Somogyi Hírlap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1995-05-10 / 108. szám
16 SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES HÉTVÉGE 1995. április 8., szombat __________________________________________________ A ló és az erotika Festőművész, operaénekes és színész pontoz — Szász Endrét sokszor tették lóvá Benkő Péteré a lószépségverseny ötlete. A lóbolond színész azt tervezi, hogy a Városligetben egy művészekből álló zsűri pontozná a világ legszebb paripáit. A szigorú szemű ítészek között Luciano Pavarotti és Clint Eastwood társaságában ott lesz Szász Endre is. — Ez egy óriási ötlet — mondta a várdai festőművész. — Ugyanis változtathat a lótenyésztésen, ami — szerintem — a béka feneke alá került, holott nálunk nagy hagyományai voltak Széchényi óta. Azért örülök a szépségversenynek, mert bevonja ebbe a tömegeket, s engem is nagyon érdekel. Visszahat a lótenyésztésre; hiszen ha tudnánk igazán jó lovakat tenyészteni, az nem kis pénz lenne. — Ha tehetné, tartana lovakat? — Ha még volna hátra az életemből harminc év, akkor igen. Öreg fiú vagyok én már ilyen játékokhoz. — Volt-e kapcsolata korábban lovakkal? — Szeretem az állatokat. A lovak gyerekkori élményeket hoznak elő. Kaposváron kisgyermekként bejártam lovagolni a tüzérlaktanyába. Tűzmesterek tanítottak lovagolni, és csutakolni is kellett, meg patát tisztítani. Szép állat a ló; jóindulatú, kedves. Szép formája van. Nem véletlen, hogy a lovakat össze szokták hasonlítani a nőkkel. Van is egy ilyen mondás, hogy szép asszonynak, szép járású lónak kár megöregedni. A lovakban van valamilyen erotikus vonás. Olyasmi, ami férfibbá teszi a férfit, emberebbé az embert. A ló igényli azt a bánásmódot, amit nem lehet primitíven teljesíteni. A ló akkor érzi jól magát, ha emberrel kerül szembe. A lóval való foglalkozás nemesít. Van egy csomó ismerősöm, aki lovakkal foglalkozik. Jobbak lettek, mióta lovardájuk van. Gyerekkoromra visszatekintve úgy érzem, hogy a lóval való foglalatoskodás, a ló közelsége fejlesztette a jellememet. Komolyodtam tőle. — Mikor ült utoljára lovon ? — Amikor az Egri csillagok látványterveit csináltam, akkor is lóháton közlekedtünk a nagy terep miatt. Tréningben voltam addig, aztán Amerikába kerültvén vagy húsz évig nem lovagoltam. Amikor hazajöttem, akartam venni magamnak egy lovat. Akkor váltam el, új feleségem még nem volt. Egy helyes kis nővel mentünk ki megnézni a lovat. Meg akartam mutatni ennek a kis csajnak, milyen klassz fickó vagyok. Egy nagy völgyben szerettem volna kipróbálni a szép, fekete lovat. Gondoltam, száguldók vele egyet. Ráültem a hátára, s örültem, hogy körbe tudtam menni az udvaron... Azt hittem, a lovaglás is olyan, mint a biciklizés, amit nem lehet elfelejteni... — Hányszor tették lóvá Szász Endrét? — Nagyon sokszor, szerencsére, mert az ember ebből szerzi a tapasztalatait. Én különben is lóvá tehető vagyok. Ilyen a természetem. Amikor lóvá tesznek, akkor szégyenlem, hogy ilyen ócska pasassal állok szemben. Háromszor hagyom magam lóvá tenni, negyedszer aztán visszarúgok. — Legutóbb mikor tették lóvá? — Tegnap. Ma még csak te voltál az első vendégem, de délután jönnek hozzám olyanok, akik már háromszor próbálkoztak... Lőrincz Sándor Milliomos kutya - futballcsapat élén Az olaszországi Gunther ugyan csak ugatja az üzletet, legújabb befektetése mégis a lapok címoldalára került, miután nemrégiben megvásárolta Itália legnépszerűbb női labdarúgócsapatát. A hír nem elsősorban az aranylábú lányok, hanem az új tulajdonos személye miatt keltett feltűnést: Gunther ugyanis egy németjuhász eb, a világ leggazdagabb kutyája. 