Somogyi Hírlap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-10 / 108. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP MŰVELŐDÉS 1995. május 10., szerda Tavasz: intők, futószalagon Fogytán a gyerekek „biológiai” türelme, egyre nehezebben viselik ezekben a hetekben a kötöttségeket, az iskolai fegyelmet. Hiába, hosszú volt a tél, hosszú a tanév, fölgyülemlett a diákokban a nyugtalanság. így azután mostanában még azoknak az ellenőrzőjébe is bekerül egy-egy intő, rovó, akiknek a magatartásával egyébként nem szokott baj lenni. Mindenesetre: a sokasodó figyelmeztetések, intők, rovok kapcsán két hibától óvakodjunk. Az egyik, ha szinte oda sem figyelve, mosolyogva tudomásul vesszük, aláírjuk az iskola rosz- szalló üzenetét. A másik, ha túlságosan drámai eseménynek tekintjük a gyerek magatartásbeli vétségét. A közönyös, „fütyülünk rá” fogadtatás olaj a tűzre, már-már biztatás további rendetlenkedésekre, amelyekért azután gyerekünknek esetleg drága árat kell fizetnie. Ilyen esetekben nem ritka, hogy az otthon fölbátorított nebuló nyíltan a tanár szemébe vágja: tessék csak nyugodtan beírni az értesítőbe, úgysem veszi komolyan apukám, anyukám... Ugyanilyen pedagógiai balfogás, ha egy-egy iskolai szabálysértést jóvátehetetlen vétekként kezelünk és így is büntetünk. A hosszú prédikációk, a dörgedelmek vagy tilalmakkal rendszerint csak fokozzuk ellenérzését, makacs ellenállását. A gyerek ugyanis érzi, tudja, hogy bűn és bűnhődés nincs arányban egymással és igazságérzete nem megbánást, hanem szembeszegülést diktál. A tanév vége felé azonban maradandó nyoma maradhat a bizonyítványban minden fegyelmi kilengéseknek, fontos tehát a szülői közbelépés a komolyabb bajok megelőzéséért. A tavaszi fizikai-idegi fáradtságból fakadó problémákat könnyebben áthidalhatjuk, ha figyelünk például a gyerekek időbeosztására. Még a felelés, a dolgozatírás előtti napokban is jusson idő pihenésre, kikapcsolódásra — lehetőleg a négy falon kívül. A tanév végi hajrá heteiben a türelem, a megértés, a gyerek gondjaival való azonosulás kivált jótékonyan hat nemcsak a magatartásra, hanem a tanulmányok egészére is. S ne felejtsük: különösen most, a tanév záró szakaszában jelent nagy tartalékot az iskolai munka nehézségeinek leküzdésében a szülői ház és a pedagógusok, az iskola közötti folyamatos kapcsolat. A magatartásban, a tanulásban előforduló zavarok, kihagyások az osztályfőnökkel, a szaktanárokkal együtt sokkal könnyebben helyrehozhatók és megelőzhetők, mint kü- lön-külön. Dr. Keesmár Ilona A „körzeti” állja a próbát Megújuló régi iskola Böhönyén — Felzárkóztatás és tehetséggondozás Tornaóra a böhönyei általános iskola sportcsarnokában FOTÓ: TÖRÖK ANETT Mutz Jánosné a megye egyik legfiatalabb iskolaigazgatónője és az egyik legrégebbi körzeti iskolát vezeti Böhönyén. Ahogy hallgatom, egyre inkább gyanakszom a „típusokban” való gondolkodás csapdáira. Mert lám, lehet valaki a saját hazájában is „próféta”: az iskola vezetője idejárt iskolába, itt kezdte a pedagóguspályát, itt kérték fel igazgatóhelyettesnek, majd négy éve pályázat után őt javasolták, s nevezték ki igazgatónak. S most a tanári diploma mellé a humán menedzser szakot is végzi, mert úgy tartja, hogy a vezetéstudományból nem árt ha szélesebb vértezetet kap, miután az intézménynek nem csupán szakmai irányítója, hanem a gazdálkodásáért is felel, évi huszonötmillió forintos költségvetéssel... Van azonban egy másik „típusolás” is, amelyik körzetibe, tagiskolába és így tovább, sorolja az intézményeket, ami