Somogyi Hírlap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-10 / 134. szám
10 SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES HÉTVÉGE 1995. június 10., szombat Faszobrászat üzleti alapon Új igazgatója van a nagyatádi művelődési háznak. Szőke József tizennyolc évig népművelőként dolgozott. Amatőrként pedig negyedszázadra nyúlik vissza a pályája. Nagyatádra munkatársként érkezett két évvel ezelőtt. Előtte közművelődési felügyelőként megismerte már a város kulturális életét. — Kilencvenháromban „hazajöttem” Nagyatádra. Több munkatárshoz kötődtem már, így a beilleszkedésem is köny- nyen ment — mondta. — Igazgatóhelyettesként megismertem az irányítási munka napi feladatait is. Jelenleg kevesen vagyunk ahhoz, hogy szakterületenként szétválaszthassuk a feladatokat: a négy népművelőnek értenie kell a népművelés minden ágához. A faszobrász-alkotótelep is a művelődési házhoz tartozik, és ez többlet feladatokat, kellemes gondokat jelent. Az intézmény látja el a városi könyvtár gazdasági munkáját is. A 31 millió forintos költségvetés nagy részét — amelyben a művésztelep költségei is benne vannak — az önkormányzat biztosítja, de egyre jelentősebbek az intézmény működési bevételei. — Vállalkozásaink, a rendezvények és a mozi bevétele mellett a szponzorok adják a költségvetés közel tíz százalékát. Ez azt bizonyítja, hogy a vállalkozók hajlandók a kulturális értékeket támogatni. Munkatársaink eredményérdekeltségi rendszerben dolgoznak, egyre több támogatót tudnak megnyerni. A komoly kiadásokkal járó művésztelepi szimpozionok idei megrendezéséről Szőke József elmondta, hogy az idén csak akkor tudnak művészeket fogadni az alkotótelepen, ha lesz mecénás. Erre kiajánlását — szigorúan üzleti alapon — elkészítette az intézmény. Az pedig, hogy mikor lesz újra Nagyatádon szimpozion, már városi kultúrpolitikai ügy. Az intézmény egyik legfontosabb feladata — az igazgató szerint — az amatőr művészeti csoportok működtetése: 32 ön- szerveződő közösségnek már ingyen adnak otthont. Az idén négy ilyen csoport is alakult. — Az Expo elmaradása miatt újra kell gondolnunk a főként művészeti turizmusra épített eddigi elképzeléseinket — tette hozzá Szőke József. — A hangsúly most inkább a tömeges turistavonzalomra helyeződött át. Szükséges egy kiadvány megjelentetése a városról, terveinket pedig a jelenleg meglévő értékeinkre kell építenünk. Németh István A hangversenytermektől a házimuzsikálásig Fellegi nem versenyez a Kisasszonnyal sem Fellegi Ádám zongoraművész Fellegi Ádám már túl van szezonzáró hangversenyén, amelyet budapesti otthonában rendezett. Hatvan vendég hallgatta előadásában Beethoven két szonátáját. Most Németországba készül, ahol szintén Beethovent játszik majd. — A házimuzsikálásban én egyfajta tiltakozást érzek. — Az is, hiszen naponta sokasodnak azok a csapáspk, amelyek anyagilag érik a kultúrát. Nem lehet megfizetni a koncerttermeket. A bérleti díj a személyzettel lassan olyan magas magas összegre rúg, hogy lehetetlen lesz a nyilvánosság. Természetesen ezután is lesz majd néhány vidéki fesztiválprodukció, hogy mutassuk: van nekünk kulturális életünk, de ez — sajnos — olyan, mintha a fának a gyökereit meghagynánk, ám a hajszálgyökereket elvágnánk. Előbb-utóbb a fa elpusztul. Sokáig ott ékeskedik, mintha élne, de aki ismeri, az tudja: halott. Vissza kell szorulni privát körülmények közé! A nyugatrómai birodalom bukása után az antik kultúra is csak néhány kolostor mélyén pislákolt, de ha a szerzetesek nem másolták volna le a klasszikus latin szerzőket, akkor nem ismernénk Platon, Arisztotelész műveit. Most ugyanez lesz a FOTÓ: LANG RÓBERT feladat: vissza kell vonulni a díszes nagytermekből, fesztiválpalotákból. A kultúra újra az otthonokba húzódik, ami nem feltétlenül sajnálatos, hiszen egy új életre hívja azokat az embereket, akik nem sznobságból jönnek, hanem valóban a zenéért, a művészetért. Kevesen maradnak, de azok igazán harcosak lesznek. Nekem egyébként állandóan a polgári engedetlenség jár a fejemben. Szerintem ennek az országnak már csak ez az egyetlen lehetősége marad. Kipróbáltuk a politikai pártokat, s mondhatom: az ország valamennyiben csalódott, s nem is remélhetünk változást. Az a feladatunk, hogy a kisemberek ne ugorjának egymásnak, hanem fogjanak ösz- sze. Ha erővel nem bírják, akkor csellel és ravaszsággal. Mi, akiket kisemmiztek, kilenc és fél millióan vagyunk. Csak 4-500 ezer azok száma, akik egyre jobban élnek. Képzeljünk el egy kilenctagú családot! A családfő bejelenti: kevesebbet kell enni, mert spórolunk. Mindenki fele any- nyi húst eszik, mint amennyit szokott, de egyszercsak látják: a kilencedik családtag dupla annyi húst kap, mint addig. Ezek után be lehet azt magyarázni a családnak, hogy meg kell szorítani a nadrágszíjat? — Mennyire politikus műfaj a zene? — Beethoven a harmadik szimfóniáját Bonaparte címmel látta el. Már elkészült a művével, címlappal együtt, amikor hírét vette, hogy Napóleon császárrá koronáztatta magát. Akkor berohant a szobájába, kettétépte a címlapot és beledobta a vécébe. Azt mondta: ez is csak olyan zsarnok, mint a többi. Felkapaszkodott a nép hátán, most meg hátat fordít neki. Ha Beethoven ennyire reagált a napi politikára, s éppen egy ilyen nagy művel kapcsolatban, akkor azt mondhatom, hogy nekünk, kisebbeknek, akik a nyomában vagyunk, igenis politikusoknak kell lennünk. A politikának nincsenek szakemberei. Közgazdászok, jogászok, mindenféle hivatalnokok voltak korábban a politikusok. Ugyanúgy nem szakpolitikusok, mint mi. A demokráciának éppen az a lényege, hogy a közösség ügye; azzal mindenkinek foglalkoznia kell. — Mostanában nem látjuk a képernyőn. Mi történt a műsorával? — Átmenetileg szünetel. Nem tudok szót érteni a televíziós vezetőséggel. Nem is igen fogadnak. Azt mondják, másnak is kell a hely. Hiába érvelek én azzal, hogy Gallup felmérése alapján az én műsorom nézettsége magasabb más zenei műsorokénál. A nyolc százalék azt jelenti: kilencszázezer ember nézett-hallgatott vasárnap délelőtt tizenegykor, ami nem kimondottan egy tévés időpont. Igaz, a Kisasszony huszonkettő százalékával és a Friderikusz-show negyven százalékával nem vehetem fel a versenyt. Nem is akarom. A belsősök most mindent maguknak akarnak. Azt hiszik, hogy így megmenekülnek a kirúgástól. Jaj, azoknak a külsősöknek — így nekem is —, akiknek magasabb a nézettségi mutatója, mert azok rontják a belsősök perspektíváját. — Milyen lesz a nyara? — Nagyon elfoglalt. A Hilton udvarán a nyári fesztivál keretében két szólóestet adok. Martonvásáron és Szolnokon Beethoven Esz-dúr zongora- versenyét játszom, és Németországba is megyek. Nem lesz szabadságom, de nem is bánom, mert azt élvezem, hogy odaajándékozhatom a muzsikát az embereknek. Lőrincz Sándor Nagyragadozók között tanulta a szembeszegülést Szemadám montázsai Szemadám György a füredi galériában fotó: lang Róbert Szemadám György műveiből nyűt kiállítás K. Várnagy Márta kaposfüredi galériájában. Szemadám fotómontázsaival „glosszázik”. Nem hisz semmilyen jövőben. A jövő — szerinte — az apokalipszis. — Egy miniszterelnöki család leszármazottja vagyok — mondja. — Amikor fiatal voltam, ez megbélyegzést jelentett. Automatikusan az ellenzék oldalán találtam magamat; nem kellett ideológiailag válogatnom a lehetőségek közül. Az Állatkertben főápolóként dolgoztam nagyragadozók között. Oroszlánokkal, tigrisekkel foglalkoztam 7 évig. Ismerem a bátorságot, az agressziót, a szembeszegülést. Elkezdtem festeni, s az állatkerti élmények is vezették a kezemet. Azt tartja: nehéz betömi a perifériáról s megélni a lázadásból, hogy az ember ne pénzt, karriert csináljon, ne sikeres festőművész, hanem Szemadám György legyen. Szerinte a siker csak látszat. Berzenkedik is érte, ha édesanyja barátnői ezzel állítják meg az utcán: „ Gyurika, látom befutottál! Mindig nézlek a tévében .” 20 éves kora óta fest, kiállít; írt három könyvet, egy csomó filmkritikát, tévés műsorokat csinált. Mint megjegyzi: olyan távolról jött, hogy nem téveszti, nem tévesztheti meg, ami sikeres, tetszetős vagy elegáns. — A festészetben valamilyen belső hitet szeretnék szolgálni, olyan rendet teremteni, ami nagyon sok emberben működik. Persze, jólesik, ha nem szegény az ember, ha megismerik, fontosnak tartják. De ez az ember és ember közötti viszonylatokra vonatkozik. Én festő vagyok. A festészetben pedig csak az érdekel: vajon az, aki most beszél s aki most fest, az én vagyok-e. Szinte mindegyik montázsán — ha csak jelzésként is — ott van a túlélés esélye. A pusztítás, a negatív értékrend mellett feltűnik Csontváry, a Folies Bergére; s nem hiányoznak a klasszikus építészeti értékek sem. Képeinek van hát némi optimizmusa. — A kiállítás arra válaszol, hogy a helyzet, a szimbólum mögött létezik egy fontos élet. Azt hiszem, hogy a szépség, a tragédia a legmélyebb érzelmek. Nem az a baj, hogy ezek nincsenek jelen, hanem az, hogy nem vesszük észre őket. A gyerekeinkre nem tudunk úgy rácsodálkozni, ahogy kellene. A felszín, hogy jópofa, fríderikusz-show-s, de naponta ott van egy tragikus, felséges, egy homéroszi, egy shakespe- are-i élet. Csak efelett az emberek elsiklanak, mert nem akarnak magukba nézni. Kinyitják a felöltőjüket, és nem látnak semmit, csak a kabátjuk visszáját. Lőrincz Sándor Orosz rakétaposta Egy élelmes moszkvai kiadó- vállalat nem mindennapi akcióval lepte meg a különleges trófeákat gyűjtő tehetős filate- listákat. A „Marka” nevű cég a szerdán indított, német tudományos modult Kamcsatkára juttató interkontinentális rakétát egyben „postarakétának” is használta. A leggyorsabb gyorspostát is lepipáló sebességű szolgáltatás keretében — egy orosz atomtengeralattjáróról indított — a világűrt megjárt leveleket az alkalmi bélyegzés után kézbesítik. A Sumo birkózás bajnoka, a hawaii származású Akebono, a birkózás egyik hagyományos mozdulatát mutatja be azon az ünnepségen, amelyet a hősi halottak emlékére rendeztek, a II. világháború egyik legvéresebb csatájának színhelyén, Iwojima szigetén fotó: feb-reuters Kedvenc tavam, a Balaton Kedvenc tavam, a Balaton címmel nemrég megjelent Móczár Istvánnak, a Sió Tv operatőrének tudománytalan, de lényegre- látó „agyömlése”. Remek humorérzékkel, számtalan szójátékkal idézi fel a tó életét. A szerző által feldolgozott történet 20 ezer évvel ezelőtt kezdődik, és tegnap ér véget. Fanyar vicceket idézve írt, soraiból a féltés is szól hozzánk. Az őszi Zoltán ügyes karikatúráival illusztrált könyvből szemelgessünk innen- onnan a további méltatás helyett! Móczár István nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy a Balatont már születésekor is fenékforrások táplálták. A vízmozgásokról ezt írja: „A Balaton hullámai általában kéthárom méter hosszúak és csak 110-150 centiméter magasak. Tehát akkorák sincsenek, mint a Dustin Hoffman. A víz mozgása pusztítja a partokat, a partokat pusztítják az emberek, az emberek meg egymást. A parton a hullámok szabályos gátat építettek törmelékből, homokból, kavicsból. Később az ember is épített kőből és betonból. Míg az előbbit turzásnak, az utóbbit túlzásnak nevezzük”. Az állatvilágról: „A víz közelében megtaláljuk a vidrát, vagy latin nevén a lutra album-ot. Télen jég alatt is halászik, és ilyenkor a népies elnevezése: szénvidrát... Vize- nyősebb réteken költ a bíbic, ellentétben velem, mert én ilyen helyeken költők a legkevesebbet... A balatoni táj leggyakoribb hüllője a kockás, illetve a pepita sikló, a vízisikló és a vonat a k/sikló”. Az ötödik század elején a hunok jelentős szerepet játszottak a Kárpát-medencében, így következésképp a Balaton környékén is. Nevük megszületéséről Móczár István így vélekedik: Hunor és Magor szokásos napi lovaglásukat végezték, amikor észrevették az út szélére állított, szarvast ábrázoló kresz-táblát. Egyikük így kiáltott: odanézz, csodaszarvas! Mire a másik rákérdezett: huni A Móczár István Balaton Tavi Ugrócsoport a többi, csaknem tízezernyi Balatonnal foglalkozó szervezet mellett próbál tenni a magyar tenger érdekében. Többek között azt javasolja: amíg a partra nem épít senki vécéket, addig rendszeresíteni kellene ablakokkal ellátott, úgynevezett tóalattjárókat, amikben bent ül egy-egy közterület-felügyelő és figyeli a für- dőzőket... Véleménye szerint a sekély részeken rizsültetvényeket lehetne létesíteni, sőt ha az algák kereszteznék a rizzsel, akkor az úgynevezett balatoni rizsgával be lehetne tömi a világpiacra is. Vendégcsalogató tényezőnek tartaná, ha néha a Patyomkin páncélos megvillanhatna a Balatonon. Sokat nevethet, sokat tanulhat az az olvasó, aki kezébe veszi Móczár István könyvét. Hogy társakat talál gondolatainak, azt valószínűsíti az a tény, hogy sokunknak kedvenc tava a Balaton. Czene Attila
