Somogyi Hírlap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-10 / 134. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 1995. június 10., szombat Kevesebb a szarvas, több a vaddisznó Somogybán Jól céloztak a vadászok Jó szezont zártak a somogyi vadászok, legalábbis ez derült ki a vadászok szövetségének tegnapi választmányi ülésén. Azért akad még jó- néhány jobbítani való is: a meg nem született vadászati törvény és a vele járó jogszabályok hiánya bizonytalanságot teremt a somogyi vadászok körében. Egyre többen áldoznak ennek a nemes sportnak — mondta dr. Diviánszki János, a vadászszövetség megyei elnöke. Mint hozzátette, Somogybán jelenleg harmincöt területtel rendelkező vadász- társaság működik. A bérkilövésre specializálódott egyesületek száma azonban négy év alatt csaknem megtízszereződött. Jelenleg a megyében harminchét bejegyzett csoport működik. A tanácskozáson többször felmerültek a készülő vadászati törvénnyel kapcsolatos kérdések. Ezek szerint a vita most elsősorban azon folyik, hogy kié legyen a vad: a föld tulajdonosáé, az államé, vagy legyen mindettől független dolog. — Annak ellenére, hogy törvény még nem született, mindenhol tisztességes kapcsolatot sikerült kialakítanunk a bérbeadókkal, így a vadász- társaságok a gazdasági nehézségek ellenére is talpon tudtak maradni — tette hozzá az elnök. A somogyi vadásztársaságok csaknem kétezerhétszáz A türelem és a figyelem fontos követelmény fotó: török anett tagot tartanak számon. Közülük nyolcszázhatvanan vadásznak bérkilövő egyesületben, több mint ezerhétszázan pedig területtel rendelkező társaságban. Ez a kettősség egyben feszültséget is szül, a szövetség dolga azonban az, hogy külön-külön és közösen is képviselje a társaságok érdekeit. Míg egyre több a vadász, addig a somogyi erdőkben élő vadállomány évek óta csökken. Öt éve még — becslések szerint — több mint háromezer-háromszáz szarvas élt a megyében, tavaly azonban már csak kevesebb mint háromezer szarvast regisztráltak a szakemberek. Ugyanígy őzből és nyúlból is kevesebbel találkoztak a vadászok. Szaporodott ugyanakkor a fácán, az őz és a vaddisznóállomány. Az elmúlt szezonban jól céloztak a somogyi vadászok. Ezerhétszáz szarvast, több mint ezernyolcszáz őzet és kétezernél is több vaddisznót kaptak puskavégre. A bérkilövések aránya is jobban sikerült mint előtte években. Hiszen a hatszáztíz leterített szarvasbikának több mint a felét külföldi bérvadászok találták el, őzből pedig csak minden harmadik jutott honi vadásznak, így a vadásztársaságoknak tavaly a bérkilövésekből több mint százhúszmillió forintos bevétele származott. Barna Zsolt Intenzív értékpapír ügyintézői és forgalmazási szeminárium indult Hézagpótló tőzsdei tanfolyamok Indulásra vár a televíziógyártó-sor is Kompakt gyújtókat fejlesztett az MBKE Csendháborítás: Somogy az első Somogy megyében a tulajdon elleni, a köztisztasági és az önkormányzati rendelet megszegése miatti ügyek száma az országos adatokhoz hasonlóan magas — mondta dr. Sitkéry Judit, a Somogy Megyei Közigazgatási Hivatal osztályvezetője. Hozzátette: — Lehet, hogy érzékeny fülűek a somogyiak, mert az adatok a csendháborítás terén kiugróan magasak, míg az országos szám nem jelentős. Mind gyakoribb a termény és a bolti lopás. Árdrágítás és a vásárlók megkárosítása miatt pénzbírságot kiszabó határozatot tavaly nem hoztak. Élelmiszer minőség megrontása miatt is csak hét feljelentés volt. Ezek az adatok a fogyasztóvédelem és az árellenőrzés hiányosságait jelzik. A