Somogyi Hírlap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-06 / 105. szám
SOMOGYI HÍRLAP 10 SZÍNES HÉTVÉGE 1995. május 6., szombat Könnyek a Litavánál Amikor kimerészkedtünk a Zdanicky erdő sűrűjéből még azt tervezgettük, hogy majd leszaladunk a Litavára és teleisszuk magunkat. Márkó, akinek a szüleit Zimonynál kivégezték a németek, már lódult volna a völgynek. Ketten is utána kaptunk. — Nem látod? Már ő is látta és mindany- nyian megrémültünk. A hegy lábánál németek vonultak. Nem Brün felé, messze elkerülték, de még a falvakat is, Slavkovót, Saralicét és Zidlo- chovicét is. Már kikémleltük ezeket az apró, kétutcás falukat a Litava és a Svratka partján. — Nincs náluk fegyver! — Lajka Laci vette észre elsőnek. Még pisztolytáskát se hordtak, pedig tiszt is volt közöttük ezüst vállappal. Márkó azonnal kikiáltotta őket ezredesnek. A kilencéves fejében a tiszt ezredesnél kezdődött. Ha pedig nincs fegyverük, akkor menekültek. Milyen nap lehet ma? Tegnap este a Brdo csúcsa alatt egy barátságos erdész, aki törte a magyart, hogy május 8-ra fordította a kalendáriuma lapját. Akkor ma kilencediké van. Tegnap még találtunk vermelt krumplit Slavkovó és Saralice között a határban. Azt sütöttük meg rőzseparázs alatt. Ma még egy falatot sem ettünk, pedig közelgett a dél. Fentről figyeltük a németeket. Az egyik nekilódult, futott egy darabon. Azt hittük valaki után siet, de amikor utolérte ott is hagyta. És jöttek furcsa öltözetben, hosszú alsónadrágban és csak úgy ingben. Köpeny helyett pokrócot terítettek a hátukra. Saralice volt legközelebb hozzánk. A falu szélén emberek bámészkodtak. Néha fenyegetően felemelték a karjukat. Volt aki botot fogott, vagy kapát és ment a németek felé. Összeverekedtek. A katonák voltak többen. Hamar lefegyverezték a civileket. Lajka Laci felvihogott. — Nézzétek — a németek lerángatták a civil ruhát a falusiakról. A katona zubbonyt, nadrágot odadobálták elébük és civilben menekültek tovább, nyugat felé. Amikor ritkultak a németek elindultunk Zidlochovice felé. Az éhség mozgatta a lábunkat. Éjszakára fedelet keresünk. Ha eddig jó volt a 24 gyerek számára egy szalmakazal, most már valami komolyabb fedél kellene. A legelső háznál megálltunk. Hallgatóztunk, a nyitott ablakon át hallottuk a rádiót. Indulókat sugárzott és néha a bemondó ismételte: Mir! Lajka Laci, aki Kassáról származott megértette: — Béke van. Vége a háborúnak! Egymást ölelgettük. Hemperegtünk az út porában. Laci egy idősebb emberrel beszélgetett. Megtudta, hogy Brünnben már bent vannak az oroszok. Legjobb lesz, ha jelentkezünk valamelyik orosz parancsnokságon, mert a hozzánk hasonló csavargókat egy-kettőre lámpavasra húzzák. Sok mindent megértünk az utóbbi hetekben, de lámpavason lógni mégsem szerettünk volna. Nem éppen rózsás hangulatban poroszkáltunk a városka főterére. Leültünk a városháza elé az árnyékba és tanakodtunk. Tovább menni nincs már erőnk. Márkó sírt, hogy ő nagyon éhes. — Menjünk be egy házhoz — mondta Laci és már ki is nézte a legnagyobbat, a sokablakosat. — Ennyien? — ellenkeztem. — Huszonnégyen még sem mehetünk. így gubbasztottunk éhesen a főtéren, amikor valaki fölöttünk megszólalt magyarul. — Na mi van gyerekek! Magas, vállas orosz tiszt volt. — Ne féljetek, tőlem. Könnyű volt azt kimondani, de azért követtük, amikor intett. Bevitt az iskolába. Az egyik tanteremben már elterítették a szalmát, nem nekünk, de mit törődtünk mi most azzal. Bejött két katona. Valamit mondott nekik a tiszt és eltűntek a folyosón. Mi pedig beszélgettünk a szalmán új ismerősünkkel. Megtudtuk, hogy János bácsi Hódmezővásárhelyen tanított mielőtt katona lett volna, mielőtt átszökött a fronton. Értettük is, nem is akkor. Nem figyeltünk nagyon rá, mert a két katona megjelent az ajtóban. Kenyeret, meg kolbászt hoztak egy ládában. Nem nyúltunk a kenyérhez, amíg János bácsi nem intett. Hanem akkor negyvennyolc kéz szedte szét a láda tartalmát. Teleittuk magunkat a folyosón, aztán végigdőltünk a szalmán. A tanterem ablakának felső peremén lassan végigúszott a telehold. Lajka Laci hányát fekve merengett mellettem. — Jó