Somogyi Hírlap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-12 / 135. szám

1995. június 12., hétfő SOMOGYI HÍRLAP VELEMENYEK 7 A segítőkészség áldozatai Jó két hete vasárnap délután a siófoki posta előtt megállít egy negyven körüli, szakállas, jól öltözött úr, és a magyar nyelvet erős akcentussal törve arra kért — telefonálni szeretne, de nincs régi pénzérméje —, hogy „cseréljünk új pénz régivel”. Segítőkészségem - ma már na­ivitásnak mondanám - elővé­tette velem pénztárcámat, melyben az illető kotorászni kezdett egy 5 forintos után. Ebben a pillanatban valaki meglökött, én önkéntelenül hátranéztem. Ez a másodperc elég volt az idegennek, hogy eltüntesse tárcámból egyetlen ötezresemet. A hiányt persze csak otthon fedeztem föl. S megfogadtam: soha senkinek nem fogok pénzt cserélni... Egy közeli hozzátartozóm a Keleti pályaudvaron egyedül ült egy nemzetközi gyors fülké­jében, indulásra várva. Indulás előtt kívülről mégkopogtatták a fülke ablakát. A hölgy lehúzta az ablakot. A két jól öltözött úr izgatottan érdeklődött: hová megy a vonat, illetve a bécsi gyors melyik vágányról indul? Az eszmecsere nem tartott fél percig sem, de elég volt arra, hogy közben a hölgy retiküljét, benne minden pénzét a harma­dik tettestárs elemelje. Egy biz­tos: az illető sem fogja lehúzni többé a vonatablakot, hogy in­formációt adjon valakinek. A szomorú tapasztalatok arra kényszerítik a károsultakat, hogy lelkűket bezárják, bizal­matlanok legyenek mindenki­vel szemben, azokkal szemben is, akik tényleg segítségre szo­rulnának. Újabban elharapódzott, hogy nagyobb összegű pénzt kémek emberek ismerőstől, rokontól elismervény ellenében, „nagy bajban vagyok” megjegyzéssel. Az ismerős, rokon pedig ad, hi­szen írás van róla. A visszafize­tés dátuma már rég lejárt, de az adós a füle botját sem moz­gatja. Jön a bíróság, az ügyvéd, a per, s kiderül: a becsületesnek hitt ember a fél városnak tarto­zik, már lefoglalni sem lehet nála semmit. Mi lett a pénzzel? Ki tudja? Adósunk röhög a markába, két évig jól élt, a hite­lező pedig megesküszik, hogy e perctől kezdve soha senkinek egy fillért sem. Nem folytatom, mindenki tud egy tucat ilyen esetet. Az egyre romló közbiztonság miatt rácsokat szereltetünk ablaka­inkra, riasztóberendezéseket autóinkba, ajtainkra, de félek, hogy a lelkünkre is, és ez a baj. Elveszítettük bizalmunkat em­bertársaink iránt, főleg a Kelet­ről jöttékkel szemben... Beke­ményítünk, és ez nagyon szo­morú. Szomorú, mert a rossz tapasztalatok birtokában nem fogunk segíteni azoknak sem, akik tényleg rászorulnak, akik valóban bajban vannak. Nem merünk fölvenni stopost az út- szélen, elfordulunk, ha valakit tettleg bántalmaznak. Köszön­hetik majd mindezt a szeren­csétlenek a romló közbizton­ságnak, a csalóknak, akik go­rombán visszaéltek hitünkkel, jószívűségünkkel. Dr. O. V. Meg egyszer azok a sárga lámpák A Somogyi Hírlap május 10—i számában jelent meg Azok a sárga lámpák című írás, és ebben azt tették szóvá, hogy a kaposvári négysávos utak keresztező­désében több a koccanásos baleset, mert sárgán villog­nak a lámpák. Javasoltuk a folyamatos üzemet. Bizonyos forgalomnagyság alatt a jelzőlámpa üzemelte­tése nem célszerű, mivel az a forgalom lefolyását indokolat­lanul akadályozza. Ennek szel­lemében üzemel a jelzőlámpa a 61. és 67. számú főközleke­dési utak csomópontjában is este 21 órától reggel 6 óráig sárgán villogó üzemmódban. Megjegyezem, hogy a csomó­pont átépítésének 1994. június 30-án történő befejezése óta 1995. március 30-ig mindösz- sze egy személyi sérüléssel járó baleset volt a csomópont­ban, melynek oka szabálytalan sávváltás volt. Úgy véljük, megkérdőjelezhető annak a gépjárművezetőnek az alkal­massága, akinek két forgalmi sáv