Somogyi Hírlap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-14 / 38. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1995. február 14., kedd Arab-izraeli miniszteri tárgyalásokat kezdeményezett Clinton elnök, hogy az akadozó közel-keleti békefolyamatot felélénkítse feb-reuters Ruandái menekültek Az ENSZ menekültügyi főbiztosa, Sadako Ogata látogatást tett a Zairéi Kashusha menekülttáborban, ahol jelenleg 36 ezer ruandai menekült tartózkodik feb-reuters Vádemelés a szerbek ellen A boszniai háborús bűnök kivizsgálására felállított hágai Nemzetközi Törvényszék tegnap hivatalosan vádat emelt 21 szerb ellen. Közülük csak egy van őrizetben — Dulan Tadic Németországban. A többi vádlott ellen nemzetközi körözést adtak ki. A 21 vádlott közül tizenkilencen az észak-nyugat boszniai omarskai fogolytáborban elkövetett kegyetlenkedéssel vádolhatóak. Mindannyiu- kat emberiesség elleni bűntettel és a hadviselési megállapodások és egyezmények súlyos megsértésével vádolják. Egyikük ellen népirtás, további hat esetében pedig népirtásban való bűnrészesség vádpontja is szerepel. Az omarskai fogolytábort 1992-ben hozták létre — először csupán menekültek befogadására. Később azonban mintegy 3000 olyan, zömében muzulmán, kisebbik részben horvát értelmiségi intemálótábora lett, akikről feltételezték, hogy befolyással lehetnek a környék lakosságára. Mindennapos volt a kínzás, az éhez- tetés, a foglyok bántalmazása. Gyakori volt az internáltak elleni nemi erőszak. Ausztriai nyomozás Az osztrák biztonsági szolgálat házkutatásokat hajtott végre - közölte a bécsi belügyminisztérium. Az információ részletekre nem tejed ki, annyi azonban tudott, hogy a lakosságtól folyamatosan érkeznek újabb bejelentések, elsősorban a körözésben megadott két gépkocsiról. A hét végi temetés és a gyászemlékezések után egyre több oldalról éri bírálat a belügyminisztériumot és a rendőrséget. Franz Löschnak belügyminiszter egy televíziós interjúban elutasította a vádakat és védelmébe vette az elmúlt években megvalósított idegenrendészeti politikát... Jelenleg 25 szélsőjobboldali személy van letartóztatásban, és a napokban elkészült 220 oldalas vádirat alapján tavasszal megkezdődhet az első levélbombahullám tetteseinek ügyében a bírósági tárgyalás. Bécs- ben tegnap folytatódtak az idegengyűlölet elleni tömeges megmozdulások. Tűzszüneti megállapodás a csecsenföldi haderővel Reményteli párbeszéd Tegnap tűzszüneti, illetve fogolycsere-megállapodást kötött a Csecsenföldön állomásozó orosz haderő parancsnoka, Anatolij Kulikov tábornok Asz- lan Maszhadov csecsen vezérkari főnökkel. Kulikov tábornok a megállapodás létrejötte után azonnal parancsot adott az orosz nehéztüzérségnek a támadások beszüntetésére. A két hónapja tartó konfliktus kezdete óta először került sor a fegyveres szembenállás beszüntetését célzó találkozóra. Az előzőleg teljes titokban tartott találkozó tényét csak annak kezdete után erősítették meg az orosz csapatok parancsnokságán. A megbeszélést az ingus- földi Ordzsonikidzevszkaja település repülőterén tartották az ingus alelnök közvetítésével. A zárt ajtók mögött folytatott tárgyalások részletei, illetve a megállapodások konkrét tartalma egyelőre nem ismert. Az Interfax jelentése szerint a tűzszüneti megállapodáson kívül a csapatoknak a frontvonaltól 1 kilométerre történő visszavonásáról volt szó. A tárgyalásokat szerdán folytatják, de a színhelyet titokban tartják. Maszhadov a megbeszélések után mindössze annyit mondott, hogy már maga a tárgyalások elkezdésének ténye is eredmény. A csecsen küldöttség