137 millió lírás vagyonát Carlotta Liebenstein, német grófnő hagyta rá 1994 márciusában. S hogy az örökség azért ne jusson ebek harmincadjára a Gunther Group vagyonkezelő társaság igyekszik kamatoztatni. Legújabb befektetésük — úgy tűnik — a négylábú milliomos tetszését is elnyerte: nagy élvezettel követi nyomon az edzéseket és a mérkőzéseket. A csapat új gazdája talán csak azt nem érti, hogy a lányok miért csak a hátsó lábaikat használják a játékban. Tetőfedő voltam Írországban Azért olyan is van ám, hogy kisüt a nap — biztatott jóindulatúan vendéglátónk egy írországi lakótelep közepén, egy félkész ház állványzatán ácsorogva a szakadó havasesőben. A ház az óceán partjához közel épült, tipikusan szigetországi módra: egy lakóövezetben, kétszintes iker-, illetve sorházakból, közte rengeteg zöldterülettel. Az emeletről akár jó kilátás is nyílhatott volna az óceánra illetve a szemben alig öt kilométerre fekvő két szigetre, de az időjárás nem engedte, hogy bármerre is kilássunk: akárhogyan fordultunk, a szél pontosan a szemünk közé vágta a hungarocellgömbökre emlékeztető havasesőt. Vendéglátóink csak mosolyogtak: ők már megszokták a változékony időjárást, és tudják: az ír gazdasági kilátások ennél jóval világosabbak... Mit keresett az újságíró Írországban pont egy építkezésen ázva-fázva? Nem egy, hanem sok építkezésen töltöttem a drága időt. A Somogy Megyei Vállalkozói Központ az Épület- szigetelők és Tetőfedők Országos Szövetségével közösen szervezett szakmai tanulmányútra a hét somogyi résztvevőt kísértem Írországba. Beck János Kaposvárról jött Írországba. A Katona családból négyen is voltak ezen az úton: Katona László és fia Kaposmérőből, valamint testvére Katona Sándor és a fia, Szabolcs, Siófokról. Siófokon él és dolgozik Knittel Ferenc, aki szintén magával hozta fiát Ákost. Az utánpótlás úgy látszik biztosított... Mindannyian ácsok, illetve tetőfedők. Mégpedig — a csoporttal tartó Osztroluczky Miklós, a szövetség képviselője, főiskolai tanár szerint — a legjobbak közül valók. Szóval ezért ne csodálkozzon az olvasó, ha ebben a beszámolóban a szokásosnál többször esik szó a tetőről, és úgy általában az építkezésekről. Egy előnye azért van: valójában és átvitt értelemben is az „emeletről” szemlélhettem Írország gazdasági életét, de az igazság az, hogy „magyar szemmel” még innen is fölfelé kellett néznem. Londonban sej, van számos utca. És vannak házak, és minden házon van tető. Nos, mi ebből a sok tetőből megtekintettünk tízet, ám míg oda eljutottunk, előbb átestünk egy repülő- útón, egy fogadáson és egy előadáson, amit az angol szövetség elnöke, illetve a londoni területi szövetség elnöke tartott. A tájékoztatók után a szakmai program épületlátogatással folytatódott, melynek során megtekintettünk három építkezésen háromféle tetőfedési módszert. Még az Jellegzetes írországi utcakép angol szövetség által rendezett vacsora is stílszerű volt: a St. Georges hotel legfelső emeletén — közvetlenül a tető alatt — lévő étteremben rendezték. Itt aztán az idő előrehaladtával a szakmai kérdéseket felváltották az emberközelibb témák, melyek közt többek közt szerepelt az is, hogy vajon az angol vagy az ír sör a jobb, amit igyekezett mindenki személyesen megállapítani. A találkozó baráti légkörben ért véget... Másnap a tervezett program — tetőlátogatás — szerint haladt minden. Az előző esti kedélyes beszélgetésen felbuzdulva ugyan próbáltam célozgatni arra, hogy a Buckingham palotának, a Towemak, sőt a Westminster székesegyháznak is van teteje, ám ez egyik oldalon sem talált értő fülekre. Az angolok ugyebár nem tudnak magyarul, a csoport tagjain pedig látszott: őket valóban érdekli az itteni építési, és főként tetőfedési technológia. így aztán délután úgy ültünk föl a dublini gépre, hogy London nevezetességei közül mindössze a Heathrow-i repteret láttuk. Míg Londonban csak gyanítottuk, hogy a szigetországi időjárás nem lesz kegyes hozzánk, a dublini repülőtéren ez be is bizonyosodott. Szakadó esőben landoltunk, azzal a tudattal, hogy még mintegy háromórás buszozás vár ránk, hogy a sziget másik szegletében fekvő Gal- way-ba érjünk. Végülis sikerült „eseménytelenné” tenni az utat, így nyogodtan térhettünk aludni Mrs. Thomson Rock Lodge nevű panziójában, amit következetesen „Bedrocknak” hívtam, vendéglátóink nagy derültségére. Szerdán viszonylag gyorsan kiderült: az írek is komolyan