Somogyi Hírlap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-14 / 62. szám
10 SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES VILÁG 1995. március 14., kedd Az utolsó eligazítás a történelmi űrrepülés előtt. Ez lesz az első alkalom, hogy amerikai asztronauta - Norman Thagard, orosz űrrakétán indul, orosz társaival a világűrbe. A kilövés ma lesz Bajkonurban fotó: feb-reuters Világrekorder poprajongó Nagy-Britanniában a törvény megengedi, hogy polgárai jóval születésük után is, elő- és utónevek akár tucatjait illesz- szék a már meglévőkhöz — mindössze egy kérvényt kell benyújtaniuk a helyi hatóságokhoz. E rendelkezést használta ki alaposan Anthony Philip Hicks, aki addig toldozta becsületes, anyakönyvezett nevét, míg az a múlt év végére 3350 tagúra duzzadt. Ezzel természetesen ő tartja a világrekordot, s eredményével bekerült a Guiness Rekordok Könyvébe. Mr. Hicks nagy bajban lenne, ha egyvalaki is autogramot kéme tőle, ugyanis ha le kellene írnia teljes, hivatalos nevét, körülbelül egy órán át piszmogna nem éppen rövidke kézjegyével. A 24 éves fiatalember — aki megszállott poprajongó — mégsem elégedett meg ennyivel: újabb, saját csúcsát megdöntő névváltoztatásra készül. Kérvénnyel fordult a hatóságokhoz, amellyel szeretné elérni, hogy kedvenc zenekarának, a Level 42-nek a nevét is felvehesse 3351-ikként. Múzeum a zsebben Megszületett a zsebben hordható múzeum. Bill Gates, a Microsoft cég alapítója és társ- tulajdonosa, aki világméretű művészeti kiadót akar teremteni, a minap megállapodást kötött a világhírű Philadelphia Museummal, s ennek értelmében „feldolgozta” a múzeum 1300 remekművét. Most piacra dobott CD-ROM lemezeikkel otthonunkba hozhatjuk a nagy képtárak féltve őrzött alkotásait. A vásárló otthoni számítógépén kiválasztja az őt érdeklő korszak bármelyik művészét, felvilágosítást kap a festő munkásságáról, megismerkedhet a kép szerkezetével, kinagyíthatja annak részleteit. Egyes intézmények — mint például a New York-i Metropolitan — ma még kötik az ebet a karóhoz, s úgy vélik, hogy fontosabb az eredeti alkotások megfelelő tálalása. A „Le Louvre” című CD-ROM azonban már elindult hódító útjára: Cannes-ban megkapta a „Milia d’Or”-t, a multimédia Oscar-díját. Ikrek 3 hónapos korkülönbséggel Celeste Keys egy New Orle- ans-i kórházban látta meg a napvilágot. Az orvosok a 2,5 kilogrammos kislányt a ikerbátyja Timothy mellé fektették, aki már három hónappal korábban megszületett. Az eset ugyan különleges, de egyáltalán nem egyedülálló: Timothy és Celeste Keys ugyanis egy 1943-as rekordot döntött meg, amikor 56 napos időeltolódással jöttek a világra az ikrek. Timothy a gondos ápolásnak köszönhetően időközben ugyanannyit gyarapodott, mint a húga. Az orvosok mégis aggódtak miatta. Attól tartottak, hogy a koraszüléskor elszenvedett agyvérzés a későbbiekben tanulási nehézségeket okozhat. Az ikrek egészséges fejlődése azonban most már biztosra vehető. Betyárvilág - romantika nélkül Placebo Szalay Istvánná panasszal hívta siófoki szerkesztőségünket: elmondta, hogy a kórház melletti patikában olyan gyógyszeres dobozt kapott 354 forintért, amelyben sem használati utasítás, sem pirula nem volt. Nem adtak helyette újat. Arról beszélt: be kellett volna már vennie a tablettát, a körzeti orvosánál viszont már csak holnap tud új receptet felíratni. Nem is a kidobott pénz bosszantja, de előfordulhat az eset mással is, aki nem tud megfizetni egy újabb adagot — ezért telefonál. Bozsik József, a patika vezetője kérdésünkre elmondta: sajnos, nem ez az első eset, amikor a gyógyszeradagoló automata nem teszi bele az