Somogyi Hírlap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-28 / 149. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASÁG 1995. június 28., szerda Fórum a közép-európai befektetések jelenlegi helyzetéről Országonként másképp Az év végéig 300 cég privatizációs pályázata készül el Szegény ember vízierőműve Az Észak-dunántúli Áram- szolgáltató Részvénytársaság privatizálni szándékozik a Lajtán, a Gyöngyösön és a Répcén üzemelő kilenc kisebb vízi erőművet. Ezek a hatvan-hetven éves berendezések rendkívül olcsó elektromos áramot termelnek és ma is bedolgoznak az országos villa- mosenergia-hálózatba - tájékoztatta az MTI munkatársát Rujsz László, a szombathelyi Vízi Erőmű Kft. ügyvezetője. Az 1920-as években épült üzemképes kis vízi erőművek méretüktől függően 38-135 ezer kilowatt áramot termelnek évente. Ilyen mennyiséggel egy kisebb műhelyt, fűrészüzemet vagy darálót lehet működtetni. A leendő tulajdonosok jól járnának a 3-5 millió forintos kikiáltási árral, hiszen saját vízi erőművükkel 2-3 forintért tudnák előállítani a villamos energia kilowattját: ez egytizede a jelenlegi Édász-tarifának. Az „üzemanyag”, a patak vize pedig állítólag sohasem fogy el. A vevőknek egyébként nem lennének kapacitáskihasználási gondjaik, hiszen a privatizációs pályázat szerint a felesleges energiát az áramszolgáltató köteles megvásárolni a termelőtől. Takarékosság a rádiónál A Magyar Rádió takarékos- sági okokból augusztus 1-től csökkentett teljesítménnyel sugározza a Kossuth Rádió adását a solti adón, a Petőfi Rádió esti adását a marcali középhullámú adón, illetve éjféltől reggel 6 óráig szünetelteti a Bartók Adó adását. Romlik a Kossuth adó vételi minősége egyes területeken, illetve a Petőfi és Kossuth Adó közös éjszakai műsorát augusztustól csak a Petőfi Rádió URH sávjában lehet majd fogni. A sugárzás gyengülése főként a határon túli hallgatókat érintheti. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Német márka 90,73 Osztrák schilling 12,90 USA-dollár 125,51 ECU (Európai Unió) 166,92 A magyar kormány célja, hogy bővítse a privatizálandó vállalatok körét, s így végül is mindössze 170 vállalat maradna állami tulajdonban - ismertette a kormány elképzeléseit Puch László, az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának tagja egy, a hazai és nemzetközi vállalatok vezetőinek szervezett konferencián, amelyet a közép-európai befektetési lehetőségekről szerveztek Budapesten. A privatizáció gyorsítása érdekében a nemrégiben elfogadott törvénynek megfelelően szeptember 30-ig, illetve december 30-ig két csomagban meghirdetik valamennyi, még nem privatizált kis- és középvállalatot nyílt, egyfordulós tenderen. Az ipari termelés volumene áprilisban 4,7 százalékkal kevesebb volt a márciusinál — állapítja meg a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése. A termelés folyó áron elérte áprilisban a 297,747 milliárd forintot. Az ipari termelés áprilisi folyó áras növekedése a dolgozói létszám 5 százalékos csökkenése mellett ment végbe. Az ipar összes értékesítése folyó áron 211,917 milliárd forint volt áprilisban. Az ipari termelés mennyisége áprilisban 4,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A termelésbővülés a kis- és nagy vállalkozásokra egyaránt jellemző volt. • • A Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok Rt az ország egyik legkorszerűbb öntözőberendezését mondhatja magáénak. Pénteken adják át rendeltetésének a 3500 hektáron kialakított öntözésfejlesztési berendezést, amely páratlan gyorsasággal, mindössze 15 hónap alatt készült el - jelentette be tegnap az újságíróknak Dr. Megyeri Zsolt, a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok Rt. vezérigazgatója. Elmondta, hogy a cég piacon maradásának egyik feltétele volt még jobb minőségű és még több szántóföldi veA mintegy 300-as vállalati körbe azok a cégek tartoznak majd, amelyek vagyonértéke nem haladja meg a 600 millió forintot, a dolgozói létszám pedig az 500-at. Az egyszerűsített eljárásban limitárat határoz meg a privatizációs szervezet. Ezzel egy időben történik a stratégiai vállalatok privatizációjának előkészítése, amelyről jelenleg társadalmi vita folyik. Puch László beszámolt arról, hogy a Mól Rt., a Magyar Villamos Művek Rt., a gáz- és áram- szolgáltatók, valamint a Matáv privatizációját már előkészítették, ki lehet