ez a béke! Csak legalább addig tartson, amíg hazaérünk. Gáldonyi Béla Ötven éve történt Kaposváron A békét ünnepelték Az első békegyűlés Kaposváron a Kossuth téren, 1945. május 9-én fotó: karai Sándor Az emberiség mindeddig legszörnyűbb háborúja Németország feltétel nélküli kapitulációjával ért véget. A háború 70 hónapig tartott és 55 millió ember életébe került. Ebből hazánk embervesztesége — harcolók, deportáltak, hadifogolytáborba meghaltak, polgári áldozatok — több mint egymillió volt. 1945. május 7-én a Kari Dö- nitz vezette utolsó német birodalmi kormány megbízásából Reimsben — Éisenhower előtt — Jodl vezérezredes aláírta Németország feltétel nélküli kapitulációját. A fegyvemyug- vás május 9-én 0 óra 1 perckor lépett volna életbe. Sztálin azonban az aláírást nem fogadta el, ragaszkodott hozzá, hogy a németek az okmányt csapatai előtt is írják alá. A május 8-án éjfélkor kezdődő aláírási ceremónia keretében Berlin egyik külvárosában, Karlhorstban írta alá Keitel tábornagy, a Wehrmacht volt vezérkari főnöke — Zsukov marsall, a brit Tedder repülőtábomok és a francia da Lattre de Tassigny tábornok előtt — a megadásról szóló okmányt. Ez az oka annak, hogy a nyugati fővárosokban két nappal korábban ünnepük a háború végét, mint Moszkvában, ahol május 9-e a győzelem napja. Az aláírással a fegyverek azonban még nem hallgattak el mindenütt. Prágában és a Cseh-medencében május 9-én és 10-én is dörögtek, a Ke- let-Oroszországban a körülzárt német csapatok május 14-én tették le a fegyvert Rokoszovszkij marsall csapatai előtt. Szlovéniában a német és horvát csapatok május 15-ig harcoltak. Több mint 300 ezer magyar katona számára — aki a határoktól távol, idegen érdekeiért harcolt — az aláírással véget ért a háború. 1945 márciusának végén a dunántúli harcok utolsó eseményeként a német és magyar csapatok folyamatos harcok közben, az „Alpesi Erőd” mögé vonultak vissza. A határ menti harcok már alig befolyásolták az eseményeket. A németek közé beosztott magyar csapatokról a magyar katonai vezetésnek alig volt információja. Törekvésük az volt, hogy magyar csapatok lehetőleg a nyugatiak előtt tegyék le a fegyvert. A magyar légierő —- a németek adta korszerű repülőgépekkel — a háború végéig harcolt. A legtöbb pilóta angol fogságba esett. A háború vége a maradék magyar csapatokat a vesztes oldalon, az országhatároktól messze — Ausztria, Németország, Dánia területén — érte. Ez a hadsereg kényszerpályán mozgott — a biztos pusztulás felé. A magyar katonák amerikai, francia, angol, szovjet hadi- fogolytáborokban várták a hazatérés lehetőségét. Az angolszász táborokból a hadifoglyok pár hónap után hazatértek. Mivel Franciaország és Magyarország között nem volt hadiállapot, így a fogságba esett magyar katonákat nem kezelték hadifoglyokként, hanem internálták őket. A velük való bánásmód a németekkel volt azonos. Az internált katonák hazatérése is nehezebb volt, mint az angolszász táborokban levőké. A szovjet hadsereg által fogságba ejtett magyar katonákat gyűjtőtáborokba szállították, majd válaszút elé állították őket; aki nem jelentkezik az 1945 márciusától szerveződő demokratikus hadseregbe, azt hadifogolytáborba viszik a Szovjetunióba. Somogy középső része a harcok befejeztével a teljes pusztulás képét mutatta. A frontvonalban levő községek lakossága kényszerlakhelyen várta a visz- szaköltözés lehetőségét. Romok, hadianyagroncsok, robbanóanyagok, aknák mindenütt. A kirendelt emberek napokig temették a halottakat. A férfiak többsége — aki túlélte a háborút — valamelyik hadifogolytáborban volt. A zsidó lakosság zömét megsemmisítették; a túlélők koncentrációs táborokban várták, hogy hazatérhessenek. A megszállók az üzemeket, múzeumokat, uradalmi kastélyokat kifosztották. Az átvonuló hadseregek fölélték az élelmet. Mind a németek, mind a szovjetek szervezetten rabolták ki a megyét. Mindennaposak voltak az erőszakos cselekmények: nők megerőszakolása, véletlen vagy szándékos lövöldözések, gyilkosságok —, az erőszakos cselekmények ellen tiltakozó lakosság elleni fegyverhasználat. Folyamatos volt a