Somogyi Hírlap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-01 / 51. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP SZOCIÁLPOLITIKA 1995. március 1., szerda Térítési díjak Az idős és a krónikus betegeket támogatják. Kialakítottak egy alaplistát, a legrászorultabbak számára nélkülözhetetlen gyógyszerekkel. Ezekhez ingyen vagy áruknak 5, illetve 10 százalékáért jutnak hozzá a betegek. Március 1-jétől 90 százalékos támogatásban részesül közel 300, elsősorban az idős, illetve krónikus betegek kezelésére alkalmas gyógyszer, s ezekért a teljes ár 10 százalékát kell csak fizetni térítési díjként. Ilyenek a vérnyomáscsökkentők, szív- gyógyszerek és a glaucoma gyógyszerei. Az alaplistának tekintett készítmények (a 90, 95,100 százalékos támogatá- súak) esetében az évközi árváltozások terheit teljesen a biztosító viseli, a beteg térítési díja változatlan marad. Több mint 550 készítmény esetében a biztosító 70 százalékos támogatást nyűjt, s a beteg csak 30 százalékot fizet. Ebbe a körbe tartozik az antibiotikumok többsége. Csaknem 200 készítménynél az ár 60 százaléka terheli majd a beteget. Mintegy 350 recept nélkül kapható gyógyszer nem kap támogatást. A 70 és 40 százalékkal támogatott gyógyszereknél az évközi árváltozások - például a forintleértékelés miatti árnövekedés, a gyártó áremelése - teljes egészében megjelennek a térítési díjban. A magisztrális - patikában kevert - gyógyszerek tb-tá- mogatása 80-ról 90 százalékra növekszik, ha a recept törzskönyvezett gyógyszer- készítményt nem tartalmaz. A tizenkét leggyakrabban használt gyógyszer esetében a következő térítési díjak lépnek életbe március 1-jén: A Nitromint 2,6 mg-os tablettáért 11,20 helyett 63 Ft-ot kell fizetni. A Cavinton tablettáért 45 Ft helyett 25,60-at. A C vitamin drazséért 29 Ft helyett 36-ot, az Eunoctin tablettáért 67 Ft helyett 90-et, a Tensiomin 25 mg-os tablettáért 20,60 Ft helyett 48 Ft-ot kémek majd. A Corinfar drazséi 100) térítési díja 46,20-ról 59 Ft-a emelkedik, a 30 darabos Gilemal tablettáé 24,60-ról 25,60-ra, a Colfarit pedig 82,50-ről 16 forintra csökken. Az 50 darabos Trental^MX) drazsé térítési díja 141,70-ről 87 Ft-ra apad. A vérnyomáscsökkentő Brinaldix 10 tablettáért 15,60 helyett csak 9,80-at számláznak majd. Csökken a Rudotel tabletta térítési díja: 106,50 Ft helyett 98 Ft-ra. Drágul viszont a Seduxen: március 1-jétől 42 helyett 62 forint lesz a térítése. N. Zs. Orvosságra költött forintok Március elsejétől — a hivatalos indoklás szerint — a költségek növekedésének megállítása, az ésszerűbb gyógyszer- fogyasztás érdekében vezetik be az új gyógyszertámogatási rendszert. Az ország patikáinak elszámolása alapján az Országos Egészségbiztosítási Pénztár megyénként követi a lakosság gyógyszerfogyasztásának alakulását. Dr. Hetényi László, a biztosító illetékes osztályvezetője minderről a következőket mondja: A múlt év szeptemberének gyógyszerfogyasztását megyénként hasonlítottuk össze, mert úgy éreztük, hogy ezek az adatok egy átlagos hónap forgalmát mutatják. Az egy főre jutó havi gyógyszerköltség (amelynek egy részét természetesen a társadalombiztosítás állja) legalacsonyabb értékét, 525 forintot Nógrád megyében, míg a legmagasabbat, 856 forintot a fővárosban