Somogyi Hírlap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-02 / 101. szám
4 _____________SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 1995. május 2., kedd M a a városatyák asztalán Kapós TVs bizalom Horgászmajális Inkán A legnagyobb hal díja és a bográcsos siker Varga János atádi horgász fogta a legnagyobb halat Megyei néptáncgála Marcaliban A magyar népművészet, a tradicionális kultúra megismertetése vezérli a Somogy Megyei Művelődési Központot az Együd Árpád néprajzkutatóról elnevezett néptáncgála megszervezésében. Tizenöt hagyományőrző gyermekcsoport és néptáncegyüttes lépett fel szombaton, a marcali kulturális központban rendezett bemutatón — a korosztályhoz közel álló produkciókat a mesterkéletlen báj és az eredetiségre való törekvés szándéka hatotta át. Az iskolai, alapítványi vagy éppen művelődési központok által támogatott együttesek vezetőinek a művészeti dolgokon túl a szponzorok felkutatásával is keményen foglalkozniuk kell. — A legfőbb fenntartók a szülők — mondta a műsor után Szabados Péter, a megyei művelődési központ főmunkatársa. — ők adják össze a „fellépős” ruhára valót, állják az útiköltséget, s kísérőként ott izgulnak a nézőtéren. A néptánckörök- és stúdiók, valamint az ifjúsági és utánpótlás csoportok hétvégi, megyei találkozóján Együd Árpádné is megjelent. A „Fürjecskék”, „Vadrózsák”, „Aranykák”, „Ör- döngösök” és „Kopogósok” koreográfiáinak a legfőbb értéke a természetesség, a játék öröméhez való vissza- találás volt. A megyei verseny zárónapján résztvevő csoportokat emléklappal és ajándéktárggyal jutalmazta a rendezőség. (Csíky) Balatonboglári diáktalálkozó A balatonboglári középiskolai kollégium már tizenhatodik alkalommal adott otthont a megyei diáktalálkozónak, amelyre évek óta meghívják a szlovák ipoly- sági iskola és a szomszédos Tolna dombóvári csapatát. Ezen a szombaton is a sporté volt a főszerep. A diákokkal együtt büszkélkedett a sikerekben dr. Kovács Miklós Balatonboglár polgármestere, még akkor is, ha a BB által alapított vándorserleg két év után elkerült városából, hiszen az összetettben a barcsi Dráva-völgye kollégium bizonyult a legjobbnak. A balatonboglári csapat után a kaposvári Berzsenyi kollégium lett a harmadik. Á város öt helyszínen fogadta diákvendégeit, akiket az oklevelek mellett ajándékcsomaggal jutalmaztak. G. M. A hét végén kapták meg a kaposvári önkormányzat képviselői azt a jelentést, amely a Kapos Tv-nél és rádiónál lefolytatott célvizsgálatot összegezi. A vizsgálatot Szita Károly polgármester azt követően rendelte el, hogy megkapta a Kapos Tv 21 dolgozójának levelét, amelyben Varga István főszerkesztő ellen nyújtottak be bizalmatlansági indítványt. A jelentést ma tárgyalja a megye- székhely képviselő-testülete, és a honatyáknak dönteni kell. A beszámoló elsősorban azokkal a gazdasági kérdésekkel foglalkozik, amelyek visszatetszést váltottak ki a televízió dolgozóiból. Az egyik ilyen a Kapos Tv és a barcsi Híd Tv kapcsolata. A jelentésből kiderül, hogy a Kapos Tv nyilvános pályázaton 1994. március 1-jé- vel öt évre elnyerte a barcsi városi önkormányzati televízió működtetésének jogát. Barcs polgármestere és a Kapos Tv főszerkesztője a jelentés szerint abban állapodott meg, hogy 1994-ben egymillió, 1995-ben pedig kétmillió forintért készítik el a barcsi tv-műsort. Aztán egy vargabetűvel a Kapos Tv megbízási szerződést kötött egy Kevipress Bt-vel a barcsi tv működtetésére, mégpedig úgy, hogy a bérleti díj 90 százalékát odaadja a bt-nek. Az érdekesA Fidesz kongresszus előtt al- elnökjelöltként emlegették Szita Károlyt, Kaposvár