áttekintése gondot okoz. Jaczó Győző, igazgató És megkérdőjelezhető az az álláspont is, amely sze­met hunyt a tények fölött, s nem veszi figyelembe, hogy kétszer két forgalmi sávról és sok „indokolatlan” koc­canásról van szó. (A szerk.) Döcögős menetrend A május 28-tól életbe lépett MAV-menetrendből törölték a 8218 (18218) számú vonatot, nem tudni, hogy miért. Ha csak azért nem, hogy teljesen elszoktassák az utasokat a vasútról ezen a térségben. Dombóvárról a 16.05 órakor közlekedő vonat után ugyanis csak 21.45-kor jön a legköze­lebbi, amelyik megáll Dombó­vártól Kaposvárig. Hiába érke­zik be szinte minden irányból vonat — például Budapestről 17.49-kor a személy, 18.47-kor a gyors, Komlóról 18.43-kor, Bátaszékről 17.35, Pécsről 17.51 és 17.56-kor —, Kapos­vár felé nincs csatlakozás, csak későn. Ugyanakkor más irá­nyokba indítanak vonatot, pél­dául Tamásiba 20.15-kor Báta- székre 20.10-kor, Komlóra 20.10-kor, Sárbogárdra 18.13, és Pécsre 18.11-kor). Azért is sérelmes ennek a vonatnak a kiiktatása, mert a korábbi menetrendben a So­mogy expresszhez volt csatla­kozás, és ez egyben az éjszakai műszakba járókat is szállította. Pár évvel ezelőtt megszüntet­ték, így a Somogy expressz he­lyett a 816. számú vonattal jöt­tek el az utasok, hogy időben hazaérkezzenek, és ne kelljen mintegy két órát várni Dombó­váron. Az éjszakai műszakba járók is ezzel jártak be, nem be­szélve a kertbarátokról, akik szép számmal vették igénybe ezt a vonatot a hét minden nap­ján, sem a vasárnap este vissza­érkező diákokról és katonákról, akik az említett csatlakozó vo­nattal érkeztek Dombóvárra és jöttek tovább Taszárra, majd Kaposvárra. Kérem, valamilyen formában hassanak oda, hogy a kilenc vasúti megállóhely a és von­záskörzetéhez tartozó települé­sek lakosságát ne zárják el a közlekedési lehetőségtől, és ál­lítsák vissza a 8218 (18218)számú vonatot. Annál is inkább, mert az érintett pol­gármestereket elfelejtették tá­jékoztatni, illetve megkérdezni. Nyökért József Kaposvár, Petőfi u. 24. Telefonja lesz Kisbajomnak A Somogyi Hírlap 1995. április 28-i számában Telefon nélkül Kisbajom címmel cikk jelent meg, bemutatva a település korszerűtlen telefonhelyzetét. Örömmel értesítjük önöket s az újságon keresztül valameny- nyi olvasójukat, hogy 1995. jú­nius 30-ig új, a nemzetközi táv­hívásban való részvételre is al­kalmas automata távbeszélő­központot helyezünk üzembe Kutason, ahova a kisbajomi előfizetők csatlakoznak. A központ üzembe helyezé­sével egyidejűleg — koncesz- sziós kötelezettségünknek is eleget téve — Kisbajomban au­tomata, nemzetközi távhívásra is alkalmas nyilvános távbe­szélő-állomást is létesítünk. Dr. Ficzkó Zsuzsanna osztályvezető, Matáv Még egy Palira vett... A Palira vett építkezők című cikk hatására fogtam tollat, mert véleményem szerint az olyan ember, mint Frank János somogyvári lakos, megérdemli, hogy neve — elrettentő példa­ként — még egyszer szerepel­jen újságjukban. Az abban leírt „eljárás” ve­lünk is megesett az akkor még korábbi munkahelyén dolgozó Frank János ügynökkel, akit az ilyen ügyintézései miatt me­nesztettek december hónapban. Furcsa, hogy heteken belül ta­lált új munkaadót (Carát Kft), ahol ugyanazt a szisztémát adta el szorult helyzetben lévő, tisz­tességes embereknek. Szomorú, hogy nekünk, ká­rosultaknak kell a nevünket el­hallgatnunk. Név és cím a szerkesztőségben A lelkiismeret hiánya Sajnos, egyre többet hallunk kegyeletsértésről, temetők, sí­rok meggyalázásáról, ember­hez nem méltó cselekedetekről. Ez történt nálunk is június 1- jén, amikor mindennapos teme­tői utunk során megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy szeretett egyetlen gyermekünk — aki a taszári autóbuszbaleset legfiata­labb áldozata