Somogyi Hírlap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-10 / 8. szám
1995. január 10., kedd SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 9 Ismét ünnepel a somogyi sport Majthényi Szabolcs és Domokos András világbajnok A Balaton volt az „edzőpálya” — Megszorítás nélküli siker Ausztráliában Kosarasaink Nyugat válogatottjában Az elkövetkező években két nagyobb feladat vár az utánpótlás korú kosárlabdázóinkra. Jövőre a kadett, majd 1997-ben az ifjúsági Eu- rópa-bajnokságon kell helytállniuk. Az országos szövetség jóelőre felmérte a korosztályok hazai helyzetét és úgy határozott, már mostantól valamennyi számba jöhető kosaras részére lehetőséget nyújt az alapos felkészülésre. Ennek érdekében a korosztályok tagjaiból három válogatott keretet állítottak össze, melyek Budapest, Nyugat- és Kelet-Magyarország néven fognak szerepelni. Részükre kéthavonta közös foglalkozást tartanak. A nyugati tá- gabb keretbe tizenhárom első- és másodosztályú Nyugat-magyarországi egyesület negyven kosarasát hívták meg. A somogyi kosársport fejlődését mutatja, hogy a két korosztály nyugati keretében hat kaposvári sportiskolás is helyet kapott. Az idősebbek között Kilián Balázs, a fiatalabb korosztályúaknái Papp Zsolt, Csordás András, Gyönyörű Balázs, Simon Balázs és Bogdán Balázs. Az első szűrésen valamennyien sikerrel túljutottak, sőt Kilián Balázs az 1981-esek válogatottjában még ebben a hónapban egy nagykőrösi nemzetközi tornán tovább szilárdíthatja a helyét. A nyugatiak edzője a paksi Mészáros András lett, segítőjének pedig a Kaposvári Sportiskola trénerét, Ékes Tamást kérték föl. Kínai dopping Miután nyilvánosságra hozták, hogy két súlyemelőnő vizeletmintájában is doppingszert találtak a tavaly novemberi világbajnokságon elvégzett vizsgálat nyomán, 38-ra emelkedett az 1994-ben tiltott szerek használatán ért kínai sportolók száma. Ezt a kínai sportminiszter is tényként könyvelte el azt követő nyilatkozatában, hogy ismertté vált: az isztambuli VB-n szerepelt U Dán és Wang Shen is anabol i- kus szteroidokkal élt. — Még több pénzt fogunk költeni a doppingellenes küzdelemre; sűríteni és szigorítani fogjuk véletlenszerű ellenőrzéseinket. Talán még nagyobb fegyelemre lehet számítani, ha a rajtakapott versenyzők csapatait és klubjait is megbüntetjük — mondta a lehetséges lépésekről Wu Shaozhu kínai sportminiszter. Ennél jobban nem is kezdődhetett volna az év a somogyi sportbarátok számára. Alig telt el egy hét az 1995-ös esztendőből, s máris világbajnokokat köszönthetünk a Balatonföld- vári Spartacus Vitorlás Egylet sportolói, Majthényi Szabolcs és Domokos András személyében. A két, egyaránt huszonkét éves vitorlázó az ausztráliai Ade- laide-ben hétfőre virradóra megnyerte a repülő hollandi kategória világbajnokságát! A VB első napjaitól kezdve jó híreket repítettek világgá a hírügynökségek: a Majthényi, Domokos kettős futamról-fu- tamra egyre magabiztosabban haladt a nagy siker felé, s a hajrára már akkora előnyt szerzett, hogy nem is kellett különösebben megerőltetni magukat. A sikerük értékét növeli, hogy magyar felnőtt vitorlázók korábban még nem nyertek érmet a világbajnokságon! Ismeretes, hogy a balaton- földvári egyesület öt évvel ezelőtt vette át a Budapesti Spartacus vitorlás szakosztályát. Majthényiék is akkortól számítanak „somogyinak”. (Egyébként Érden, illetve Budapesten laknak.) Horváth László, a Balatonföldvári Spartacus társadalmi megbízatású edzője ifista koruk óta egyengeti az útjukat. — A fiúk a tisztes helytállás reményében keltek útra — mondta Horváth László. — Ám én azt mondtam: nem vezet semmire az álszerénység, hiszen a kezükben éreztem a siker lehetőségét. Bejött a várakozásom... Tudni kell, hogy Majthényiék tulajdonképpen edző nélkül készültek fel a versenyre, hiszen én csak társadalmi munkában segítek be a földvári klubnál. Tizenötéves korukban vettem át őket Majthényi Zsombortól, Szabolcs papájától. Ő volt az, aki „beoltotta” őket a víz, a vitorlázás imádatával. Majthényi már akkor kiemelkedő tehetségnek számított. Mindig Domokos András volt a párja (talán még óvodába is együtt jártak...), jól összeszoktak. Ezt bizonyítja az is, hogy többszörös magyar bajnokok, s különböző nemzetközi versenyek dobogósai. 