vették, hogy szakmai tanulmányútra érkeztünk, így a programterv első variációja tele volt tűzdelve különféle építkezése és teA SZERZÓ FELVÉTELE tőgyártó cégek látogatásával, illetve szakmai konferenciákkal. Csak határozott kérésünkre — melyben rámutattunk, hogy még soha sem jártunk sem Gal- way-ben, sem Írországban, ezért szeretnénk mást is látni, mint építkezést — változtattak a terven, igaz, nagyon készségesen, így egy egész délelőttünk, sőt egy délután két szabad óra is rendelkezésünkre állt, hogy ismerkedjünk a várossal. Később, miután alaposan és többszörösen tapasztaltuk a hagyományos ír vendégszeretetet rájöttünk: a sűrű szakmai programmal a kedvünkben akartak járni, s amikor látták, hogy mást is szeretnénk, gyorsan és határozottan váltottak. A szakmai programok változatosak és lényegre törőek voltak: mindenféle építkezési, pontosabban tetőfedési technológiát, valamint annak háttériparát megismertettek a magyar csoporttal, így még a laikus is, pontos képet kapott az ír módszerekről. A szakemberek természetesen sokkal több használható információt gyűjtöttek, annak ellenére, hogy többük szerint ezeket a technológiákat Magyarországon nem tudnák elfogadtatni az építtetőkkel. Láttunk ácsokat munka közben, és asztalosüzemet, ahol az előregyártott tetőelemek készülnek, a fémtetőket gyártó Newell cég üzemét, jártunk tetőszigeteléssel foglalkozó cég munkaterületén és te- tőcserépgyárban is. Ami az íreket illeti, már a program lapozgatása közben feltűnt valami: kínosan ügyeltek arra, hogy étkezéseink mindegyike másik helyszínen legyen, s mint később kiderült a tetők mellett az ír kocsmákat is alaposan meg kívánják ismertetni velünk. Ebből is látszott, hogy az írekben minimum két ember lakozik: egyik a hivatalos, a másik pedig a magánember. Ez persze máshol is így van. ám a kontraszt korántsem ekkora. Mr. Newell, a Newell Roofing Constractors cég tulajdonosa pókerarccal mutatta be üzemét, az irodában azonban már mosolyogva kérte: mondjuk le a szervezett ebédet, s legyünk az ő vendégei. Az étteremben pedig biztosított minket arról, hogy az ír és a magyar egy tőről fakad, csupán a whisky íze más, amit azonnal és helyben nekünk is tesztelni kellett. Még jobb példa volt erre vendéglátónk, a galway-i kamara igazgatója. Fogadásunkkor oly hivatalos volt, hogy addig nem mehettünk ki az irodából, míg a módosított programból mindenki nem vett át egy példányt, szignálva. A pénteki búcsúfogadás után azonban teljesen kicserélődött. Amellett, hogy meghívott vacsorára mindenkit a város legnagyobb és legjobb pub-jába, a bemelegítésként lelökött Jame- son-Guiness páros után már cigarettára gyújtva faggatott minket. Majd egy idő után megkérdezte: szeretjük-e az ír népzenét? Választ sem várva már indultunk egy másik kocsmába, ahol háromtagú zenekar óriási hangulatot keltve húzta az ír népzenét. Lerítt rólunk hogy külföldiek vagyunk — egy csapat kínosan elegáns fickó, beront az olajos padlón csizmás lábukkal dübörgő farmeros-pólós fiatalság közé —, a zenekarvezető azonnal helyet csinált nekünk, köszöntötte kis csapatunkat, majd a jó félórás bemutató után le is ült az asztalunkhoz egy kis csevelyre. Eközben a zene mellett az ír italokból is tartott egy rövid, ám mélyreható bemutatót. Nem csoda, hogy a másnapi utazásra gondolva többen közülünk úgy döntöttek: ideje lefeküdni. Vendéglátónk nem adta fel, hármunkkal, — akik még maradtunk — közölte: az este nem érhet véget ír kávé nélkül, s már indultunk is egy következő helyre. Ami annyira zsúfolt volt, hogy szinte az ajtóból kellett odakiáltani a csaposnak a rendelést, de pillanatok alatt a kezünkben volt a forró — whisky-kávé-tejszínhab — ösz- szeállítású ital. Amiről nem sokkal később kiderült: ezt talán már mégsem kellett volna... Szakmai program még az utolsó napra is maradt, bár kis csapatunk közel sem volt olyan lelkes a Condron Concrete betoncserépgyárban, mint általában. Mindez azonban már Dublinba utazás közben volt, amikor úgy gondoltuk: most már kibírunk mindent. Még