Somogyi Hírlap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-12 / 110. szám
1995. május 12., péntek SOMOGYI HÍRLAP SPORT 9 Két hét múlva motokrossz VB-futam Cserénfán Nagymenők a rajtnál Május 27-én és 28-án Cse- rénfa ad otthont a 125 ccm-es motokrossz-világbajnokság egyik futamának. Az elmúlt évek során mindig látványos, izgalmas versenyeket láthattunk, így nem véletlen, hogy mindig (tíz)ezrek látogattak ki a Közép-Európa legszebb krosszcentrumának tartott cserénfai katlanba. Úgy tűnik, hogy az idén is remek versenynek lehetünk majd a szemtanúi május utolsó hétvégéjén. A napokban lejárt a nevezési határidő, s mint Pető Jánostól, a házigazda Surján SE elnökétől megtudtuk, eddig (20 ország képviseletében) több mint 90 krosszozó jelezte, hogy eljön a magyar futamra. Itt lesz az általunk is már jól ismert olasz Alessio Chiodi és a holland Dave Strijbos (Chiodi második, utóbbi pedig negyedik lett a tavalyi világbajnokságon). Dave Strijbos egyébként korábban már többször is volt világbajnok. Érdekesség, hogy a tavalyi Európa-bajnokság első három helyezettje — a dán Brian Jorgensen, a francia Sebastian Tortelli és az olasz Luca Pretto — is rajthoz áll a cserénfai Castrol VB-futamon. A szakemberekkel együtt kíváncsian várjuk, hogy a tavalyi EB nagymenői mire (lesznek) képesek a világbajnokság mezőnyében. Nem cseng ismeretlenül az olasz Michele Fanton neve sem: ő tavaly a 250-es kategóriában indult, ahol csak a 15. lett, s ezért visszatért a 125-ös mezőnybe. A magyar színek képviseletében hatan állnak rajthoz: a rendező Surján SE két kiválósága, ifjabb Kökényest György (Hondával) és Horváth Pál (TM-mel), valamint a Honvéd Petőfi SE versenyzői, Kamrás Károly, Soóky Zsolt és Tóth Ádám, illetve a soproni Török Ákos. Az idén még egyikőjük sem szerepelt világbajnoki futamon, s nagyon valószínű, hogy egyedül csak Cserénfán állnak majd rajthoz. Mint ismeretes, magán a VB-futamon csak a legjobb 40 versenyző (plusz két tartalék) indulhat. Bárhogyan is szerepeljenek a magyarok az időmérő edzéseken, biztos, hogy közülük ketten ott lehetnek a rajtnál a rendező ország jogán. Az idei — összesen 11 futamból álló — világbajnoki sorozat egyébként április első napjaiban Olaszországban kezdődött meg. Ezután Spanyolország, aztán Argentína, majd újra Európa, Lengyelország volt a következő állomás. A jövő hét végén Hollandiában bőgnek fel a motorok, s ezután költözik át a mezőny Magyar- országra. A cserénfai Castrol VB-fu- tam után két hét szünet következik, hogy aztán Franciaországban találkozzanak majd újból egymással a mindenre ell- szánt „porfelhőlovagok”. Fenyő Gábor Négy bajnoki cím a gyermek OB-n Barcsi karate éremeső A napokban Zalaegerszeg adott otthont az országos tradicionális gyermek karate-bajnokságnak, amelyen alaposan kitettek magukért a Barcsi Budo SE karatékái. A mérlegük: egyaránt négynégy arany, ezüst és bronzérem. Kata: Első lett Csajbók Péter (Barcs), Eskutics Balázs (Barcs), második Takács Nóra (Barcs), Eskutics