Somogyi Hírlap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-15 / 112. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 1995. május 15., hétfő Szigorított építési támogatások Újból megszigorították a lakás­hitel igénylési rendszerét. Meg­szűnt az építési kedvezmény kü­lönbözeti igénybevételének lehe­tősége. A mostani változás több száz somogyi építkezőt hátrá­nyosan érint. Sebők Zoltánná, az OTP So­mogy Megyei Igazgatóságának munkatársa elmondta: a jogsza­bály szerint csak az kaphatja meg a szociálpolitikai kedvez­ményt, aki korábban még nem vette azt igénybe. így ha valaki egyik gyermeke után már kapott valamilyen támogatást, nem igényelhet újból. A tavaly no­vemberben életbe lépett kor­mányrendelet viszont továbbra is érvényben marad. Az egy gyermekes családok 200 ezer fo­rintot kaphatnak, a második és harmadik gyermek után egy-egy millió forintot igényelhetnek új lakásépítési kedvezményként. Az új pénzügyi rendelkezés számos somogyi építkezőnek okoz gondot. Sokaknak a válto­zás miatt módosítani kellett ter­vüket. — Újdonság az is, hogy a csa­ládi házak bekerülési költségé­nek szorzója felére csökkent. Ez azt jelenti, hogy a korábbi idő­szakhoz képest 50 százalékkal kevesebb pénz kapható egy ház felépítésére — tette hozzá. Megyénkben jelenleg egy 2 szobás ház építési költsége 2,6 millió forint, míg korábban en­nek az összegnek a duplája volt. A pénzintézet munkatársa el­mondta azt is, hogy adataik sze­rint csökkent a lakásépítési kedv. Jelenleg 1307 házat építenek, az idén mindössze 340-et kezdtek el. Az OTP megyei igazgatósá­gának felmérése szerint január­tól 297 családi ház építésére 382 millió forint szociál-politikai kedvezményt utaltak ki. Harsányi Miklós * Álláskereső falusiaknak Elsősorban a munkanélküli fa­lusi fiatalokat várja a megyei munkaügyi központ és a Falun Elő Fiatalok Szövetsége közös álláskereső irodája, amely má­jus elejétől működik Kaposvá­ron. Az iroda ugyanis főleg a falusi fiatalok munkához jutási esélyeit igyekszik növelni, ez a réteg lévén az egyik leghátrá­nyosabb helyzetben jelenleg a munkaerőpiacon. Állásajánla­tokat, vállalkozási tippeket kaphatnak a fiatalok az irodán, ahol nem tesznek különbséget regisztrált és regisztrálatlan munknaélküli között. Elbúcsúztak a végzős diákok A búcsú mindig könnyes, de az idén mintha többet sírtak volna. Talán mert a könnyek­nek csak egy része szól a múlt­nak, a többi a jövőé, ami ma bizonytalanabb, mint eddig bármikor. A szülői könnyek is másfélék manapság. Most már nemcsak azon merengve pitye­rednek el az anyukák, nagy­mamák, hogy felnőtt lett a gyermekből, hanem az aggoda­lom is összeszorítja a szívüket; hogyan lesz tovább... A hét végén megyeszerte el­búcsúztak a végzős diákok az alma mater-tói. 2290 diák vette a vállára a tarisznyát Somogy gimnáziumaiban és szakközép- iskoláiban, és 1968-an fejezték be szakmunkásképző intézet­ben tanulmányaikat. Kaposvár középiskoláiban 430 gimna­zista és 685 szakközépiskolás vonult végig mégegyszer utol­jára iskolája folyosóin. Képe­ink a Munkácsy gimnáziumban készültek. (Nagy) Mozgáskorlátozottak balatoni találkozója Somogyvári ökumenikus is­tentiszteleten vett részt a mozgáskorlátozottak nemzet­közi balatoni találkozójának csoportja. A hideg, szeles idő miatt változtattak a progra­mon; a katolikus templom fo­gadta be a hívőket. A közös imádságot Hegedűs István so­mogyvári esperes plébános, Szabó Lajos lellei református esperes és Dubonay Géza ka­posvári ny. evangélikus espe­res mondta - németül is. Dr. Hegedűs Lajosné, a mozgáskorlátozottak somogyi egyesületének munkatársa el­mondta: ez a XIV. nemzetközi találkozó a Balaton-parton. A