polgármesterét. A hétvégi kongresszuson mégsem lett alelnök. Miért? — Megtisztelő volt a felkérés: egy parlamenti pártban csábító a magas tisztség, de ha elvállalom, megszegtem volna a választási ígéretemet. Amikor igent mondtam a polgármesterségre, akkor azt vallottam és vallom ma is: egy város polgármestere ne legyen párttisztségviselő. Egy politikus legfőbb erénye a szavahihetőség, így dolgozom és cselekszem a következő években is. Ezért nem vállaltam ezt a tisztséget. — A Fidesz és Orbán Viktor szívesen hivatkozik az önkormányzatokban megszerzett pozíciókra, többek között arra, hogy van polgármesterük is. — Kaposvár város polgár- mestere vagyok, és nem a Fide- szé. A Fidesznek a tagja vagyok, és örömmel vállalom ezt a tagságot, de a helyi politikát, a helyi városvezetést el kell választani az országos politikától. sége az ügynek, hogy ennek a bt-nek a tulajdonosa 10 százalékban az a Keresnyei János, aki a Kapos Tv-nél gyártásvezetőként veszi fel a fizetését. A bt tulajdonának 90 százaléka pedig a barcsi tv főszerkesztőnőjéé, aki egyébként Keresnyei János felesége. A vizsgálat 16 pontban foglalta össze a tapasztalatokat. A pontok között „csemegézve” feltűnik, hogy a Kapos Tv által szerkesztett Kapos Tv Hét című újság szerkesztéséhez Kaposváron a Csokonai utca 1. szám alatt bútorozott lakást béreltek. Aztán amikor az újság „kimúlt”, a bérlet fentmaradt, és egészen az idei év március végéig vendégszobaként funkcionált. Gazdálkodási rendre aligha vall, hogy a televízió Lada Samara típusú autóját lényegében azért tartották, hogy azzal — esetenként térítés ellenében — nyaralni járjanak a munkatársak. A hivatali kocsikat egyébként többnyire a vezetők használták, Varga István főszerkesztő a Peu- geot-t, Keresnyei János pedig a Toyota Corollát. Igaz, nem egyedül, bizonyíték erre az, hogy totálkárossá az egyik technikus törte. Keresnyei viszont — s ez kiderül a jelentés megállapításaiból — rendszeresen hazajárt Szigetvárra a cég kocsijával, mígnem — ki tudja miért Számos napi gondunk van ebben a városban, amit nem politikai alapon kell megoldani, hanem szakmailag. — Pártja támogatását érzi, amikor polgármesterként dönt? — Igen, érzem a Fidesz, a helyi tagok támogatását. Érzem az országgyűlési képviselők támogatását is. Tőlük időben tudom meg azokat a döntési alternatívákat, amelyek az ön- kormányzatok működését befolyásolják. Ez azért előny egy helyi politikus számára, mert még a döntés előtt fel tudja hívni a döntéshozók figyelmét arra, hogy ez miért rossz 72 ezer embernek. — Orbán Viktor azt mondta a Fidesz Magyar Polgári Párt kongresszusán: a pártja készül három év múlva leváltani a mostani kormánykoalíciót. — Azt hiszem, minden ellenzéki párt arra készül, hogy a demokratikus választások során kormányra kerüljön. Ugyanerre készült az MSZP is 1990 és 1994 között amikor ellenzékben volt. éppen ettől az időponttól — 1994. október 1-jétől megállapodást kötött vele Varga István főszerkesztő, hogy bérautót vesznek igénybe. S a napi 1500 forintos bérleti díjat a munkáltató, vagyis a Kapos Tv fizeti. Van még egy csemege a jelentés mellékletében: „a cél- vizsgálat alapját képező bejelentés azt állítja, hogy Keresnyei János és felesége a fejlesztési pályázaton nyertes cég szervezésében annak vendégeként az Egyesült Államokba utazott... Keresnyei János elmondja, hogy a bejelentés tartalmát nem ismeri. Valóban járt a közelmúltban feleségével az Egyesült Államokban, ez azonban rendes évi szabadsága terhére történt, és az utazás nem a Vektor kft finanszírozta”. A kaposvári városatyák minden bizonnyal