Attila (Barcs), Egervári Fülöp (Barcs), Vida Tamás (Babócsa), harmadik Jáger Eszter (Barcs), Gergulás Ferenc (Babócsa), negyedik Somogyi Anita (Barcs). Kumite: Első lett Jáger Eszter (Barcs), Eskutics Balázs (Barcs), harmadik Takács Nóra (Barcs), Vida Tamás (Babócsa). * * * A horvátországi Viroviticán 12 egyesület 130 versenyzőjének a részvételével rendeztek nemzetközi karate versenyt. A magyar színeket képviselő Barcsi Budo SE sportolói 14 érmet (négy arany, ugyanennyi ezüst és hat bronz elosztásban) gyűjtöttek össze, s a házigazda Vi- rovitica mögött a második helyet szerezték meg a csapatversenyben. Kata: Első lett Kiss Attila (Barcs), második Csajbók Péter (Barcs), Eskutics Attila (Barcs), Eskutics Balázs (Barcs), harmadik Gergulás Ferenc (Babócsa), Vida Tamás (Babócsa), negyedik Jáger Eszter (Barcs), Egervári Fülöp (Barcs). Kumite: Első lett Csajbók Péter (Barcs), Eskutics Attila (Barcs), Eskutics Balázs (Barcs), második Gergulás Ferenc (Babócsa), harmadik Bi- rics Eliza (Barcs), Somogyi Anita (Barcs), Csicsek Tamás (Barcs), Kisfaludy Árpád (Barcs), negyedik Bednyák Zoltán (Barcs). Hétvége a sportpályákon Szombaton megkezdődik a nagy érdeklődéssel várt NB I-es férfi röplabda-bajnokság elődöntője. A Balatel RC Csepelen kezd, míg a második mérkőzés hétfőn 17 órakor lesz majd Kaposváron. Azt még egyelőre nem tudni, hogy a Németországból hazatért Kántor játszhat-e, mindenesetre a Schelikov, Mészáros P., Karmos trió (felvételünkön) jó játékára igencsak nagy szükség lenne. fotó: kovács tibor Kézilabda Megyei bajnokság. Női mérkőzések (az elöl álló csapatok a pályaválasztók): Kutasi Nosztalgia KK-Tamási SE II. 17 órakor, Siófoki VSE-Balatonszárszói SE 17.30 órakor. Atlétika Hallássérült általános iskolás gyermekek országos atlétikai bajnoksága. Kaposvár, Arany úti sport- centrum. Vetseny: 8.15 órától. Labdarúgás NB IJ-es ifjúsági „A”-bajnokság: Siófoki Bányász- Paks. Kaposvár, Cseri-pálya, 15 óra. NB Il-es ifjúsági „B”-bajnokság: Siófoki Bányász- Paks. Kaposvár, Cseri-pálya, 13 óra. SZOMBAT Röplabda NB I, a bajnoki döntőbe jutásért (első mérkőzés): Cse- pel-Kordax-Kaposvári Balatel RC. Budapest, Csepel-sport- csamok, 16 óra. NB I, férfi rájátszás (a 13- 18. helyekért): MAFC-Ka- posvári Balatel RC II. Budapest, 11 óra. Tenisz OB I, férfi alsó ág: Fővárosi Vízmű-Kapós TC. Budapest, 11 óra. OB II, női CSB: Kapos TC- MOL-BSC. Kaposvár, Iszák utcai teniszcentrum, 11 óra. Kézilabda NB II, férfi mérkőzés: PEAC-Kettele-Csurgói KK. Pécs, 17 óra. Megyei bajnokság. Női mérkőzés: Kaposfő-Nagybajom-Barcs SC. Nagybajom, általános iskola, 18.30 óra. Férfi mérkőzés: Kaposvári KK-Babócsa. Kaposvár, 503. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet sportpályája, 16 óra. íjászat Országos lovas íjászverseny. Kaposmérő, 8 órától. VASÁRNAP Tenisz OB I, férfi alsó ág: BSE- Kapos TC. Budapest, 12 óra. OB II, női CSB: Kapos TC- Százhalombattaí VSE. Kaposvár, Iszák utcai teniszcentrum, 11 óra. Kézilabda NB II, női mérkőzések: Marcali VSZSE-Zalalövői TK. Marcali, városi sportcsarnok, 10 óra. Fonyódi Petőfi SE-Pécsi Lepke SE ifi. Fonyód, városi sportcsarnok, 11 óra. NB II, férfi mérkőzések: Segesd SE-Zalaszentgrót. Segesd, sporttelep, 11 óra. Kéthely-Szigetvár. Két- hely, általános iskola, 11 óra. Megyei bajnokság. Női mérkőzések (az elöl álló csapatok a pályaválasztók): Kaposvári Közgazdasági S zakközépi skola-S iófoki VSE 10 órakor, Balatonszárszói SE-Kutasi Nosztalgia KK 11 órakor, Nagyatád- Lengyeltóti SE 16 órakor. Férfi mérkőzések (az elöl álló csapatok a pályaválasztók): Csurgói KK II.-K. Gaz- dász 10 órakor, Balatonboglári SC-Kaposvári KK 10 órakor. Sakk OB Il-es osztályozó: Nagyatádi Művelődési Ház-Marcali VSE. Nagyatád, művelődési ház, 10 óra. Duatlon Rucanor-duatlon gyermek és serdülő országos egyéni és csapatbajnokság, egyben sprint- és rövidtávú ranglista- verseny. Somogyszil, faluház. Gyermek OB — (1,5 km futás — 5 km kerékpározás — 1.5 km futás) 9.45 órakor; serdülő OB — (3 km futás — 10 km kerékpározás — 1,5 km futás) 10.45 órakor; sprinttávú ranglistaverseny (ifjúságiak, junior „B”, junior „A”, felnőttek és seniorok) — (3,5 km futás — 15 km kerékpározás — 3.5 km futás) 12 órakor; rövidtávú ranglistaverseny (junior „B”, junior „A”, felnőttek és seniorok) — (7 km futás — 30 km kerékpározás — 3,5 km futás) 13.45 órakor. Labdarúgás NB II: Siófoki Bányász- Veszprém FC. Siófok, Bányász-stadion, 18 óra. NB III (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési idő 16.30 óra): Marcali VSÉ-Barcs SC (Osztermajer), Rákóczi-Ka- poscukor FC-Szekszárd (Németh), Nagyatádi VSE-Bólyi SE (Bányai), Bonyhádi SE- Balatonlelle SE (Bata), Lete- nye SE-Balatonföldvári SE (Georgiou). Megyei I. osztályú bajnokság (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési idő 16.30 óra): Patalom-Fonyód (Sipos), Kaposszerdahely-Balatonke- resztúr (Kalangya), Csoko- nyavisonta-Lengyeltóti (Maj- danics), Szulok-Tab (Salamon), Somogysárd-Rádió 1602 (Harangozó), Kaposfü- red-Taszár SC-Balatonszent- györgy (Kovács J.), Juta-Ba- latonszárszó (Král), Csurgó- Kaposvári Gazdász (Juhász). Megyei II. osztályú bajnokság (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési idő 16.30 óra). Északi-csoport: AndocsNágocs, Táska-Böhönye, Ba- latonboglár-Horvátkút, Nagyberki-Balatonszabadi, Öreglak-B. Vasas, Somogy- vár-B.endréd, Kőröshegy- Zamárdi, Mernye-B.berény. Déli-csoport: GörgetegKastélyosdombó, Berzence- Kaposfő, Nagybajom-Béla- vár, Somogytamóca-Tarany, V ízvár-Somogyudvarhely, Kadarkút-Homokszent- györgy, Lakócsa-Gyékényes, Háromfa-Somogyszob. HÉTFŐ Röplabda NB I, a bajnoki döntőbe jutásért (második mérkőzés): Kaposvári Balatel RC-Cse- pel-Kordax. Kaposvár, városi sportcsarnok, 17 óra. Testnevelők fóruma Kaposváron Szerdán délután fórumra hívta a kaposvári testnevelő tanárokat a város önkormányzata. Dr. Ozsváth Ferenc alpolgármester köszöntötte a megjelenteket és elmondta: súlyos problémát jelent a fiatalok egészségtelen életmódja; a dohányzás, az