üvegbe, amit kellene. A dolgozói pedig a kilencmillió forintos árukészletet nem tudják darabról darabra átvizsgálni. — Más boltokban is a pénztárnál lehet utoljára reklamálni — mondta Bozsik József. — A hölgy több órával később keresett meg bennünket. A gyógyszergyárnak kell írni ebben az esetben, hogy orvosolja a panaszt. A patika vezetője beszélt arról is: várható, hogy egyre több panaszossal találkoznak majd, mivel drágul a gyógyszerek ára. (Czene) Milliókat érő Beatles-házak Milliós ajánlatokkal bombázzák az ingatlanügynökségek azokat a liverpooli polgárokat, akik a hajdani Beatles-fiúk otthonában családjaikkal laknak. A négy szerény házikóért kü- lön-külön és együttesen is csillagászati összegeket kínálnak — ám a tulajdonosok egyelőre nem nem áll szándékukban elköltözni felértékelődött hajlékukból. Sheila Jones, a volt McCar- ney-ingatlan tulajdonosa, derűsen meséli: a Beatles-rajongók még azért is hajlandók fizetni, hogy ráülhessenek a vécére, amelyen annak idején Paul trónolt. Emest Burkey, aki a Len- non-féle házat lakja, táblát akasztott ki a kerítésre, tudatva mindenkivel, hogy otthona nem emlékhely, ezért senki emberfiát nem enged be. A bejárati ajtó biztonsági zárai épek voltak, viszont a hátsó udvarra néző ablak tárva, nyitva. Feltörték? Dehogy. Belülről nyitották ki, kényelmesen, miután annak rendje és módja szerint felhúzták a rolót. Hát akkor? A kamra szellőzőablakára — nem betörők, inkább kóbor macskák ellen — felszerelt rács a földön hevert, jelezve, hogy ott történt a behatolás... A bejelentés után négy óra elteltével megérkeztek a helyszínelők: két fáradt, lqssé ingerült rendőr. Egy másik „helyszínről” érkeztek, a hét folyamán ki tudja hányadik betöréshez a Balaton vidékén, ahol egyre szervezettebben, össze- hangoltabban, egyre gátlástalanabbá működik az újmódi betyárok társadalma, amelynek összetettsége minden bizonnyal meglepetésekkel szolgálna, ha sikerülne felszámolni. Jókainál a menlevél A klasszikust, a múlt századi betyárvilágot — amely részben a katonafogdosás elől méltán menekülők kisebb-nagyobb csapataival kezdődött — körülbelül a 60-as évek végén, a kiegyezés után, nem könnyen bár, de sikerült. Maradt a „betyárromantika”, amely akkor virágzott ki teljes pompájában, amikor már nem kellett tartani attól, hogy ádáz útonállók rabolják ki a vásárról hazafelé tartó kereskedőt, vagy gazdát, hogy két-három pengőforintért, néhány birkáért elvágják az ember torkát a magyar tájakon. A szomorkás-szép népballadák Fehér Lászlóról, Bogár Imréről, Barna Jancsiról föltehetőleg akkor keletkeztek, szóltak a fogékony szívekhez, amikor a nemzedékek emlékezetéből már kiestek azok a rémtettek, amelyek okán ezek a búsongó legények bitófára kerültek. A múló idő eltakarította a szeny- nyet, s az útonálló rablógyilkosokból szegénypártoló, igazságtevő hősök lettek. Mert — valószínű — ilyenek is voltak köztük, sőt! Közismert, hogy Rózsa Sándor a szabadságharcban is harcolt hű betyárjaival. Jókai Mór személyesen vitte Kossuth menlevelét a híres alföldi betyárvezérnek, aki a világosi fegyverletétel után az osztrák császár hírhedt börtönében, Kufsteinben raboskodott. Amikor 1867 végén kiszabadult, az egész nemzet ünnepelte és — akárcsak Kossuth a menlevél által — fátylat borított minden korábbi gaztettére. De hát... de hát... A derék Rózsa Sándor hamar megunta a hazafiúi babérokat. Bandája ismét összeverődött, s egyre-másra érkeztek a hírek rablásairól. De nimbuszából még ezek után is maradt valami: „Csak a gazdagokat bántja, a szegényeket segíti”, mentegette az elfogult közvélemény. De amikor 1868-ban Félegyháza