regisztrálták. Az országos átlag szerint minden magyar állampolgár havonta 679 forintot költ patikaszerekre. A fővárosi adatok hátterében nemcsak az áll, hogy itt a lakosság messze többet költ gyógyszerekre. Figyelembe kell venni azt is, hogy Budapest kijelölt patikáiban lehet csak hozzájutni az egyedi importban beérkező gyógyszerekhez, s gyakori az is, hogy a vidékiek, a bejáró dolgozók, a külföldiek is itt váltják be vényeiket, itt vesznek medicinát. Az egy főre jutó fogyasztás sorrendjében Budapest után Baranya megye (774 Ft/hó) következik, majd Csongrád megye (746 Ft/hó), Bács-Kiskun megye (736 Ft/hó), Békés megye (690 Ft/hó), Tolna megye (674 Ft/hó), Veszprém megye (659 Ft/hó), Heves megye (649 Ft/hó), Jász-Nagykun-Szolnok megye (631 Ft/hó), Vas megye (629 Ft/hó), Zala megye (625 Ft/hó), Győr-Moson-Sopron megye (622 Ft/hó), Somogy megye (613 Ft/hó), Pest megye (610 Ft/hó), Hajdú-Bihar megye (605 Ft/hó), Szabolcs- Szatmár-Bereg megye (604 Ft/ hó), Fejér megye (584 Ft/hó), Komárom-Esztergom megye (578 Ft/hó), Borsod-Abaúj- Zemplén megye (560 Ft/hó) és végül a már említett Nógrád megye (525 Ft/hó). Ferenczy Europress Gyógyszerfaló magyarok Egyre több gyógyszertől egyre betegebben? Milyen okok állnak a rendkívül magas hazai gyógyszerfogyasztás mögött? - Dr. Makara Pétert, a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet tudományos igazgatóját kérdeztük.- A magyar lakosság egészségi állapota tragikus. A Közép- és Kelet-Európa országaihoz viszonyítva is. A hanyatlás 1963-ban megkezdődött, de az igazi „mélyrepülés” mintegy két évtizede. Eleinte csak a férfiak körében csökkent a születéskor várható élettartam, azóta romlanak a nők életkilátásai is. Huszonöt éve Ausztriához, Finnországhoz hasonlóan a magyar férfiaknak is átlag 66,2 évre lehetett reményük. Mára Európa minden országában nőtt ez a szám, nálunk viszont csökkent. Ausztriához képest már csaknem hét év a lemaradás. A halálozási mutatói csak a Szaharától délre eső, legelmaradottabb afrikai országokban rosz- szabbak a miénknél. A magyar férfiak idő előtti halálozása hátterében az erőszakos (baleset, öngyilkosság) halálokokon kívül, a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a daganatok állnak. A nőknél elsősorban a daganatok, majd a szív- és érrendszer betegségei. Mindkét nemnél az alkoholos májzsugor áll a 4. helyen. A helytelen és túlzott gyógyszerfogyasztás kezd visszaütni. A bajokért nem elsősorban az egészségügy a felelős. Amikor az ijesztően magas gyógyszer- fogyasztásról terheiről beszélünk, jó volna figyelembe venni a mind betegebbé váló társadalom problémáit is. (Németh) Bukszaapasztó pirulák A hét eleje óta hosszú sorok álltak a kaposvári gyógyszertárakban is FOTÓ: KOVÁCS TIBOR — Őrület amit művelnek az idős emberekkel. Nézze, most is a kórházból jövök aranyoskám. Két combnyaktörésem volt és állandóan injekciókat kapok — mutatja deformált lábát a nyugdíjaskorú Orbán Mihályné, miközben botjára támaszkodva próbálja megtartani egyensúlyát a piac forgatagában. — Mindig szednem kell a gyógyszereket —, a Dopegy- tet meg a többit — mert nagyon feledékeny vagyok és a vérnyomásom is magas. Meghalt a férjem s a kevéske özvegyi nyugdíjamból eddig is 500 forintot fizettem ki havonta a