irányítási szempontból érthető. A baj akkor kezdődik ha ez a kategorizálás mintegy eleve kialakított értékrenddel rávetül a valóságosan működő intézményekre, szinte divatos szlogenekbe öltözik, s van időszak amikor egyedül üdvözítőnek látják a körzetbe ösz- szevont, néha mammutmére- tűvé duzzasztott intézményeket, aztán ellenhatásként, a helyi önállóság megnövekedésével, elmarasztaló ítéletet mondanak felettük. S mikor kiderül, hogy az utóbbi sem teljesen igaz, akkor marad a kérdés: mit, hol rontottunk el, mit lehet visszacsinálni...Viszont marad a tanulság is, hogy a tipizálás mellett vagy helyett azért nem ártana a tényekből, a működő iskolák valóságából, az úgynevezett székhelyközség természetes, hagyományos vonzásából kiindulni. Nos ezért is érdemes a figyelemre a böhönyei iskola. A böhönyei önkormányzatnak bőven van együttműködniva- lója, ugyanis a nagyszakácsi nevelőotthon,(ahonnan idejárnak a felsősök), fenntartója a megyei önkormányzat, ugyanakkor érkeznek diákok Szenyérből, Nemeskisfaludról, Dávodpusztáról és Ne- mesdédről. Az igazgatónő csendes optimizmussal mondja: a kialakított fenntartói egyensúly a biztosítéka annak, hogy az önkormányzatok - hozzon bármit is a NAT - minden bizonnyal nem az „ötven százalékos” minimum mellé, hanem az intézmény szakmai színvonala s eredményei mellé teszik le ezután is a voksukat. Ugyanis a fekvésénél, vonzáskörzeténél fogva hagyományosan központi iskola, 272 diákjával középméretűnek számít, a születésszám nem apadást hanem szerény növekedést ígér, a nevelőtestület szakos végzettsége pedig száz százalékos. így képesek arra, hogy a fenntartók által biztosított egyensúlyra pedagógiai egyensúllyal „válaszoljanak”. Gondoljuk csak meg, hogy indíttatásában, hátterében milyen sokféle az itteni diákság. Mennyire más a Nagyszakácsiból érkezők nevelőotthonos gyerekek világa, mennyire más a cigánytanulók szokásrendszere, ám még a székhelyközség gyermektársadalma is polarizált, hiszen itt is növekszik a munkanélküliség. Naivitás lenne azt hinni, hogy a munkanélküli szülőnek „természetesen” több ideje jut a nevelésre, mert az állástalan- ság inkább bomlasztja, de legalábbis próbára teszi a családot... Egyszerűen szólva, a nevelőtestület két vasat tart a tűzben, egyfelől fontos a felzárkóztatás, a nivellálás, másfelől viszont a tehetség gondozása, a képességek kibontakozása. A megújuló, fejlődő feltételrendszer jól szolgálja a törekvéseket. A böhönyei körzeti általános állja a próbát, s az iskolavezetés szerint, mert közben intézménybővítésre is gondolnak, a „nyolcosztályosnak” vannak még további tartalékai, amelyeket érdemes kihasználni, mindenekelőtt a diákok érdekében. Hogy az iskolatípusról, mint „olyanról”, mikor mi jön divatba, arra figyelni kell természetesen, ám csak azután, hogy eldöntötték: itt van dolguk elsősorban, s erről az itteni községeknek tartoznak számadással. Tröszt Tibor A kompromisszum remenye Lapunkban a minap dr. Szabó Zoltán a művelődési tárca politikai államtitkára kifejezésre juttatta megértését a pedagógusok érdeksérelme iránt is. A beszélgetés során óhatatlanul felvetődött, hogy a különböző oktatási koncepciók kialakításában, amelyek során immár ki tudja hányadszor „szólíttatott” meg a pedagógustársadalom, most hol tartanak. Az államtitkár elmondta: a közoktatási törvény módosításának tervezete a kormányülés napirendjén szerepel. A tárca szándéka az, hogy még a nyári szünet előtt megtárgyalja a Tisztelt Ház. Ami a Nemzeti alaptantervet illeti, a dolgok jelenlegi állása szerint