közelében fölszedte a síneket, hogy vasúti szerencsétlenséget okozva rabolhassa ki a halottakat, sebesülteket — egycsapásra véget ért dicsősége; sajnálkozás helyett mindenki megkönnyebbülve sóhajtott, mikor az egykori gerillavezér fennakadt a vaskezű rendcsináló, Ráday gróf hálóján. Egy nyomozó-zseni Egy (még) felderítetlen bűntett keserű kárvallottjaként, őszintén szólva, szívesen emlékezem meg Laucsik Mátyásról, Ráday zseniális nyomozójáról, aki mintegy ezer sötét bűnügy szálait fejtette fel, s akinek a magyarországi betyárvilág felszámolásában, a közbiztonság megteremtésében „oroszlánrésze” volt. Laucsik Mátyás nem volt jogász, sem képzett krimi- nalista, hanem fűszerkereskedő, aki szerencsés pályamódosítása előtt vagy húsz esztendeig mérte az árut — kávét, cukrot, pálinkafélét — becske- reki üzletében. A boltja afféle kaszinó jellegű intézmény lett, népszerű találkozó helye úrnak, polgárnak, parasztnak. Reggel- től-estig két-háromszáz ember is megfordult Laucsiknál, aki mindenkit ismert, mindenki bizalmasa volt, s a pult mögül minden szót hallott, mindenre odafigyelt. „Szert tett egy olyan ritka kincsre — írta róla az egykori szegedi újságíró, Mikszáth Kálmán — melyet az erősek, a bölcsek, a művészek gyakran hiába keresnek: ez a kincs, ez a hatalmas fegyver pedig az emberismeret.” A koronázás után egy évvel a kormány rádöbbent, hogy Magyarország jelentős részén — különösen a Tisza-Duna mentén, hat-hét vármegyében — gonosztevők szövetkezete garázdálkodik: tolvajok, rablók, orgazdák, valamint „becsületben köztiszteletben álló” jómódú polgárok, akik a gaztettek legfőbb haszonélvezői voltak. A 19. századi magyar maffia „annak rendje és módja szerint” terrorizálta a lakosságot, a német sajtó riasztó cikkeket közölt a magyar közállapotokról, amelyek valóban riasztóak voltak, s egy vaskezű, éleseszű rendcsináló után kiáltottak. A kormány megtalálta Rá- dayt, Ráday pedig Laucsik Mátyást, a fűszeres nyomozó-zsenit, s körülbelül ez időben számolták fel a somogyi, bakonyi, hansági zsiványfészkeket is. Gyűrött milliók A korabeli sajtó — még Ráday fellépése előtt — egy szegedi esetet említett vérlázító példaként a haramiák határtalan vakmerőségére. „A város legnépesebb utcáinak egyikében — írták (talán éppen Mikszáth Kálmán) — a Rozália kápolna mellett a postát fegyverrel támadták meg.” Ez jutott eszembe, amikor a tévé hírül adta, hogy Szegeden (megint Szegeden!) egy motorbiciklis úr fejbe lőtt egy fiatal vállalkozót, aki vadonatúj Mercedesét vezette. Az autóban mellesleg 15 millió forint készpénz volt, de a merénylőt ez az összeg „hidegen hagyta”. A nézők milliói — köztük kisnyugdíjasok, munkanélküliek ezrei — káprázó szemmel nézték a nejlonzacskóba gyűrt ötezreseket... Hogy ez a fiatal vállalkozó mire vállalkozott? Hogy a támadója ki volt, és miért tette? Ki tudja... No és az Apeh látványos kifosztása a soha be nem fizetett áfák visszaigénylése révén?! Milliárdos tételek... Joghézag? A 90-es éveket netán a joghézagok évtizedeként jegyzi majd a magyar história? Lehetséges. Mindenesetre Laucsik uram ugyancsak kapkodná a fejét, ha manapság kéne nyomoznia! Hiszen itt még a „futóbetyár” is márkás autóval száguldozik (néha el is kapják gyorshajtás miatt), nem szólva a Rózsa Sándor formátumú személyiségekről. A minap kedvenc tévéműsoromat, a Magyarországról jövök címűt néztem. Néhány, e cikk témájához kapcsolódó beszélgetés után egy néző beszólt a stúdióba: „Vajon nézi-e ezt a műsort Horn Gyula?” kérdezte szónokiasan, majd hozzátette: „mert ami ebben az országban van, az eszméletlen.” A mondat stilisztikailag meglehetősen