Somogyi Hírlap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-02 / 52. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1995. március 2., csütörtök Földöntúliak Ukrajnában Az eset nem most történt meg először, de az országos lapokhoz hozzájutó újságolvasók a napokban láthatták első ízben azt a térképet, amely az ismeretlen repülő tárgyak, illetve az állítólag bennük utazó földöntúli lények ukrajnai kirándulásairól készült. A szemtanúk beszámolóiból és a helyszíni szemlék vizsgálati anyagaiból kirajzolódott kép szerint ufók főleg Ungvár, Ivana-Frankovszk, Nyikolajev és Poltava városai környékén jártak az elmúlt években többször is. A nyugat-ukrajnai Ivana-Frankovszk megye egyik falujában élő 13 éves Na- talja egy napos februári délelőt- tön a kertben sétálgatva hirtelen azt vette észre, hogy a kerti széket valaki csaknem teljesen benyomta a földbe. Azonnal szólt a szüleinek, akik először nem akartak hinni lányuknak. A kihívott szakértők 450 kg-os nyomóerőt állapítottak meg. Egy másik eset a déli kikötővárosnál, Nyikolajevnél történt. Két munkás a parton sétálva fémdarabot talált, már majdnem eldobták, mint használhatatlan vasdarabot, de egyikük még egyszer hozzáütötte egy kőhöz: szikracsóvák pattantak ki belőle. Gondolták, hátha mégis értékes, s ezért elvitték egy helyi ékszerészhez, aki aranyat ugyan nem talált benne, de azt tanácsolta, hogy adják oda a városi kutatóintézetnek elemzésre. Mint kiderült, céri- umból, lantánból, neobidium- ból és nagyon kevés vasból álló ötvözetről van szó, ám ilyet földi körülmények között nem lehet előállítani. Nyikolajev egyébként arról is híres, hogy ott lakik az az eleddig egyetlen ukrán állampolgár, aki közvetlen közelről látott marslakót. Szvetlána M. szerint újév napján, amikor férje és gyermekei távol voltak, hirtelen azt érezte, hogy valaki nagyon erősen nézi a küszöbről. Szavai szerint egy két és fél méteres óriás volt az, akinek szemei úgy égtek, mint a tűz, fején kis antenna szerű kinövések voltak. Az alak rövid szemezés után nyomtalanul eltűnt. Később még kétszer is megjelent és ettől kezdve az asszony csak egyféle tónusban, hol barnában, hol feketében, hol pedig vörösben látta az embereket. Egy herszoni asszony kapcsolatba is került velük. Szerinte az egyik legutóbbi „beszélgetésből” kiderült, az ismeretlenek jótékony hatással voltak az emberiség egészére. Közbenjárásuknak köszönhető, hogy a csernobili atombalesetnél kiszabadult nukleáris felhő nem terjedt ki még nagyobb területekre. Amerikai tengerészgyalogosok kiépítik állásaikat a Szomáliái fővárostól délre. Több száz amerikai katona szállt partra az afrikai országban, hogy fedezzék az ENSZ béke- fenntartók evakuálását. feb-reuters Iszlám terroristák fegyverraktárát fedezték fel francia rendőrök Párizs egyik külső kerületében. Rakéta kilövőket, géppuskákat, pisztolyokat, töltényeket és robbanó anyagot találtak feb-reuters Maffiózók áldozatai Fiatalember barátai mellett, akiket valószínűleg a csecsen maffia gyilkolt meg. Az áldozatok maguk is csecsének voltak. feb-reuters Szerb-horvát fegyveres incidensek Folyamatosan nő a fegyveres incidensek száma a krajinai szerbeket és a horvát hadsereg egységeit elválasztó ütközőövezetben, s a szembenálló felek folytatják az erődítmények építését. Az incidensek ellenére a térségben továbbra is stabil a helyzet, s zavartalan a forgalom a Zágráb-Belgrád autópálya krajinai szerb területeken áthaladó szakaszán. Andrej Kozirev Pekingben Kétnapos látogatásra Pekingbe érkezett tegnap Andrej Kozirev orosz külügyminiszter; Csien Csi-csennel folytat tárgyalásokat, majd fogadja őt Csiang Cö-min