Somogyi Hírlap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1995-05-13 / 111. szám

1995. április 13., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TÁJAK 5 Növekvő bolti forgalom az ünnepek előtt Erőpróba - hitelből Üzletlánccá fejlődött Nagya­tádon Kávás Lajos vállalko­zása. Az üzletember öt évvel ezelőtt az első vállalkozók kö­zött nyitotta meg boltját. Azóta újabbat bérelt, s nem­rég a Kaposkertől megvásá­rolta a harmadikat. Fejlesz­tené is a városközpontban levő hálózatot, de ennek gátat vetnek a bérleti viszonyok. — Az idén két bolt után már 3,6 millió forint bérleti díjat fi­zetek — mondta a boltvezető. — Öt év alatt csaknem tízmillió forintra rúg ez az összeg; mesz- sze elég lett volna a most hitel­ből megvett boltra. Az indulás­hoz is tízmillió forint hitelt kel­lett fölvennem; eddig csak azért dolgoztam, hogy törlesszem a részleteket. Még legalább öt év kell, hogy sajátom legyen a most vásárolt üzlet. Kávás Lajos egymillió forin­tos fejlesztésére is hitelt vett föl: ebből szerezte be az új hű­tőpultokat. További beruházást nem tervez, mert várja, hogy más formában üzemeltetheti majd a bérelt boltokat. Har­mincöt év szakmai tapasztala­tával — mint mondta — bármi­lyen megoldásba belevágna. A kereskedelemhez kapcsolódva és a szolgáltatásban akar előre­lépni. Különféle termékek elő­állításával és azok saját feldol­gozásával nem rakódnának közterhek az egyes árukra. Az áruház jelleget öltő üzle­tekben 54 alkalmazottja van, köztük nyolc tanulót. Tíz mun­kanélkülit vett föl. Kilencmillió forint értékű árukészlettel gaz­dálkodik, s megbízható beszál­lítókkal tartja a kapcsolatot. Két ünnepnapot kivéve egész évben nyitva tartanak. — A húsvét most külön erő­próba nekem. Három egység munkáját kell összehangolni, de tartani fogjuk a korábbi színvonalat, s több új terméket is kínálunk — mondja Kávás Lajos. — Ünnep előtti máris a forgalom; nőtt a horvát bevá­sárló turisták miatt. Németh István Hitel nélkül fejlesztésre készül a belegi vállalkozó Kőkemény kezdet Apja örökébe lépett Belegben Egyed Béla műkő- és betone- lem-készítő. A szakvizsgát tett vállalkozó a helyi vízmű kezelője, tavaly kezdett el dolgozni ebben a szakmában. Három másik szakmája is van, de most ebben látja a nagy lehetőséget. — Ez a munka, a műkőkészí­tés szezonjellegű — mondta Egyed Béla. — Tavasztól őszig mintegy hat hónapot dolgozom a főállásbeli munkám után egy nyitott, betonozott területen az udvarban. A síremlékekhez a sablonokat általában a télen ké­szítem el, de apámtól is maradt jó néhány. Egyed Béla önerőből lett vál­lalkozó. Harminc kilométeres körzetben vállal munkát, s tíz­féle sírkövet készít. Mint mondta, más megyéből is jöttek hozzá megbízással. Munkáját dicséri, hogy már egész évre van megrendelése. Egyedi munkákat is vállalt: legutóbb Segesden dolgozott egy műem­lék kerítésének elkészítésén. A sírkövekhez gránit is kell: ezt lapokban vásárolja, és azt mun­kálja meg. Díszítőelemként pe­dig műkövet használ, s maga vési föl a betűket is. — Szeretném a vállalkozást tovább fejleszteni — mondta Egyed Béla —, de ehhez hitelt nem akarok fölvenni. Egy fe­dett öntőtérre azonban minden­képpen szükségem van, és hi­A grillsütő szereléséhez még kell egy kis segítség FOTÓ: TÖRÖK ANETT ányzik még a vizeskaros csi­szoló is. Ha lesz rá lehetősé­gem, akkor pályázom. A nagyatádi búcsún állította ki a szabadtéri grillező-sütőt. A kilenc elemből álló sütőt mű­kőből készítette, és a helyszí­nen szerelte össze. A fedett sü­tőtér — azt mondja — jó hő­hasznosítású, benne egy nyárs­forgató berendezés is van. Szí­vesen rendelnek ilyet az új gaz­dák a szőlőhegyre. Németh István • • Öreg vadölő eszközök a páncélszekrényben Török József olyan vállalko­zásba fogott Nagyatádon, amelyben a környéken pár­ját ritkítja; az egykori fegy­vertechnikus vadászpuská­kat javít. Garázsból alakí­totta