Somogyi Hírlap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-28 / 73. szám
1995. március 28., kedd SOMOGYI HÍRLAP AUTÓSVILÁG 1 Autókiállítás Kaposváron Felvonulással'kezdődik, bállal végződik a program Második alkalommal rendezik meg idén a Kaposvári Autó-, Versenyautó és Vagyonvédelmi Kiállítást. A rendezvény — csakúgy mint tavaly — idén is színes programokkal várja az érdeklődőket. Tizennyolc márka helyi képviselője mutatkozik majd be a nagyközönség előtt. Az újdonságok seregszemléje autós felvonulással veszi kezdetét. A különböző márkák rendőri felvezetéssel vonulnak végig a városon, majd délután két órára érkeznek a kiállítás helyszínére, ahol az ünnepélyes megnyitóra került sor. A kiállításra nem csak az autómárkák képviselőit várják a szervezők, de idén első ízben a magyar autósport legnevesebb képviselői is bemutatják autóikat. A bemutatkozás egyben a versenyautók premierje is lesz, hiszen a gyakran titokba burkolózó téli felkészülés után a ralibajnokság nyitányára a kaposvári kiállítást követően Salgótarjánban kerül majd sor. Az egészségügyi főiskola aulájában megrendezett háttéripari kiállításon mutatkoznak majd be az autós kiegészítőket, alkatrészeket és félszereléseket forgalmazó és gyártó cégek. A vagyonvédelmi kiállítás is színesebb lesz, mint a tavalyi. A rendőrség munkatársai az érdeklődőknek szakmai előadásokon mutatják majd be a legújabb hatékony vagyonvédelmi eszközöket, a vállalkozó kedvűek pedig közlekedésbiztonsági vetélkedőn mérhetik össze tudásukat. Lesz továbbá autóstotó, amelyen a kiállításon bemutatkozó autómárkákról tesznek fel kérdéseket a kereskedők, a szombati napi programokat pedig autósbál záija majd. Szigetelik az Opel Astrákat Az Astra tulajdonosok - gépkocsik tervezett felülvizsgálata ellenére használhatják autóikat, ugyanis nagyon elenyésző a valószínűsége annak, hogy a németországihoz hasonló eset itthon is bekövetkezzen. A Magyarországon forgalomba hozott autók viszgálatával a cég éppen ezt a kis valószínűséget szeretné kizárni. Az Európában futó 2,3 millió Astra közül csak öt esetben fordult elő, hogy tankoláskor az elektrostatikus feltöltődés miatt az autó kigyulladjon, és minden alkalommal kimutatható volt a töltőállomás földelésének hiánya is. A magyarországi Astra tulajdonosokat a keres- kedőhálózat tagjai levélben értesítik a gépjárművek felülvizsgálatának időpontjáról. Magyar-ukrán abroncs egyezmény Magyar-ukrán részvénytársaság létrehozására írt alá megállapodást a nyíregyházi Marso Kft és a dnyepropet- rovszki Dnyeprosina Rt a Dnyepro-Trade Rt néven alakuló vállalkozás a szabolcsi megyeszékhelyen kezdi meg tevékenységét. Feladata a jelenleg évi ötvenmillió dollár értékben exportáló dnyepro- petrovszki gumiabroncsgyár termékeinek nyugat-európai, később pedig a kontinensen kívüli forgalmazása lesz. Úgynevezett konszignációs raktárbázist hoznak létre Nyíregyházán. A közös cég közreműködik majd az ukrán gyár műszaki fejlesztésében is. Bozóttörő a Toyotákon A Toyota új szabadidő-autójáról készített el egy új változatot egy német tuningcég. A krómozoztt bozóttör rács, valamint a szintén krómozott küszöbök mellett a kiszélesített sárvédők alá helyezett