patikában. Hogy mi lesz ezután? Meggyötört szeméből némán kibuggyanó könnycsepp sejteti csak a választ. A mától esedékes gyógyszertámogatási rendszer változásáról még keveset tudnak az emberek. Nem csoda, hiszen az orvosok és a patikusok is szinte az utolsó pillanatban ismerkedtek meg a különböző listákon szereplő árakkal. A rászorultak közül aki egy kicsit szemfülesebb volt és még tehette, bespájzolt. Ám — lévén a hónap vége — sokaknak erre sem tellett. A kaposvári patikákban, akárcsak az ország valamennyi gyógyszertárában nagy volt a tumultus. Nemkülönben a háziorvosok előszobájában. A doktorok legtöbbször türelmesen fölírták a kért szereket. Március elsejétől azonban már csak egy bizonyos mennyiségig tehetik ezt meg büntetlenül. Tervezik azt is, hogy a gyógyszerártámogatás és táppénzkiadás csökkentése céljából érdekeltté teszik az orvososkat a szakmailag korrekt és költségkímélő eljárások alkalmazásában. Előnyt élveznek majd a terápiában az azonos hatóanyagú, de olcsóbb magyar készítmények. Sokan — orvosok és gyógszerészek — attól tartanak, hogy ezzel nem minden esetben tudnak eleget tenni a biztosító elvárásainak. Ráadásul a gyógyszerészek nem érzik magukat fölhatalmazva arra, hogy az orvosok helyett döntsenek. Az is elképzelhető, hogy a beteg a patikát hagyja cserbe és elmegy oda, ahol megszokott gyógyszerét kiadják neki. A háziorvosok közül is többen féltik a párasukat, tartanak attól, hogy ha nem íiják föl a kért medicinát, a betegek elpártolnak tőlük. A rendszer bevezetői a változtatás szükségességére hivatkoznak. Miként lehet kivédeni a gondokat? Két középkorú férfi az önvédelem sajátos módját választotta. Egyikőjük, a reggeli televízióműsorból értesült a változásról. Azt állítja, hogy csak marokszámra lehet mérni azt a rengeteg tablettát, amit szed. Az új morbus hungaricus támadta meg; beteg a szive, rossz a keringése. Legfontosabb gyógyszere — egy angol készítmémy — eddig is nagyon sok pénzébe került és most még tovább nő az ára. A felesége is cukorbeteg, állandó gyógyszerszedő. Azt mondja: már csak a gyógyulásban reménykedhet. Beszélgetőtársa — szintén cukorbeteg — a struccpolitikát választotta. Nem nézi a tévét, nem olvassa az újságot. Azt vallja: amiről nem tud, az nem is idegesíti. Három pici gyermekkel viaskodik a tömegben egy fiatal házaspár. Latolgatják, ha betegek a gyerekek, miről mondhatnának még le, hogy a gyógyszert ki tudják váltani. Nem sok választanivalójuk akadt: a kenyér, vagy a tej. Várnai Ágnes Hogy senkit ne érjen a patikában meglepetés Új receptet hoznak forgalomba a társadalombiztosítási támogatással kiváltható gyógyszerek rendelésére. Ahhoz, hogy senkit ne érjen meglepetés a patikában, s pontosan tisztában legyen a beteg is a számára felírt gyógyszer várható költségeivel, röviden ismertetjük az új nyomtatványok kiállítását. Régi recept az év végéig használható A jelenleg forgalomban lévő recepteken legkésőbb 1995. október 31-ig lehet gyógyszert felírni a biztosító terhére. A patikák a régi vényre felírt medicinákat támogatással legkésőbb ez év december 31-ig adhatják ki. Az új recepteket az Egészségbiztosítási Pénztárnál térítés nélkül rendelhetik meg az orvosok. A cél az volt, hogy informatikai szempontból feldolgozható, a