hisznek a jegyzőkönyvben foglalt nyilatkozatnak. Talán arra is kiváncsiak lesznek, hogy miért nem működik a Kapos Tv és Rádió sok millió forintos költséggel kialakított új stúdiója, s miért nem szól a Zsebe Rádió? A Kapos Tv ugyanis változatlanul a kaposvári ön- kormányzat költségvetési pénzeit emészti, abból finanszírozta fejlesztéseit, és működési költségeinek nagy része is a város pénztárcáját apasztja. — Az elmúlt parlamenti választásokon igazán nem jól szerepelt a Fidesz• Túlvan a válságon? — Nagyon rosszul szerepelt a Fidesz az országgyűlési választásokon. Az önkormányzati választások jobban sikerültek, falvakban, kisebb városokban, megyei jogú városokban is tudott adni a Fidesz polgármester-jelöltet. Azt hiszem, hogy kikerült abból a válságból, amiben volt, bár nagyon sokan szerették volna, ha még hosszú éveken keresztül abban a bezárt állapotban van, amelyben volt. — Ez a kongresszus most mit adott a pártnak? — Végre eljutott odáig a Fidesz, hogy megpróbálta megfogalmazni programjában azokat az ismérveket, amelyek alapján tárgyal és partnereket keres a többi párt között. A véleményem az, hogy a lehető legszélesebb rétegekkel ésszerű kompromisszumokra kell jutni ahhoz és azért, hogy ne gyűlölködés, ne acsarkodás legyen ebben az országban és ebben a városban. (Lengyel) Halfogó-bajnoksággal ünnepeltek Inkén. A dél-somogyi horgászegyesületek csapatainak területi versenyét először rendezték az Alivár alatti tavon. Több mint negyven horgász mérte össze tudását, s bőven volt hal is - leginkább az ünnepi halászlében. Nyolc csapat indult a harmatos fűben a strarthelyre. — Az Rákóczi Horgászegyesület nagy napja ez — mondta Berkes Sándor polgármester. A Rákóczi nevét viselő inkei horgászegyesület rendezte meg ugyanis először - a megyei szövetség javaslatára - a délnyugati régió halfogó-ver- senyét. Gond az utaztatás, és a területi rendszer esélyt ad a kis egyesületeknek is. Bajnok-jelöltek mérkőztek, szigorú szabályok szerint: egy bot - egy horog, szektorpontozás. Az inkei Rákóczi HE — öt éve alakult — kiváló vendéglátónak bizonyult. Nyolc hektár vízfelületű, bérelt tava gondozott, partján Andocs, Bedegkér, Karád, Ná- gocs, Tab és Törökkoppány több mint kétszáz diákja lépett színpadra szombaton Tabon, a városi művelődési házban a második alkalommal meghirdetett Sziporka gyermek ki-mit-tud? városi területi bemutatóján. Szólisták, kisegyüttesek, tánccsoportok kétórás előadásában ötven műsorszámnak tapsolt a közönség. Vers- és prózamondás kategóriában első helyezést ért el, így arany példás a rend. Ötszáz óra társadalmi munkát végzett tavaly a tagság Bíró Sándorral, a HE-elnökkel az élén. Népes közönség előtt zajlott a megmérettetés. Inkén 90 tagja van az egyesületnek, s jött a család, a kíváncsiak serege; délutánra jó hangulatú, szolid majálisá lett a látványosság. Varga János az első húsz percben megakasztott egy amurt, amely három óra múlva az első helyet jelentette csapatának, a Nagyatádi Városi HE-nek, s neki pedig a különdíjat — ezt a legnagyobb halat fogónak dr. Kol- ber István, a megyei közgyűlés elnöke ajánlotta fel. Barcs a második, Tapsony a harmadik. A Lokomotív lett a 4., pedig 12 éves Horváth Attila fogta a legtöbb halat. Eredményes volt tehát a verseny. A legnagyobb sikert a tóparton mégis Radanics Zsolt és négy társa érte el: bográcsban főzött halászlével. Ebből elfogyott 200 adag. (Kurucz) minősítést kapott Brányik Szabina, a törökkoppányi általános iskola tanulója, s énekével is arany oklevelet szerzett. A hangszeres zene kategóriában arany minősítéssel jutalmazták Somogyi Anna, Riez