Somogyi Hírlap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-18 / 65. szám
10 SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES HÉTVÉGÉ 1995. március 18., szombat A halott kisgyermek újra életre kelt Egy 15 hónapos és az orvosok által halottnak nyilvánított gyermek hirtelen ismét lélegzeni kezdett a kaliforniai Sacramento egyik kórházában - jelentette a dpa. A kisfiút két órával azelőtt találták egy tóban, arccal lefelé. Egy nővér figyelt föl rá, hogy a halottnak vélt gyermek a túlélésért küzd, s arcszíne megváltozik. A kisfiú állapota még mindig válságos, kómában van. Pápai zarándokút a Szentföldre II. János Pál pápa az évezred végéig zarándokutat tesz a Szentföldön: fölkeresi Izraelt, a Sínai-félszigetet, Irakot (az egykori Mezopotámiát), Egyiptomot és Szíriát - közölte Joaquin Navarro Valis, a pápa szóvivője abban a televíziós adásban, amely néhány órára összekapcsolta a két szent várost, Rómát és Jeruzsálemet. A tele- hidat az olasz katolikus Tele- pace és a világi Telemontecarlo tévéadók létesítették a 2000. év közelgő jubileuma alkalmából. Elena infánsnő ékes esküvője Spanyolország nagy esemény elé néz: ma délben Sevillában féijhez megy I. János Károly nagyobbik lánya, Elena infánsnő. 1906 óta ez lesz az első királyi esküvő Spanyolországban (a mostani király apja s ő maga is külföldön, száműzetésben házasodott). A meghívottak száma 250 az infánsnő búcsúvacsoráján, 1300 megy az esküvői ebédre. A királyi ház állja a virágdíszek költségét is: amerre a menet végigkocsizik, az utcák liliomból, narancs- és citromvirágokból álló díszköltemények ékesítik az utcákat. Garbo - az „isteni”, házi pongyolában Greta Garbo filmszerepeiben ugyan a romantikus erotika jelképe lett, magánemberként azonban szerelmi élete nem volt különösebben felkavaró. Ezt írja „Garbo” című életrajzi regényében Barry Paris, akinek műve rövidesen megjelenik az Egyesült Államokban. Szerinte az isteni Garbo egész mindennapi nő volt: nem unalmas, de nem is erotikusán varázslatos. Claudia Schiffer és a szőrmék Claudia Schiffer, a világ egyik legjobban fizetett szupermanökenje búcsút mondott a szőrmének. A feltűnést keltő hírt a PETA állatbarát egyesület (People for the Ethical Treatment of Animals) szóvivője, Amanda Bate jelentette be; ezt valamennyi nagy divatszalonnak megküldték. Az AFP emlékeztet rá, hogy már olyan hírességek is megtagadák a szőrmék reklámozását, mint Naomi Campbell, Cindy Crawford... E manökenek magánemberként sem hajlandók szőrmét viselni. A bánat és a női agy rejtett működése A szomorú nők agyműködése nyolcszor olyan élénk, mint a szomorú férfiaké - írja az American Journal of Psychiatry legfrissebb száma. Az Egyesült Államok Mentálhigiéniai Intézetének munkacsoportja érzékeny műszerekkel vizsgálta az agyműködést, s a szomorú nők agyának bal homloklebenyében és mélyebb rétegeiben lényegesen élénkebb idegi tevékenységet mutatott ki, mint a férfiakéban. Dr. Mark George, a vizsgálat vezetője úgy véli: épp ez a fokozott aktivitás magyarázhatja azt is, miért gyakoribb a nők körében a tartósabb depresszió. Robotmisszió-tervek: indulás a Holdra Az Egyesült Államok űrhajózási hivatala robotmissziót meneszt a Holdra, hogy újabb inf- romációkat szerezzen a Föld legközelebbi „űrtársáról”. Az AP szerint ez meglehetősen olcsó lesz: mindössze 59 millió. A tervezett start 1997 júniusában lesz. Az „embertelen” űrhajó a Hold talajának összetételét elemzi, és megpróbál jeget keresni a Hold sarkvidékein. Az idegenforgalom a napos oldalon A nap, úgy tűnik, ismét ráragyog az európai idegenforgalomra, s még a nagyon megdrágító valutaforrongás sem homá- lyosítja el az idei kilátásokat - írja a The Wall Street Journal. A légitársaságok utasforgalma messze meghaladja kapacitás- bővülését, a szállodások, akik nemrég még a túlélésért küzdöttek, most újra beruháznak. Az év mesés hasznot ígér, s a tanulmány szerint az európai idegenforgalom forgalmi értéke eléri az 1,1 ezer billió dollárt. A csodás kecskebak varázsos teje Egy csodabakkecske felbukkanásáról adott hírt minap a Jediót Ahronót című izraeli lap. Ez a kecskebak hím ivarszervei ellenére ugyanis tejet ad, méghozzá olyat, amelynek potencianövelő hatása van. A kecskét naponta fejik, s tejét borsos áron adják el. Annál inkább, mert - mint gazdája, Abu Muszad állítja - a tej a meddő férfiakon is segít. Egy liter ára 100 sékel: átszámítva kb. 50 német márka. Abu- nak egyébként 11 gyereke van. 1948 - Gyalogság Somogyi Győző festőművész grafikáiból nyílt kiállítás a tavaszi fesztivál nagyatádi jeles eseményeként a művelődési házban. Az alkotásokat Géger Melinda művészettörténész kedden este ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A tárlatlátogató, elmélyülve Somogyi Győző nagy műgonddal kidolgozott grafikáinak apró részleteiben, megMa már nem kérdés, amit Petőfi 147 éve feltett: „Rabok legyünk, vagy szabadok?” Az én válaszom: Legyünk rabok! Legyünk rabjai hitünknek! Hit nélkül, ha lehet is, nem érdemes élni. Hit nélkül nem ember az ember. Mondhatnám úgy is, hogy a hit tette az embert emberré. Mindenkinek hinnie kell valamiben vagy valakiben: a társában, az alkotásban, a munkában, a szépségben, a szerelemben, a családban, Istenben; abban, hogy nem cél nélkül jöttünk e világra... Legyünk rabjai hivatásunknak! Valami rettenet lehet annak az élete, aki csak azért dolgozik, hogy minél többet gyűjtsön össze. Akkor lesz igazán Kánaán ebben az országban, ha a többség számára a munka egyenlő lesz a hivatással. Hogy ez sohasem valósul meg? Törekedni kell rá. Hatalmas feladat ez valamennyiünk számára; de a családok, az iskolák, győződhet róla, hogy az érzékenyen alkalmazott művészi túlzás, a lényeg kiemelésének nagy felelősséget jelentő lehetősége miképp teszi olykor még a fotográfiánál is „élet- hűbbé” egy-egy téma feldolgozását. Ettől, Somogyi műveinek megismerésétől kezdve nem igazán lehet kérdéses, hogy egy elgyötört, a jelszavakban az egyházak, a pártok számára ennél nemesebb célkitűzést nehezen tudok elképzelni. Ez mindent felölel, amit meg kell oldanunk. Legyünk rabjai érzelmeinknek! Sivár életet él az, akit mindig csak az ész vezérel. Csak akkor születhetnek jó dolgok, szép dolgok, nagy dolgok, emberi dolgok, ha „áldozni tudó szív nemesíti az észt.” Hol van a lelkesedésünk, hol van az őszinteségünk, hol vannak az álmaink? Ki fog, ki tud ma érzelmektől fűtötten szólni nagyszerű vagy éppen nem tetsző gondolatokról, tettekről? Divat lett az objektivitás. Legyünk szubjektivek! Higgyünk magunkban! Legyünk rabjai egymásnak! Ismerjük el, becsüljük még mások tetteit, eredményeit! Tudjunk velük együtt örülni. Legyen a mi sikerünk az övék is. Vegyük észre, hogy egymás nélkül nem megyünk semmire. Nem egymás ellen, egymást akadályozva