Somogyi Hírlap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-02 / 28. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASÁG 1995. február 2., csütörtök Aláírták a * MÁV szerződést Több hónapos egyeztetés után aláírták tegnap a MÁV és az állam közötti szerződést. A szerződés megszületésével lehetővé válik a magyar vasút finanszírozásának az európai gyakorlathoz való igazítása, a MÁV gazdálkodásának racionalizálása, az egyes üzletágak költségeinek és pénzügyi eredményeinek egyre pontosabb kimutatása. Terjeszkedik a Globus Rt Egynegyedével növelte bevételeit tavaly a Globus Konzervipari Rt az előző évhez képest. A cég azt tervezi, hogy jelentősen bővíti eladásait a tőlünk keletre eső régióban és megszilárdítja piaci pozíciót az Európai Unióban. Mindehhez jelentős támogatást jelenthet, hogy a Globus Rt. elnyerte az ISO 9002-es szabvány szerinti nemzetközi minőségbiztosítási tanúsítványt. A cég adózás utáni nyeresége 1994-ben mintegy 200 millió forintot tett ki. Befejeződött a számítógépesítés Befejeződött a körzeti földhivatalok számítógépesítése. Ez azt jelenti, hogy több mint 7 millió ingatlan alapadatait, illetve több mint 1 millió ingatlan tulajdoni jogait és terheit rögzítették már számítógépen. így hazánk 426 településének esetében február 1—jé- től az ingatlan-nyilvántartás számítógépes módszerekkel történik. Az állampolgárok gyorsabban jutnak pontosabb adatokhoz az ingatlanokkal kapcsolatban. Elárusít a vagyonügynökség Értékesíteni kívánja az ÁVÜ a Belvárosi Közértben lévő kilencven százaléknyi, 234 millió forint névértékű részvénycsomagját. Tíz százaléknyi tulajdonrészt a dolgozóknak ajánlanak fel. A vételár 20 százálékát kárpótlási jegyben, 80 százalékát készpénzben kell kifizetni. A Commerzbank nyereséggel zár A Commerzbank Rt. várhatóan 200 millió forintos adózás utáni nyereséggel zárja az elmúlt évet. A pénzintézet tavaly 35 milliárd forintos mérlegfőösszeget ért el. Az 1993. májusi alapítást követően, már az esztendő végéig, 11,1 milliárd forintos mérlegfőösszeget értek el, ehhez képest a tavalyi 35 milliárd forintos mérlegfőösszeg több mint háromszoros növekedést jelent. Ennek mintegy fele a bankközi pénzpiaci ügyletekből származott. Új dolgozókat vesz fel a cipőgyár Munkásfelvételt hirdet a martfűi Tisza Cipő Részvény- társaság. Ennek oka, hogy hosszabb ideje mintegy százötven munkás hiányzik gyáregységeinek tűzödei részlegeiből. A kellőnél kisebb létszám esetenként akadályozza a gazdasági talpraállásáért küzdő részvénytársaság üzleti terveinek valórá váltását. Mivel a belső átszervezés nem hozott eredményt, a gyár maga próbálja meg a kétkezi hiány csökkentését. Martfűn és Mezőtúron szerveznek tanfolyamokat. Napirenden a Villamos Művek Rt privatizációja Állami aranyrészvény A magyar energiaszektor privatizációjának előkészítése megvalósítható a jelenlegi tulajdonosi viszonyok átrendezése nélkül is — állítja a Magyar Villamos Művek Rt. vezetése. Az elképzelést tegnap megtárgyalta a cég igazgatósága. Az ülésen jelen volt Pál László ipari és kereskedelmi miniszter és Kocsis 1st-' ván, az ÁV Rt. vezérigazgató-helyettese. Pál László bejelentette: amennyiben ez segíti a privatizációt, a kormány nyitott arra, hogy módosítsa az érvényes jogszabályokat. A testületi ülést követő sajtó- tájékoztatón elhangzott: a tervek szerint a teljes villamos- energia-rendszer — az MVM Rt. és társaságai — 20 százalékát kívánják még az idén privatizálni. A jelenlegi tulajdonosi struktúra szerint az áramszolgáltatók és erőműtársaságok részvényeinek egyik fele az MVM Rt., másik fele az ÁV Rt. tülajdonában van. A privatizáció megkönnyítését szolgálta volna a részvények előzetes cseréje, amely segítségével az ÁV Rt. kezébe került volna a teljes értékesítendő részvény- csomag. Ez a lépés nem feltétlenül szükséges a megfelelő privatizációhoz. A téma a köSzabó Ferenc kaposvári vállalkozása több mint négy éve fogaskerekek és hajtóművek gyártására szakosodott. A Pécsi-úti négy éve épített üzemcsarnokban olyan alkatrészek, fogaskerekek készülnek, melyeket többek között Németországban, valamint Kanadában és az Egyesült Államokban építenek be több Magyar- országon is ismert és jó hírnevű vetkező napokban kerül az Állami Vagyonkezelő Rt. Igazgatóságának napirendjére. A társaságcsoport privatizációjának technikai lebonyolítására több elképzelés is van. A tőkebevonásos privatizáció során az alapelv azonban változatlan: a társaságnak meg kell őriznie működőképességét, az ellátás biztonságát. Ennek érdekében összehangoltan kell értékesíteni az MVM-központot és a társaságokat. Az elképzelések szerint az MVM-központ; a paksi atomerőmű, és az Országos Villamos Teherelosztó 50 százalék plusz 1 szavazatnyi tulajdonrész erejéig tartós állami tulajdonban marad. A fennmamezőgazdasági géptípusokba. — 1976-ban lettem esztergályos magánvállalkozó. Kezdetben mellékállásban, késeibb azonban már főfoglalkozásban folytattam a munkát — mondta hozzá Szabó Ferenc. Az üzemben ma huszonöt szakmunkás dolgozik. A cég sokat költ a fejlesztésre is: legutóbb CNC- és modem fogazógépeket vásároltak. — Jelenleg több megrenderadó rész szakmai és kisbefektetők kezébe kerülhet. Az erőművi és áramszolgáltató vállalatokban — összesen 14 társaság esetében — csupán egy, különleges jogokat biztosító arany részvényt tart meg az állam. Az MVM társaságcsoport saját vagyona mintegy 600 milliárd forint. A tavalyi évben árbevétele elérte a 170 milliárd forintot, adózás előtti eredménye várhatóan hétmilliárd forint lesz. A társaság 1994-ben 35200 gigawattóra villamos- energia-igényt szolgált ki, ez 0,5 százalékkal magasabb, mint 1993-ban volt. Az MVM Rt. erőművei a hazai villamosener- gia-felhasználás 93 százalékát adják. A felhasználás 40 százaléka atomerőművi, 26 százaléka szénerőművi, 26 százaléka olaj- és gázerőművi, és egy százaléka vízi erőművi előállítású villamosenergia. Az MVM közel 5 millió fogyasztót lát el, ebből 4,5 millió a háztartási fogyasztók száma. lés is akadna, ezért szeretném az céget tovább fejleszteni. Az elképzelések szerint újabb csarnokban szintén export-gépalkatrészeket gyártanak majd. Az üzemből ma hetente szállítják az árut Németországba, de a bizakodó terveket alátámasztja, hogy a kaposvári termékek iránt Németországon kívül más nyugat-európai országokból is érdeklődtek már. Barna Zsolt Zetortoiiasz a földekért Traktoraikkal eltorlaszolták a falun átvezető 50-es utat szerdán reggel a helyi gazdák, tiltakozva ezzel a számukra elfogadhatatlan gyakorlat ellen, amely szerint kárpótlási jegyeikért nem kapnak földet. Pedig a település határában csaknem 400 hektárnyi állami gazdasági föld lenne szabadon, ám az ÁVÜ a földeknek egy részére pályázatot írt ki, tartós bérleti szerződésre. A mezőgazdaságból élő falubeliek eddig az igényelt földterületnek csupán 20 százalékát kapták vissza és ezt keveslik. Többször levélben fordultak az FM-hez és a vagyonügynökséghez, ám a válaszok alapján úgy vélik, hogy csupán hitegetik őket. Ezért most a falu közepén az útlezárással hívják fel a figyelmet az őket ért méltánytalanságra. Az Állami Vagyonügynökség hajlandó tárgyalni arról, hogy megváltoztassa eredeti koncepcióját az al- sónémedi tehenészet privatizációjáról, azonban felhívja a figyelmet, hogy a földterület szétosztásával egy 30 millió forint értékű tehenészet szűnik meg. Az ÁVÜ a jövő héten sorra kerülő privatizációs ágazati bizottsági ülésen három lehetőség közül választhat: vagy ragaszkodik a tehenészeti telep egybeni értékesítéséhez, vagy figyelembe veszi a kárpótoltak teljes, 281 hektárra vonatkozó igényét, vagy részben próbálja kielégíteni