Somogyi Hírlap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-17 / 114. szám
1995. május 17., szerda SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Fegyelmi a Kapos Televízió vezetői ellen (Folytatás az 1. oldalról) A televízió érdekében tett lépésnek tüntette fel viszont többek között a műsoridő csökkentését, a hazavitt számítógépet, a bérelt lakást és a dolgozóktól indokolatlanul és önkényesen beszedett többezer forintos „bírságokat”, a Barcsi Tv-nek készített anyagokat. Keresnyei János ugyancsak a Kapos Tv érdekében utazott — önfeláldo- zóan — az USA-ba. Csorba András, a huszonegy Kapos Tv-s munkatárs nevében beszélt, s megerősítette: ők fenntartják a bizalmatlansági indítványban felsoroltakat. Ellátták, és továbbra is ellátják feladataikat. A magazinműsorok készítése pedig nem pénzkérdés. Csupán abban értett egyet a két fél, hogy kirobbant „botrány” miatt elfogytak a támogatók, s ha hamarosan nem születik döntés, a televízió helyzete a mostaninál is rosszabb lesz. Szita Károly polgármester egy statisztikát ismertetett. Ebből kiderült: a megyei jogú városok önkormányzati televíziói közül a kaposvári tévé kapja a legtöbb támogatást az önkormányzattól, és itt a legkevesebb a saját készítésű műsor, így hát az ország legdrágább városi tv-je működik Kaposváron. Varga István állította: ez könnyen megmagyarázható. Indokai azonban mégsem sikerültek egyértelműre... Ezután következett az MSZP-s városatyák „öngólja”. Az MSZP frakció nevében Paksi Lajos a szavazás előtt szünetet kért: egyeztették álláspontjukat. A szünet után először arról döntöttek, hogy felállítsák-e székéből Varga István és Keresnyei Jánost? Erre 9 igennel 12 nemmel szavaztak. Öten pedig tartózkodtak. így tehát maradt a második kérdés: indítsanak-e fegyelmit ellenük. Erre 19-en szavaztak igennel és 7-en tartózkodtak. Amikor döntöttek, nem vették figyelembe: ezzel „megvonták maguktól a városatyák a további döntések jogát. A vizsgálatot ugyanis három tagú fegyelmi bizottság végzi majd, s ez hozza meg a döntését is. A fegyelmi bizottság elnöke Szita Károly polgármester, tagjai Hartner Rudolf és Ponikfor Zoltán ön- kormányzati képviselő. Vizsgálóbiztosnak Mihályfalvi Lászlót választotta a testület. A vizsgálat eredményéről és a végleges döntésről a június 13-i közgyűlésen kap tájékoztatást a testület. SOMOGYI HÍRLAP Czene Attila jegyzete Statisztikák A statisztikák szerint az utóbbi években fellendülőben van a magyarországi idegenforgalom, s e szerint örülhetnek a Balaton parti vendégvárók is, hiszen Budapest után ezt a régiót látogatják a leginkább a külföldiek. Az előkelő negyedik helyre tornázta fel magát tíz év alatt a nyolcadikról Magyarország a legsikeresebb vendégváró nemzetek sorában. A vezető hármas; Franciaország, Spanyolország és Olaszország hosszú idők óta az élen tartja magát. Korábban lapunk is több ízben írt arról: a hozzánk látogatók többsége átutazó vendég vagy „csencselni” jár. Nos, tavaly 21 millióan lépték át határunkat, és költési szándékuk szerint is a negyedik helyre rangsorolták hazánkat. Ázsia és Latin-Amerika egyre kedveltebb úticél, de a legtöbbet utazó németek, britek és hollandok tavaly Európában költötték el pénzük 60 százalékát — a pénztárcákat a balatoni vendégvárók apasztották laposabbra e statisztika szerint, aminek összefoglalóját a Párizsban székelő Idegenforgalmi Világszervezet készítette el. Meglepő ez annak tükrében: az Apeh-nak megvallott adók alapján a magyar vendéglátósok, kereskedők mindössze hetven, illetve kilencvenezer forintot kerestek tavaly — nem naponta, hanem az egész évben! Ez is egy statisztika. Kiemelten figyelemre méltó ez a