hadimunkára való kirendelés. A szovjet katonai hatóságok különböző címen gyűjtötték össze a volt katonákat, nemzetőröket, leventéket. Az előállított embereket különböző intemálótáborokba — így Kaposvárra — szállították, majd elhurcolták a Szovjetunióba „malenkij robotra”. Hasonló sorsra jutott a németajkú lakosság egy része is. A hátországban végzendő munka címén gyűjtötték össze az embereket Kaposváron a Baross laktanyában, majd a Cseri úti általános iskolában. Arról, hogy ebben az időben hány embert hurcoltak el, hányán haltak meg a szovjet táborokban, majd — amikor erre lehetőség nyílt — hányán tértek haza, nagyon kevés értékelhető adat áll rendelkezésünkre. Míg a nyugati hadifogoly táborokból egy éven belül mindenki hazakerült, a Szovjetunióból még 1953 után is (Sztálin halála) jöttek haza elhurcoltak. Buücsev őrnagy, Somogy vármegye és Kaposvár város orosz parancsnoka napiparancsban köszöntötte a város és a megye lakosságát a győzelem napja alkalmából. A Somogy- vármegye című újság május 11-i száma tudatja: „A lelkes öröm jegyében ülte Kaposvár népe a béke ünnepét”. A Kossuth téren tartott népgyűlésen Stephaich Pál alispán méltatta a béke jelentőségét. A háború befejeződése után folyamatosan érkeztek Kaposvárra is a menekültek, a deportáltak, a hadifoglyok. Fogadásukra bizottság alakult — ennek a hazatértek elhelyezése és anyagi támogatása volt a feladata. A bolgár hadsereg által fogságba ejtett mintegy 7000 magyar katonát Csertőn és Csurgón tartották fogva. 1945 augusztusában a bolgár hadsereg kivonulásával egyidőben átadták őket a magyar hatóságoknak. Az élet újraindítása, a munka megkezdése nagy nehézségekbe ütközött. A legnagyobb gondot a visszamaradt, föl nem robbant aknák jelentették. Gyakran voltak tragikus balesetek. Nagyon sok akna volt Mesztegnyő környékén, Nagybajom határában és a nagyatádi járásban. Szinte mindennap volt baleset. Súlyos aknarobbanás történt Barcson és Somogyudvarhelyen is. A megyében 105 ember halt meg a háború után aknarobbanás következtében. Somogy rendkívül sokat szenvedett a háború alatt. Megszállás, felszabadítás, majd ismét megszállás — egymást követő események. A katonai hatóságok a nemzetközi jog figyelmen kívül hagyásával raboltak, fosztogattak, nem kímélve a polgári lakosságot sem. A megye anyagilag és erkölcsileg teljesen kimerülve kezdett hozzá — az emberek reményei szerint — az új világ megteremtéséhez. Puskás Béla Pályázati felhívás A Nagyatád és Vidéke Takarékszövetkezet pályázatot hirdet főkönyvelői állás betöltésére. A munkakör betöltésének feltételei:- büntetlen előélet,- szakirányú felsőfokú végzettség,- a pályázat elbírálásánál előnyt élvez a pénzintézeti gyakorlattal rendelkező pályázó. A pályázat beérkezési határideje: 1995. február 15. A pályázatnak tartalmaznia kell: 1. Szakképesítésről készült igazolást, vagy fénymásolatát. 2. Erkölcsi bizonyítványt. 3. Jelenlegi és előző munkahelyeket. 4. Szakmai önéletrajzot. A munkakör betölthető a pályázat elbírálását követően azonnal, határozatlan időre. A pályázatot a takarékszövetkezet elnökének címezve, az alábbi címre kérjük: Nagyatád és Vidéke Takarékszövetkezet Igazgatósága, 7500 Nagyatád, Kossuth u. 5. (70626) Nagyatád Vároa Képviselő-testülete Nagyatád Város Önkormányzata aljegyzői állása betöltésére pályázatot hirdet A pályázat feltételei:- magyar állampolgárság- büntetlen előélet,- államigazgatási főiskola vagy jogtudományi egyetemi végzettség,- legalább 2 éves államigazgatási gyakorlat. A pályázathoz csatolni kell:- erkölcsi bizonyítványt,- diploma másolatot,- saját kézzel írt önéletrajzot,- szakmai életút leírást. A pályázat egyéb feltételei:- bérezés a Ktv. előírásai szerint,- az önkormányzat lakást tud biztosítani,- az aljegyző egyben ellátja a Polgármesteri Hivatal Önkormányzati és Intézményirányító Irodájának vezetését is. A pályázatot aSOMOGYlHÍRLAPBAN történt második megjelenéstől számított 2. hét pénteki napjáig Nagyatád Város Jegyzőjéhez lehet benyújtani. Részletes tájékoztatást a jegyző ad. . 053S. Kaposvár Petőfi u. 47. a 82/319-550 10.000 Ft Q WinWord □ Excel 10.000 Ft