a gazdákat. Nyugat-Európába szállít a magánvállalkozás Hajtóművek Kaposvárról 63 ezer hektárt művelnek megyénkben Fél Somogy a földből él Több az állattartó, de a jószág kevesebb fotó: lang Róbert A hazai mezőgazdaság jelenlegi szervezetének múlt évi felmérésből kiderült, hogy 1 millió 200 ezer háztartás érte el az úgynevezett gazdaságméret nagyságot. Szemben az 1991-es általános mezőgazda- sági összeírás alkalmával regisztrált 1 millió 396 ezerrel. A statisztikusok gazdaságméretű háztartásnak nevezik — a használat jogcímétől függetlenül — az 1500 négyzetméter vagy annál nagyobb szántóval, kerttel, gyümölcsössel, szőlővel, gyeppel, erdővel, nádassal, halastóval, továbbá az együttesen 800 négyzetmétert elérő kerttel, gyümölcsössel, szőlőterülettel rendelkező gazdaságokat. Az állatállományt tekintve gazdaságnak mondható a legalább egy darab nagyobb élőállattal - szarvasmarhával, sertéssel, lóval, juhval, kecskével - rendelkező vagy legalább 50 tyúkfélével, vagy legalább 25-25 prémes állattal, húsgalambbal rendelkező háztartás. A gazdaságméret alatti állattartók száma ugyanakkor 185 ezerről 300 ezerre gyarapodott. A gazdaságok számbeli csökkenésének oka a szakemberek szerint a háztáji és illetményföld intézményének megszűnése. Az egyéni gazdálkodók háztartásaihoz összesen mintegy 4,8 millióan tartoztak. Ez az ország lakosságának 46 százaléka. A háztartásokhoz tartozók közül több mint 3 millióan vettek részt rendszeresen a mezőgazdasági tevékenységben. A tavalyi felmérésből az is kiderül, hogy az összegzésben szereplő háztartások saját tulajdonában mintegy 2 millió 170 ezer hektár földterület volt. Az egyéni gazdák tulajdonában 251 ezer szarvasmarha, ebből 123 ezer tehén van, míg sertésből a magángazdák 2 millió 739 ezret tartanak, ebből anyakoca 164 ezer. A szarvasmarha állomány ugyanebben az időben 943 ezret tett ki, ebből tehén 425 ezer volt, míg sertés 5 millió 200 ezer volt, anyakoca 359 ezer. Ezek 7-16 százalékos csökkenést jeleznek. A változások irány és mértéke Somogy megyében nem tér el jelentősen az országos átlagtól. Annak ellenére, hogy a Dunántúlon Somogy megyében élnek a legtöbben a mezőgazdasági termelésből. A közel 27 ezer gazdaság méretű agrárvállalkozás és a 11 ezer állattartó háztartáshoz összesen 221 ezer ember tartozik. Ez azt is jelenti, hogy megyénk lakosságának háromnegyede valamilyen formában kötődik a földhöz, vagy az állatokhoz. Az egyéni gazdálkodók számának növekedésével nőtt a használt földterület nagysága is megyénkben. Az 1991-es 32.284 hektárral szemben most 63.491 hektárnyit művelnek. Ebből több, mint 40 ezer hektár a szántó — a korábbi 15.600 helyett — nőtt a gyümölcsösök nagysága is. Leglátványosabban azonban a művelt erdőterület nőtt: az 1991-es 208-ról, 4,433 hektárra. Bár az állattartók száma nőtt, az állatállomány csökkent. Ez azt jelenti, hogy jóval több az, aki elsősorban saját, illetve a tá- gabb család igényeinek kielégítésére tart haszonállatot. A trendek mindenesetre elgondolkodtatóak, és — ahogy az illetékesek ígérik — el is gondolkodnak a további tennivalókon, hogy Magyarországon újból megérje földet művelni. KAMATEMELÉS! a MEZŐBANK RT. fiókjaiban BANK KAMATOZÓ TAKARÉKBETÉTKÖNYV • Látra szóló 16,5 % KINCSES TAKARÉKBETÉTKÖNYV • Minimum: 500.000,-Ft • 6 hónapos 26,0 % • 12 hónapos 27,0 % KAMATOZÓ JEGY Lekötési idő Éves (nap) kamat 30 21,5 31-60 22,0 61-90 22,5 91-120 23,5 121-150 24,5 151-180 25,5 181-210 26,5 211-240 28,5 241-270 32,0 Zöld út a sikerhez ÓH BANK íMaraton (Betétjegy • 3 éves futamidő • első évre fix kamat: 26% • a 2. és 3. évben változó kamat • lejáratkor kamatos kamat f |í A/wínap Biztonsága. SPRINT BETÉTJEGY • 3,6,9 hónapos futamidő • fix kamatozású 3 hónapra évi 23,5 % 6 hónapra évi 25,0 % 9 hónapra évi 25,5 % Árral izemben, tcmpóelőnyben