Somogyi Hírlap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1995-05-10 / 108. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 1995. április 10., hétfő Bizonyítvány vizsga nélkül Kaposvári ipari Kaposvár egyik mammut ok­tatási intézménye a Rippl-Ró- nai József Közlekedési Szak- középiskola és 503. Sz. Szak­munkásképző Intézet. Ezer fi­atal tanul itt szakmát. Az idén az iskolából 22-en jutottak be az országos szakmai verseny elődöntőjébe, kilencen a dön­tőbe, s négyen vették át a szo­kásosnál három hónappal ko­rábban a szakmunkás-bizo­nyítványt. Pákolicz Attila és Nedves Péter a szerszámké­szítő szakmát képviselte a fő­városi vetélkedőn. Az írásbeli nem okozott számukra különösebb nehéz­séget, a gyakorlati feladatok­nál is csak a kapott időt keve­sellték. Igaz, a most következő szünidőt, alapos felkészülés eredményeként kapják. Úgy látszik, nem szállt a fiúk fe­jébe a dicsőség, továbbra is bejárnak az intézménybe ta­nulni, mégpedig számítás- technikát. Mire a többiek lete­szik a szakmunkásvizsgát, ők már alapfokú számítástechni­kai ismeretekkel is rendelkez­nek majd. Pákolicz Attila, aki orszá­gos második hellyel büszkél­kedhet a Kaposvári Villamos- sági Gyár kft-nél tölti gyakor­lati idejét. — Nem volt gondom a beil­leszkedéssel, készségesek vol­tak az idősebb szakemberek, sokat segítettek. Ehhez a munkához figyelem és pon­tosság kell. Érdekes, de nem fizet valami jól a kezdőknek. Ősztől szeretnék továbbta­nulni és érettségit szerezni. Nedves Péter szintén közép­iskolában folytatja tanulmá­nyait, mindketten állították: szakmájukhoz ugyanúgy szükség van a számítástech­tanulók az országos tanulmányi versenyen Kiss László igazgató átadta a fiúknak — Varga László­nak, Pákolicz Attilának és Nedves Péternek — a szakmun­kás-bizonyítványt FOTÓ: TÖRÖK ANETT nikára, mint a nyelvismeretre. Autóvillamossági szerelő­ként harmadik legjobbként végzett az országos döntőben Varga László; ő kétéves kép­zésben vesz részt, érettségivel rendelkezik. Amíg lendület­ben van, nem akarja abba­hagyni a tanulást. A katonai főiskolára adta be jelentkezé­sét: katonának'úgyis elviszik, legalább kihasználja az időt. Ez nem az egyetlen terv a jö­vőre gondolva, de azt biztosan érzi, most kell a tanulást foly­tatni, míg frissek az ismeretei. A munkáról jó tapasztalatai vannak, képzett mesterek keze alá került, s mint mondja az ő szakmája olyan, ahol haladni kell a legújabb technikával. Aki lemarad, az elveszti a megrendelőit. Szálai Zsolt szintén érett­ségi után választotta az autó­szerelő szakmát, a most nyert három hónap szabadságot arra használja, hogy teherautóra is megszerezze a hivatásos jogo­sítványt. Igyekeznie kell, mert a katonaságtól csak június vé­géig kapott halasztást, utána fel kell vennie a mundért. Az elhelyezkedésről — mondja —, ráér még gondolkodni. Számára meghatározó Kisbá- rapáti, ahol édesanyjával él. A közelben szeretne munkát ta­lálni. Azt mindannyian látják, hogy a munkanélküliség ve­szélyével szemben csak egy módon harcolhatnak sikere­sen: ha sokoldalúan képzett szakemberekké válnak. Izményi Éva Jelentés az önkormányzati vagyonhasznosításról Nagyatádi számvetés Az államkötvények vételi és eladási árfolyamai 1995. április 7. kötv. nettó vételi árf. % nettó eladási árfolyam % felh. kamat % 1995.04.07. eladási árf.-hoz tartozó hozam % 1995/A 89,76 90,38 7,02 34,19 1995/B 88,38 89,08 5,60 34,00 1995/F 96,23 96,59 12,99 32,32 1995/G 94,01 94,50 12,82 33,14 1995/H 92,67 93,25 11,17 33,80 1996/A 78,65 80,13 4,52 32,98 1996/B 88,26 89,13 3,60 33,63 1996/C 87,94 88,84 2,68 33,53 1996/F 86,42 87,50 15,58 33,24 1996/H 92,52 93,59 24,45 33,28 1996/K 93,79 95,30 9,99 33,02 1997/C 76,17 77,71 1,62 32,91 1997/D 98,00 100,00 7,75 1997/L 98,50 100,50 5,66 1997/E 99,00 101,00 1,84 1997/H 88,03 89,96 21,58 31,87 1997/J 99,00 101,00 8,81 1997/K 99,00 101,00 5,49 — 1998/A 97,00 99,00 1,92 1998/D 98,00 100,00 11,45 — Az MNB az árfolyamok napközbeni változtatásának jogát fenn­tartja. Az államkötvényeket bruttó árfolyamon forgalmazzuk. Bruttó árfolyam = nettó árfolyam + az esedékesség napjáig felhalmozott kamat. A megjelölt árfolyamok maximum 1 Mó Ft névértékű köt­vény vételére, illetve 3 Mó Ft névértékű kötvény eladására jelente­nek kötelezettséget. Az államkötvényeket az MNB Somogy Megyei Igazgatóság for­galmazza, ahol részletes információt nyújtunk az érdeklődőknek. (7400 Kaposvár, Széchenyi tér 4., tel.: 419-411, fax: 412-959). Ismét ipartestületben a kaposvári fodrászok Megszelídülő frizurák Újra a lágyabb vonalú haj lesz a divat fotó: török anett Több százan érdeklődtek a milliókról Somogybán nagyon sok épít­kezni vágyó érdeklődik a lakás­hitel igénylési rendszer iránt: az idén eddig kétszázan nyújtották be kérelmüket. A közelmúltban megváltozott a lakáshitel igénylése. A jelen­leg érvényes lakásépítési támo­gatás a korábbi szociálpolitikai kedvezményt váltotta fel. Az egygyermekes családok 200 ezer forintot kaphatnak, a ko­rábbi 50 ezer helyett. A második és harmadik gyermek után újabb egymillió forinttal toldják meg a támogatást. Illés Antal, az OTP megyei igazgatója elmondta: megyénk­ben az első negyedévben 217 hi­telpályázat futott be. A beadott kérelmeket folyamatosan elbí­rálják. A pályázóknak több mint fele megkapta a kívánt összeget. Tavaly 115 lakást építettek föl megyénkben különböző OTP-kölcsönök felhasználásá­val. Az idei év első három hó­napjában már több tucatnyi ház tervezését kezdték meg. A hiva­talos engedélyek és a szükséges hiteltámogatás beszerzése után kezdhetik meg ezek építését. A „sláger” családi ház négyszobás, két fürdőszobás. Sokan — a mi­nél gazdaságosabb területki­használás miatt — tetőtér beépí- téses házról álmodnak. (Harsányi) Új játszótér Böhönyén A napokban vehették birtokba újonnan felépített játszóterüket a böhönyei gyerekek. Az óvodai dolgozók és a szülők kezdeményezték, hogy a település mintegy negyven óvodása, és minden kisgyerek számára játszókertet létesítse­nek. A hely adott volt, csak a játékokat kellett beszerezni. Közel negyven vállalkozót, va­lamint több helyi intézményt nyertek meg az ötletnek, és jó­tékony célú bált is rendeztek. A bál bevétele kilencezer forin­tot, az adományok összege pe­dig hatvankilencezer forintot tett ki. A gyermekbarát, fából ké­szült játékai révén ismert bö­hönyei Lénia Kft. vállalta a já­tékok elkészítését, csaknem féláron csúszdát, faházikót, homokozóelemeket és két „szerelvény” favonatot szállí­tott a játszótérre. A Gamesz a gépeivel segített előkészíteni a területet, az apukák pedig a já­tékok összeszerelését vállalták föl. A többi — a játszótér bir­tokba vétele — már a gyerekek örömteli feladata volt... Több mint 22 millió forint be­vételhez jutottak tavaly a na­gyatádi önkormányzat és in­tézményei a vagyonhasznosítás során. Ez derült ki abból a je­lentésből, amelyet a város kép­viselőtestülete a minap hallga­tott meg. A beszámoló nem ter­jedt ki a lakások és lakáscélú építési telkek vizsgálatára, mert azt külön rendelet szabályozza. A legnagyobb bevételt az ön- kormányzat a helyiséghasznosí­tásból származó bérleti díjakból érte el -— tűnt ki a jelentésből. A bérlők közel kilencmillió forin­tot fizettek a városkasszába az üzletek, irodák és garázsok használata után. Mezőgazdasági földterületek hasznosításából, a nem lakáscélú építési telkek ér­tékesítéséből és bérletéből 3,3 milliót kapott az önkormányzat. A városgazdálkodási intéz­mény saját intézményeinek bér­leti díja pedig tavaly 3,7 millió forint volt. Ide a legtöbbet az at- ádi piac és a somogyudvarhelyi betonüzem fizette. A kórház egyharmadával több bevételt ért el helyiségei bérbeadásából, mint az előző évben. Az iskolák változatlanul tornatermeikből, ebédlőik bevé­teleiből jutottak eredményeik­hez. Az intézmények a befolyt pénzt saját működésükre hasz­nálták fel. A bérleti díjhátralék március elsején hétszázezer fo­rint volt. A testület tájékoztatást kapott a rendezetlen jogviszonyú, bér­leti díjbevétel nélküli 'helyisé­gekről. Ilyenek a TIT iroda, a volt MHSZ, és a Strabag telep­helye, üzletek és néhány garázs is. Döntött a testület a rossz ál­lapotú és gazdaságosan fel nem újítható épületek árverés útján történő lebontásáról. Erre a sorsra jut a Kolozsvári utcai szolgáltató ház, és a volt MHSZ rádiós épülete. Németh István Tegnap bemutatóra és tovább­képzésre hívta a város fodrá­szait a Kaposvári Ipartestület. Szabó Imre, nemzetközi hírű fodrászmester és munkatársa, Bódi Ákos a legújabb stílusú férfi és női frizurákat és vá­gásmódokat mutatta be az ejgész napos rendezvényen. Úgy tűnik, hogy véget ért a vad frizurák korszaka, s újra a lá­gyabb vonalú, nőiesebb haj lesz a divat. A kaposvári fodrászok né­hány éve váltak ki a városi ipar­testületből és alakították meg saját érdekvédelmi szervezetü­ket Kaposvári Szolgáltató Ipar­testület néven. Ez azonban nem tudott továbbképzési lehetősé­get biztosítani tagjai számára a városban, s igazi összetartó erőt sem képviselt. Ezért nemrégi­ben feloszlott a testület, s tagjai úgy döntöttek, hogy ismét csat­lakoznak a Kaposvári Ipartestü­lethez, s ennek segítségével szerveznek továbbképzéseket. A tegnapi első rendezvényük volt. J. E. Primőrök a gázkromatográfban A megyei nö­vényegészségügyi és talajvédelmi állomás analitikai labora­tóriumában havonta több száz, a piacról begyűjtött zöldsé­get és gyümölcsöt vizsgálnak. Céljuk, hogy a növényvédő szerek maradványait kimutassák a terményekben így is védve a vásárlók egészségét. fotó: kovács tibor Úszótanfolyam a gyerekeknek Elkezdődött az az úszótanfo­lyam, melyet Nagy Károly a tabi Rudnay Gyula középis­kola igazgatóhelyettese és Nagy Károly né testnevelő ta­nár szervezett az óvodások (5 éves kortól), illetve az általá­nos iskolás diákok részére. A tanfolyam április 8-án kezdő­dött és tíz szombat délelőtt, jú­nius elejéig tart a balatonfűzfői Balaton uszodában. Kisiskolák matekversenye Matematika versenyt hirdetett a bolhói általános iskola ösz- szevont tanulócsoportú kisis­kolák részére. Harmadik és negyedik osztályos diákok mérhetik össze tudásukat a versenyen. Eddig Pogány­szentpéterről, Szülőkből és Véséről jelentkeztek tanulók a hagyományteremtő szándék­kal meghirdetett versenyre, ám a bolhói iskola még várja a to­vábbi kisiskolák jelentkezését. Köszöntő levél a költőknek Dr. Kolber István, a megyei közgyűlés elnöke a Költészet napja alkalmából levélben kö­szöntötte a megyében élő, il­letve a Somogyból elszárma­zott költőket. Huszonegy líri­kus kapta meg a megyei köz­gyűlési elnök köszöntő sorait. Lábodi segélyezések Lábodon jelenleg 151 sze­mélynek folyósítanak jövede­lem pótló támogatást. Ebben az évben 13 millió forintot fordítanak ilyen jellegű támo­gatásra. A településen másféle segélyekre csaknem négy és fél millió forintot szánnak. Fenntartják az idősek otthonát Komlósdon az idén továbbra is fenntartják az idősek otthonát. Erre a célra másfél millió fo­rintot szavazott meg az ön- kormányzat. A művelődési otthon folyamatos működte­tése több mint négyszázezer forintot emészt fel. A népoktatásról Kéthelyen A népoktatás története Kéthe­lyen 1948-ig címmel jelent meg a közelmúltban a kéthelyi önkormányzat kiadványa, mely korabeli dokumentu­mokra épülve ismerteti a falusi népoktatás történetét. A köny­vet dr. Jandrics István szer­kesztette és dr. Gál József, múzeumigazgató lektorálta. Taszári támogatások Taszáron 4 millió forintot szán az önkormányzat az idén szo­ciális kiadásokra. Ebből 200 ezer forintot fordítanak a jöve­delempótló támogatások kifi­zetésére. Gázberuházás Szennában A jövő hónap közepére remél­hetően befejeződik Szennában a gázvezeték építése. A tavaly decemberben elkezdett, 22 milliós beruházás 150 családot érint, akik telkenként 60 ezer forinttal járultak hozzá a gáz bevezetéséhez.

Next

/
Thumbnails
Contents