biztonságának garantálását az ingus fél vállalta magára. így a Maszhadovot és fegyveres kíséretét szállító autóbuszt rendőri felvezetéssel kísérték Or- dzsonikidzevszakajáig. Kulikov tábornok és fegyveres testőrsége négy helikopteren érkezett az ingusföldi településre. A 30,60 vagy 90 napos lekötésű / Trezor Értékjegy a kamattal együtt kamatozik tovább, ha ilyen megbízást ad. A Trezor Értékjegy úgy kamatozik, ahogy Ön szeretné. / Trezor Értékjegy! Vásárolható a Kereskedelmi Bank Rt. fiókjaiban. Információ: 112-5343 A TREZOR ÉRTÉKJEGY KAMATAI MOST KIEMELKEDŐEN MAGASAK! Berisha támogatja a francia javaslatot Berisha albán elnök támogatásáról biztosította a balkáni csúcsértekezletre vonatkozó francia javaslatot. A politikus sürgette, hogy az albán-jugo- szláv csúcstalálkozón vitassák meg a koszovói helyzetet is. Az albán elnök reményét fejezte ki, hogy a balkáni vezető politikusok találkozója újabb lökést ad e térség béke- folyamatának. Új reformok Párizsban Csaknem egy hónappal elnökjelöltségének bejelentése után végre nyilvánosságra hozta választási programját Edouard Balladur francia kormányfő. A politikus számos jelentős reform tervével állt a közönség elé: így bejelentette, hogy megválasztása esetén kezdeményezni fogja az államfő újraválasztásának tilalmát, és a népszavazások hatáskörének kibővítését. Bírálták a NATO-fötitkárt Diplomáciai forrásokra hivatkozó brüsszeli sajtóértesülések szerint több NATO- tagország nagykövete is erőteljesen bírálta Willy Claes főtitkárt azokért a múlt heti kijelentéseiért, amelyek egyes megítélések szerint iszlámellenesnek, s ezért a muszlim országokban NATO-ellenes érzelmeket keltőnek tekinthetők. A szövetség központjában egyelőre elzárkóztak az ügy hivatalos kommentálásától. Ismét öldöklés Algériában Ismeretlen fegyveresek agyonlőtték az algíri nemzeti színház igazgatóját. Me- dzsubi a második vezető színházi szakember, aki az utóbbi egy évben merénylet áldozata lett Algériában. A gyilkosság elkövetésével muzulmán szélsőségeseket gyanúsítottak. * Ételmérgezés Tádzsikisztánban Tádzsikisztán északi részén ételmérgezés következtében 12 ember életét vesztette, és 39-et kórházban kezelnek. Romlott lisztből sütött lepény okozta a mérgezést. A közelmúltban, újévkor mérgezett pezsgő okozott tragédiát, akkor 15 ember halálát okozta. Felszólították az ENSZ-t Az afganisztáni katonai helyzet legújabb fejleményei nyomán a Rabbani elnök vezette erők tegnap a békefolyamat felgyorsítására szólították fel az ENSZ-t. Mivel a helyzet és az erőviszonyok nagyon gyorsan változnak, fel kell gyorsítani az ENSZ által kezdeményezett békefolyamatot — mutatott rá az elnöki szóvivő. Szélsőségesek összeesküvése Ötven muzulmán szélsőségessel együtt egy kopt keresztényt is azzal vádolnak, hogy megkísérelte újjászervezni az Al-Dzsihád nevű fegyveres szélsőséges szervezetet. Az 51 személyt azzal vádolják, hogy merényletet terveztek Mubarak elnök ellen. A 25 éves kopt férfinak azt vetik a szemére, hogy menedéket nyújtott olyan elemeknek, akik újjá akarták alakítani az Al-Dzsihádot. Letartóztatták Ahmed Juszefet A Világkereskedelmi Központ elleni merénylet ügyében letartóztatott Ramzi Ahmed Juszef további merényleteket is tervezett, többek között amerikai légitársaságok Ázsiába közlekedő gépei, valamint a pápa ellen, a szentatya januári manilai látogatása idején. Értesítjük kedves vendégeinket, hogy a hévízi Állami Gyógyfürdőkórház fedettfürdője 1995. február 15-től, március 14-ig karbantartási munkák miatt egy medencével üzemel. Kérjük szíves megértésüket. (72013) Igazgatóság