tó Somogy megyei, forgalmas partszakaszán. (Miközben az átlagjövedelem — kisfizetésűekkel, nyugdíjasokkal együtt — 440 ezer forint körüli összeget tett ki az országban.) Vajon hová költi a külföldi a pénzét? Talán a Balatonba haji- gálja? Nem hiszem. Jó része a feketegazdaságba szivárog, a többi bevételt — akik tudják — eltitkolják. Közben ■— főképp a vétkesek — hangosan siránkoznak a kormány és az önkormányzatok Balatonnal kapcsolatos felelősségén, semmittevésén. Hogy nincs pénz semmire. Sajnos a statisztikákból csak kevesek tudnak megélni... Képtárat akar a megye és Kaposvár is Apró egyezkedő lépések Másodszor ültek össze a a megyeszékhely és a megye vezetői, hogy a mindkét felet érintő vitás kérdésekben egyezségre jussanak. Elfogadták a szervezeti és működési szabályzatot, és döntöttek arról is, hogy az üléseik ezentúl nyilvánosak lesznek. A tegnapi ülésen több konkrét kérdésben próbálták egyeztetni elképzeléseiket. Úgy tűnik megállapodás születik a volt Anker házban lévő Somogyi képtár ügyében és ezzel — mint ahogy Szita Károly polgármester fogalmazott — a csaknem ötvenmillió forintos érték nemcsak a város hanem a megye javát is szolgálja majd. Ezügyben maradtak persze nyitott kérdések: milyen szervezeti keretek között működjön az intézmény, hova tartozzon? A megyei önkormányzat szakmailag a megyei múzeumhoz szeretné kapcsolni a képtárat, a város viszont a városi művelődési központhoz szeretné csatolni. Felmerült a független intézmény-társulás létrehozása, valamint a vállalkozásformában való működtetés is. Meg kell még határozni a megye és a város támogatásának arányát és közös nevezőre kell jutni abban is, hogy állandó vagy időszakos kiállításokat rendezzenek-e. Bár mindkét fél egyetértett abZsolt önmaga kérte, hogy bevonulhasson. Mint mondja: munkanélküli volt, s bárhol jelentkezett, mindenütt azt kérdezték: volt-e már katona. Abban bízik, ha leszerel könnyebben el tud majd helyezkedni. Ez alapján pályázati úton olyan vezetésre jogosult gyógyszerész vehet részt, akinek a jogszabály szerinti személyi jog engedélyezhető, illetve olyan betéti társaság, amelynek minden beltagja gyógyszerész. A városi önkormányzat a lakosság érdekeit szem előtt tartva tulajdonát bérleti jogviszonnyal kívánja hasznosítani és a szakmai szempontok alapján pályázatot nyert vezető, vagy betéti társaság részére biztosítja a bérleti lehetőséget. Tabon — az önkormányzat ismeretei szerint ban, hogy nem célszerű két Tou- rinform irodát fenntartani a megyeszékhelyen, a közös működtetésről egyelőre nem született döntés. Dr. Kolber István a megyei közgyűlés elnöke azt is elmondta: felvetették az együttműködés lehetőségét a megyei pedagógiai intézettel kapcsolatosan is, mivel tevékenységének jelentős része Kaposvárra irányul. A város képviselői úgy foglaltak állást, hogy a feladatokat egyedi megbízás alapján fogják elvégeztetni a pedagógiai intézettel, mert arra nincs lehetőségük, hogy a költségvetéséhez hozzájáruljanak. (S. Pap) Nem fél a katonaságtól a bala- tonszabadi Jakab Attila sem. — Mindenki túlélte, én sem fogok belehalni — mondja. — Visszavárnak a barátok és remélem a barátnőm is. (Lőrincz) — a patikajog elnyerésére egy potenciális jelölt van: a Rudolf Patika Kereskedelmi Betéti Társaság. A városatyák ülésükön egyetértettek a gyógyszertár épületének bérleti jogviszony keretében történő hasznosításával, patika üzemeltetési — személyi — joggal rendelkező betéti társaság részére, határozatlan időre. Egyben felhatalmazták a polgármestert a pályázat elbírálása után, a bérleti jogviszony létesítésére. K.J. Atádi ápolónőket ünnepeltek Az ápolónők nemzetközi napja tiszteletére