bevezetendő támogatási rendszerhez igazodó, és az orvosi, gyógyszerészi adminisztrációt minimálisra szorító nyomtatvány készüljön. Az új receptek a vonalkóddal és az orvos adatainak feltüntetésével válnak azonosíthatóvá. A vonalkód tartalmazza az orvos nyilvántartási számát és az általa felírt vény sorszámát. Ezeket az adatokat központilag, még a nyomdai előállításkor viszik fel a nyomtatványra. A betegre vonatkozó adatokat értelemszerűen az orvos tölti ki. Fontos tudni, hogy a közgyógyellátásban részesülők igazolványának számát 1995. december 31-ig kell feltüntetni a recepteken. Ezt követően, 1996. január 1-jétől valamennyi beteg társadalombiztosítási azonosítási jelét is rá kell írni a vényekre, az azonosító adatok hiányában társadalombiztosítási támogatás nem számolható el. Térítéskötelesen adható gyógyszerek A gyógyszer felírásának jogcímét, illetve az orvos által előírni kívánt támogatási mértéket a vényen erre kijelölt négyzetben, egy X-jellel kell feltüntetni. Az új vényeknél nem különbözik a térítésmentes és térítésköteles nyomtatvány, ezért ha az orvos a gyógyszert nem kiemelt támogatással, nem különleges jogcím alapján rendeli, akkor az „Általános” szövegű négyzetet kell beikszelnie. Ez esetben a patikus a gyógyszert az általános támogatási mértékkel térítéskötelesen adja ki. A „HM” jelzés a honvédelmi kötelezettség alapján térítésmentes megjelölés. Ä „KÖZ- GYÓGY”, értelemszerűen a köz- gyógyellátási igazolvánnyal rendelkezők számára, az „ÜZEMI BALESET” - az üzemi balesetben, foglalkozási megbetegedésben szenvedők számára biztosít 100 százalékos társadalombiztosítási támogatást. Az „EÜ. REND.”, azaz egészségügyi rendelkezésre ugyancsak 100 százalékos társadalombiztosítási támogatással írhatók fel. Cukorbetegek, rosszindulatú daganatos betegségben szenvedők, elmebetegek kezelésére szolgálnak ezek a medicinák. Az „EÜ.TÉR.KÖT.” - egy új támogatási kategória, amely egészségügyi rendelkezésre, indikációhoz kötötten 95 százalékos társadalombiztosítási támogatással rendelt gyógyszerek megjelölésére szolgál. A vényen feltüntették a „Teljes ár” megjelölést is. Ezt akkor kell bejelölni, ha az orvos nem biztosított személynek ír fel gyógyszert, vagy állatgyógyászati, kozmetikai, háztartási célú készítményt rendel. Támogatás: milyen jocímen? Fontos tudni, hogy a biztosítónak csak olyan vény számolható el, amelyen az orvos valamelyik jogcímet egyértelműen megjelölte. Ha a vényen a gyógyszert rendelő orvos a támogatás jogcímét nem jelzi, vagy például két, netán több jogcímet is megjelöl a recepten, akkor a rendelt készítményt a gyógyszerész csak az „általános” támogatási mértékkel adhatja ki. A vény gyógyszer rendelésre szolgáló részén a „Nem helyettesíthető” megjelölést az orvosnak akkor kell X jellel áthúznia, ha a helyettesíthetőségről szóló rendelet mellékletében szereplő valamely drágább (originális) készítményt rendelte a betegnek és a gyógyszerész általi helyettesítést meg kívánja tiltani. A vényen szereplő - „gyógyszer TB támogatása Ft” és a „kiadás dátuma” rovatokat a számítógéppel nem rendelkező gyógyszertárakban manuálisan kell kitölteni. A „kiszolgáltatott gyógyszer” rovatba a helyettesítő készítményre vonatkozó adatokat kell feltüntetni. (Németh)