kell tevékenykedés ideológiákban némileg csalódott és egy lövészárok oltalmát élvező honvéd mennyivel elgyötörtebb és kiábrándul- tabb tud lenni, egy grafikán, mint egy fotón. Hasonlóképpen így van ez egy annak a mi- cisapkás munkásnak az esetében, akinek arcát a grafikus kismillió beszédes barázdával összeráncolta, jóllehet ennyit azért bizonyára nem szereztek nünk, hanem összefogva, egymásért. Legyünk rabjai magyarságunknak! Ne feledjük, minden nagy nemzet a saját maga erejére, tehetségére, tudására támaszkodva lett nagy- gyá. Ne hajbókoljunk se a Nyugat, se a Kelet előtt. Vannak nekünk, lesznek nekünk olyan tehetségeink, akikben bízhatunk. Csak ne tagadjuk meg magyarságunkat, ne engedjük a múlt homályába veszni nyelvünk szépségeit, a népdalokat, a népmeséket, a szokásokat, a magyarság nagy alakjait. Ne engedjük, mert akkor lesz csak biztos, stabil jövőnk, ha abban ott lesznek múltunk értékei. Sőt, akkor lesz csak jövőnk, ha magyarok maradunk. Legyünk rabjai önmagunknak! Ismerjük meg magunkat; tudjunk eredményeinkről, hibáinkról; mert ez biztosítja csak, hogy mindenki optimális mértékben építhesse fel egyéniségét, személyiségét. Ez érdeke az egyénnek, de érdeke a kisebb és nagyobb közösségeknek! a munkásosztálybeli élet örömei. Ugyancsak jó érzékkel bánik a grafikus a tömörítés eszközével, képein kontrasztosan kerülnek egymás mellé az amúgy egymástól távoli jelenségek. Ebben és Somogyi Győző Erdély iránti olthatatlan szerelmében március 29-ig lelheti örömét mindaz, aki a tárlatra ellátogat. B. T. nek, a családnak és a hazának egyaránt. Legyünk rabjai az örömnek! Tudom, több mint furcsa örömről beszélni akkor, amikor bizony inkább lenne okunk bánatra, sírásra. Apró dolgoknak is lehet örülni. Ne mindig a negatív oldaláról közelítsük meg a dolgokat; mert akkor visszafordíthatatlanul csalódott, cinikus, önbizalom nélküli nemzetté válunk; s akkor — önbizalom hiányában — nem tudunk mit kezdeni az immár több mint fél évtizede ránk szakadt szabadsággal sem. Ma már nem kérdés, amit Petőfi 147 éve feltett: „Rabok legyünk, vagy szabadok?” Nem kérdés, ha tudjuk, hogy a szabadság bizony kötelezettségekkel, szolgálattal, megoldandó feladatokkal, önzetlen tettek vállalásával jár együtt. Akiknek ez nem válik vérévé, akiknek nem ezek jelentik az éltető levegőt, azok soha nem ismerhetik meg a szabadság mámorító állapotát. Mihályfalvi László Rabság és szabadság Földvártól Füredig N yáron történt, a földvári hajóállomáson, júliusban. Rekkenő meleg volt: az ég szinte fehéren kéklett, s mi ott tolongtunk vagy százötvenen a kis fehér hajó előtt, amely alig látszott nagyobbnak, mint egy kiadós tengeri matrózcsónak. Hogyan fogunk mi ebben a sajkában elférni? Nyomtuk is izgatottan egymást felszálláskor, a nők szoknyájukhoz szorosan tapadtak a férfiak sortjai, a suhancok még élvezték is az alkalmat, úgy álltak, hogy lehetőleg fiatal nő kerüljön eléjük. Egyik-másik férfi a vállára ültette a csemetéjét, nehogy elgázolják. De azért jó hangulat volt. Mindenki kiabált, lökdösődött, bocsánatot kért vagy pofonokat ígért a tolakodóknak, ám azért senki sem vette komolyan a dolgot. Végre bevagoníroztunk. A hajó balra dőlt, szinte nyögött az emberáradattól, s a padok megteltek fiatalokkal, turistákkal. A korosabbak meg álltak, egymáshoz tapadva. Egyik-másik idős asszony perlekedni kezdett a fiatalokkal, hogy