ünnepi megemlékezést tartottak tegnap a nagyatádi kórházban, ahol dr. Tóth Béla osztályvezető főorvos méltatta az ápolónőket. Hatan igazgatói dicséretet kaptak munkájuk elismeréseként. Balog József fotói Mosdóson Európába indultam címmel Balog József fotóiból nyílt kiállítás tegnap Mosdóson. A Somogyi Fotóklub alkotójának színes felvételeiből álló kollekció a mosdósi Tüdő- és Szívkórház kiállítótermében tekinthető meg május végéig. Megjelent az Iskola és levéltár G. Jáger Márta szerkesztésében Védegyleti mozgalom Somogybán 1844-1847 címmel a közelmúltban megjelent az Iskola és levéltár sorozat legújabb, harminckilencedik száma. A szerző, Füzes Miklós kandidátus a Baranya Megyei Levéltár tudományos főmunkatársa, fotókkal, korabeli dokumentumokkal gazdagon illusztrálta tanulmányát, amelyben eddig még nem publikált levéltári források találhatók. Heti három adásnap Iharosberényben Háromemberes munkaköre van Iharosberényben a népművelőnek; egyúttal a helyi televízió szerkesztője, s a vezeti a község könyvtárát is. A három különböző időbeosztással járó állásban, amit pályázattal nyert el, Varga Róbert tevékenykedik. Az iharosberényi tévé kedden és csütörtökön jelentkezik, szerdán filmet sugároz. A könyvtár hétfőn délelőtt és pénteken délután tart nyitva. / Álláslehetőségek Marcali környékén A Somogy Megyei Munkaügyi Központ marcali ki- rendeltségén balatonmáriai álláshelyre egy németül beszélő valutapénztárost, Ba- latonfenyvesre három fakitermelőt, marcaliba egy bolti eladót és Boronkára egy németül is beszélő kertészt vagy egy agrármérnököt keresnek termelésirányító munkakörbe. Farmer helyett angyalbőr A taszári laktanyában ruházzák az újoncokat fotó: kovács tibor Kétszáznyolcvan somogyi fiatal öltötte tegnap magára a katonaruhát. A két taszári alakulatnál 176-an, Homokszent- györgyön 31-en, Jután 42-en Pusztaszemesen 31-en kezdik meg sorkatonai szolgálatukat. A nagykanizsai határőrség pedig ma fogadja a negyven somogyi újoncot. Ä tegnapi bevonulásra szülők, barátnők tartottak velük. Még néhány búcsúszó, ölelés — és bezárulnak a laktanya kapui. Kilenc hónapig. Hétfőtől kezdődik a kiképzés. — Én amolyan szükséges rossznak tartom a katonaságot —jegyzi meg a balatonszárszói Bognár Szabolcs, aki két évet dolgozott a siófoki Kőolajvezeték-építő Rt-nél. A fiatalember inkább dolgozott volna tovább. Miközben beszélgetünk, a fiúk sorra kapják az alapfelszerelést. A farmer, a pulóver papírzsákba kerül, amelyet a szülők vesznek át. A 18 éves toponári Koncz Kiadó a tahi patika A tabi önkormányzat a város és a környező települések lakossági ellátásáért érzett felelőssége alapján — a gyógyszerellátás biztosítása érdekében — visszaigényelte a gyógyszertártulajdonjogát, melyet a földhivatal az év elején Tab Város Önkormányzata részére be is jegyzett. A képviselő-testület a napokban döntött a patika épületének bérbeadásáról. Somogybán a megyei tiszti főgyógyszerész közreműködésével kerültek kidolgozásra a patikaprivatizáció szempontjai. Érdekesség! A második szüzesség elvesztése Aktuális! Váláskor a gyerek döntsön? Mindenről, ami érdekli a nőket: Katharine Hepburn csak szerető volt Névházasságból szerelem Cserháti Zsuzsa tízéves vesszőfutása Divat a házassági szerződés Rejtélyes betegségek Takarékos szépítkezés GYÖNGY Évente átlag negyven Falco típusú faszerkezetes épületet készít a kaposvári Zselicker kft. Ezek elsősorban Németországban kelnek el. A vevők elégedettségét jelzi, hogy jövőre már hatvan darabra tartanak igényt. Ez közel száz millió forint bevételt jelent a kft-nek. Képünkön az egyik külső határoló fal összeszerelését végzik a szakemberek. FOTÓ: KOVÁCS TIBOR