államfő, valamint Li Peng külügyminiszter is. Az orosz diplomácia vezetője a repülőtéren újságírók előtt elmondta, hogy a legfontosabb kérdésnek azon építő szellemű partneri kapcsolat megszilárdítását tartja, amelynek kiépítéséről a két ország vezetői Moszkvában állapodtak meg. Támadás a reformok ellen A Kínai Kommunista Párt maoista frakciója nagy ellentámadást készít elő a reformok ellen a Teng Hsziao-ping halála utáni időszakra — állította tegnap jól értesült kínai forrásokra hivatkozva a South China Morning Post. A kínai ügyekben rendszerint jól tájékozott hongkongi lap úgy tudja, hogy Szung Ping, a Politikai Bizottság volt tagja és Teng Li-csün, a Központi Bizottságban még mindig igen nagy befolyással rendelkező pártveterán irányítja a felkészülést. A Nyugat-európai Unió új tagja Miután minden tagországban lezárult a ratifikálási eljárás, Görögország is a Nyugat-európai Unió teljes jogú tagjainak sorába lépett, tízre növelve ezzel az ilyen státusú országok számát. Az Európai Unió majdani, önálló védelmi szervezetének szánt, jelenleg is azzal szoros együttműködésben létező európai katonai szervezet 1993. novemberben a védelmi és külügyminiszterek római tanácsülésén szavazta meg Görögországnak a teljes jogú tagságot. Merényletek Németországban Tegnapra virradóra, négy napon belül másodszor, török utazási irodák egész sora ellen követtek el gyújtogatásos merényletet több német nagyvárosban. Nagyobb tűz sehol nem keletkezett, és személyi sérülés sem történt. Hamburgban négy, Münchenben, Frankfurtban, Hannoverben és Stuttgartban egy-egy utazási irodába dobtak benzines palackot. Két helyszínen sikerült elfogni az elkövetőket. Újabb tűzszüneti megállapodás Újabb tűzszüneti megállapodást írt alá tegnap az ecuadori és a perui külügyminiszter. Az Uruguay fővárosában, Monte- videóban kötött megállapodásban a két harcban álló dél-amerikai ország beleegyezett abba, hogy március 8-tól nemzetközi megfigyelők utazzanak a vitatott határszakaszra. A megállapodás értelmében a tűzszünet azonnal életbe lépett. Palesztin áldozat Palesztint szúrt hátba egy zsidó Jeruzsálem óvárosában —jelentette a Reuter tegnap rendőri forrásokra hivatkozva. Az áldozatot kórházba szállították, élete nincs veszélyben. A 24 éves zsidó fiatalember járőröző rendőrökkel beszélgetett, amikor hirtelen előrántotta kését és hátba szúrt egy arab fiatalt. A merénylőt a rendőrök letartóztatták. Tettének oka egyelőre nem ismeretes. A litván elnök bocsánatot kért Algirdas Brazauskas litván elnök tegnap Izraelben nyilvánosan bocsánatot kért a második világháború alatt elhurcolt 220 ezer litván zsidó meggyilkolásáért. — Litvánia elnökeként fejet hajtok a több mint 200 ezer meggyilkolt litván zsidó emléke előtt — mondta a kne- szet zsúfolásig megtelt üléstermében. A politikus sajnálatát fejezte ki, amiért a náci megszállás megbénította a nemzet erőit. A teremben a náci koncentrációs táborok néhány túlélője is jelen volt. Nincs kötelező katonai szolgálat Belgiumban tegnap, csaknem nyolcvan év után, megszűnt a kötelező sorkatonai szolgálat és helyét kizárólag a hivatásosokból álló profi hadsereg vette át. A belga védelmi erők új rendszere egyúttal „áramvonalasabb” is elődjénél: a hadsereg állományát 20 százalékkal (49 ezerről 40 ezer főre) csökkentették, és jelentős leépítés történt a haditechnikában is, beleértve a páncélosok és a légierő egységeit is. A véderőket azonban kiegészítik bizonyos civil alakulatok, továbbá a — NATO-kívánságokat is figyelembe véve — mintegy 30 ezer fős tartalékos állomány. A NATO tagadja az ENSZ-pilóta állítását Fegyver Boszniának — Az Amerikai Egyesült