Somogyi Hírlap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-04 / 30. szám

16 SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES HÉTVÉGE 1995. február 4., szombat A Szászfalvi család: Boglárka, Szászfalviné és Bence FOTÓ: KOVÁCS TIBOR Szászfalvi László lelkész, polgármester Polgármester a parókiáról A múlt században épült lelkészlak vaskos oszlopokkal alátámasz­tott timpanonja megállásra készteti a vendégségbe igyekvőt. A templomkert hangulatában könnyű elképzelni, hogy milyen jó lehet hűsölni tikkasztó nyárdélutánokon a teraszon. Szinte látom a fehérkötényes tekintélyes lelkésznét, amint pincehideg kancsót tesz az asztalra a helyi patikus, a tanító úr és a lelkész elé, akik a kertben illatozó kétszáz almafa idei termését jósolgatják... Perek a gazdaságért ... Kopogtatásunkra mosoly­gós, elegáns fiatalasszony nyit ajtót; nyúlánk alakján a pulóver alig láthatóan domborodik. Szászfalvi Lászlóné, a csurgói polgármester, a református lel­kész felesége harmadik gyer­mekét várja. Nem is tudom, a ház légköre vagy az asszony nyugalma, szelídsége a megka- póbb. A kettő együtt kelti azt az érzést, hogy jó itt vendégnek lenni. Az előszobában egy csodála­tos régi tálalószekrényé a fő­szerep, nagyapai örökségként került ide. Körülötte mázas korsók, cserépedények jelzik, hogy a házigazdák megbecsülik a népi értékeket. A nappaliban álló fa utazóláda talán az előző században szolgálta a szépma­mát, a falon függő hatalmas kürt azonban újabb keletű: hol­landoktól kapott kedves aján­dék. — A teológián ismerkedtünk össze, gyakran jártunk So­mogyba teológia-esteket tar­tani, s házasságunk után az itt megüresedett helyre kértük magunkat — avat be az asz- szony Csurgóra kerülésük tör­ténetébe. — Én be sem tudtam fejezni a tanulmányaimat, mert egymás után születtek a gyerekek. Az utolsó év így elmaradt, s azt szoktam mondani: a teológia örökös tagja vagyok. Szászfalvi László Csurgó új­ból megválasztott polgármes­tere alföldi születésű, felesége zalaegerszegi. Különböző tájak kultúráját hozták magukkal Somogyba. A lelkészi munkát megosztják egymás között, így az esti bibliaórákat, a vasárnapi istentiszteletet. Esküvőre in­kább a papot kérik a hívők, de keresztelőre szívesen az anyai szerepet betöltő lelkésznét. Csurgón két gyülekezetük van, ezenkívül hozzájuk tartozik Csurgónagymarton, Szenta, novembertől pedig Inke és Nemesdéd is. A vasárnapi hat istentiszteletet váltásban tudják elvégezni, mert otthon a hété­ves Bencével és az ötéves Bog­lárkával is törődni kell. — Nincs a közelben nagy­mama, ezért magunk oldunk meg mindent. Vasárnap délelőtt az itthon maradó szülő terelgeti a gyerekeket, s ebédeltet. Ha ez a férjem, akkor olyat főzök előre, ami nem ég le, nem fut ki, általában rakott ételt. Dél­után váltunk, s fél kettőtől a másikunk indul a templomba. A vasárnap soha nem közös; nálunk általában a reggelek tel­nek családi körben, a nap többi étkezésén szinte mindig csonka a család. Az ajtónyitással nemcsak friss szellő, hanem a vidámság is besurran a szobába, a mindig tettrekész Bencével és a cicás, mosolygós Boglárkával. A szőke pöttöm kislány rögtön háziasszonykodik: kekszet kí­nál körbe. Hiába akarja apja ki­kosarazni, nem hagyja magát. Látszik, az aput könnyű levenni a lábáról, bár azt mondják rá csemetéi, hogy ő a szigorúbb. Boglárkával az ovis társakról beszélgetünk, Bencével az is­kola a téma. Még az atyai elé­gedetlenséggel is