alkohol és most már mind gyakrabban a kábítószer is. Ezek kiszorításában nagy szerepe van a testnevelésnek. Dr. Pandurics István tanszékvezető főiskolai docens az óvodai és az alsó tagozatos testnevelésről azt mondta, hogy ebben a korban már fejleszteni lehet — és kell is — az álló- és a koordinációs képességeket, mert később már behozhatatlan lesz a lemaradás. Szíjártó Miklós szaktanácsadó szerint a tesnevelőtaná- roknak az általános iskola felsőtagozatos diákjait egy megfelelő követelményszint elérésére kell felkészíteniük. Ebben az alapsportágak — atlétika, úszás — elsajátítása is benne van. Szerb György, a katolikus gimnázium testnevelője legfőbb célként az egészséges életmódra való nevelést jelölte meg. Fontosnak tartja, hogy az iskola igazgatója és a tanári kar is példát mutasson, hiszen a közösséget kell(ene) megfelelően motiválni a saját testkultúrájának fejlesztése érdekében. Dovigyel Csaba, a városi diáksport bizottság elnöke a magas óraszámok miatt a tanórán kívüli iskolai sporttevékenység még mindig nem elegendő. Sajnos az is, hogy egyre inkább a versenysportra koncentrálódik a diáksport is. A diákolimpiái versenyeken egyes sportágakban szinte csak az amúgy is sportegyesületekben versenyző gyermekek vesznek részt, s éppen ezért ezek nem mozgatnak meg tömegeket. Kun Zoltán Hetedik lett a Közlekedési Az idén jubileumhoz érkezett az Intercisa Kupa; ezúttal már 30. alkalommal rendezték meg Dunaújvárosban a középiskolás fiúcsapatok számára kiírt hagyományos kézilabdatomát. A jubileumi seregszemlén összesen 12 csapat vett részt, köztük a kaposvári Rippl Rónai József Közlekedési Szakközépiskola. A rangos és erős mezőnyben a kaposváriak a középmezőnyben végeztek: Szabó Ferenc edző tanítványai a hetedik helyet szerezték meg. A torna- győztes a Pécs csapata lett, míg a második helyet a házigazda Dunaújváros, a harmadikat pedig a Tata szerezte meg. Kikapott a Gazdász Pécsi Postás-Autós- centrum-Gazdász 114-103(62-49) Autóscentrum-Gazdász: Varga L. (30/12), Szabó Zs. (20/15), Nagy G. (16), Mezőszentgyör- gyi (12/3), Borovszky (18/3). Csere: Soós (7), Műdig (-), Tóth Z. (-). Edző: Mezőszent- györgyi Dávid. Miután már korábban eldőlt, hogy a Hévíz-Heraklith csapata szerezte meg az első helyet az NB I-ért kiírt rájátszásban, így ennek a mérkőzésnek már nem volt semmi tétje. A vendég kaposváriak nagyon rosszul kezdtek Pécsen, míg a hazaiak szinte hiba nélkül „tüzeltek”, s így 15 pontos előnyre tettek szert. Ezt sikerült is megőrizniük a félidő végéig. A második játékrészben tovább nőtt a játékvezetők által támogatott Pécsi Postás előnye; volt a találkozónak olyan időszaka is, amikor már 20 ponttal vezettek. Az Autóscentrum-Gazdász csapata ugyan tudott valamelyest faragni a tetemes hátrányából, de arra esélye sem volt, hogy fordítson. Ezzel az újabb vereséggel a kaposvári együttes — a bajnok Hévíz-Heraklith és az ezüstérmes Pécsi Postás mögött — a harmadik helyen végzett az NB II Nyugati-csoportban. Nagyatádi aranyak