Államok fegyvert csempészik a boszniai muzulmánoknak. A csempészfegyver-szállítmá- nyok az ország északkeleti részén fekvő Tuzla repülőterére érkeznek. Ezt a nem kis horderejű vádat egy norvég ENSZ-pilóta nyilatkozta a Dagbladet című norvég napilapban megjelent tudósítás szerint. A lapjelentésről a Tan- jug hírügynökség tegnap számolt be. Erik Dókén őrnagy, a Boszniában állomásozó egyik helikopteres ENSZ-repülő- század parancsnoka elmondta, hogy egyik beosztottja szemtanúja volt egy valószínűleg Hercules 130 C típusú amerikai teherszállító gép tuzlai földet érésének. A szemtanú pilóta az általa tapasztaltakról hivatalos jelentést tett feljebbvalójának. Bertrand de Lapresle tábornok, a volt Jugoszlávia területén állomásozó ENSZ-erők volt parancsnoka jelentést tett az ENSZ-nek amerikai repülőgépek muzulmánok számára titokban történő fegyverszállításairól. A Tanjug hírügynökség szerint e jelentést először a Scotland on Sunday című lap idézte, a Dágbladet onnét vette át. A NATO vezetése tagadja a titkos fegyverszállításokról szóló híreket, egyben követeli, hogy az ezekről szóló jelentéseket vonják vissza az érintettek. Bili Clinton pénzügyei Az amerikai elnök nyolcvanas évekbeli befektetéseit és pénzügyeit vizsgáló bíró kezdeményezésére vádat emeltek a Perry Bank volt elnöke ellen. Eszerint Neal Ainley eltitkolt az adóhatóságok elől két, ösz- szesen ötvenkétezer dolláros készpénzes kifizetést, amelyet Bili Clinton 1990-es kormányzói újraválasztási kampányára vettek fel. A Fehér Ház jogtanácsosi irodája hangsúlyozta, a hivatalnak nem volt tudomása a volt bankelnök által állítólagosán elkövetett cselekedetekről. „Meg vagyunk róla győződve — hangsúlyozzák —, hogy a kampány tisztviselői törvényszerűen jártak el a vádiratban említett pénzfelvételeknél”. Kanosszát jár a kormányfő A brit fővárosba érkezett tegnap délelőtt az orosz kormányfő, akinek háromnapos látogatását meglehetősen eltérően ítélnek meg Londonban. Viktor Csemomirgyin érkezésének előestéjén a brit miniszterelnöki hivatal illetékese cáfolta, hogy a csecsenföldi fejlemények miatt az orosz vendég „válságtanácskozás jellegű” megbeszéléseknek lenne kénytelen elébe nézni, de természetesen „a rengeteg téma között nyilvánvalóan felmerül majd” ez is. A tájékoztatás szerint Csemomirgyin brit kollégájának éppen egy évvel ezelőtti moszkvai látogatását viszonozza, s programjában „elsődleges súllyal szerepelnek” a gazdasági kérdések. Az orosz miniszterelnök utazása a Londonban keringő nem hivatalos vélekedések szerint azonban mégis elsősorban a csecsen kaland ejtette megítélésbeli csorbát kívánja kiköszörülni, s annak demonstrálására hivatott, hogy Moszkva nem szigetelte el magát a Nyugattól a beavatkozás révén sem. A brit fél óvatos formában több alkalommal is „aggodalmának” adott kifejezést a háborús fejlemények miatt. Január végén Major kormányfő személyes üzenetet intézett az orosz elnökhöz, figyelmeztetve őt arra, hogy a hadjárat folytatódásával Borisz Jelcin „a britek körében még maradék népszerűségét is eljátszhatja”. Az a tény, hogy fogadják, jelzi egyben, hogy a Nyugat nem szándékozik „megbüntetni” Moszkvát a katonai akció miatt, s nincs szó a gazdasági kapcsolatok befagyasztásáról sem, ahogy egyébként ennek veszélyére a Majorüzenet halovány formában még utalt. A hivatal illetékese szükségesnek tartotta erőteljesen hangsúlyozni, hogy a figyelmeztetések „távolról sem mentik ki” a szankciók fogalmát. Csemomirgyin egyébként 100 millió dollárról szóló csekket hozott magával Londonba, jelezvén a jelképesnek számító összeggel Moszkva elkötelezettségét tartozásai törlesztése mellett.