pongyola. De, kétségtelen, figyelemre méltó. Szapudi András Oscar a legértékesebb silány szobor Március 27-én tudja meg a világ a neveket A képzőművészeti lexikonok ugyan meg sem említik, művészeti értéket sem képvisel, mégis a világ egyik legismertebb alkotása az a szobor, amelyet minden évben fényes ceremónia kíséretében osztanak ki a legjelesebbnek ítélt filmek és filmesek számára. Az Oscar-díj — vitán felül — évtizedek óta a legmagasabb elismerés a mozi világában. A kis szobor odaítéléséről az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia dönt, melyet a moziipar 36 vezető személyisége alapított meg 1927 májusában. Az okiratok szerint az akadémia nonprofit szervezet, amelynek alapvető célkitűzése, hogy segítse a film technikai és művészeti fejlődését. A szobor alapötlete a testület első művészeti igazgatójától, Cedric Gibbsontól származik, aki — a legendárium szerint — egy papírszalvétára vázolta föl a figura tervét. Os- cart George Stanley, amerikai szobrász öntötte végső formájába: a filmtekercsen álló magas, izmos alak, kezében karddal 1927 óta semmit sem változott, csupán a plasztika talapzatát emelték meg az idők során, hogy a kompozíció arányain javítsanak. * * * Az első Oscar-díjakat 1928-ban osztották ki, ám akkor még senki sem gondolta, hogy az átadás valaha is világra szóló esemény lesz. A legtekintélyesebb médium, a rádió be sem számolt a díjról, és a korabeli lapok is csak néhány sort szenteltek az akadémia kezdeményezésének. Az első győztesek nevét csak a részletes filmlexikonok őrzik: a legjobb női alakítás díját Janet Gaynor, a legjobb férfi színésznek járót Emil Jennings nyerte el, míg az 1927-es év legjobb filmjének a Szárnyak című alkotást ítélték. * * * „Egészen olyan, mint Oscar bácsikám!” — kiáltott fel 1921-ben Margaret Herrick, az akadémia frissen felvett ifjú könyvtárosa, mikor meglátta a szobrot az igazgató asztalán. Az esetnek fültanúja volt egy újságíró is, akinek annyira megtetszett a név, hogy cikkében Oscamak keresztelte a figurát. A név rajta ragadt a szobrocskán, s immár 64 éve viseli oscar Pears, amerikai farmer után. * * * A 23 centi magas, 3 és fél kilós, 24 karátos arannyal futtatott plasztikákat 1983 óta a chichagoi Owens-cég készíti. Egyetlen példányon 9—10 alkalmazott dolgozik átlagosan 10 órán keresztül. Amikor a kész darabokat Kaliforniába szállítják, még senki sem ismerheti a győztesek kilétét, így a szobor boldog tulajdonosainak az átadási ceremónia után kis időre meg kell válniuk a díjtól, hogy nevüket a plakettbe véshessék. * * * A gyártók az Oscar-szobrok minden példányát sorszámmal látják el, így azokat könnyű azonosítani, ha illetéktelen kezekbe kerülnek. Mindeddig csak néhány esetben történt meg, hogy ugyanazzal a sorszámmal új díjakat kellett készíteni. Ez történt azoknak a győzteseknek a szobraival, akik 1943 és ’45 között érdemelték ki az elismerést: ekkoriban ugyanis ideiglenesen gipszfigurákat osztottak i, amelyeket később kicserélték fémöntvényekre. Az akadémia kérésére újragyártották Gene Kelly szobrát is, miután az eredeti a tűz martalékává vált, amikor a művész kaliforniai háza leégett. * * * Minden évben 40-60 darab kerül ki a becses aranyplasztikából az Owen-cég műhelyéből. Tavaly 37 díjat osztott ki a nagy tekintélyű grémium, az idei győztesek nevét — a február 14-idi jelölések után — még csak találgatni lehet. Március 27-én fogja megtudni a világ azoknak a nevét, akik hazavihetik a világ egyik leghíresebb szobrát, amelynek igazi értékét csak néhány beavatott ismeri. Eszmei értéke azonban felbecsülhetetlen: tulajdonosának a világhírnevet jelenti.