vad topogók adnak mérges arculatot a japánok új büszkeségének. / Átalakított Fiat Punto A német Hörmannn Motorsport elkészítette a Punto Cabriolet változatát. A Ber- tone tervezte kiskocsi, ha lehet, még tovább csinosodott az áramvonalas légterelőkkel, amelyet a Bugatti típusú nyolcküllős könnyűfém keréktárcsák egészítenek ki. Természetesen, ahogy a típuscsalád többi tagjához, a kabrióhoz is kapható teljesítménynövelő kit. A 110 lóerős változat 10,8 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra, az átalakított kisautónak a végsebessége 190 km/h. Újjáéled a használtpiac Használtautó-mustra: megéri, megvegyem? FOTÓ: kovács TIBOR A forintleértékelés és a vámok változása okozta áremelkedések elsőként és talán leglátványosabban az autópiacot érintették. Az új autók árai várhatóan egyre magasabbak, és ehhez mérten várható a a keresletcsökkenés. Ilyen körülmények közt ismét előtérbe kerülhetnek és felértékelődnek a használt autók. Észlelhető-e már ilyen irányú változás? — kérdeztük Kaposvár egyik legnagyobb autótelepének tulajdonosától. — Ha körülnéz a telepen, láthatja: szinte csak tíz év feletti autók vannak, egy-két kivételtől eltekintve — mondta Karg Ferenc. — A fiatalabb, jobb állapotban lévő autókat a telepre érkezésük után gyakran órákon belül eladjuk. Közel száz autó fér el a telepen, de még soha nem telt meg, igaz olyan kevés is régen volt mint most. Egyértelmű, hogy újból megélénkül a használt autó iránti kereslet, s ez a folyamat már el is kezdődött. — Fel lehet-e készülni erre a változásra? Mire kell figyelni a használtautó-kereskedőnek? — A legfontosabb természetesen az ár. Még a legnagyobb keresletet is visszafogja, ha irreális árakat kérnek a tulajdonosok a kocsijukért. Épp ezért nálunk ez úgy működik, hogy mi átvizsgáljuk, s az évjárattól típustól, műszaki állapottól függően felértékeljük az autót. Ha az eladó ennél jóval többet szeretne kapni érte, akkor csak úgy írjuk ki az árat, hogy hozzáfűzzük: ez a vevő külön kérése. Nem szeretnénk úgy járni, mint ami például a pécsi vásár gyakorlata: rengeteg az eladó, de a túlzottan magas árak miatt alig történik adásvétel. Somogybán az idén is számos hasznos programot szervez a megyei balesetmegelőzési bizottság. A szervezet egyik legfontosabb célja, hogy megelőző jellegű munkájával elősegítse a fiatalok helyes közlekedési kultúrájának kialakítását. Ennek érdekében különböző versenyeket és foglalkozásokat tartanak a közlekedési szakemberek. . A megyei balesetmegelőzési bizottság három évvel ezelőtt alakult. Az eltelt időszak alatt a diákok számára sok tucatnyi programot szerveztek. A tavalyelőtti közlekedésbiztonsági év illetve a tavalyi közlekedő — Önöknél volt elsőként gyakorlat, hogy az új autó vásárlásakor beszámították a használt kocsit. Ilyenkor nincs alku, hisz a cég pénze fekszik benne. — Az igazság az, hogy aki új autót vásárol, annak a kocsija általában jó állapotban van. Főként, ha már a nálunk vett 2-3 éves autóját cseréli le újra. Ilyenkor is korrekt árat ajánlunk, de nem szeretnénk, ha sokáig a nyakunkon maradna. Ilyenre még nem is volt példa. Általában megbíznak az értékítéletünkben, főleg ha látják, milyen komoly