miért nem ők állnak, de az egyik kopaszra borotvált sihe- der mindjárt magyarázatot is adott a jelenségre: — Verseny az élet, nyanya; aki bírja, marja. Mi ketten a feleségemmel nem vettünk részt a versenyben, csak álltunk, és néztük a nyüzsgő tömeget. Mindenki izzadt, szomjazott, a kisgyerekeknek egyszerre vécére kellett menniük, fölöttünk és mellettünk röpködtek a kóláspoharak, mint valami nedvet lottyantó fehér madarak, de nevettünk és némán letöröltük a vállunkról a barna lét. A hajó orrában az egyik pádon hárman feszengtek: egy nagyon csinos szőke lány, mellette egy izmos, sortos fiú és egy meglett korú férfi. A lány miniszoknyában volt, szép combja olyan barnára sült, mint a maláji lányok bőre, s finom kis orra hetykén a semmibe meredt. Időnként igyekezett ösz- szébb húzódni, de ez nem sikerült a szűk pádon, persze mellette a fiú sem igyekezett a szép lábaktól távol lenni. így ültek hárman, mint a he- ringek, szorosan és békésen. A baj akkor kezdődött, amikor a meglett férfi felkelt a pádról, és egy élelmes, izmos német gyorsan letelepedett az üres helyre. Csakhogy a német másfél mázsás volt, afféle birkózóbajnok, s úgy összenyomta a két fiatalt, mint amikor a harmonikából kimegy a levegő. A szép szőke lány nyögött egyet, a fiú is tovább tolódott, de inkább sóhajtott. A lány félig-meddig szinte már a fiú ölében ült. A lány ránézett a fiúra. A szeme kék volt, és dühös. — Mondja, maga rajtam akar Füredig utazni? — Bo-bocsánat — hebegte a fiú. — Nem tehetek róla, ez a vastag német nyomott össze bennünket. Bo-bocsánat! — Nicht nemet, sondern Österreicher! — mondta kedélyesen a testes férfi, és még jobban elterpeszkedett. A fiú a lökéstől a lány vállára borult, s talán nem is igen bánta. És ekkor elszakadt a húr. A lány rózsaszín kis tenyere nagyot csattant a fiú arcán. A szokatlan zajra mindenki fölkapta a fejét. A suhancok röhögtek, az asszonyok buzgón helyeseltek, hogy így kell az ilyen huligánokkal elbánni, néhány magányosan utazó csúnyácska lány irigykedve és rosszallva tekintett a fiatal viaskodó párra, hiszen nyár van, tömeg van, mindenki boldog és vidám, s akkor ez a nyavalyás szőke démon még pofon is vágja ezt a jóképű, fekete hajú fiút. Aztán megérkeztünk Füredre, mindenki kiszállt, és csak annyit láttunk, hogy a szőke szépség mögött ott kullogott reményt vesztve a fiú, s egyre mondta a bocsánatkérést, amire persze a lány rá se bederített. A következő nyáron a feleségemmel megint Földvárról Füredre utaztunk. Újra ugyanaz a kis hajó, ismét akkora tömeg, hogy két ilyen balatoni kagyló is tele lett volna vele. Az utastérben azonban különös meglepetés várt bennünket. Az egyik pádon, talán ugyanazon, mint tavaly, ismét az akkori pár ült, szorosan egymás mellett, de most már német nélkül; a hirtelen tenyerű, szőke lány és mellette, talán még szorosabban, mint tavaly, a sortos, fekete hajú fiú. Hát ezeket mi lelte? Csak nem akarják újra eljátszani a tavalyi jelenetet? Nem, nem akarták. A lányon hosszú, bő szoknya volt, amely eltakarta, hogy terhes. Kezén karikagyűrű csillogott. A fiú kezén is. És a fiatal pár boldogan nézett egymásra. — Émlékszel? — mondta a fiatalasszony. — Emlékszem — súgta a férj, és megszorította az asz- szony kezét. Úgy látszik, az a tavalyi akii. ' mégiscsak sorsfordító, hásLíos pofon volt. Tari János A.z „élettelen” grafika élethűsége Krúdy-illusztráció