meg kell néha küzdenie. — Az elején jól indult a fiam — mondja a házigazda —, de mostanában „gyengélkedik”. A nagymamának tegnap a tele­fonba nagyon találóan azt mondta: „Szia, mama! Nem ja­vultam semmit, és lefelé fejlő­dök.” Talán egy kicsit kifáradt az elsőben, az ovi után ez nagy változás volt. Míg a felnőttek beszélget­nek, a gyerekek Frédit és Bénit, a két cicát nyaggatják, akik ne­vükkel ellentétben nőneműek, s imádják a két játszótársat. Bence annak örül igazán, ha az aput focizni vagy kosarazni csábíthatja, van tőle mit tanul­nia: középiskolásként az NB Il-ben kosarazott. A harmincas éveinek elején járó polgármes­ter szívesen mozogna ma is ki­csit többet, csak idő nincs rá. A Szászfalvi családban ha­gyomány a lelkészi hivatás. Apja és bátyja után választotta ő is ezt, de nem amolyan „eleve elrendelve”. A híres debreceni református kollégium diákja­ként sok csínnyel, ifjúkori láza­dással a háta mögött először ré­gész, majd magyar-néprajz szakos akart lenni. A sors mégis a teológia felé vezérelte, s azóta sem bánta meg, hiszen ott még társra is lelt. A csurgói beilleszkedés nem ment nehe­zen, barátokra találtak itt, s a gyülekezetek is befogadták a fiatal párt. Most másodszor in­dult sikerrel harcba a polgár- mesteri székért, a két hivatást azonban egyeztetni kell. — A lelkészi munkában nem csupán egy meghatározott ré­teghez kerültem közel, széles az ismeretségi köröm. Láttam az emberek gondját, baját, örömét. Az új feladatokkal azonban, sajnos, épp a családlá­togatásoknak nem tudok eleget tenni, mert kevés az időm. Egyelőre a feleségem ápolja ezeket a kapcsolatokat. A biztos hátteret nyújtó fel­eség a harmadik babát várva bizony nem bánná, ha kicsit több időt tölthetne félje a csa­láddal. Most még csendessé te­szi az estéket, a Híradó idejére ágyba parancsolja a kicsiket, de zajosabb lesz a ház, ha megér­kezik az új jövevény. A házigazda teológiai témájú könyvei is csak gyűlnek a pol­cokon, mert mindig megveszi a legújabbakat. Elolvasásuk ké­sőbbre marad. A következő négy évben sem sok ideje lesz lapozgatni. Izményi Éva Javultak a személyi és tárgyi feltételek a somogyi bíróságo­kon - válaszolta a Somogyi Hírlap kérdésére dr. Ujkéry Csaba, a megyei bíróság el­nöke. Hozzátette: megfelelő a környezet, optimális a létszám és fontos, hogy működik a belső igazgatás, megtudják va­lósítani elképzeléseiket, ame­lyek a bírói testület szándéká­val összhangban vannak. Mindez annak kapcsán hang­zott el, hogy a közelmúltban tar­tották az éves összbírói értekez­letet, s azon részt vett dr. Vas- tagh Pál igazságügy-miniszter és dr. Konkoly Csaba államtit­kár is. A megyei bíróság elnöke ezen a múlt év munkájáról tartott beszámolót. A kollégiumvezetők a szakterületeikről, a bírói testü­leti szervek megválasztott tiszt­ségviselői pedig éves munkájuk­ról adtak tájékoztatót. Mivel mandátuma lejárt, újjáválasztot­ták a megyei bírói tanács tagjait, az országos bírói tanács tagját és póttagját, valamint a fegyelmi bí­róságot.- A bíróságok zökkenőmen­tes munkáját milyen személyi háttér biztosítja?- A Somogy Megyei Bírósá­gon betöltöttük az elnökön, az elnökhelyettesen és a kollégium- vezetőkön kívül az összes ta­nácselnöki állást is. A vidéki vá­rosi bíróságokon pedig több bíró dolgozik, mint ahány státusz en­gedélyezett. A segédhivatal lét­számát kellene emelni, mert a le­író irodákban kevesen vannak. Nagy szükség lenne a titkári lét­szám emelésére is, hiszen a me­gyében mindössze három enge­délyezett, holott minden városi bíróságra kellene titkár, a megyei bíróságra több is.