ki műhelyét, s mozgásérzékelőkkel fölsze­relve többszörösen biztosí­totta betörés ellen. — Kell a biztonság a fegy­verek miatt — mondta a vál­lalkozó. — Több fémmeg­munkáló gépet vásároltam, ezeket felújítottam. A maró­géphez kell még néhány alak­kés, és akkor szinte minden fontos alkatrészt el tudok ké­szíteni. A vállalkozás indítása egyébként több mint félmillió forintunkba került. A vasrácsokkal ellátott belső helységben páncélszek­rény őrzi a javításra váró go­lyós, sörétes puskákat és kézi fegyvereket. Hoztak már hozzá félautomata puskát, gázpisztolyt is. Érdekes mun­kája volt, mikor egy hadipus­kát kellett átalakítani vadász- fegyverré. A mester szerint leggyakrabban a fegyverek el­sütőszerkezete hibásodik meg. A figyelmetlen vadászok sok­szor hozzáütik valamihez a puskát: ilyenkor meg a távcső beállítása lesz hibás. — Sok olyan idős fegyvert is használnak még a vadászok, amihez alkatrészt már egyálta­lán nem lehet kapni. Ezeknek a javítása nagyon időigényes — mondta Török József. — Szívesen csinálom; egyedi hi­Török József egy vadászfegyvert javít FOTÓ: TÖRÖK ANETT báktól függően van mikor na­ponta 10-12 órát is dolgozom. Török József elmondta, hogy váltania kellett, mert a korábbi munkahelyén nem tudta megkeresni, ami kell a család megélhetéséhez. S ter­vezi a jövőt is: ha beindul a vállalkozás, később egy va­dászboltot is nyitna a műhely mellett. A sikeres puskások­nak máris tud ajánlani mutatós agancstartót. Németh István Versenyez a liga és a szövetség Játékok Somogyszobon Levelezős játékokat hirdetett a Somogy Megyei Gyermek­csapatok Szövetsége a szerve­zet tagjainak. Egyebek között verseket írtak, pólókat ter­veztek a csapatok. A helyezé­sekről közös értékeléssel dön­töttek. így némi útiköltséget is megtakarítottak. — Mára tizenkét csapat tagja a szövetségünknek — mondta Újvári Tömör, a somogyszobi székhelyű szervezet elnöke. — Legutóbb csatlakozott hozzánk Somogysámsón, Zákány és Csurgó két csapata is. Nemré­giben Babócsán szerveztünk fodrász- és táncversenyt a gye­rekeknek. A fodrászok között Füzesi Eszter és Nyerlucz Ge­orgina bizonyult a legjobbnak, a táncversenyben pedig a babó- csaiak csoportja diadalmasko­dott. Most folyik a kedvelt és közismert Tátika előselejtezője. Ennek a döntőjét Taranyban rendezik meg. A szövetség munkatervében májusban egy vezetőképzés szerepel — erre tizenötezer forint támogatást kaptak. Egyébként a szövetség harmincezer forintból gazdál­kodik. Ezért — mint mondták — szinte mindenhova pályáz­nak, hogy rendezvényeiket meg tudják tartani. A Somogyszobi Gyermek­liga háza táján is voltak színes rendezvények. Ezeket több­nyire Újvári Tömör szervezi, aki egyben a liga elnöke is. El­mondta, hogy három csapattal vesznek részt a Tátikán, s elin­dították hagyományos verse­nyüket, most az „Öt forduló — 5000 forint’’-osat. — Beneveztünk az „Életre való plusz” elnevezésű orszá­gos vetélkedőbe is. Nyolc for­dulót helyben kell megolda­nunk — mondta a liga elnöke. — Az első egy jótékonysági vacsora volt, amelyhez sok tá­mogatót sikerült megnyernünk. A hónap végéig mind a nyolc fordulót lebonyolítjuk. A falu­ban százak mozdultak meg a hírre, és anyagilag is támogat­nak bennünket. Minden befolyt pénzt a gyerekek rendezvénye­ire fordítunk. (Németh) Szorgalmas amatőr Dél-somogyi táj festményeken Száznegyven olajfestmény jelzi dr. Kovács Jánosné ama­tőr festőművész szorgalmát. Legtöbbje nagyatádi lakásá­nak falát díszíti. Öt éve, hogy komolyan foglalkozik ezzel a mesterséggel. Rendszeresen viszi kiállításra is festményeit. — Már az iskolában is na­gyon szerettem rajzolni és fes- tegetni. Szinte minden szabad­időmet ezzel töltöttem — mondja a régmúltról dr. Kovács Jánosné. — Eleinte csak vízfes­tékkel dolgoztam, majd áttér­tem az olajra; ezt hamar meg­kedveltem. Nehezebb/ ugyan dolgozni vele, mint az akvarel- lel, de öt éve már csak ezzel festek. Jelentkezett a dél-somogyi amatőr festők kiállítására, és sikere volt: mindjárt első alka­lommal hét munkáját fogadta el a zsűri. Azóta évenként részt vesz ezen az amatőrök tárlatán. Járt Horvátországban is a fest­ményeivel. — Tájképeket és virágcsen­déletet szeretek leginkább fes­teni. Sohasem másolok — mondja, és hozzáteszi: —• A va­lóságot akarom visszaadni, ezért összeállított csokrokról, természet után festek. Néha, ha olyan a téma, akkor fényképről is. Van olyan vásznam, ame­lyen többször is javítottam, amíg úgy éreztem, hogy most kész a kép. Amikor nála jártam, éppen egy erdélyi tájképet festett, Égy tizennyolc darabból álló soro­zat egyik darabját. Ezzel készül első önálló kiállítására, amelyet Kaposváron rendeznek meg. Van, amikor napokig fest egy­folytában. Az alapszínekkel dolgozik, s mint mondja: idő és kitartás is kell ehhez a mester­séghez. A kellékek miatt azon­ban egyre drágább lett ez a hobbi. Hajnalka, az unokája rajzta­gozatos iskolába jár, és azt mondják róla, hogy tehetséges. A nagymama abban bízik, hogy megkezdett művének talán folytatója lesz... (Németh) Munkanélküli­gondok Taranyban Évek óta tartós a munkanélkü­liség Taranyban. Csökkent e hónap elejétől a közhasznú munkások száma is: ma már csak nyolcán végezhetik az önkormányzat által kiadott feladatokat. Sokba kerülnek a kis településnek a jövedelem- pótló támogatásban részesü­lők: több mint három és fél millió forintot használnak fel erre a célra. Találkozó a költővel a könyvtárban Bertók Lászlóval találkoztak a költészet napján a nagyatádiak a városi könyvtárban. A vései születésű, József Attila-díjas költő hat évig dolgozott itt szervező könyvtárosként, s ez­úttal verseiből olvasott fel a több mint félszáz megjelent nagyatádinak. Fölelevenítette itt töltött éveit, s válaszolt az érdeklődők kérdéseire. Volt aki arra is kíváncsi volt, ho­gyan születik egyáltalán a vers. Költészettel is foglalkozó egyik olvasója pedig Bertók László tiszteletére írt versét olvasta fel. Döcögősen indul a helyreállítás A tavaly megkezdett szenny­vízépítés befejezésével járó helyreállítási munkák nagy ré­sze erre az évre maradt Nagya­tádon. A lakosság nagyon várta már a tavasz beálltát és a munkák megkezdését, mert egyes utcákban nagy megpró­báltatásokkal jár a közlekedés. Mutatóban egy-két helyen már látni lehet a kivitelező cégek dolgozóit is, a helyreállítás megindulása azonban legalább annyira döcögős, mint az ut­cákban az utak. Húsvéti játszóház a kicsinyeknek Kicsiknek és nagyoknak egya­ránt játékos elfoglaltságot kí­nál Nagyatádon a művelődési ház az ünnep előtt. A zord ta­vaszi szünet egyik napját tehe­tik holnap kellemessé azok a szülők és diákok, akik délután ellátogatnak ide. Gázhoz juthat a kis Lászlómajor is A segesdi beruházásokkal egy- időben a Prímagáz szakembe­rei ajánlatot tesznek a közeli Lászlómajor lakóinak is a gáz bevezetésére. Ha a kis telepü­lésen levő ötven lakóház tulaj­donosának legalább a fele igé­nyelné a gázt, akkor lakossági pénzbevonással megvalósít­ható lenne ez a beruházás. Eh­hez mindössze egy 30-50 köbméteres gáztartály beállítá­sára van szükség. Több az elsős az általánosban A tervezettnél több elsőosztá­lyos gyermek kezdheti meg tanulmányait Nagyatádon há­rom általános iskolában. Nem kellett csökkenteni az idén a tanulócsoportok számát, így hét tanulócsoportba 161 nebu­lót írattak be a szülők. Ez a szám a népességnyilvántartás által jelzett létszámot is meg­haladja és több a tavaly felvet­tek számánál, ami azt jelenti, hogy a Bárdos iskolában 50, a 2.számú általánosban 71 és a Babayban 40 diák akaszthatja vállára ősszel az iskolatáskát. 2 AMFORA SZUPER1 SZOMBATOK' ÁPRILIS 1,8, 15-én Minden lakossági vásárló, k diszkont árainkból, minden cikkből V 10% L kedvezményt kap! Minden hétköznap engedményes akciók!

Next

/
Thumbnails
Contents