egy este az ír fővárosban, rövid városnézés, és másnap reggel már indultunk is a reptérre. Ekkor igazolódott be az első mondata vendéglátónknak, ugyanis kisütött a nap, hét nap után először. Varga Ottó Mesés bevétel A Walt Disney cég monumentális rajzfilmje, az Oroszlánkirály mesés bevételeket hoz az alkotóknak. A filmet a világ minden pontján vetítik a mozikban, többnyire teltházas nézőterek előtt. Az eredmény: 740 millió dolláros nyereség. Az Oroszlánkirály most a videofilm-piacot is meghódítja: az első héten több, mint 20 millió kazettát adtak el az Egyesült Államokban, ami 340 millió dollárt hozott a Walt Disney konyhájára. Szinte biztosra vehető, hogy megdönti azt a korábbi rekordot, amit máig a Hófehérke és a hét törpe tart 25 millió eladott darabbal. Kell-e mondani, az is Walt Disney produkció volt. Bridzselő csodagyerek Dán Hirschmannak éjjel kettőkor, Min- neapolisban teljesült nagy célja: elérte a háromszáz pontot, s megszerezte a bridzssportban a nagymesteri szintet jelentő Life Master címet. Másoknak ez általában 20 év után sikerül, Dannek ennél sokkal rövidebb idő is elég volt. A fiatalember ugyanis mindössze tíz esztendős, s ezzel minden idők legfiatalabb Life Más- tere. A korábbi csúcstartó, egy Sam nevű fiú tizenegy évesen jutott el idáig. Történetesen őt is Hirschmannak hívják, nem más, mint Dán bátyja. A családban egyébként Martin papa és Marcia mama is Life Master, csupán Dán és Sam felnőttkorú nővére, Jenne lóg ki a sorból, Szerinte a bridzs egyszerűen unalmas. Tulajdonképpen szerencse, hiszen, mint tudott, ezt a kártyajátékot egyszerre csak négyen játszhatják. Kis nagytőkés Az üzleti élet kamasz zsenijének tartják az Egyesült Államokban a gimnazista Matt Setot, aki mindössze 9 évesen alapozta meg vagyonát. A Michigan államban született kisfiú az ajándékba kapott pénzt részvényekbe fektette és három hónap alatt megduplázta. Seto most 17 éves, s egyre nagyobb tekintélynek örvend a Wall Streeten. Saját cége van, amelynek tőkéjét tavaly 33 százalékkal növelte, miközben Amerika számos vállalata a fennmaradásért küzd. Egyre gyarapodó birodalmát számítógépe mellől irányítja, ám befektetései kivétel nélkül apja nevén futnak: kiskorúaknak ugyanis még az USA-ban is tilos a tőzsdei spekuláció. Emberségből példát... A kaliforniai Green házaspár valóságos nemzeti hős lett Olaszországban. A család egyetlen kisfiát tavaly útonállók lőtték le, s a szülők, ahelyett, hogy — itáliai szokás szerint — bosszúért kiáltottak volna, felajánlották gyermekük szerveit transzplantációra. A kis Nicholas, ily módon négy olasz gyerek életét mentette meg. Greenék egy év elteltével ismét ellátogattak a tragédia helyszínére, hogy találkozzanak azokkal a gyerekekkel, akik fiúknak köszönhetik életüket. Elmondták, gyógyír fájdalmukra, hogy Nicholas másokban él tovább; meggyőződhettek róla: mind a négy operált egészséges. A dühös ember álma is dühös Az álmok a legújabb kutatások szerint gyakran mindennapi életünk torz vetületei — nem feltétlenül tudat alatti vágyaink szimbolikus képei, ahogy azt Freud hitte, de nem is véletlenszerű, összevissza képek, amelyeket az agyhullámok keltenek. Álmaink annyira kötődnek köznapi életünkhöz, hogy fel- használhatók rejtett konfliktusaink felismerésére és megoldására. Miért álmodjuk, amit álmodunk? — teszi fel a kérdést a Reader’s Digest Válogatás áprilisi számának cikke, amelyre neves álomkutatók magyarázatai kísérelnek meg választ adni. Másképp álmodnak a férfiak és a nők eltérő biológiai adottságaik és társadalmi helyzetük miatt. Viselkedésünk éppúgy befolyásolja álmainkat, mint életkorunk. Hogyan? Kimutatták, hogy a dühös emberek álmaikban élik ki mérgüket. Másként álmodnak a depresz- sziós személyiségek, ismét másként azok, akik túl nyitottak, érzékenyek, könnyen sebezhetőek és nehezen érvényesítik az akaratukat. Az alkotó egyéniségek gyakran fel is használják álmaikat problémáik megoldásában. „Tudatalattink olyant tud, amit tudatos elménk nem” — hangzik a magyarázat.