Dóra-So- mogyi Anna, Reidl Ramóna és Vajda Bernadett tabi diákokat. A táncosok közül Schádl Kinga és Krizsai László karádi ver- slenyzők szerepelt a legjobban, a színjátszók között a bedegkéri iskola csoportja kapott aranyat. A Fidesz talpra állása Ki mit tud Tabon Ankarában is megjelenik Ujkéry Csaba könyve Somogyi író a török állami ünnepen A megtisztelő meghívás dr. Ujkéry Csabának, szólt de ezúttal nem a megyei bíróság elnökének, hanem az írónak. Feleségével együtt április 22-től egy héten át a Török Nagy Nemzetgyűlés megalakulásának hetvenötö- dik évfordulóját ünneplő ország vendégei voltak. A harmincöt országból érkezett diplomaták, művészek, turkológusok sorában vettek részt egyúttal hazánk képviseletében is a kimagasló eseményeken Ankarában és Isztambulban, egyebek között Hü- samettin Cindoruknak, a parlament elnökének és Siileyman Demirel köztársasági elnöknek a fogadásain, a parlament ünnepi ülésén. A török honatyák a „Minden hatalom a nemzeté” jelmondat jegyében adóztak a modem államiság eszméjének, s lerótták tiszteletüket az alapító Kemal Atatürk emléke előtt. A gazdag eseménysorozat számos élménye, s a díszvendégnek kijáró emlékplakett mellett, Ujkéry Csaba különösen örömteli ajándékkal térhetett haza. A Handzsár a tükörben című regényét,- amelyet vendéglátói a török kultúra megismertetése szempontjából is nagyra tartanak-, Nadzsia Gügürsmek, az ankarai egyetem magyar tanszékének vezető professzorasz- szonya fordítja törökre. Ehségsztrájkoló Kercseligeten Piedl Jánosné Kercseligeten több mint négy napja nem eszik. A 49 éves asszony enne, de - elmondása szerint - nincs mit... S megakad a falat a torkán, mikor látja, hogy három kisunokája éhesen kel föl az asztaltól. Egy fillér jövedelem nélkül él egy födél alatt a lányával, munkanélküli vejével meg a három aprósággal. Suttogva, fulladozva beszél. — 1985-től 67 százalékos rokkantként tartottak nyilván és az önkormányzattól havi 5500 forint rendszeres szociális segélyt kaptam. Kétszer operálták a pajzsmirigyemet, azóta lebénultak a hangszalagjaim; csak percekig tudok beszélni, mert elfulladok. Volt egy nagy hasi műtétem, most ismét van egy daganatom, de ezt már a rossz Az önkormányzat ingyen ad ebédet FOTÓ: KOVÁCS TIBOR szívem miatt nem tudják megoperálni. Betegek az ízületeim; egyik kezem sorvad, ezért mozgáskorlátozottnak nyilvánítottak. Az állapotom azóta csak rosszabbodott. Mégis úgy döntött Pécsen az I. fokú orvosi bizottság, hogy csak az 50 százalékos rokkantság illet meg. Azután pedig nem jár a segély. Fiatal koromban volt hét és fél év munkaviszonyom, de ez nem elég a nyugdíjhoz és a munka- nélküli járadékhoz. Hiába fellebbeztem meg az első fokú ítéletet, nem adták meg a 67 százalékos rokkantságot... 15 hónapja élek jövedelem nélkül. Kértem rendkívüli segélyt, de 50 százalékos rokkantnak az se jár. Tegnapelőtt a polgármester felajánlotta az ingyen ebédet, de én már nem tudok enni... Lengyel Attiláné, a három kisgyerek édesanyja: — Legtöbbször nem is tudok mit főzni. Csak a gyerekeknek jut olykor főtt étel. Mi meg azt eszünk, amit találunk. Piedl Jánosné elkeseredésében s az orvosi bizottság döntése elleni tiltakozásul „választotta” az éhségsztrájkot. Elhatározásáról levélben értesítette Kercseliget polgármesterét, a nyugdíjbiztosítási pénztárt és a rtiegyei önkormányzatot. — Csak azt nem értem, ha tíz éve még megkapta a 67 százalékos rokkantságot, most, amikor szemmel láthatóan romlott c(z állapota, miért tagadták meg — mondta Mecseki János, Kercseliget polgármestere. — Meglátogattam, de nem jutottunk ötről a hatra. (Várnai)