siófoki Azúr üdülőben 465-en vendégeskednek Közép-Eu- rópa országaiból, Ausztriától Albániáig. Közülük több mint 160-an a szokásos vezetőkép­zésen vesznek részt a jövő hét közepéig. A hétvégi progra­mot Borbély Lajosné, a 180 tagú öreglaki körzeti csoport vezetője szervezte, és az ökumenikus istentisztelet után, amelyen a vendégekkel együtt mondott imát dr. Lövey László országgyűlési képvi­selő is, Öreglakon fogadták a találkozó résztvevőit. A hely­beli asszonykórus és a buzsáki gyermekzenekar mellett a so- mogyvámosi Krisna-völgy la­kói tartottak indiai kulturális bemutatót. (Gáldonyi) Állásajánlat munkanélkülieknek A szezon közeledtével növek­szik a Balaton part munkaerő- igénye. A Somogy megyei Munkaügyi Központ siófoki ki- rendeltségén az alábbi állás- ajánlatokkal várják a munka- nélkülieket: 10 felszolgálót, 10 szakácsot, 10 cukrászt, 1 szak­képzett mixemőt, 3 vendéglátó­ipari eladót, 10 takarítónőt, 10 konyhai dolgozót, 4 kubikost, 3 tehergépkocsivezetőt, 1 autó- buszvezetőt, 5 bolti eladót, 1 építőipari művezetőt, 3 idegen- forgalmi szakembert és 5 néme­tül beszélő szállodai portást ke­resnek a megüresedett munka­helyekre. Edességlerakat Marcaliban Új raktáráruházzal bővült Mar­cali szolgáltatása. Az Artimex kft édesség nagykereskedés a marcali piacnak mintegy nyolcvan százalékát látja el kü­lönböző márkás termékekkel. A raktáráruház 12 milliós áru­készlettel indult. Várhatóan nem állnak meg Marcali hatá­rain belül, hiszen a cég éppen azért választotta ezt a várost, mert területi központja a Bala- ton-partnak, Somogy és Zala megyének. Felméréseik alapján az általuk forgalmazott termé­kek szinte hiánypótló szerepet töltenek be ennek a területnek az ellátásában. Fagyasztóládát loptak A balatonberényi Kócsag Kemping területén működő bisztrót látogatta meg a napok­ban egy hívatlan vendég. Az ismeretlen tettes zsákmányként egy 200 literes fagyasztóládát vitt el több mint 80 ezer forint Dévai Nagy Kamilla a McDonald's-ban A jótékonyság napja Siófokon (Folytatás az L oldalról) Hostess volt Dévai Nagy Ka­milla is, este fél nyolc táján. Gi­tárja egy asztalon pihent, míg elválaszthatatlan társa kicsit szorongva, de mosolyogva fo­gadta a vendégeket, akik külön­leges dallamokat hallottak ezút­tal az étteremben, az énekesnő amerikai lemezének dalai csen­dültek föl a hangszórókból. Sajnos, idehaza nem kapha­tók, s Kamilla nevetve mesélte: évekkel ezelőtt Münchenből hívta fel valaki: Amerikában akarnak vele lemezt készíteni. Kétszer lecsapta a telefont, míg harmadszorra könyörögve kérte a református lelkész, higgye el: a kanadai találkozón határozták el, hogy felkérik a lemezre. Közben odafut az asztalokhoz, jóízűen megeszik egy Big Mac-et, aztán akad néhány per­cünk. Kérdés helyett felajánlom, szabadon választott a téma: — Jó, akkor beszéljünk So- mogyszobról, mert ott gyere- keskedtem, és erről még sosem kérdezett senki. A szüleim Er­délyből menekültek, ott volt a 24. lakhelyük. A nagytati jegy­zőként működött Nagyatádon, a nagymami tanítónő volt. Udva­ruk egybenyílt az iskoláéval. Ott tanultam kukoricát kapálni, és tartottunk nyulat, kecskét, és ott tanítottam a Jutka tyúkot balet- tozni. Aztán miatta nem ettem nagyon sokáig csirkehúst. Csak már 1980-ban, az amerikai tur­nén; mert a csirkehúsos szend­vicsek voltak a legolcsóbbak. — És a gyerekek? — A fiaimra gondolok elő­ször, akik már felnőttek. Aztán a növendékeim. Szeptember óta tanítok. 