jogosulatlan kereskedés miatti huszonnyolc bírság is a kereskedelmi ellenőrzés hiányára utal. A tankötelezettség megszegése miatti és az építési szabálysértések az országos átlag alatt vannak. Mint azt megtudtuk, a feljelentések és a feljelentett személyek száma továbbra is emelkedik. A megye ügyeinek majdnem felét Kaposváron intézik. Tavaly 6035 személyt jelentettek fel, 3398 ügy zárult pénz- büntetés kiszabásával. Tárgyalás nélkül 2388 határozatot hoztak, ami a pénzbírságot kiszabó határozatok hetven százaléka. Mintegy 3400 személy közel 10 millió forint büntetést fizetett, ezzel a hetedik helyen állunk. — A kiszabott pénzbírságból 7,5 millió forint folyt be. A befizetési, behajtási arány romlása a városokban jelentősebb, ami a behajtási munka romlására és a városi lakosság nagyobb elszegényedésére vezethető vissza — folytatta dr. Sitkéry Judit. — Ez talán annak tudható be, hogy csökkent a tekintélye a közigazgatásnak az elmúlt időben, és hogy a községekben nagyobb szégyen, ha valaki nem fizet, mert ott mindenki ismer mindenkit. A feljelentettek tíz százaléka kifogásolta a tárgyalás nélkül hozott határozatokat. Ha figyelembe vesszük, hogy a kifogások 63 százalékát a szabálysértési hatóságok elfogadják, valószínűsíthető, hogy ezekben az ügyekben a bizonyítási eljárás nem teljes. A munka javítása érdekében az elkövetkező időszakra a hivatal célul tűzte ki a felügyeleti, irányító, ellenőrző tevékenység erősítését, melynek kapcsán a helyi tapasztalatokat és sajátosságokat is át kell tekinteni. Boldizsár Beáta — Olyan oktatási forma kidolgozását tűztük ki célul, amely eddig szigorúan Budapest központú volt. Ez egy fajta lázadás is, mert ugyanazt a színvonalú képzést vidéken is meg lehet valósítani, ha megteremtjük hozzá a feltételeket — mondta Porga Andrea kereskedelmi menedzser, a Fér Bt képviselője. A cég a szolgáltatási szférán belül oktatással, kapcsolatteremtéssel, tanfolyamok és bemutatók szervezésével egyaránt foglalkozik. Júniusban a Duna- holding Kft-vel közösen egy intenzív értékpapír-ügyintézői és forgalmazói szemináriumot indítanak. Ennek célja, hogy a résztvevőket felkészítse az Állami Értékpapír -és Tőzsdefelügyelet vizsgájára, valamint ismertesse az értékpapír-kereskedő cégek működésének gyakorlati tapasztalatait. A tanfolyam elvégzése után a hallgatók tőzsdefelügyeleti szakvizsgát tesznek. — Már túl vagyunk az első szemináriumon, amelyen főként közgazdászok, jogászok, valamint gazdasági cégek főkönyvelői vettek részt — folytatta Porga Andrea. — A vizsga alapfokú tőzsdei ügyintéző bizonyítványt és értékpapírforgalmazói képesítést ad. A kincstári takarékjegy árusítását a Magyar Posta Rt csak ügynökként végezheti és ennek egyik feltétele, hogy postahivatalokként legalább egy dolgozónak jogi vizsgát kell tennie. Ezért postai dolgozóknak, pénzintézetek, idegenforgalmi hivatalok, lízingcégek munkatársainak és az értékpapír forgalmazóknak egyaránt hasznos lehet a tanfolyamon való részvétel. A tőzsde jó játék, de nagyot lehet bukni. Eddig a pénzintézeteknél házon belül szervezték az oktatást. Mi a képzéshez megteremtettük a háttéranyagot és a vizsga lehetőségét. Ennek a szemináriumnak hézagpótló szerepe is van, mert a hallgatóknak nem kell Budapestre utazni, szállásról gondoskodni, hanem hazai pályán elsajátíthatják a tananyagot, sőt a vizsgát is helyben tehetnek. (Boldizsár) Saját fejlesztésű fénycsőgyújtó berendezések gyártását kezdték meg a kaposvári MBKE Kft- ben. A fénycsőgyártás megújulása a