Somogyi Hírlap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-16 / 63. szám
1995. március 16., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP KAPOSVÁR 7 Bejáró diákok a Bartókban Nem hátrány az utazás Az ötszázötven tanulóból százötven vidékről jár a kaposvári Bartók úti általános iskolába. A környék kistelepüléseiről, Simonfáról, Bár- udvaranokról, Lipótfáról, Zselicszentpálról, Zselickis- lakról, Bőszénfáról utaznak naponta a diákok, hogy tanulhassanak. Többen szüleikkel együtt ülnek autóbuszra: ingáznak a falu és a város között. — Nem jelent hátrányt a tanulóknak a napi utazás? — Nagyon jó a kapcsolatunk a Kapos Volánnal, igyekeztünk úgy egyeztetni a buszok érkezését és indulását, hogy a gyerekeknél a legjobb legyen. Horváth István diszpécser rendszeresen érdeklődik is, hogy zökkenő- mentesen utazhassanak bejáróink. — mondta Dénes Já- nosné igazgató. A töröcskei járat okoz csak gondot a diákoknak. Választaniuk kell az utazás és az ebéd között. Folynak megbeszélések arról, hogy ha negyed órával később indul a járat, akkor a diákok kényelmesen megebédelhetnének. Igaz, ha az ebéd mellett döntenek, jó félórai várakozás után újabb alkalmuk van, hogy hazamehessenek. — Vidékről bejáró tanulóink tanulmányi eredménye jobb, mint a városiaké. Kevesebb is a gond velük. A szülők figyelmét is jobbnak értékeljük a kaposváriakénál. Rendszeresen érdeklődnek gyerekeik előremeneteléről. A tanári fogadóórákon rendszeresen részt vesznek. — Nem túl költséges a szülőknek a gyerekek napi utaztatása? — A helyi önkormányzatok fizetik a tanulók autóbusz bérletét, de még étkezési költségeikhez is hozzájárulnak. Szinte napi kapcsolatban állunk a polgármesterekkel. Rendszeresen érdeklődnek a tanulók felől. Több polgármester havonta hozza el a tanulók étkezési díját. — Az iskola fenntartása is ilyen zökkenőmentes? — A szükségesnél sokkal kevesebb támogatást kapunk. Tavaly novemberben készítettünk egy előzetes költség- vetést, miszerint három millió forinttal többre lenne szükségünk. A legújabb számítások már rácáfolnak, négymillió forintra lenne szükségünk, hogy beszereze- hessük a hiányzó felszereléseket. — Négy éve egy alapítványt hoztak létre? Mi lett a sorsa? — Fél millió forint gyűlt össze az első évben. Elsősorban vállalkozók, akkor még működő vállalatok segítették iskolánkat. Az alapítványi pályázatokon nyert pénzből fejlesztettük a könyvtárat, a számítógép-parkunkat, a sport támogatására jutott. Az iskola egykori tanárai, diákjai is gondolnak ránk: ki-ki lehetősége szerint támogatja az alapítványunkat. Mintegy százezer forinttal járultak hozzá, hogy a fenti célokat megvalósítsuk. így jelenleg kétszáznegyvenezer forintunk kamatozik a bankban. De sajnos nem fedez minden fejlesztési költséget az alapítványra befolyt pénz, hozzá kell nyúlnunk a szűkös költségvetéshez is. Horányi Barna Pekingnek játszanak A kaposvári Petőfi Sándor Általános Iskola diákjaiból álló Vadrózsa bábcsoport legutóbb egy budapesti válogató versenyen kápráztatta el az ítészeket. Produkciójuk annyira lenyűgözte a szakembereket, hogy beválogatták a csoport — sajnos csak — két tagját a Kínába utazó küldöttségbe. A program szerint Pekingben és Sanghajban lép színpadra a két kis „bábművész”: a 13 éves Balassa Csilla és a 14 esztendős Sápi Anita. Utazásukat két felkészítő tábor előzi meg, az egyik január 5-7-ig volt, amely lehetőséget adott az utazó kisdiákoknak a megismerkedésre, a másodikra pedig április 22-23-án kerül sor Esztergomban. Itt már közönség előtt mutatják be azt a produkciót, amelyet majdan a kínai pódium közönsége lát majd. A Magyar Honvédség kaposvári helyőrségi klubja által fenntartott — országos hírű — Vadrózsa bábcsoport két tagja az első igazi sikert jelentő Kánkánt, valamint a szintén nagy elismerést kiváltó Cirkusz egy részletét mutatja be. A két tehetséges kaposvári kislány a bábozás mellett énekel, sőt bűvészkedik is majdan a kínai közönségnek. T. R. Foltok a város arcán és a pénztárcán Kaposvár szépsége Ilyen a rend a 48-as Ifjúság útján, az iskola mellett fotó: király j. Béla Kaposvár közgyűlésének sokkal fegyelmezettebb döntéshozatali rendszerre lenne szüksége — ez Kurdi Péternek az SZDSZ megyei elnökének véleménye. Szita Károly polgár- mester azonban úgy véli: körültekintő és megalapozott döntések születtek. — Sokszor hiányzik a részletes koncepció a döntések megszületésekor a kaposvári ön- kormányzatban, a testület fontos kérdésekben azok tényleges ismerete nélkül dönt — állítja Kurdi Péter. — Olyan ez, mint mikor megelőzi a kordé a szamarat. Egy elkésett koncepció pedig már nem képes a szétgurult ügyeket rendszerben tartani, könnyen öntörvényűvé, irányíthatatlanná válhatnak ' a folyamatok. Ha pedig rendelkezésre állnak az előzetes szakmai koncepciók, a döntések akkor sincsenek összhangban ezzel. Az előzetes terveknek, megállapodásoknak kellene realizálódni az elfogadott költségvetésben, ez a két dolog azonban — úgy látjuk — nincs párhuzamban egymással. Legmarkánsabb példaként azt hozta fel Kurdi Péter, hogy nem volt olyan jelölt az önkormányzati választásokon, aki ne ígért volna tisztább, virágosabb Kaposvárt. Ezt a közgyűlés is szerette volna megvalósítani. A városgondnokság viszont nem kapott erre a célra több pénzt a költségvetésből, mint tavaly vagy előtte évben. — Kértük a polgármestert illetve a közgyűlést, hogy emelje meg ezt az összeget 15 millió forinttal. Számításaink szerint ugyanis ennyi kellene ahhoz, hogy egy ekkora városban észrevehető változások legyenek. A közgyűlés azonban nem támogatta ezt. Végül hatmillió forintot tartottak elfogadhatónak a városatyák, ennyit szavaztak meg. Ezt nem a város- gondnokság fogja teljes működési költségébe beépítve megkapni, hanem a műszaki bizottság, kimondottan a parkok állapotának, tisztaságának javítására. Ebből pedig látványos változásokat nem lehet elérni. A döntéshozatali rendszer hiányosságaira példa a szemét- szállítási díj emelése. Maga az intézkedés szükséges, a döntés azonban nem volt kellően előkészítve. Nem a helyiségszám alapján kellene ezt megállapítani, hanem személyre szabot- tabban, több szempontot figyelembe véve. Régi igazság, hogy nem a szoba szemetel, hanem az ember, mégsem tartjuk ezt szem előtt. Ez egyébként már évek óta megoldatlan kérdés. Ha a közgyűlés döntéseiben — a költségvetési vitában is — a főbb proiritásokhoz és eredeti irányelveihez ragaszkodna, akkor — úgy vélem — sokkal jobban éreznénk magunkat ebben a városban. Szita Károly polgármesternek minderről más a véleménye. Állítja: a városi önkormányzat eddig meghozott döntései összhangban voltak a négyéves koncepcióval. — Ügy vélem, hogy a képviselőtestületi ülésekre felkészülve érkeznek a képviselők, és megalapozott, átgondolt döntések születnek. A koncepciók részletes programját ugyan a júniusi közgyűlésen tárgyalja majd meg a testület, döntéseinkben • azonban addig is ragaszkodunk az előzetesen megállapított főbb irányelvekhez. Kicsit csodálkozom azon, hogy Kurdi Péter hármas minőségben tett észrevételeit nem a közgyűlésen, képviselőtársai