve az Állami Vagyonkezelő Rt me­nedzserszerződésekre vonat­kozó rendelkezéseit, ezek telje­sítését, valamint foglalkoznak az APV Rt. jelenlegi gyakorla­tával. A munkaszerződések tar­talmáról kormányhatározat rendelkezik, az albizottság azt kívánja megvizsgálni, hogy a vagyonkezelő mennyire vette figyelembe ezeket az előíráso­kat. pályázatok elbírálásának eredményeként 409 helyen maradt meg a korábbi falu­gazdász gazdajegyzőként, míg 120 helyen került új ember a tisztségbe. A gazdajegyzők közül 251-en alkalmazotti jogviszonyban látják el felada­taikat. Július közepén indul az OTP még állami kézben lévő részvényeinek eladása - jelentették be a részvé­nyeket forgalmazó C A Értékpapír Rt. vezetői tegnap a Budapesti Ér­téktőzsdén. A privatizációra há­rom fázisban kerül sor. Külföldön zártkörű kibocsá­tással 5,6 millió részvényt akarnak eladni, ez a bank 28 milliárd forintos alaptőkéjének 20 százaléka. Annyi már bizo­nyos, hogy pénzügyi befekte­tőknek kínálják majd fel a papí­rokat, és egy-egy intézményi befektető legfeljebb az alaptőke Az Európai Unió július elsejé­től teljesíti az uruguayi fordu­lóban vállalt kötelezettségeit. A GATT-megállapodás új vám­szabályozást jelent a magyar agrár- és élelmiszerexportban is. Az eddig kizárólag vámmal szabályozott magyar termékek kivitelében nem lesz változás július elseje után, unióbeli vámjuk ugyanis nem változik. Sőt, a GATT-szerződés értel­mében a következő hat esz­tendő alatt összesen 36 száza­lékkal kell csökkenteni a vám­tarifákat, és már 1995 máso­dik felében esedékes a vámok (első) egyhatodnyi csökken­tése - tájékoztatta lapunkat Vajda László. A földművelésügyi tárca sze­rint főként azoknak a termé­keknek a bevitele jelent majd problémát, amelyeknél a lefö­lözési kedvezmény érvénye­sült: az év második felétől lé­nyegesen magasabb importter­hek lépnek életbe, mint a jelen­5 százalékát veheti meg. Itthon a pénzintézet dolgozóinak 1,4 millió - az alaptőke 5 százalé­kának megfelelő - részvényt adnának el. Nyilvános kibocsá­tás keretében 1,4 millió rész­vényt hazai magán- és intéz­ményi befektetőknek szánnak. A magánbefektetők a részvény árának 70 százalékára egy éves, kamatmentes hitelt kapnak. Az árat egyelőre egy sávban hatá­rozták meg. Az 1000 forint névértékű részvényt 1150-1400 forint közötti áron kínálják augusztus közepétől. légi vám és lefölözés együtt. Az élelmiszerek esetében to­vább bonyolítja a helyzetet, hogy e termékek egy részét a megállapodás keretében eddig 6o százalékos lefölözési ked­vezménnyel, másik részét kvó­tán kívül vittük be a közösség országaiba. Brüsszel ígérete szerint ag­rártermékeinkre július 1-jétől a megszűnő lefölözési kedvez­mény helyett 80 százalékos vámkedvezményt kapunk. Tár­gyalások folynak a kedvezmé­nyes lefölözésen túli kvóták vámtarifájáról is. Ha ugyanis az érintett ter­mékekre 100 százalékos im- portterhet vetnének ki, az számunkra egyenlő lenne en­nek az exporttételnek a kiesé­sével. A magyar fél azt kérte, hogy ezeknél a szállításoknál az EU a korábbi vámokat ve­gye figyelembe, s mi is ked­vezményeket adunk az Euró­pai Unió országaiból érkező termékekre. (Újvári) Falugazdászokból gazdajegyzők Szombaton életbe lép a GATT Vámosított lefölözés rr MINOLTA A MINOLTA Magyarország Irodarendszer Kft, mint a MINOLTA Austria Ges.m.b.H. 100%-os tulajdonában lévő leányvállalat 1990 óta van jelen a magyar piacon. Budapesti központjával, 5 vidéki kirendeltségével /Debrecen, Győr, Kaposvár, Miskolc, Szeged/ és márkakereskedői hálózatával a kereskedelmi tevékenység mellett a teljeskörű műszaki vevőszolgálat ellátását biztosítja az ország egész területén. A cég piaci részesedésének további