szakemberek szerint része az üzem fejlesztési tervének, melynek egyik leglényegesebb állomása a televíziógyártósor indulása lesz. A gépsorokon a szerelési utómunkákat végzik és ha mindent rendben találnak az illetékesek, a közeljövőben elkészülhetnek az első kaposvári fejlesztésű televíziók is. Az üzem évről évre egyre több pénzt költ fejlesztésre. Az új fénycsövek ízig vérig saját termékek, melyek azonban kiegészítik és nem felváltják az eddig gyártott világítótesteket — mondták az üzemben. Mint hozzátették, ha a piac fogadóképes lesz és így a tervek valóra válhatnak, akkor a szerződések értelmében idén már több mint nyolcszázezer fénycsőgyújtót gyártanak majd a kaposvári üzemben. Közveszély okozás bűntette és rongálás vétsége miatt a Kaposvári Városi Bíróság korábban 2 évi, 4 hónapi börtönre ítélte az 50 éves szennai (Rákóczi u. 9) Jakab Ernőt. Három évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett. így került az ügy a Somogy Megyei Bíróság dr. Mózes Gábor fellebbviteli tanácsa elé. Az elsőfokú bíróság megállapítása szerint Jakab Ernő tavaly június 27-én 18 óra körül meggyújtotta szomszédjának, Fekete Pálnak a gazdasági épületben lévő, és az egyik lakónak a vádlott ingatlanán tárolt szénáját. Jakab tagadta tettét. Fekete Pál és felesége azonban az említett időben a kertből hazatérőben észrevette, hogy a gazdasági épületből füst száll fel, majd azt is látták, hogy a vádlott távozik a tűz környékéről. Meg is kérdezték tőle: mit keres ott? A tanúk szerint Jakab Ernő nem segített a lángok megfékezésében. A kár meghaladta a félmillió forintot. A fellebbviteli bíróság bizonyítás kiegészítést rendelt el. Az orvosszakértő megállapította: a vádlott alkoholista, zavart személyiség ugyan, de nem elmebeteg, és a pirománia is kiAz MBKE Kft-nek úgy tűnik, ha áldozatok árán is, de sikerül túljutnia a válságidőszakon. Ennek egyik legfontosabb tanúbizonysága, hogy az üzem ugyan nem kapta meg a munkaügyi tárcától igényelt bértámogatást, ám az anyagi nehézségeket más módon sikerült úgy áthidalni, hogy nem kellett több száz dolgozót elküldeni. Sőt, ha a televíziógyártás beindul, akkor a tervek szerint nem elbocsátásokra, hanem munkaerőfelvételre kerül majd sor. Mióta a Tungsram megvált a kaposvári üzemtől, az rég nem látott fejlődésnek indult. A gazdaság válsága azonban még a fejlődés ellenére is keményen éreztette a hatását. A Kft vezetői úgy döntöttek: előre menekülnek, és értékes beruházásokkal próbálnak maguknak új területeken új piacokat szerezni. Hogy ez a terv mennyire válhat valóra, az a televíziógyártás beindítását követően derülhet majd ki. (Barna) zárható nála. A tűzoltó leszögezte: biztos, hogy a tüzet nyílt láng okozta. Mivel nem volt szél, a lángok közvetlenül nem veszélyeztették a szomszédos épületeket. Az is tény: a vádlotton nem találtak az égéstől származó nyomokat. A védő: dr. Fekete László nem látta bizonyítottnak a gyújtogatást. Furcsa viselkedésének oka az alkoholos befolyásoltság volt. A vádnak az a kitétele, hogy Jakab közveszélyt okozott volna — éppen a szakértő állítása alapján — nem állja meg a helyét. Á vád képviselője: dr. Zbinyovszky Éva főügyészségi ügyész azonban az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte, és kezdeményezte a vádlott kényszergyógyítását. A fellebbviteli bíróság Jakab Ernőt egyrendbeli rongálás bűntettében, és egyrendbeli rongálás vétségében találta bűnösnek. Az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetést 1 évi, 6 hónapi börtönre csökkentette. A