kormányrendeletként és nem miniszteri rendeletként vezetik be. Ennek bizonyára megvan a „súlytöbblete”, gondolom a tanítókat, tanárokat, iskolavezetőket inkább az érdekli, miként módosul észrevételeik nyomán a tervezet. Noha tart még az egyeztetés, dr. Szabó Zoltán néhány összegező tanulságot elmondott. Úgy találják, hogy az alapkoncepciót nem kérdőjelezték meg a pedagógusok, ám igen fontos részletkérdésekben nagyon sok fenntartás, ellenvélemény fogalmazódott meg, melyek számos változtatást igényelnek az alaptanterv tervezetében. „Forgalomban” volt egy stratégiai koncepció is, amelynek — Az országot járva azt tapasztalja, amit Kodály megjósolt, hogy a zene mindenkié? — kérdeztük ijj. Sapszon Ferenc Liszt-díjas karnagyot, a Magyar Kórusiskola alapító igazgatóját. — Egyre kevésbé. Egyre nehezebb körülmények között dolgozik ugyanis az a néhány megszállott, aki meg tudja nyerni a zenének a gyerekeket. Sok gyerekkórust hallgattam mostanában. A bemutatkozó utáni beszélgetéseken áradt a panasz, hogy 5-10 évhez képest mennyire súlyosodnak a gondok. A diákok egyre nehezebben megközelíthetők. Van néhány elhivatott ember, akik ennek ellenére valóban művészi szintű eredményt tud produkálni. Nem mindenki képes arra, hogy zenei érvekkel megnyeije a csatát. Különösen akkor, ha az igazgatók, és az oktatási kor-l mányzat ellen kell dolgozni. A szervezési gondokon kívül az a fenyegetettség is érezhető, hogy az iskolák maguk döntik el: mi az, amit fontosnak tartanak. Könnyen lehet, hogy ebben az értékrendben, nem igazán a belső, lényeges értékek vannak a csúcson. Ismét a zene lesz az, amely vereséget szenved. véglegesítése még nem jutott el a befejező stádiumba, de azt remélik, hogy az év végéig a parlament elé kerülhet. Talán nem a zsumalista cinizmusa, ha ehhez azt teszi hozzá: remény dolgában „fönt” nem állunk rosszul. Ugyanakkor milyen remény lehet a kompromisz- szumra az olyan kérdésekben , amely a tanévet lassan befejező, de nem csak a tanításban elfáradt, hanem az érdeksérelmekben, a növekvő bizonytalanságban és egzisztenciális félelemben megfásult pedagógusok számára némi derűlátásra adna okot? Amiért a szakszervezet érdemi érdekegyeztetést sürget, s nem tartja elegendőnek azt, hogy csupán meghallgassák. Dr. Szabó Zoltán elmondta, hogy éppen az elmúlt napokban láttak hozzá a háromoldalú érdekegyeztetés megszervezéséhez a kultúrában, a közoktatásban illetve a felsőoktatás és tudomány szintjén. Az erről szóló koncepciót megküldték a szakszervezeteknek illetve az önkormányzati „oldalnak” is. Úgy tartja, hogy a közoktatási és a köznevelési tanács mellett hatékonyabban megvalósítható így a háromoldalú egyeztetés. Az államtitkár szerint talán létrejöhet úgymond egy olyan „nulladik típusú” találkozás, amelyen dűlőre lehet jutni...Talán igen. Sok nulladik típusú „megoldás” után. (Tröszt) Somogy még zenei végvár Ifj. Sapszon Ferenc, Liszt-díjas karnagy fotó: kovács tibor — Mostanában gyakran jár Somogybán. Hogyan vélekedik a megye kórusmozgalmáról? — A zenei életben Somogy végvár. Mindenütt vannak jó kórusok és kivételes tehetségek. De arra, hogy egy megye és a megyeszékhely ennyire komolyan vegye és megszervezze saját kóruséletét, Somo- gyon kívül csak Szolnok megye képes. Kaposvár, Somogy országosan is mintaértékű. Csak sokáig így maradjon! Lőrincz Sándor Vendéglők elismerése Aranykönyvek alkotói szervezték Hernádi Gyula író, zsűrielnök leplezte le kedden a Szindbád Étteremben azt a réztáblát, amelyet harmincnégy budapesti vendéglőtulajdonosból verbuválódott