növelése érdekében ÜZLETKÖTŐKET keres felvételre. Feladata: Elvárások: Juttatás: > Új üzleti partnerek felkutatása. > Meglévő üzleti kapcsolatok ápolása, szélesítése. > Másológép, fax, szerviz szerződések értékesítése. > Üzleti adminisztráció vezetése. > A cég image-nek további erősítése. > önszervező képesség, > jó kommunikációs készség, > mobilitás, rugalmasság, teherbírás, > csapatszellem, > direkt értékesítésben való jártasság /Sales rep., Merchandiser/, > irodatechnikai berendezések értéke­sítésében való jártasság előny ! > Átlagon felüli teljesítményét alapfi­zetéssel és forgalom után fizetett jutalékkal honoráljuk; > állandó szakmai tréning, > szakmai előmenetel, > szolgálati gépkocsi. Jelentkezés: Fényképes szakmai önéletrajzát kérjük a MINOLTA Magyarország Irodarendszer Kft. Kaposvári kirendeltség 7400 Kaposvár, Arany János u. 7/a. címre, "Üzletkötff' jeligére a megjelenéstől számított 1 héten belül szíveskedjen küldeni. Papírzsebkendőt a gyártótól! 80 db-os papírzsebkendó 47,20 Ft/cs 100 db-os papírzsebkendó 53,60 Ft/cs Kömyezetbarát-úlrapapír 80 db-os papírzsebkendő 43,20 Ft/cs 100 db-os papírzsebkendó 46 Ft/cs (50 db-os egységcsomagoiásban) Az árak az áfát nem tartalmazzák. Háztartási papírtermékek ^►nagy választékban! Nyitva: h-cs 8-15, p 8-14 óráig. ^ Területi forgalmazó ^partnereket keresünk. ZSEPI Kft. 1119 Bp. XI, Nándorfejérvári u. 44. (Patyolat) Telefon/fax: 161-2478 vagy 1108 Bp. X, Venyige u. 5. Telefon/fax: 265-1396. Építkezők, építési vállalkozók! Porotherm 38 N+F 160 Ft/db Porotherm 30 N+F 125 Ft/db burkolótégla 24-26 Ft/db kisméretű 16 Ft/db 10-es válaszfal 55-66 Ft/db I beton béléstest 60/19-es ' 101 Ft/db kerámia béléstest 60/19-es 94-103 Ft/db gerendák, áthidalók kedvező áron. Beremendi- 20-as cement 910 Ft/q- 10-es cement 970 Ft/q- hidrát 830 Ft/q oltottmész 660 Ft/q folyamikavics 1450 Ft/m3 AKFI Kft Kaposvár, Mező u. 1 és Szigetvári u. 117. Tel.: 82/316-559,06-60-360-111 ____________________ ( 86735) | A kávé, tea és fűszertermékek területén piacvezető multinacionális vállalat a DOUWE EGBERTS COMRVCK Kft a kereskedelem és értékesítés területére kereskedelmi képviselőt keres Várjuk Somogy megyei lakosok jelentkezését- akik szeretik a sok utazással járó változatos és önálló munkát,- akik fiatal koruk ellenére a kereskedelem területén már tapasztalattal rendelkeznek,- jó a kapcsolatteremtő képességük. A munkakör betöltéséhez saját telefon és jogosítvány szükséges. Az érdeklődők magyar nyelvű önéletrajzát és fényképét az alábbi címre kérjük küldeni a hirdetés megjelenésétől számított 1 héten belül: Douwe Egberts Compack Kft Személyzeti osztály 1078 Budapest, István u. 23-25. vagy érdeklődni lehet a 06/30-483-079 telefonszámon. (86650) !«stáhMlIl «keié mWWBldUM Árutiiurbim! TS 3354 színes tv 51 cm 53 900 Ft helyett 48 500 Ft TS 3354 színes tv 51 cm TXT 58 700 Ft helyett 52 800 Ft TS 3353 színes tv 54 cm TXT 65 900 Ft helyett 59 300 Ft TS 4351 színes tv 56 cm 55 000 Ft helyett 49 500 Ft TS 4352 színes tv OSD TXT 64 700 Ft helyett 58 200 Ft TS 5355 színes tv 63 cm TXT 91 000 Ft helyett 81 900 Ft TS 5356 színes tv 56 cm 81 500 Ft helyett 73 400 Ft TS 5451 színes tv 63 cm TXT 97 000 Ft helyett 87 300 Ft TS 5452 színes tv 65 cm TXT 111 500 Ft helyett 99 900 Ft TS 6354 színes tv 71 cm TXT 98 300 Ft helyett 88 500 Ft TS 2810 színes tv 71 cm TXT 117 500 Ft helyetti 05 800 Ft VSG 205 Akai video 52 700 Ft helyett 47 700 Ft VSG 405 Akai video 59 900 Ft helyett 54 900 Ft 30%-os készpénz befizetés mellett OTP hitelre is megvásárolhatók! VArJuk k«dvM V aláirt öfni*«r»I Címünk: Titán 22- Áruház l< aposvár, BiroMí U. 13.

Next

/
Thumbnails
Contents