közügyek gyakorlásától 2 évre eltiltotta. A fellebbviteli tanács elnöke megállapította: Jakab Ernő nem marasztalható el közveszélyokozásban, mert ennek nem voltak meg a feltételei. Emellett az okozott kár sem haladja meg a ,jelentős” mértéket. A bűncselekményt a vádlott személyiségéből fakadó labilitás váltotta ki. (Szegedi) A pirománia kizárható, de a tüzet nyílt láng okozta Másfél évért gyújtogatott PIACI KÖRKÉP Kaposvár Siófok Nagyatád Marcali Burgonya 100-150 100-160 100-150 100-140 Káposzta 70 80 80 50-70 Paprika Para18-25/db. 20-30/db 25-35/db. 30/db dicsőm 140 180 100-140 140 Uborka Leves80 100 80-100 — zöldség 60 50 60 60 Tojás Sampi7-8 8-8,50 8 8 nyon 200-250 240 210-230 230 Hagyma 60 80 80 50 Banán 130 120 120 130 Alma 100-150 120 80-150 — Karaláb 30 20 30 25 Karfiol 100 120 100 110 Saláta Kelká15-30 15-20 10-20 30 poszta Cukor100 80 100 100 borsó 80 60-80 50-80 70 Eper 100-120 160-200 100-120 100-120 Közlekedési hét a Bartókban Színes programokkal tarkított közlekedési hetet tartottak a napközisek részvételével kaposvári Bartók Béla Általános Iskolában. A nyári vakáció előtti rendezvényen változatos és izgalmas rendezvényekkel, a kisebbek közlekedési TOTO- val, a nagyobbak akadályversennyel elevenítették föl a biztonságos gyalogos és kerékpáros közlekedés szabályait. Ismereteiket rendőri segédlettel gyakorolhatták a Cseri-parki kresz-pályán. Kolber István a kerületi esperesnél Szabó Lajos református kerületi esperes balatonlellei lelké- szi hivatalában tett látogatást dr. Kolber István, a somogyi közgyűlés elnöke. Kölcsönösen tájékoztatták egymást a megyei önkormányzat tevékenységéről, terveiről, a kisebbségi és vallásügyi bizottság munkájáról, valamint a református közösségek helyzetéről. Támogatások Heresznyén Heresznyén jelenleg nyolc személy kap jövedelem pótló támogatást. A munkanélküliek száma a határmenti kistelepülésen eléri a 11-t. Az állás nélkül maradtak elhelyezkedési esélyt nehezíti, hogy a környéken kevés a munkahely. Drága lenne a gáz Porrogszentkirályon Porrogszentkirályon a közelmúltban számba vették mindazokat a lehetőségeket, amelyek során a településen kiépíthetnék a vezetékes gázrendszert. Elkészíttették a tanulmánytervet, amely tanulsága szerint a beruházás értéke 57 millió forint lenne. Eképpen kútba esett ez a lehetőség, hiszen a 21 milliós költségvetéssel bíró önkormányzat csak hitelfelvétellel lenne képes megoldani a kivitelezést. Étkezési kártya Fonyódon Számítógépes étkezési kártya- rendszert dolgoznak ki Fonyódon, a gimnáziumban és két kollégiumban, amely feleslegessé teszi a jegyet és egy-egy étkező korlátlan ideig ugyanazzal a kártyával igazolhatja jogosultságát. Az ötletet újabbal toldották meg az intézményvezetők, ugyanis hirdetési felületet kívánnak biztosítani a vállalkozóknak: ez az olcsó reklámlehetőség egyébként igen hatékony. Szezonnyitó balatoni tárlatok Leitnemé Tóth Judit kiállításával nyílik a nyári szezon a fo- nyódi Nyári Galériában ma este 18 órától. Különleges élményt jelent az érdeklődőknek, hogy a képzőművész nyitja meg bemutatóját és tárlatvezetést is tart. A bogiári Kék Kápolnában Ká- rolyfi Zsófia festőművész kiállítását nyitja meg Kiss Zoltán Zamárdi polgármestere holnap este hatkor. Csatahajóról a Duna Televízióban Ma este 20.20 órakor kerül a Duna Televízió képernyőjére az a magyar dokumentumfilm, amelynek anyagát ez év áprilisában forgatták az Adriai tengeren. A film a Szent István csatahajóról szól, amely 1918- ban veszett a hullámsírba.