szakmai zsűri ítélt oda a legjobbnak tartott budapesti étteremnek. A második helyen a Gun- del, a harmadikon a Kisbuda Gyöngye végzett. A megmérettetést A vendéglátás aranykönyve című reprezentatív kötet alkotógárdája szervezete. Mint sajtótájékoztatójukon elmondták, a sorozat következő albuma a Szépség és divat aranykönyve lesz. A megjelenéshez kapcsolódóan meghirdették A legvonzóbb 12 címmel azt a pályázatot, amelyen a divatszakma és a szépségipar szakembereinek segítségével keresik Magyarország 12 legvonzóbb, ismert asszonyát. Az eredményhirdetés május 30-án, a Hotel Kempinskiben lesz. A kiadó képviselői beszámoltak arról is, hogy ismét tervezik. A vendéglátás aranykönyvének megjelentetését, amelyben ezúttal a fővárosiak mellett az ország legjobb vendéglőit is bemutatja. Távolabbi terveik között pedig az Otthon, illetve a Szabadidő aranykönyvének kiadása szerepel. Lila tehén a gyermekrajzokon Minden harmadik német gyerek képzeletében a tehén lila színű. Erre a különösnek tűnő megállapításra juthattak mindazok, akik végignézték a nemrégiben Bajorországban megrendezett gyermekrajzverseny alkotásait, ahol negyvenezer óvodás és kisiskolás kapta ugyanazt a feladatot: rajzolj, vagy fess le egy falusi udvart, az ott élő állatokkal együtt. A képei harmadán a gyerekek — akik közt ugyanúgy voltak falusiak, mint városlakók — lilára színezték a tehenet. Köztudott, hogy a televíziós hirdetések legfogékonyabb nézői a gyerekek, s ugyan az ismert csokoládégyár lila reklámtehene nem okoz helyrehozhatatlan károkat a kicsik gondolatvilágában, mégis jó példa a televízió, ezen belül különösen a reklámok erőszakos tudat- formáló hatására — írta az egyik falusiaknak készülő bajor lap munkatársa a rajzverseny után. Kupadöntös hercegek Bár a szabályokkal ellenkezik, az elegáns intemátus vezetősége hozzájárult, hogy két védencüket édesapjuk május húszadikán egy napra kikérje az intézmény falai közül. A kivételezetteket úgy hívják, hogy William és Henry, s történetesen Károly trónörökös fiai. Az eltávozás oka pedig majdnem olyan szent a szigetországban, mint maga a királyság intézménye: az angol labdarúgó kupadöntő. Ebben az évben az áhított trófeáért az Everton és a Manchester United csatázik, s ha az hírek igazak, a győztes csapat kapitányának a nagyobbik gyermek, „Willie Wales” adja át a kupát. Nem titok, kit jutalmazna szívesebben, a kis hercegek ugyanis köztudottan lelkes Mancester-drukkerek. Örök hara(n)g- háború? A világ legszelídebb hangforrása, a templomi harang is indulatos vitákat kavarhat. Bizonyság rá az a háborúság, amely egy alpesi falu lakói és katolikus lelkipásztora között dúl. Sulgen község templomának harangja ugyanis diszkréten üti a negyedórákat, de az egész órák jelzésébe — a hangerőt illetően —apait-anyait belead. Tűrte a nyáj, ameddig tűrhette — mígnem az éjszakai kongatá- soktól kialvatlanul ultimátumot intézett a paphoz: vagy pianora programoztatja át a harangot vagy vasárnaponként a templom fog kongani — az ürességtől. Az első menetet a hívek nyerték: a katolikus templom tornyából immár kellemes-csöndes harangszó jelzi az idő múlását. A plébános azonban annál hangosabban háborog — mert így a reformátusok harangját messzebbről hallani. Most ő küldött ultimátumot: ha a konkurens bim-bam záros határidőn belül nem kap hangfogót, olyan fortissimora állítja a saját harangját, hogy a faluban épen nem marad dobhártya. A hangpárbajozó felek közötti békéltető tárgyalások eddig nem vezettek eredményre. A falu békéjének egyelőre — harangoznak...