- Mennyire egyenletes a munkateher, azaz az ügyek el­osztása a megyében?- A vidéki városi bíróságokon a munkateher ideálisnak mond­ható, nem így a kaposvári bíró­ságon, ahol iszonyatos munkate- herrel küszködnek a polgári ügy­szakban a kollegák. A munkate­her - az egy bíróra eső folyamat­ban maradt ügyek számát ille­tően - lassan optimális lesz a vi­déki bíróságokon, mert nem éri el a nyolcvanat. Kivétel a fo- nyódi büntető ügyszak, ahol több az egy bíróra jutó ügy: az elnö­kasszony az igazgatási feladatok ellátása mellett ítélkezik is.- Hány befejezett ügy jutott tavaly egy somogyi bíróra?- 1994 novemberében 1993- hoz viszonyítva 349 üggyel töb­bet fejeztek be. Az egy bíróra jutó befejezett ügyek száma pol­gári, gazdasági ügyszakban 268, büntető ügyszakban 270, mun­kaügyi bíróságnál pedig 286.- A bírói ítélkezés „minősé­gét” jelzi-e valami?- A minőségre egyebek mel­lett az utal, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak a felülvizsgálati pa­nasz kapcsán alól felterjesztés­ből mindössze nyolc megváltoz­tató határozata van.- 1993-ban több bíró el­hagyta a pályát, 1994-ben ke­vesebben döntöttek más fog­lalkozás mellett?- Megállt a fluktuáció: amíg 1993- ban öt bíró távozott a me­gye bíróságairól más foglalko­zást választva, addig 1994-ben senki nem hagyta el a pályát. Vi­szont öt bíró kapott kinevezést a kaposvári bíróságra.- Milyen típusú ügyek do­mináltak az elmúlt évben?- A polgári peres ügyek száma 1991-hez és 1993-hoz képest szinte változatlan. Ezen belül azonban a gazdasági perek száma több mint ezer (!) száza­lékkal emelkedett (1991-ben 74 gazdasági peres ügy érkezett, 1994- ben pedig már 774). A bün­tetőperekben kismértékű volt a csökkenés. Ez vonatkozik a munkaügyi bíróságra is. A fel­lebbezett — mind polgári, mind pedig büntetőperes — ügyek azonos szintet mutatnak. A cég­bíróságnál is 142 százalékos volt az emelkedés.- Sok a panasz, hogy „csúsznak” az ügyek.- A folyamatban levő egy éven túli ügyek számát csökken­teni kell. Ahhoz, hogy ez megtör­ténhessen először a munkaterhét kell elviselhetővé tenni, majd a hosszan elhúzódó perek végére minél előbb pontot tenni. Elég magas az egy éven túli ügyek száma. Mind büntető, mind pol­gári perekben a legtöbb — 295 — Kaposváron van, bár a folya­matban levő ügyekhez képest ez mindössze 15 százalék.- Milyen állapotban van az új végrehajtói szervezet kiala­kítása?- Nehéz feladatokat hárított ez a megyei bíróságra. A végrehaj­tási ügyviteli szabályzatot csak a hatálybalépés előtt néhány nap­pal hirdették ki. Számos prob­léma még megoldatlan; nincse­nek központi nyomtatványok, és a bírósági gazdasági hivatalt ter­helő költség-előlegezés pénzügyi fedezete is megoldatlan.- Köszönöm az interjút. Tamási Rita FOTÓ: KOVÁCS TIBOR A hivatásos nevettető arcai Szerepekről, vodkáról és poénokról vall Bajor Imre színművész Bajor Imre hamar megta­lálta a kaposvári művelődési központot, ahol a farsangi rendezvények nyitóprogram­ján fellépett. Nem úgy, mint kabaréjában, ahol egy falu embereit kifigurázva arról faggatta, hol van a kultúr- ház. — Ki valójában Bajor Imre? — Olyan színész, aki nem csak egy dologgal foglalkozik, hanem a szakma sokféle ágával. Jópár színházi szerepet lemond­tam, mert az utóbbi években meglehetősen elfáradtam az ál­landó esti