előtt mondta el. Egy képviselő felelőssége összetett: a város egészének és saját területének érdekeit is képviselnie kell, úgy, hogy lehetőség szerint minden igénynek eleget tudjon tenni. Kurdi Péter önkormányzati képviselővel egyetértésben én is tisztább, virágosabb, otthonosabb Kaposvárt szeretnék és ez így is lesz. Tudom, hogy ebből a hatmillió forintból csodákat nem lehet várni, de a város költségvetése sem több mint tavaly vagy előtte évben, szűkösek az anyagi kereteink. Most ennyivel tudtunk többet adni, és remélem, hogy ezzel az összeggel és egyéb ilyen irányú intézkedéseinkkel is látható eredményeket fogunk elérni. A szemétszállítási díjjal kapcsolatos észrevételeket is jogosnak tartom. Éppen ezért a következő közgyűlés tárgyalja majd meg az új koncepciót, mely szerint több alternatívát kínálunk fel a város lakóinak. Mindenki maga döntheti el, hogy az eddigi rendszer szerint fizeti-e a szemétszállítási díjat vagy a hulladék mennyisége alapján. Mindkét alternatíva mellett és ellen is szólnak érvek. A szolgáltatás összköltsége nem változik, csak a díjak egyénenkénti megoszlása. Nem szeretnénk, ha bárkit is kedvezőtlenül érintene a mostani emelés. Jakab Edit A magány nem válogat- Nincs nagyobb sikerélmény, mint amikor két magányos ember néhány órás ismerettség után kézen fogva távozik - mondta Hamberger Károly, a kaposvári Duett társkereső szolgálat vezetője. Márpedig ez is előfordult; legutóbb egy 82 éves hölgy egy 72 esztendős úrral hagyta el az irodát kéz a kézben.- A társkeresők, illetve az adatok nyilvántartása diszkrét, nevet és lakcímet soha nem adunk ki - hangsúlyozza Hamberger Károly. - Áki fölkeresi az irodát, megadja fontosabb adatait, majd pedig a leendő partner iránti igényét rögzítjük. - Elmondta: a szolgálat nem partnerközvetítő, hanem társkereső. Tehát amikor úgy tetszik, hogy egy férfi és egy hölgy másik nemmel kapcsolatos igényei megfelelnek, akkor a kellemes hangulatú irodában „összehozzák” a - remélhetően - leendő partnereket.- Az első félóra mindig nehéz, ám amikor elnevetik magukat, már tudom, hogy rám tovább nincs szükség - mondja a 37 éves kaposvári vállalkozó. - Amikor érezhetően oldódik a feszültség meghívom őket egy kávéra, aztán elhagyom a helyszínt. Hamberger Károly - metakommunikációs tréninggel a háta mögött - munkája során tanult meg emberekkel foglalkozni. Tapasztalatainak felhasználásával a tanácsadó szolgálat keretében a társkeresők esetleges magánéleti problémáinak, kommunikációs gondjainak a megoldásában segít.- Általában olyan vidéki elvált emberek keresnek föl- mondja -, akiknek nincsenek barátaik, nem járnak társaságba, szórakozásuk csak a kert és a televízió. Sőt, olyan férfi is járt az ügynökségen, aki ugyan bulikat szervez, de aztán szinte kívülállóként nézi: a többiek hogyan szórakoznak. Azért, mert szinte képtelen kapcsolatot teremteni. A társtalálás érdekében szombatonként teadélutánt is szervez. Ez nemcsak az ismerkedést, hanem az ezzel járó nehézségek áthidalását is segíti. A Duett ügynökséget - a külkereskedelmi üzletkötőtől a szobafestőig - igen változatos foglalkozásúak keresik föl, van közöttük húsz- és van nyolcvanöt éves. A magány ugyanis nem válogat... (Tamási) Kaposvári pipások sikere Budapesten Tíz pipaklub vett részt a Budapesten megrendezett Korona Kupán, amelyen a kaposvári Ámphora csapata második helyezést ért el. Egyéni versenyben Kereső József második, Csontos Ferenc harmadik helyezést ért el. A tizennégy tagú, kaposvári Amphora pipaklub már a legközelebbi versenyre készül: Svájcba kaptak meghívást a világkupára. Osztályfőnökök az egészségért Öt előadásból álló sorozat kezdődött a múlt héten a Somogy Megyei Pedagógiai Intézetben az osztályfőnökök fölkészítésére az egészségnevelés témakörében. A tanfolyam költségeit a Társadalombiztosítási Igazgatóságtól pályázat útján nyerte az intézet. A tanfolyamon olyan hasznos ismeretekkel is gazdagodnak a részvevő osztály- főnökök, amiket majd az oktatásban kamatoztathatnak. A lelki egészségvédelmi előadások mellett tréningeken is részt vesznek a tanárok. Cigányok munka nélkül A munkanélküliek között a leghátrányosabb helyzetben a cigánysághoz tartozók vannak a megyeszékhelyen. Kaposváron 4000-4200 cigány él, s a cigány lakosság egyébként is alacsony gazdaságilag aktív népességéhez viszonyítva, 42 százalékos a munkanélküliség aránya. Elhelyezkedési esélyeiket nehezíti az átlagnál alacsonyabb iskolázottság és a képzetlenség. Képzésük gondokkal jár, mivel jelenleg hiányoznak a különböző felzárkóztató programok. Tavaly hetvenhárom cigány munka- nélküli végzett el szakmai tanfolyamokat, az új képesítéssel húsz százalékuk tudott elhelyezkedni. Rendszerfejlesztés a vagyonkezelőnél A Kaposvári Önkormányzati Vagyonkezelő és Szolgáltató Rt elkészítette rendszerfejlesztési tervét. A tervek szerint távlatilag valamennyi lakás távfűtését a Béke-Füredi tömbfűtőműről kívánják biztosítani, s megszüntetik a többi négy kazánházat. A jelenlegi gőzüzemi megoldás helyett jobb hatásfokkal üzemelő forróvízrendszerű megoldásra térnek át. A fűtőműbe kapcsolt villamosenergia termelő rendszert telepítenek, amely a hőtermelés mellett elektromos energia előállítására is alkalmas, s lehetővé teszi az önálló energiaellátást, valamint annak egy részének értékesítését is. A fejlesztési program 5-10 éven át tartó megvalósítás esetén, mai árakon több száz millió forintba kerül. Festményvásár Kaposváron Festményvásárt rendeztek a Városi Művelődési Központban, ahol neves alkotók alkotásaiból vásárolhattak az érdeklődők. A rendezvényen több mint hatvan zsűrizett, keretezett olajfestményt mutattak be, két veszprémi és egy pécsi galéria anyagából. Bélyegek bűvöletében Az első jelek: a családnak érkező levelek borítékjainak eltűnése, a nagypapa Ünokámnak feliratú titkos küldeményei, a cipőnk talpára tapadó bélyegek. S mikor a mosdókagylóban már sokadszorra is ázó, úszkáló papírdarabkákat találunk, akkor érezzük igazán a gyűjtés ránk háruló örömét. A legtöbb családban így kezdődik a kiskorú csemete bélyeggyűjtése. Nincs nagy hírverés körülöttük. Szép csendesen működik, már több mint négy évtizede, a kaposvári bélyeggyűjtő kör, melynek ifjúsági tagozatát Halmos László vezeti. Harmincnyolc éve tapasztalatai vezették arra, hogy a fiatalokkal, a kezdő gyűjtőkkel törődjön, megkímélve őket a csalódástól s átsegítve az első akadályokon. Február utolsó hétvégéjén farsangi tombolajátékra hívták a város tanulóit, ezt a hagyományos rendezvényt a szünet előtt is megismétlik. A nyereményeket a felnőtt filatelisták adták össze: bélyegeket, szakfolyóiratokat, könyveket. A körnek nyolcvan iskolás tagja van, vasárnap délelőttönként találkoznak a szakszervezeti művelődési házban, vagy hétközben a Bartók, illetve a Berzsenyi általános iskolában. Halmos Lászlótól azt kérdeztük, mikor érik meg a gyerek a komoly gyűjtésre. — Az ötödik osztályosnak már elég ismerete van ahhoz, hogy „komolynak” tartsuk szándékát. Ám az egészen kicsi gyereknek is a kézbe adhatunk bélyeget, persze az értékteleneket. (Izményi)