szervizpark áll rendelkezésünkre az átvizsgáláshoz. De ez a másik oldalon megtérül, mert a vevők is tudják ezt, és — én úgy tapasztaltam — bizalommal vesznek itt használt autót. Most egyébként megrendeltünk egy új műszert. Ez az ultrahangos szerkezet lehetővé teszi, hogy megállapítsuk: volt-e már javítva az autó karosszériája. Sokan ugyanis ezt hajlamosak eltitkolni, noha a mai javítási technika már olyan fejlett, hogy alig van emiatt értékcsökkenés. Mégis családok éve alkalmából fiatalok ezreit oktatták a biztonságos közlekedés alapjaira. A megyei bizottság az idén tovább folytatja megelőző jellegű munkáját: gondot fordítanak a közúti- és vízi balesetek számának csökkentésére, emellett figyelmüket nem kerüli el a gyermekek közlekedésbiztonságának javítása sem. Megtudtuk, ebben az évben mintegy 1,2 millió forintot költenek programok szervezésére, szórólapok és kiadványok megjelentetésére. A gyalogosok által okozott balesetek számának csökkentésével kapcsolatos tájékoztató anyagok, s az ilyen van aki jobban bízik egy „töretlen” autóban. — Változtak-e az igények a használtautó-piacon? Melyek most a legkeresettebb márkák? — Nem szeretném ha úgy tűnne hogy hazabeszélek, de még mindig a Volkswagen Golfot a legkönnyebb használtan eladni. Egyébként is ezt a kategóriát, a kisebb méretű, kisfogyasztású, értéktartó autókat keresik a legtöbben 500-800 ezer forint ár között. Mióta a használt kocsikra is tudunk részletfizetési lehetőséget biztosítani, a drágább típusokat is könnyebb eladni. Itt csak az a feltétel, hogy a hitel lejártakor az autó ne legyen 7 évesnél idősebb. Mivel így meglódult a használtautó piac, bevezettük a „használtért használtat” akciót, és hogy az eladók helyzetét is megkönnyítsük, a jó állapotú kocsikat — elsősorban a Volkswagen típusokat — készpénzért is megvásároljuk. Úgy látszik, ismét fordult egyet a világ a magyar autópiacon, és csak reménykedhetünk, hogy nem jön vissza még egyszer a „roncskorszak”. V. O. jellegű vetélkedők költsége meghaladja a 100 ezer forintot. Ugyancsak jelentős összeget fordítanak az ittas közlekedést és a gyorshajtást visszaszorító programok rendezésére. A feladatok hatékony végrehajtásának érdekében átszervezték az „Egy rendőr, egy iskola” mozgalmat. A bizottság megítélése szerint egy szakmailag, pedagógiailag jól felkészült rendőr eredményesebben végezheti ezentúl ezt a tevékenységet. Kedvező változás lesz a középiskolákban is: több éves szünet után a diákoknak ismét tartanak segédmotorkerékpáros vetélkedőt. Parkolás tilosban Újabban ismét sok a vita a járdán várakozó és a tilosban parkoló járművek eltávolítása körül. Az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről az elmúlt évben jogszabály módosítás jelent meg. (Magyar Közlöny 93. szám). A jogszabály pontosítja a járdán való megállás — várakozás — feltételeit, valamint a szabálytalanul parkoló járművek elszállíthatóságát. Ezek szerint a járdára részben (félkerékkel) vagy teljes terjedelemben csak akkor szabad felállni, ha; a járda felét, de legkevesebb 1,5 métert szabadon hagytunk a gyalogosok számára. Az 1 tonnánál nagyobb tengelyterhelésű gépkocsi akkor sem állhat fel, ha ezt tábla vagy útburkolati