stresszben. Jelenleg a Família Kft-t csinálom, ahova több-kevesebb rendszerességgel beszállok, a rádióban egy új so­rozat készül, ami mindennap lesz majd Trubadúr címmel. A Rádiókabaré állandó el­foglaltságot jelent, és a Nap Tévének a reggeli Sörtreccse is. Ezt barátommal, Éles Pistá­val csináljuk. A Vidám Színpa­don meg együtt lehetek Koós Janival. Aztán ott van a Szeszé­lyes évszakok, ami szintén fo­lyamatos munkát jelent. Február végétől pedig egy új kabaré in­dul, ami rendszeres lesz a televí­zióban. És ha marad még némi időm, akkor járom az országot. — Koós János azt nyilat­kozta, hogy május végén Ha­waiira utazik önnel. Gyulát és Ottót, a Tóth Ottót nem viszik magukkal? — Amikor Janival együtt va­gyunk, egész nap röhögünk. Van egy csomó közös műsorszá­munk, és remekül érezzük ma­gunkat a színpadon. Egy utazási irodát reklámozok. A fizetség fe­jében lehetővé tette, hogy né­hány barátommal Havaiira men­jek. Gyulát és Ottót itthon ha­gyom, viszont viszem Koós Janit és egy üzletembert a feleségével. — Poénlesre is készül? — Jön az magától, nem kell leselkedni utána. Sem idehaza, sem külföldön. — A saját poénjain tud-e nevetni? — Ha nagyon jók, akkor igen. — Hogy születik a jó poén? — Úgy, hogy születni kell rá. Mint ahogy erre a pályára is. Egyszer megkérdezte az egyik kollégám: hogy kell elmondani a nyitó poénját. Én megkérdeztem tőle: mikor született. Meg­mondta. Én meg rávágtam: saj­nos, így nem lehet. Csak akkor, ha valaki 1957. március kilen­cedikén születik éjfélkor. Miért, akkor ki született? — kérdezett vissza. Hát én! — feleltem. Te­hát ilyen egyszerű az egész. Egy csomó dolog megtanulhatatlan. Vagy van, vagy nincs. — Úgy érzi, hogy ezzel a te­hetséggel jól sáfárkodik? — Ha egy színdarabban ját­szik az ember, akkor a próbák, az előadások a legfontosabbak. Úgy kell megcsinálni a szerepet, hogy az a lehető legjobb legyen. Nincs két egyforma este. És ez attól függ, mennyire van elfá­radva. En ötödik napja forgatok egyfolytában a televízióban, és már alig látok ki a szememből... Ha közben fellépek valahol, a fáradtságot nem veheti észre a közönség. — Hamarosan rendezőként is debütál. — Békéscsabán rendezem meg az Én és a kisöcsém-et. Usztics Mátyás lesz az egyik vendég, és Szandi is kap egy kis szerepet. Most a végeredmény foglalkoztat. Az érdekel, mi az, amit a kollégáknak át tudok adni, s meg tudom nekik mu­tatni, hogyan lehetne jobb. — Ritkán látjuk a Szomszé­dokban. Hogy került a telere- génybe? — Kitalálták ezt a figurát, és hívtak. Én meg mentem. — Mennyire sajátja Öli úr figurája? „Nincs két egyforma este” — Annyira, hogy egy ország beszél róla. Nagyon nehéz volt egy homoszexuális embert úgy népszerűvé tenni, hogy rögtön az első pillanatban ne úgy be­széljenek róla. Ez egy késre menő dolog. Hiszen az ember könnyen áteshet a ló másik ol­dalára, s akkor már gusztusta­lan a történet, mindenki kike­rült volna, s utálna. De szeren­csére ez nem így van. — Bohém ember Bajor Imre? — Nagyon bohém vagyok, de ezt vállalom. Gyűlölöm azokat, akik egy színházi büfé­ben hátramennek, és úgy kérik a vodkát. Nem szeretem, ha nem veszik felnőttszámba az embereket. Szükségem van arra a szabadságra, amiben élek. Senkitől nem függök, és nem is akarok. — A mának él? — Igen, de azért valahol há­tul, a nyúltagyamban ott van­nak azok a lehetőségek, ame­lyeket ki kell használni. Lőrincz Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents