Somogyi Hírlap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-13 / 111. szám

1995. május 13., szombat SOMOGYI HÍRLAP SPORT 1 NB I-be készül a Bányász Kántor Sándor játszani fog! Kirchmayer góljaira vasár­nap is szükség lenne A legutóbbi fordulóban a Sió­foki Bányász Baján (is) győzni tudott, két hete pedig egyik nagy riválisát, a BKV Előrét verte 3-2-re. E két szép siker­nek köszönhetően a Bányász átvette a vezetést, s a szurko­lók bíznak abban, hogy ezt már nem is engedik át más­nak. Ez pedig azt jelentené, hogy a Balaton-parti együttes egyenes ágon, azaz osztályozó nélkül jutna vissza az NB I-be. Mit várhatunk a hátralévő hat fordulótól? Erről faggattuk Illés Jánost, a Siófoki Bányász ügy­vezető elnökét. — A Bányász eddigi sze­replése több mint biztató, hi­szen tavasszal még senki sem tudta legyőzni a csapatot. — A mérlegünk hat győze­lem mellett három döntetlen. Vasárnap este a Veszprém láto­gat el hozzánk. A célunk egyér­telmű: mindhárom bajnoki pon­tot be kell gyűjtenünk. — A mostani gárdában jó- néhány játékos csak kölcsön­ben van, akiknek a nyáron le­jár a szerződése. — 21 fő alkotja a játékoskere­tünket, s a kezdőcsapatunkból öten — Bíró kapus, aztán Tóth Horváth Tamás győzelme Horváth Tamás nyerte a kapos­vári sakk-villámverseny soro­zat májusi fordulóját, s győ­zelmével felzárkózott az élcso­porthoz. A májusi forduló vég­eredménye: 1. Horváth T. 7 pont, 2. Veress 6 pont, 3. Bá­rány 4 pont, 4. Néber Á. 4 pont, 5. Ronga 3,5 pont, 6. Fekete L. 3,5 pont. Az összetett verseny élcsoportja: 1. Ferencz 32 pont, 2. Veress 29 pont, 3. Horváth T. 22 pont. A Duna TV holnapi sportkínálata A Duna TV Sportképek című adásának vasárnapi ajánlata. Körkép a labdarúgó NB I alsó­házából (stúdióvendég Novák Dezső, a Ferencváros vezetőe­dzője és Bánfi János, a Kis­pest-Honvéd FC játékosa). A/., Miovecz, Szántó és Kovács J. — vannak kölcsönben nálunk. Mi azt szeretnénk, ha a követ­kező bajnoki szezonban is itt játszanának, végleg a Siófoki Bányász labdarúgói lennének. Ha sikerül együtt tartanunk ezt a csapatot, akkor nem várhatók nagy változások nyáron; termé­szetesen azért néhány posztra igazolnunk kell majd. — Siófokon tehát mindenki bizakodik a feljutásban. De vajon adottak-e a Bala- ton-part fővárosában az NB I-es szereplés feltételei? — Erre hadd válaszoljak úgy: van rá remény, hogy meglesz erre a garancia. De először is jussunk fel, a többi pedig már a mi dolgunk. Gellei Imre vezetőedzőt a holnap esti, Veszprém elleni mérkőzés esélyeiről kérdeztük. — Várhatóan a Bíró — Tóth M., Kriston, Bimbó, Perger — Tóth L, Petrák, László, Barna — Szabó Z, Kirchmayer tizen­egy kezdi majd a játékot vasár­nap 18 órakor. A kispadon Ola­jos, Kovács J., Frank, Posza, és Földes vagy Miovecz foglal majd helyet. Kovács J. felépült hosszú ideig tartó sérüléséből — a múlt héten Baján már csere­ként pályára is lépett —, s Mio­vecz is lábadozik. Eltiltás és sárga lapok ezúttal nem nehezí­tik a dolgunkat. Természetesen győzni szeretnénk; annál is in­kább, mert most tavasszal az eddigi kilenc fordulóban még a Szombathelyi Haladás VSE sem kapott ki, s így minden egyes (elvesztett) pontnak döntő jelen­tősége lehet. Végezetül még annyit hadd mondjak el: igaz, hogy az élre kerültünk, de a ne­heze még csak most következik. Ezért nagy szükség van szurko­lóink segítségére is. Én bízom abban, hogy sokan kilátogatnak holnap este a Bányász-stadi­onba, s segítenek nekünk az újabb győzelem kivívásában. Fenyő Gábor Portré az egyik legígéretesebb Széchy-tanítványról, Zubor At­tiláról, valamint az egykori ki­váló Forma-1-es pilótáról, Emerson Fittipaldiról. Röplab- dás belviszály — lemond-e az elnökség? Rene Higuita szabadrúgásgólj a A magyar szurkolók által is jól ismert kolumbiai kapus, Rene Higuita gólt szerzett a dél-ame­rikai ország labdarúgó-bajnok­ságának legutóbbi fordulójá­ban. A kifutásairól nevezetes hálóőr szabadrúgásból talált be Pereira kapujába, így csapata, az Atletico Nációnál 3-1-re győzött. — Soha nem szoktam gyakorolni a szabadrúgásokat, hiszen együttesünkben sokan vannak, akik veszélyt teremte­nek ilyen helyzetből. Most megpróbáltam így gólt sze­rezni, és sikerült — mondta Nincs irigylésre méltó hely­zetben Demeter Görgy, a Ka­posvári Balatel RC vezetőe­dzője. Kántor Sándor ugyan csütörtök óta együtt edz a csapattal, de ember nem akadt, aki megtudta volna mondani, hogy ma délután pályára léphet-e a Cse- pel-Kordax ellen. — Ha Kántor játszhat, akkor a tavalyi bajnokcsapatunk fog pá­lyára lépni Csepelen; azaz Kán­tor mellett Pásztor, Karmos, Mészáros P., Schelikov és Mar- ginean — mondta Demeter György vezetőedző. — Ha vi­szont Kántort nem szerepeltet­hetjük, akkor a másik külföldi „idegenlégiósunk”, Ponomar- jov ugrik be a helyére. A csere­padon Koch, Mészáros D., Por­koláb, Nyári és Torma foglal helyet bevetésre készen. — Mi újság Pásztor Attilával? boldogan a bohém kapus. Higu­ita — aki a kolumbiai váloga­tottban is már jónéhány alka­lommal szerepelt — összesen 36 gólt rúgott a pályafutása so­rán. Eddig mindig 11-esből volt eredményes: most sikerült elő­ször szabadrúgásból betalálnia a kapuba. Flemming Povlsen kényszerű búcsúja Sérülése miatt kénytelen befe­jezni idő előtt a pályafutását Flemming Povlsen. A Borussia Dortmund 28 éves dán csatára öt térdműtéten esett át 17 hó­napon belül, és szalagszaka­dással is bajlódott. A térde azonban a többszöri orvosi be­avatkozás ellenére sem jött rendbe, így orvosai tanácsára felhagyott a profi labdarúgás­sal. Gerd Niebaum, a Borussia Dortmund elnöke elmondta: mindenképpen megpróbálnak — Ő két hétig vesegyulladás­sal bajlódott: feküdnie kellett, edzéseket hagyott ki. Ezért nem tudott kiutazni a magyar válo­gatottal Portugáliába a Spring Kupára. A másik sérültünk, Schelikov úgy tűnik, hogy rendbejött. — A két válogatott, Karmos és Mészáros P. milyen „állapot­ban ” érkezett haza? — Mindketten jó formában vannak, szerencsére egyikőjük sem fáradt. Amíg ők távol vol­tak, addig a többiek sem unat­koztak: keményen készültünk az előttünk álló mérkőzéssoro­zatra. — Mit vár a mester csapatá­tól? — Nehéz kérdés... Ha Kántor játszhat, akkor újra bajnoki cí­met. Ha viszont nem... Alakul­janak is bárhogyan a dolgok, megpróbáljuk felvenni a ver­senyt a Csepellel. Nagyon ne­valamilyen elfoglaltságot ta­lálni Flemming Povlsennek a klubon belül. / Argyelán János Sopronban Erősít a kiesés elleni harcban az EMDSZ-Soproni LC NB I-es labdarúgócsapata. A Győri FC és a Soproni LC között létrejött megállapodás értelmében a győriek a szezon végéig köl­csönadják a soproniaknak Ar­gyelán Jánost. Karnyújtásnyira a végső sikertől Az Amerika Kupa vitorlásver­seny döntőjében a Team New Zealand újra legyőzte a Young Americát. így a új-zélandi egy­ség összesítésben 4-0-ra vezet, s már csak egy győzelemre van szüksége a végső nagy siker­hez. héz dolgunk lesz, de nincs előre lefutott mérkőzés. Most külö­nösen szükség lesz majd a szurkolóink támogatására, bíz­tatására. Az ő jelenlétük, segít­ségük szárnyakat adhat a játé­kosoknak. ígérem, hogy mi mindent meg fogunk próbálni. Még mindig nem született dön­tés a Kántor-ügyben. A legfőbb ügyészség újabb dokumentu­mokat kért be a Kaposvári Ba­latel RC-től, s a jövő hétre ígérte a végső döntést. Mint Nyári Tivadartól, a Kaposvári Balatel RC elnökétől megtud­tuk: Kántor Sándort minden­képpen játszatni fogják a Cse- pel-Kordax ellen, mert érvé­nyes játékengedéllyel rendel­kezik, amelyet a Magyar Röp­labda Szövetség adott ki 1994. december 30-án. (Fenyő) Olimpiai vetélkedő 2, Az 1936-os berlini olimpia legnépszerűbb sportolója volt, aki atlétikában négy aranyérmet is nyert. A múlt heti kérdésre a helyes válasz: Bene Ferenc. Összesen 62 megfejtés érkezett be, s va­lamennyi jó volt. A szerencse Kiss Tibornak (Csurgó, Zrínyi utca 26.) kedvezett. Nyeremé­nyét, a „A sport krónikája” című könyvet Kaposváron a Somogy Megyei Testnevelési és Sporthivatalban (Kaposvár, Csokonai u. 3.) veheti át a 17-es szobában Körmendi Zoltánné- nál. Az e heti kérdésünkre a vá­laszt is kérjük ugyanide eljut­tatni nyílt levelezőlapon legké­sőbb jövő hét csütörtök délig. Hat aranyérem a kutasiaknak A napokban került sor Nagya­tád és környéke atlétikai verse­nyére, amelyen az I. és II. kor- csoportosoknál a legtöbb pon­tot elért négy, a III. korcsopor­tosoknál pedig a legjobb öt le­ány és fiú csapat mérettetett meg. A 26 csapat színeiben 148-an mérték össze egymással a tudásukat és az ügyességüket. Érdekesség, hogy a megsze­rezhető 12 aranyérem közül minden másodikat a kutasiak gyűjtöttek be: a III. korcsopor­tosoknál például a leányok és a fiúk sem az egyéni, sem pedig a csapatversenyben nem enged­ték át más iskolának a dobogó legfelső fokát. A nagyatádi Ba- bay József Általános Iskola ta­nulói négy alkalommal bizo­nyultak a legjobbnak, míg egy-egy első helyezés jutott az ugyancsak atádi 2. sz. Általá­nos Iskolának és a Háromfának. A győztesek I. korcsoportosok: Leányok. Egyéniben: Borsi Boglárka (Babay József Általá­nos Iskola, Nagyatád); csapat­ban; Babay József Általános Iskola, Nagyatád. Fiúk. Egyéniben: Hantek Róbert (Háromfa); csapatban: Babay József Általános Iskola, Nagyatád. II. korcsoportosok: Leányok. Egyéniben: Pak- sicza Melinda (Kutas); csapat­ban: Kutas. Fiúk. Egyéniben: Zsirai Zol­tán (2. sz. Általános Iskola, Na­gyatád); csapatban: Babay Jó­zsef Általános Iskola, Nagya­tád. III. korcsoportosok: Leányok. Egyéniben: Egyed Orsolya (Kutas); csapatban; Kutas. Fiúk. Egyéniben: Lóki Attila (Kutas); csapatban: Kutas. A streetball Somogybán Néhány éve indult világhó­dító útjára a kosárlabda utcai változata, a streetball. A spor­tág az Egyesült Államokból származik, de európai elterje­dése is fantasztikus méreteket öltött. Tavaly Berlinben pél­dául már meghívásos Eu- rópa-bajnokságot rendeztek, az idén pedig sor kerül az első világbajnokságra is. A streetball szabályai sze­rint a mérkőzéseket három­három játékos játsza egy pa­lánkra félpályán. A találko­zók 21 pontig, vagy 21 percig tartanak. Az összecsapások­nak nincs játékvezetője; a fair-play szabályai érvénye­sülnek. Szerte Európában — így Magyarországon is — a ver­senyeket Adidas Streetball Challenge néven rendezik. A magyar körversenynek évről évre egyre több állomása van, amelyek között — idén elő­ször — Kaposvár is szerepel. Erre szeptember 2-án kerül majd sor a belvárosban. Ne­vezni nyolc kategóriában már most lehet a Somogy Rádió­ban. A nevezési díj a négyfős csapatok számára 3800 fo­rint. Ezért valamennyi játé­kos egy adidas streetball-pó- lót s más ajándéko(ka)t kap cserébe. Az Adidas Streetball Chal­lenge '95 állomásai: Június 10-e, Budapest (Vá­rosliget); június 17-e, Mis­kolc; június 24-e, Debrecen; augusztus 12-e, Körmend; szeptember 2-a, Kaposvár. (Kun) Tiltakozik Kaposvár Tegnap délután Szita Károly, Kaposvár megyei jogú város polgármestere az alábbi köz­leményt juttatta el szerkesztő­ségünkbe: Kaposvár polgármestere és a város vezetői tiltakoznak a Magyar Röplabda Szövetség döntése ellen. Kántor Sándor, Magyarország első számú röplabdázója 1995. április 30-áig kölcsönjátékra az idei német bajnok ASV Dachau csapatához szerződött. A Ka­posvári Balatel RC érvényes játékengedéllyel rendelkező igazolt válogatott játékosát az országos szövetség nem en­gedi pályára lépni a bajnok­ság hátralévő fordulóiban. A játék szellemével és a magyar röplabdasport érdekeivel is el­lentétes érthetetlen döntés miatt tiltakozással fordulunk az Országos Testnevelési és Sporthivatalhoz, valamint a Magyar Röplabda Szövetség­hez. Az ügyet a legfőbb ügyészség is vizsgálja. Szita Károly polgármester dr. Gimesi Mihály a sportbizottság elnöke Somogyiak a válogatottban Nemzetközi utánpótlás röplabdagála, Wels Az ausztriai Welsben sikerrel szerepelt magyar leány röplabdaválogatott Az ausztriai Welsben nagy­szabású nemzetközi utánpót­lás röplabdagálát rendeztek; a három korcsoportban hat ország színeiben 46 csapat lépett pályára. A mérkőzés-sorozaton részt vett a magyar válogatott is, amelyben négy somogyi játé­kos — a nagybajomi Meló Edina, Tormási Orsolya és Al­bertus Adrien, valamint a ka­posvári Ékes Eszter — is sze­repelt. Valamennyien jól ját­szottak, igazolták, hogy a vá­logatottban a helyük. A magyar válogatott két csapatot indított a gálán. Az ,,A” válogatott — amelynek Ékes Eszter és Meló Edina meghatározó játékosává vált — a serdülők (16 évesek) kö­zött szerepelt, s a 12 csapat közül az értékes ötödik helyet szerezte meg. A ^’’-váloga­tott — ebben kapott helyet Tormási Orsolya és Albertus Adrien — egészen a döntőig menetelt, ahol kikapott Prága válogatottjától. A magyar csa­pat játékán még érződött az összeszokottság hiánya (a já­tékosok kilenc egyesületből érkeztek), s így a 10 csapat közül a második lett. A válogatottnak volt még két további somogyi tagja is: az edzői feladatokat Nagy Zol­tán, az AC Nagybajom mes­tere látta el, míg a csapat tech­nikai vezetője Bartsch János, a megyei testnevelési és sporthivatal főtanácsosa. Ugyancsak Wels városában rendezték meg azt a hagyo­mányos mini leány röplabda­tornát, amelyen hat ország 24 csapata — köztük az AC Nagybajom — vett részt. A bajomiak a kétnapos tornán összesen hat mérkőzésen lép­tek pályára, s valamennyit magabiztosan, 2-0 arányban megnyerték. A torna végeredménye: 1. AC Nagybajom (Magyaror­szág), 2. Palac Mlodziezt (Lengyelország), 3. Prerov (Csehország). A tornagyőztes nagybajomi csapatot Czebei Zsuzsanna, Pozsonyi Ninetta, Bemáczki Éva, Kakas Éva, Tóth Bernadett és Szél Petro­nella alkotta. Az edzőjük Nagy Zoltán.

Next

/
Thumbnails
Contents