írni a tendereket. A fórumon a román, ukrán, lengyel és cseh privatizációs eredményeket is ismertették. Valamennyi kelet-európai szakértő arról számolt be, hogy a privatizáció váltakozó dinaLegnagyobb arányban, 20 százalékot meghaladóan a papír- és papírtermékek gyártása nőtt és jelentős volt a termelés emelkedés a gépiparban is, elérte a 17 százalékot. Szerényebb mértékű, 2-3 százalékos volt a termelés bővülése a vegyiparban, az élelmiszerek, italok és dohánytermékek gyártásában. Az értékesítésen belül a belföldi eladás 2 százalékkal zsugorodott, míg a külkereskedelmi célú értékesítés 19 százalékkal meghaladta az előző évit. Az export-értékesítés aránya az értékesítésen belül 27 százalékra nőtt és az ipari exportban meghatározó súlyú ágazatok mindegyikében emelkedett. Legnagyobb mértékben, tőmag termesztése és feldolgozása. Ennek egyetlen módszere viszont az öntözés. A hamarosan üzembe álló öntözőberendezés gazdaságossága attól függ majd, hogy milyen növényt termelnek és az mekkora árbevétellel kecsegtet. Egy biztos: ezeket a - 450 millió forintos beruházással üzembe állított - berendezéseket csak nagy értékű vetőmagok öntözésére szabad használni, olyanokra, amelyek így majd többletárbevételhez juttatják a vállalatot. A részvénytársaság növénytermesztési ágazata mizmussal folyik a térségben, a különböző technikák, módszerek folyamatosan változnak, egyesek alkalmazása csökken, másoké előtérbe kerül. Lengyelországban például a későbbiekben inkább a befektetői alapok rendszerére, a gazdasági egységek tőzsdére vitelére helyezik a súlyt. Romániában és Ukrajnában privatizációs alapokat hoztak létre, hogy megoldják a cégek tőkéhez juttatását. A cseh privatizáció a kupon- rendszernek köszönhetően az előző években gyorsan, tömegesen zajlott. A megmaradt vállalatokat egyenként kívánják értékesíteni. A stratégiai cégek eladása a térség valamennyi országában lassan zajlik, politikai döntések készítik elő. 26 százalékkal a gépipar exportja nőtt. A vegyipar külföldi eladásai 21 százalékkal bővültek. A belföldi értékesítés aránya az ipar összes értékesítésében 73 százalékot tett ki áprilisban. A fontosabb ágazatok közül a papír- és papírtermékek, valamint a gépipar belföldi eladásai növekedtek, 17, illetve 3 százalékkal. A textil- és ruházati termékek értékesítése 13-14 százalékkal, a fafeldolgozás és vegyipar eladásai 10-11 százalékkal estek vissza. A feldolgozóipar április végén 592 milliárd forint rendelésállománnyal rendelkezett, ez összehasonlító árszinten 6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. évente 8-10 ezer tonna vetőmagot termel és fémzárol. A vállalat tavalyi árbevétele 1,6 milliárd volt, ezen belül a vetőmagtermesztésből 600 millió forint származott. Főként a hibridkukorica, a cukorrépa és a búza vetőmag- termesztésével foglalkoznak, tavaly ezekből 300 millió értékben exportáltak. A kivitel az utóbbi években - a sorozatos aszály és a KGST-piacok összeomlása miatt - jelentősen visszaesett. Az új piacok meghódítására csak kiváló termékkel van reménye a cégnek. Újvári Gizella Nőtt a gépipar exportja Öntözni a jó magot érdemes Az APEH által elismert benzinárak A gépkocsihasználat során fogyasztott üzemanyaggal elszámoló magánszemélyeknek nem kell számlát mellékelniük, amennyiben az alábbi (literenkénti) átlagárakat használják. Az MSZ 11 793-as ólmozatlan motorbenzinek közül: az EN-91-es ólmozatlan normálbenzin: 95,90 az ESZ-95-ös ólmozatlan szuperbenzin: 96,90 Az MSZ 19 950-es ólmozott motorbenzinek közül: az AB-92-es ólmozott normálbenzin: 100,90 az AB-98-as ólmozott szuperbenzin: 101,90 Az MSZ 1627-es gázolajok esetében: a 0,2-es (normál) gázolaj: 81,90 az AROL-2T motorolaj: 100,90 Áramszolgáltató vállalatok vásárolják elsősorban azokat a transzformátor állomásokat amelyeket a Kaposvári Villamossági Gyár Rt készít. A rendelésektől függően negyedévente 15-20 készül belőlük. Képünkön a trafók kisfeszültségű egységeinek szerelését végzik fotó: kovács tibor Mit ér a részvény, ha magyar? Valami elkezdődött Kedvezőnek ítéli a magyar részvénypiac kilátásait a londoni székhelyű Nő- mura kutatóintézet. Az intézet legfrissebb elemzése szerint a külföldi befektetők körében javult Magyarország és Lengyelország megítélése, ugyanakkor Csehország a közeljövőben az eddiginél kevésbé számíthat a külföldi pénzekre. A Nomurának