Debrecenben került sor az országos diákolimpiái cselgáncsdöntőre, amelyen szép sikereket értek el a nagyatádi Babay József Általános Iskola tanulói. Húros Tibor és Del Fabro Zsolt súlycsoportjában diákolimpiái bajnoki címet szerzett, míg Kígyósi Tamás és Jeszek Roland bronzérmes lett. A kiválóan szerepelt nagyatádi versenyzőket Orsó László, Séra József, Harczos Zoltán és Palaics Péter edzők készítették fel az országos diákolimpiái döntőre. Berzencei siker Marcaliban a városi sportcsarnokban rendezték meg a III. korcsoportos megyei fiú kézilabda diákolimpiái döntőt. Érdekesség, hogy a megyei fináléban is pontosan ugyanaz lett a végső sorrend, mint a csurgói körzeti döntőben. Azaz első lett a Berzence (felkészítő tanár: Novográdecz Péter), második a csurgói Eötvös József Általános Iskola (felkészítő tanár: Vörös Károly), harmadik pedig a Gyékényes (felkészítő tanár: Horváth Sándor). Az országos területi döntőn a megyei győztes Berzence és a második helyezett csurgói Eötvös József Általános Iskola csapata képviselheti majd Somogy megyét. Labdarúgó NB I A bajnokság állása: 1. Ferencváros 24 16 4 4 52-31 52 2. UTE-Novabau 24 13 6 5 53-26 45 3. Debrecen 24 12 5 7 36-28 41 4. BVSC-Dreher 24 12 3 9 44-36 39 5. Békéscsaba 24 9 11 4 34-24 38 6. Kispest-HFC 24 11 4 9 46-35 37 7. Zalaegerszeg 24 10 5 9 39-45 35 8. PMSC-Fordan 24 10 5 9 26-32 35 9. Vác FC 24 7 9 8 31-35 30 10. Győri FC* 24 9 3 12 35-32 27 11. Stadler FC 24 7 6 11 21-30 27 12. Csepel-K. 24 6 7 11 18-23 25 13. Parmalat FC 24 6 6 12 33-44 24 14. Soproni LC* 24 6 8 10 32-40 23 15. Vasas-Vigadó 24 6 5 13 29-41 23 16. Nagykanizsa 24 6 5 13 21-48 23 Megjegyzés: a *-gal jelölt Győri FC és az EMDSZ-Soproni LC csapatától három büntetőpont levonva. Somogyi sikerek A Szentlőrincen rendezett Reménységek Tornája elnevezésű karateversenyen a Barcsi Budo SE bizonyult a legeredményesebb csapatnak. A barcsi és a babócsai karatékák összesen 19 éremmel — kilenc arannyal, hat ezüsttel és négy bronzzal — térhettek haza. Ránics Róbert saját korosztályában, a 16-20 évesek között és a felnőttek mezőnyében is első lett mind katában, mind pedig kumité- ben. Kata: Első lett Rajbár Renáta, Kis Attila, Eskutics Balázs (mind Barcs), Ránics Róbert (Babócsa), második Jáger Eszter (Barcs), Eskutics Attila (Barcs), Vida Tamás (Babócsa), harmadik Takács Nóra, Csajbók Péter, negyedik Somogyi Anita, Tóth Tamás (mind Barcs). Kumite: Első lett Somogyi Anita (Barcs), Tóth Tamás (Barcs), Ránics Róbert (Babócsa), második Birics Eliza (Barcs), Eskutics Attila (Barcs), Vida Tamás (Babócsa), harmadik Takács Nóra, Csajbók Péter, negyedik Mihaldinecz Emőke, Kisfaludy Árpád (mind Barcs). A szentlőrinci Reménységek Tornáján ott voltak a kaposváriak is, akik a következő eredményeket érték el (valamennyi kata): első lett Wind Júlia (ifjúságiak), Gulyás Éva (kadett), harmadik Androsics Mónika (gyermekek), Wind Kornélia (ifjúságiak), Szilágyi Ádám (serdülők), Kiss Alajos (felnőttek), negyedik Buti Balázs (serdülők).