volt — földi em­lékművét megcsonkították. Va­lószínű, a tolvaj csak a carrarai márványból készült két váza ér­tékét nézte, és azért lopta el. Ha szembenézett volna kisfiam kőbe vésett fényképével, talán megszólalt volna a lelkiismerete. De úgy látszik, nem volt neki. Illés Gyula Hetes, Ady u. 39. Hitelrontás miatt pert indítunk Válaszolva május 15—i, Palira vett építkezők címen megje­lent cikkre, Frank János mint a Carat Marketing Rt dunán­túli képviselője. Elöljáróban annyit, hogy a Carat nem egy kft, hanem egy részvénytársaság! A gátlástalan tevékenység­ről talán meg kellene kérdezni azokat az ügyfeleket, akik ilyen módon tudták megvásá­rolni ingatlanjaikat, gépkocsi­jukat vagy indították el vállal­kozásaikat, nyugdíjasok, gye­sen lévők és munkanélküliek. Mivel más módon nem jutnak pénzhez a körülményeik miatt. Valóban kamatmentesen vásá­rolhatnak a Caráton keresztül évi három százalék kezelési költséggel. A rendszerünk ha­sonló szisztémával működik, mint más vásárlói csoportokat szervező cég. Magyarorszá­gon ma körülbelül tíz ilyen cég létezik egyre szaporodó ügyfélkörrel. A tisztelt levél­író állításai alaptalanok, a szerződéskötéskor teljes körű tájékoztatást kapott, mint minden ügyfelünk, az első szerződés megkötésekor a részvételi szabályzat két pél­dányát aláírta, és ennek egyi­két a tagsági kérelemmel együtt megkapta. Mint a Carat képviselője, hitelrontás miatt pert indítunk a tisztelt ügyfél ellen. És to­vábbra is megnyugtatjuk ügy­feleinket, hogy a Carat Rt to­vábbra is működik, referenci­aként elégedett ügyfeleink szolgálnak. Frank János Jééé! Újból új bolt! Jééé Diszkont nyílik Balatonkilitin a Vak Bottyán u. 49. szám alatt! Élelmiszerek és vegyiáruk nagy választékával, kedvező árakkal várjuk vásárlóinkat! (M) MennyiÉs csak ennyi! Jééé Diszkont. Balatonkiliti, Vak Bottyán u. 49. Kutyasors Május 30-án Mikén jártam. Mi­előtt a faluba értem, találkoztam egy büszke járású, gyönyörű ku­tyát vezető fiatalemberrel. Az állat úgy nézett a „gazdájára”, mint aki büszke rá. Pár perc múlva, visszafelé jövet a fiatal­ember már kutya nélkül jött. Mivel előbb el akartam kérni tőle, rosszat sejtve megkérdez­tem, hova tette a kutyáját? Ha­zug tekintettel az akácos felé mutatott és azt mondta: kikö­tötte, mert neki nem kell, majd otthagyott. Elindultam a nyo­mok után. Hívogattam a kutyát, de nem kaptam jelzést. A né­met- és skótjuhász keverék, fe­kete-vörös rajzos kutya szétvert fejjel feküdt temetetlenül, egy méterre az erdei úttól. Elsírtam magam, s arra gondoltam: az ember leghűségesebb társa a ku­tya... Ha megszelídítettük, fele­lősek vagyunk érte. Barna Elvira min ikutya - tenyésztő Szigetvár Cipőjét siratja a biciklista Június 9-én Kaposváron kerék­pároztam egy sárga színű, Campag Noló kerékpárral. A Fő utcában, a nyomda előtt állt egy világosbarna Ford sze­mélygépkocsi, amelynek a ve­zetője éppen akkor nyitotta ki a kocsi ajtaját, amikor odaértem. Ennek következtében felborul­tam. A vezető nagyon készsé­gesen kártalanítani akart, de akkor, ijedtemben észre sem vettem, hogy valójában milyen károm keletkezett. Otthon, a szüleim látták, hogy megsérült a kerékpárom, és a cipőm is el­szakadt. Főiskolás vagyok, jövede­lemmel nem rendelkezem, ezért — bár a keletkezett kár nem nagy összeg —, nekem ez is gondot okoz. Csekély a remé­nyem ugyan, mégis abban bí­zom, s ezért írtam ezt a levelet, hogy jelentkezik a Ford veze­tője, és kifizeti az általa okozott kárt. Hegyi Péter Kaposvár, Vikár Béla u. 23. Kínáljon finomat Hidegkonyhai készítménye­ink és cukrászsüteménye­inket kívánságára időre házhoz szállítjuk és vállaljuk vállalkozása rendezvényein is a vendéglátást Cukrászüzem, Taszár. Telefon: 375-005 (x)

Next

/
Thumbnails
Contents