a kelet-európai térség májusi történéseit elemző kiadványa szerint a magyar megszorító intézkedések alapján joggal vélhető, hogy a kormány komolyan gondolja a gazdaság stabilizációját és a költségvetési reformot. Reményteli fejleménynek ítélik Londonban a privatizációs törvény elfogadását, és úgy vélik, még az idén sor kerülhet a Matáv 100-150 millió dollár névértékű részvénycsomagjának privatizációjára. A Mól és a Magyar Villamos Művek Rt. részvényeinek piacra kerülésére a Nomura szakértői kis esélyt látnak, mivel az árszabályozás körüli vitáknak még nem látni a végét. Lehetséges - írja a tanulmány -, hogy emiatt húzódik a privatizáció, és az is, hogy a kormány engedményt tesz a magyar fogyasztóknak. Ez utóbbi esetben a privatizációs bevétel csökken, de megnyílik az út legalább a részleges privatizáció előtt - vélik az elemzés készítői. Somogybán is bemutatják a díjnyertes nedűt Aranyérmet nyert Bodeaux-ban az 1992-es Tokaji aszúbor Ismét régi pompájában ragyogott a magyar borok királya a Tokaji aszú. A francia- országi Bordeaux-ban július 20-a és 25-e között megrendezett Vinexpon (nemzetközi borversenyen), 1200 kiállító mintegy 600 bemutatott bora közül az 1992-es évjáratú, ötputtonyos Tokaji aszú nyerte el a nagy arany díjat. Ezt, a Grand Prix-t kiérdemelt 19 bor — 10 francia és 9 külföldi — mellett a legnagyobb elismerést jelentette. A díj értékét növeli, hogy a világ legjobb borszakértője és borkóstolója, az angol Christi's cég képviseletében jelen levő Mike Broadbent, a zsűri elnökének véleménye szerint: leginkább a Tokaji bor érdemelte meg a kitüntető címet. Dr. Cey-Bert Róbert a Magyar Borakadémia alelnöke elmondta: ezzel a díjjal a királyok bora a borarisztokráciában nagy győzelmet aratott. Annál is fényesebb a győzelem, hogy az 550 borkóstoló vakon ízlelte a nedűt és a legjobb 30 francia bort sem értékelték olyan magasan, hogy helyet kaphattak volna a borarisztokráciában. A győztes 1992-es aszú őrizte a klasszikus tokaji bor minden erényét. Győzelme arra is ösztönözhet, hogy a tokajhe- gyaljai őstermelők folytassák a régi hagyományokat s háttérbe szorítsák a francia, japán és spanyol bortermelők saját arculatára formált, tokajinak csúfolt borait. A díjnyertes bor készítőjét, Pogácsás Jánost, aTokajhegyaljai Borkombinát főpincemesterét ősszel vendégként üdvözölhetjük a Somogyi Gazdasági Aka- démi díszvacsoráján, ahol bemutatja a nagy aranyérmet nyert nedűt. (Várnai) Nyugdíjpénztár a Hajdúságban A Hajdú-Bihar Megyei Mező- gazdasági Termelők Szövetségének kezdeményezésére Nádudvaron megalakult a Tiszántúli Első Mezőgazdasági Nyugdíjpénztár. A nyugdíj- pénztár az úgynevezett "nádudvari csoport", vagyis a NAGISZ Kft., a HAGE Rt. és az AGROFERM Rt. hathatós munkaadói támogatásával jött létre. Az elsősorban a mező- gazdaságban, s a szövetkezeti érdekkörben szerveződő nyugdíjpénztár induló létszáma meghaladja a kétezer dolgozót. Cseh gyáriparosok a Videotonban A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének tagvállalatai érdeklődnek a csehországi privatizációs lehetőségek iránt. A magánosítás szempontjából számításba jövő cégek listáját már megkapta a MGYOSZ, s rövidesen a helyszínen ismerkednek meg az eladásra kínált vállalatokkal. A Videoton elsősorban a Tesla csehországi üzemeivel szeretne kooperációs kapcsolatot létesíteni. A magyar és a cseh gyáriparosok a nyugateurópai gazdaságokhoz való integrálódás mellett fontosnak tartják a két ország gazdasági kapcsolatainak szélesítését is. Üzemel a debreceni baromfifeldolgozó Több évi kényszerpihenő után ismét termel a volt debreceni baromfifeldolgozó: a hajdú- vidi Hajdú-Bét Rt. által megvásárolt gyárban már működik a töltelékárut előállító továbbfeldolgozó üzem, de hamarosan indulnak a szárnyas-feldolgozó sorok is. Eddig kétszázmillió forintos beruházás készült el, aminek eredményeként július 15-től kétmű- szakban beindítják a viziszár- nyas-feldolgozó gyártósort. Eladták a Corso Kereskedelmi Rt-t Meghozta első privatizációs döntését az új privatizációs szervezet. Lascsik Attila az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. vezérigazgatója tegnap bejelentette, hogy az ÁPV Rt. 65 százalékos árfolyamon értékesíti a Corso Kereskedelmi Rt. részvényeinek 90 százalékát. A céget a társaság menedzsmentjéből és MRP szervezetéből álló konzorcium veheti meg.