26 év után újra, mert annak idején Vecsésen tanítot­tam képesítés nélkül éneket. Ké­sőbb rájöttem: színpadon is le­het tanítani, úgy, hogy a néző észre sem veszi; nekem mégis fontos, hogy ne csak szórakoz­tassam, hanem tanítsam. Nos, most Törökbálinton vezetem az ország első előadóművész-tan­székét. Most lesz a felvételi. Betoppan a hévízi önkor­mányzat kulturális illetékese és tárgyalni kezdenek lemez­ügyükről. Végre egymásba bot­lottak itt, a tó másik partján. Be kell látni: ezen az estén nem lesz szabályos interjú, de találkozha­tunk a nyáron, itt építi nádfede- les házát Kamilla, és sok a meg­hívás is. Az ajtóhoz kísérve mondja még: boldogan jött a McDonald’s felkérésre, de nem­csak ünnepi alkalmakkor gondol a gyerekekre. A SOTE gyer- meklinikáján rendszeresen együtt énekel velük. A Me Donald’s a mostani ak­cióval együtt eddig összegyűj­tött mintegy 4,5 millió forintot átadja a budapesti Tűzoltó utcai gyertmekklinikának a további mama-gyermek szobák nyitá­sára. Gáldonyi Magdolna Sikeres volt a McHappy Day Sikerrel zárult a hazánkban harmadik alkalommal megren­dezett McHappi Day, a McDo­nald’s jótékonysági napja. Má­jú^ 13-án a 28 magyarországi McDonald’s étteremben megkö­zelítőleg kétszer annyi Big Mac fogyott, mint az előző szomba­ton. Az éttermekben összesen 1 095 925 forint gyűlt össze a leukémiás gyermekek javára, s a vásárlók adakozásából további 210 568 Ft. így az idei McHap- p)l Day eredménye 1 306 493 forint volt. Köszönet érte a vá­sárlóknak, a 200 színésznek, sportolónak, közéleti személyi­ségnek, akik támogatták az ak­ciót, és a 30 támogató médiának. Kombájnt vásárol a szárszói Szőlőskert A balatonszárszói székhelyű Balatoni Szölőskert Szövet­kezet az elmúlt évet mintegy 12 milliós nyereséggel zárta. Fenyvesi Henrik, a szövetke­zet vezetője elmondta: jelenleg 3500 hektáron gazdálkodnak, s ebből még licitálásra vár csak­nem 700 hektár. Ami a gazdál­kodást illeti: a 940 hektáron el­vetett búza és a 370 hektáron elvetett őszi árpa szépen fejlő­dik. 450 hektáron már földbe értékben. Emellett rongálással további 15 ezer forintnyi kárt okozott. Az ügyben a Fonyódi Rendőrkapitányság indított nyomozást. Köszönetként kirándulás Kis lélekszámához képest mind Főnyeden, mind pedig Szeger­dőn sok időskorú ember, sok nyugdíjas él. Bár mindkét tele­pülés csak szerény anyagiakkal rendelkezik, igyekeznek kelle­messé tenni a hajlott korúak számára az évnek legalább né­hány jelesebb napját. Ebbéli szándékukban számíthatnak a sávolyi iskolára, melynek tanu­lói közül évente 30-40 gyerek állít össze számukra színes, szép idősek-napi műsort. Kö­szönetként a köszöntésért mindkét önkormányzat 10-10 ezer forinttal jutalmazta tavaly a műsorban szereplő tanulókat, került a napraforgó, melynek vetését most fejezik be. Kuko­ricát 600 hektáron, kölest 220 hektáron, mustárt 140 hektáron, zabot 80 hektáron termeszte­nek, tavaszi árpát pedig 120 hektáron. Az idén 6 millió fo­rintért gabonakombájnt, egy­millió forintért pedig szőlőszál­lító konténert vásárolnak. A 240 hektáros szőlőben is végez­tek a tavaszi tennivalókkal, most a kártevők elleni védeke­zés munkáit végzik. akik ebből a pénzből Meszteg- nyői kirándulást szerveztek. S mivel idén szintén számíthat­nak erre az összegre, már nagy­ban tervezik a következő kirán­dulásukat. Somogymeggyesről a középhegységbe Kétnapos kirándulást szervezett alz északi-középhegységbe a somogymeggyesi kisiskola. A kirándulásra az iskolásokat el­kísérték szüleik is. A gyerekek és szüleik Gyöngyösön többek között a Mátra múzeumot, Egerben a várost valamint a ka­zamatákat, Párádon pedig a ko­csi-múzeumot tekintették meg. A helyi önkormányzat csaknem 45 ezer forint támogatást nyúj­tott a kirándulóknak: átvállalta a szülőktől az utazás teljes úti­költségét, ezzel segítve, hogy a kisdiákok és szüleik újabb él­ményekkel gazdagodjanak.

Next

/
Thumbnails
Contents