jel megengedi. Kifejezetten tilos a járdán való várakozás - megállás; — az úttesten, ott, ahol a járdán a megállás megengedett -, ha az álló jármű takarná a fényjelző készülék, jelzőtábla jelzéseit vagy ahol ezt táblával jelzik. Az útpadkán történő tiltásnál, kiegészítő táblának kell lenni. A busz, taxi megállóknál sárga útburkolati jel utal a tilalomra. A tilalom alól felmentett járművek körét kiegészítő táblán jelezni kell. A folyamatos forgalmat nagymértékben akadályozzák az őrizet nélkül hátrahagyott, tilosban parkolók. Az említett jogszabály rendezte a járművek elszállíthatóságát is. Ahol a „Megállni tilos” és a „Várakozni1 tilos” jelzőtáblák alatt elhelyezett kiegészítő tábla ezt jelzi, számítani lehet a jármű eltávolításával. Az elszállításra a hatóság, illetőleg az út kezelője jogosult a rendőrhatóság értesítése mellett. A járdán való megállás tehát megengedett, csak a korlátozásokra és a tilalmakra kell odafigyelni. Az elvitt jármű tulajdonosának nemcsak a rendőrség által kiszabott szabálysértési bírság összegét kell megtéríteni, de a szállítás és tárolás költségét is. A külföldön is közlekedők figyelmébe ajánlom, hogy ne kockáztassák meg a felsorolt szabálysértési eseteket, igen mert keményen büntetik. Például: Ausztriában 500-10 ezer schilling, Németországban 150-500 márka, de Romániában is 40-80 ezer lej a tilos parkolás tarifája. Tóth Dezső Újabb programot szervez a balesetmegelőzési bizottság Rendőrök az iskolában A TOYOTA márciusi akciója! A forintleértékelés ellenére a raktárkészleten levő személy- és haszongépjárműveket még a régi áron kínáljuk kedves ügyfeleinknek. TOYOTA Hiace Glass Van 2,4 dízel kisáruszállító Ne totojázzon, Toyotázzon! Cím: KOTO AUTÓHÁZ KFT, Kaposvár, Zöldfa u. 58. Tel.: 82/411 -456 Fax: 82/422-266 Gumi minden mennyiségben Egy éve alakult meg a kaposvári Mügaker bt. A Füredi úton nemrég megnyílt üzletükben személy- és teherautóhoz, erőgépekhez is kapható gumiabroncs. Ezen kívül ékszíjakat, laposzszíjakat, szállítóhevedereket, gumitömlőket és gumilemezeket forgalmaznak. Különlegessége a boltnak, hogy nyugati motorkerékpárokhoz is tartanak abroncsköpenyeket fotó: török anett Kaposvári autóárak Autótípus évjárat ár (ezer Ft) telephely Opel Vectra CD 2,0i 1991 1250 Opel Molnár Opel Astra GL 1,4 i 1992 1050 Opel Molnár Opel Astra GL 1.7 D 1994 1300 Opel Molnár Opel Kadett Car. 1,5 TD 1989 750 Opel Molnár Ford Fiesta 1,8 D 1993 1320 Mazda Tóth VW Jetta 1,8 GT 1986 498 Mazda Tóth Mazda 323 F 1,8 GT 1991 1249 Mazda Tóth Peugeot 505 2,2 i TB 1984 312 Mazda Tóth Fiat Tipo 1,7 D 1990 680 Ági Keresk. Ford Escort 1,3 B 1986 425 Ági Keresk. Wartburg 1,1 1989 260 Ági Keresk. Opel Kadett 1,3 B 1980 260 Ági Keresk. Mazda 2,2 D Pick Up 1994 1300 Autófarm BMW 1,8 B 1987 660 Autófarm Nissan 1,3 B 1987 439 Autófarm Peugeot 405 1,9 D 1992 1099 Autófarm VW Transporter 1,6 D 1986 550 Karg-center VW Golf 1,4 CL 1992 1390 Karg-center VW Scirocco 1,6 B 1983 290 Karg-center Wartburg komb. 4 ütem. 1991 315 Karg-center Citroen AX 1,0 B 1989 469 Auto-city Renault 5 1,6 D 1989 565 Auto-city VW Transporter 1,6 B 1981 300 Auto-city Tréler 1994 185 Auto-city Ibiza 1,4 GLX 1994 1450 SEAT-ZSILLE