Somogyi Hírlap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-01 / 127. szám
1995. június 1., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP FIATALOK 13 „Kenyerem java” címmel mutatja be új lemezét a HBB június 7-én este nyolc órától Kaposváron a Szakszervezetek Művelődési Házában. A koncerten közreműködik: Tátrai Tibor, Solti János, Tóth János és Zsoldos Tamás. Vendégként lép színpadra Ferenczy György és Fuchs László. Budapesten a Rolling Budapesten koncertezik augusztus 8-án a Rolling Stones. Az- 1962-ben alakult angol rockegyüttes a Népstadionban lép fel. Az 1994-es Voodoo Lounge című album európai bemutató- "méjának egyik állomása lesz a főváros. A jegyek 3000-4500 forintba kerülnek, és a Ticket Express rodában (VI. Jókai utca 40.), a Népstadion jegypénztárában, vidéken az Ibusz-irodákban és az ország összes Volkswagen (ez a cég támogatja a zenekar európai turnéját) márkakereskedőjénél válthatók, továbbá levélben is megrendelhetők a Ticket Expressnél. Kiadnak ezer darab 10 ezer forintos exkluzív jegyet is, amely a legjobb helyekre szól; tulajdonosának parkolási lehetőséget biztosítanak, megkínálják egy pohár itallal, és ajándékot is kap. A Rolling Stones eleven legenda. Mick Jagger és az együttes ma is aktív képviselője annak a zenei forradalomnak, amely több generáció ízlésvilágát, életformáját befolyásolta. A jegyeket hamisítani nem lehet: valamennyit Londonban nyomják, és nyolc biztonsági jel van rajtuk. A Nagyatádi Szakképző Iskola diákjai a kötelező nyári gyakorlat ideje alatt jelentős bevétellel gazdagítják iskolájukat. A forgácsoló és géplakatos tanulók a Nagyatádi Gépipari Vállalatnak végeznek bérmunkát; termékeiket többek között Németországba szállítják. A kőműves és festő diákok lakásokat újítanak fel, iskolákat, bölcsődéket és óvodákat tataroznak, valamint nyáron fejezik be egy családi ház építését. A kereskedőtanulók az iskola abc-jében töltik a nyári gyakorlat idejét. A Nagyatádi Szakképző Iskolában szeptembertől indul a szakmunkások szakközépiskolája, amely végzett szakmunkástanulóknak jelent kétéves továbbtanulási lehetőséget (két osztályban 75-en kezdik meg a tanévet). Szintén szeptemberben kezdődik a hároméves pincérképzés is, amelynek végén szakmunkásbizonyítványt kapnak a hallgatók. Soma után János evangélista — Színész szeretnék lenni, titkos vágyam ez. Szeretem a színpadot és a reflektorok fényét — mondja Petőcz András, a kaposvári katolikus gimnázium harmadikos diákja, aki a Mária evangéliumának előadásaiban János szerepét alakította. — Hetedik osztályban volt az első komoly szerepem: Király Lajosné akkori osztályfőnököm vezetésével adtuk elő a Minden egér szereti a sajtot című gyermekdarabot, amelyben én voltam Soma, a főszereplő egérfiú. Aztán később a gimnáziumi színjátszó-szakkörrel több darabban is játszottam. A negyedik évfolyamosok kerestek meg, hogy lenne-e kedvem szerepelni a Mária evangéliumában. Természetesen volt... — Mikor kezdtétek a próbákat? — Szeptemberben. Aztán fél évig csak a három főszereplő próbált, később csatlakoztak a többiek, őszintén bevallom, voltak olyan periódusok, amikor nem voltam biztos abban, hogy meg tudunk birkózni a feladattal. Ám folyamatosan segítettük, bíztattuk egymást, és sikerült. Mi csak egy előadást terveztünk, de akkora volt a siker, hogy többször is bemutatjuk: többek között július elején a Balaton-parton. — Úgy hallottam, nemcsak a színészet vonz... — Nagy vágyam teljesült: a Big Bird Band nevű együttesben klarinétozom. Dixielandet és Bluest játszunk. Több iskolában is felléptünk már nagy sikerrel. Most egy demokazetta felvételét tervezzük: támogat bennünket a Benkó és a Molnár Dixieland Band is. — Mi a távolabbi célod? — Természetesen a színművészeti főiskolán szeretnék továbbtanulni. — Megéri manapság színésznek lenni? — Fogalmam nincs róla, de ez most nem is érdekel. Egyelőre színésznek kell lenni, majd aztán fájhat a fejem. Látó Judit Aranyérmes táncosok - érettségi előtt Palotás 6 kiló ruhában A kaposvári katolikus gimnázium végzősei komoly erőpróbát vállaltak az érettségire készülve. Talán teherbírásukat, tehetségüket akarták kipróbálni, mielőtt kilépnek a „nagybetűsbe”, vagy csak egy utolsót, emlékezeteset játszani együtt. A miért ma már nem fontos: az eredmény önmagáért beszél. A Mária evangéliumának előadásával vastapsot arattak, palotásukkal pedig aranyérmet nyertek a kongresszusi központban tartott — már hagyományos — országos ballagóbálon. Helyezésük értékét emeli, hogy egyiküknek sincs táncos múltja, négy hónap alatt jutottak erre a szintre. — A értékelésnél kiemelték, hogy jól tudtuk viselni a ruhát, nem feszélyezett bennünket a hat kilónyi öltözet és mosolyogva táncoltunk — mesélte Györfi Katalin. — A táncunkban benne volt minden palotáshoz szükséges elem; ez Balázs Eriket, a felkészítőnket dicséri. Sokan teletűzdelték népies lépésekkel a produkciójukat, és csárdásízű lett a versenyszámuk. Mi mentesek voltunk a túlzásoktól, ráadásul egyszer sem hibáztunk. Negyedik alkalommal rendezték meg az ország végzőseinek ezt a táncos vetélkedését, és 170 középiskola tanulói vettek részt rajta. A kaposváriak jó híreket hallottak az előző bálokról, s mint Juhász Orsolya elmondta: úgy gondolták, veszíteni valójuk nincsen, ám részesei lehetnek egy remek bulinak. Bár ez utóbbi, vagyis az esti görög táncház nem sikerült igazán, de kit érdekelt ez akkor, az első helyezés birtokában... Úgy érzik, megérte a sok gyakorlás és a pénzáldozat, hiszen a ruhák kölcsönzését és az utazást nekik kellett állniuk. A lányok azt élvezték legjobban, hogy egy régi kort idézhettek meg a kecses mozdulatokkal, a hosszú, díszes ruhával. Mintha időutazáson vettek volna részt. Somogyi Melinda szerint a fiúkkal időnként meggyűlt a bajuk, tánctanáruk le is cserélte a botladozókat. A 12 pár ma már érthetően nem bánja a sok gyakorlást; illő búcsú volt ez az iskolától. (Izményi) A kaposvári katolikus gimnázium végzős diákjainak palotása a kongresszus központban Külföldi diploma kinizsis diákoknak A kaposvári Kinizsi általános iskola három végzős diákja sikeresen „letette” a Certificate nemzetközi nyelvvizsgát. Szűcs Eszter, László Tímea és Vinkler Ágnes most kapta meg Frkankfurtból azt a diplomát, amely sikeres nyelvvizsgájukról tanúskodik. A tehetséges lányokat Lelo- vicsné Csabai Ildikó készítette fel a rangos nyelvvizsgára. Eladási slágerlista Most újra azt a sikerlistát közöljük, amelyet a fővárosi és a vidéki lemezüzletek CD, illetve hanglemez eladása alapján állítanak ösz- sze. 1. (14) Válogatás — Bravo Hits 4 2. (1) Horváth Charlie — Mindenki valakié 3. (2) Rednex — Sex & Violins 4. (3) L'art pour Laár — Vastyúk is talál szeget 5. (új) Take That — Nobody Else 6. (5) Patika — A TV sorozat zenéje 7. (6) Oroszlánkirály — filmzene magyarul 8. (8) Republic — Disco 9. (4) Horváth Charlie — Charlie 10. (10) Alvajárók —De 1 l.(új) Carpe Diem — Lépj tovább 12. (20) Vangelis — 1492 13. (7) Bonanza Banzai — Búcsú(koncert) 14. (13) Faith No More — King For A Day... 15. (15) The Cranberries — No Need To Argue 16. (9) Cipő és a lány — Amsterdam 17. (21) Elton John —Made in England 18. (19) Presser Gábor — Csak dalok 19. (22) Ámokfutók — Sebességláz 20. (11) Annie Lennox — Medusa Sztárok magukról és egymásról Miért félnek az emberek a leszbikusoktól? Nagyon sok barátnőm leszbikus. — Cindy Crawford Más koncertek alkalmával az emberek ráadást követelnek. Az én koncertem után kikészülnek és elégedettek. — Meatloaf Lejátszottam az első lemezemet a barátaimnak. Jobban tetszett nekik, mint a kritikusoknak. — Naomi Campbell Banda Zoltán rejtvényrovata az Á-G Electronic Kereskedelmi és Szolgáltató Kft ajándékával Mozisztárok, kulisszatitkok 1 rx 1 . • 2. • • • • • • 3. • • • • • 4. • • • • • 5. • 6. • • • • 7. A május 18-án feladott talányunk helyes megoldása: Jamaica. Fortuna kiválasztottja ezen a héten Nagy Magdolna, aki Kaposvárról írta meg a jó választ. Gratulálunk a nyertesnek! A mozisztárokról szóló „kulisszatitkok” addig maradnak rejtélyesek, amíg olvasóink ki nem töltik mai feladványunk ábráját. Kérdéseinkkel a százéves filmművészet egykori és jelen sztárjait idézzük fel néhány évforduló kapcsán. Az első nyilvános filmvetítést egyébként 1895-ben egy kis párizsi kávéházban rendezték a Lumiere fivérek. A mozi világából ezúttal Marilyn Monroe emléke áll a középpontban. A szőke szexbombaként emlegetett színésznő ma lenne 69 éves. Az utolsó filmjét hazánkban Kallódó emberek címmel vetítették. Egy 1952- ben forgatott filmjének címét olvashatjátok össze a kiemelt sorban a nyíl irányában. A varázslatos helyszínen játszódó történet fiatal nászutasokról szól. A színésznő filmbeli partnerével, Richard Allannel látható a fotómellékleten. 1. Ma ünnepli 27. születésnapját egy ausztrál énekes színész, aki a színpadon és a filmvásznon egyaránt bizonyította tehetségét. Ä legutóbbi slágere (Any Dream Will Do) 1991 június elején vezette az angol toplistát. Mi a fiatal sztár teljes neve? 2. Tegnap lett volna 50 éves a német filmművészet egyik kiemelkedő alakja. Rendezőként (olykor színészként is) több mint negyven filmet alkotott. Mi a rendező (Rainer Wemer) családneve? 3. Tom Berenger amerikai filmszínész tegnap ünnepelte 45. születésnapját. Mi a magyar címe annak a háborús történetnek, amely egy újonc útját kíséri végig a vietnami háború poklában. Berenger színésztársai az említett filmben: Charlie Sheen és William Dafoe. 4. A kiváló magyar színész, a ma 48 éves Benkő Péter már főiskolás korában feltűnt A kop- pányi aga testamentuma filmadaptációjában. Mi a kedvenc („állati”) hobbija, amelynek elszánt rabja évtizedek óta? 5. Tegnap múlt 65 éves Clint Eastwood amerikai színészrendező. A hajdani „westem- hős” egy más karakterű filmjéért (Nincs bocsánat) kapott Os- car-díjat a legjobb film és rendezés kategóriában két évvel ezelőtt. Melyik amerikai nagyvárosban született a másodvirágzását élő művész? 6. „Bemard Schwarz” június 3-án tölti be 70. életévét. A róla szóló életrajzi könyv egyébként a közelmúltban jelent meg. Milyen néven ismert a világhírű filmsztár, aki a hódító Marilyn- nel szerepelt a Van, aki forrón szereti című filmben? 7. Milyen néven anyakönyvezték eredetileg Marilyn Mon- roet? Megfejtéseket június 12-ig fogadunk el, eredményt pedig 15-én hirdetünk. Hasznos gyakorlat