1992-ben tértek át a 470-es hajóosztályról a repülő hollandira, ami szerintem a vitorlássport csúcskategóriája. (Más kérdés, hogy valamilyen oknál fogva lekerült az olimpia műsoráról.) Tavaly a Fertő-tavi EB-n negyedikek lettek, s most „berobbantak” a világ élvonalába. Mondom, ez mindenkinek meglepetés, talán csak nekem nem annyira az... Pomucz Tamás, a magyar vitorlás válogatott szövetségi kapitánya — aktív korában ő is repülő hollandiban versenyzett, sőt, Európa-bajnok- ságot is nyert — siófoki otthonában a Somogyi Hírlap munkatársától értesült a jó hírről. — Igaz, hogy én csak az olimpiai hajóosztályokat felügyelem, mégis nagyon boldog vagyok, mert ez a győzelem sokat jelent sportágunk számára — mondta. — Domokossal az 1992-es VB-n még én is hajóztam, aztán az én vitorlásomat kapták meg. Most csak a felszerelést és a vitorlát vitték magukkal Ausztráliába, a hajót úgy bérelték: ez mindig kockázatos dolog. Úgy látszik azonban, nem volt semmi problémájuk vele. Majthényi Szabolcsot egyébként mindenki az egyik leg- reményteljesebb magyar tehetségnek tartotta korábban is. Az újdonsült világbajnokok napi több órás edzéssel készültek a világbajnokságra a Balatonon. Mivel a sportáguk nem éppen az olcsóságáról híres, megemlítendő, hogy sokat köszönhetnek támogatóik közül a Somogy Megyei Önkormányzatnak is. A somogyi sport idei első — s reméljük, hogy nem utolsó — VB-aranyérmesei 13-án, pénteken a délelőtti órákban érkeznek meg a Ferihegyi repülőtérre. Fónai Imre Szimutyenkov a befutó Oroszországban az újságírók szavazatai alapján Igor Szimutyenkov, a Dinamo Moszkva 21 éves csatára lett az 1994-es esztendő legjobb labdarúgója. A tavalyi bajnokság gólkirálya 286 ponttal végzett az első helyen a német Werder Bremenben játszó Vlagyimir Besztcsasztnih (115 pont) és az angol Manchester Unitedben szereplő Andrej Kancselszkisz (112 pont) előtt. Taffarel a Parmába tart Úgy tűnik, hogy Claudio Taffarel, a világbajnok brazil labdarúgóválogatott kapusa hamarosan visszatér az olasz első osztályú Parmába. A hírt Nevio Scala, a pármaiak edzője jelentette be. Taffarelre azért tartanak igényt, mert az első számú hálóőr, Luca Bucci térdsérülést szenvedett a legutóbbi bajnoki fordulóban. A hazai pálya előnye Első alkalommal rendeztek Marcaliban amatőr városi kosárlabda-bajnokságot, amelyen hat csapat vett részt. A győzelmet a Sportcsarnok gárdája szerezte meg, miután a döntőben 54-28-ra legyőzte a Hagi-Brutals csapatát. Harmadik a Mikszáth Baráti Kör, negyedik a Link Panthers, ötödik az Összeomlás, hatodik pedig a Pap-Per-Vers. A torna legjobb játékosának Várfalvi István, a legeredményesebb dobójának pedig Kiss László (mindketten Sportcsarnok) bizonyult. Kétmillió a két telitalálatra A Szerencsejáték Rt közlése szerint az 1. heti totónyeremények a jövedelemadó levonása után a következők. 13 plusz egy találatos szelvényt 2 darabot találtak, a nyereményük egyenként 1 958 545 forint. A 13-asok (4 darab) 708 410, a 12-esek (217 darab) 13 058, a 11-esek (2197 darab) 1290, a 10-esek pedig (14 360 darab) 318 forintot érnek. Sportműsor SZERDA Kosárlabda NB I, férfi „B”-csoport: Bala- tel KE Siófok-Pécsi VSK. Siófok, Foki-hegyi iskola torna- csarnoka, 18 óra. Ifjúsági mérkőzés: 16 óra. v Repülő hollandi vitorlás-világbajnokság Aranyérem kölcsönhajóval Szenzációs magyar sikerrel zárult az Ausztráliában, Adelaide-ben rendezett repülő' hollandi vitorlás-világbajnokság: a Balatonföldvári Spartacus Vitorlás Egylet párosa, Majthényi Szabolcs és Domokos András végig nagyszerűen versenyezve fölényesen utasította maga mögé vetélytár- sait, és szerezte meg a magyar vitorlássport — s egyben az 1995-ös esztendő — első magyar világbajnoki aranyérmét. A páros egyik tagját, Majthényi Szabolcsot az eredményhirdetés után sikerült szóra bírni. — Hányadik helyen végeztek az utolsó futamban? — Tizenkettedikek lettünk, mivel végig csak a rivális ausztrál McCrossin egységre figyeltünk — mondta Majthényi Szabolcs. — Ők a második, mi pedig az első helyen álltunk az összetett versenyben, és csak akkor tudtak volna elénk kerülni, ha pk nyerik az utolsó futamot. Ám többen is megelőzték őket, így a miénk lett az aranyérem. — Mekkora meglepetést keltett az Európa-bajnoki negyedik helyezett magyar egység világbajnoki győzelme? — A VB előtt az első hatba kerülésre jó esélyünk volt, de arra nem gondoltunk, hogy nyerhetünk is. A világbajnokság előversenyének számító ausztrál bajnokságon azonban jól szerepeltünk. Az első két futamon ugyan nem indultunk, ugyanis akkor még a repülőn ültünk. A következő két futamban viszont egy második és egy első helyet szereztünk. Azután nem versenyeztünk tovább, mert a hajót kellett javítani. — Azt a hajót, amelyet McCrossintól kaptak kölcsön, és amellyel „hálából” megkaparintották előlük az aranyérmet... — Igen, kicsit udvariatlanok voltunk, fagyon sok pénzbe került volna a saját hajónkat Ausztráliába szállítani. McCrossinékkal jó barátságban vagyunk, így ő biztosított nekünk vitorlást. Ez egy nagyon jó hajó volt, bár mindig akadt rajta kisebb-nagyobb javítani való, még verseny közben is. De hat napunk volt rá, hogy kipróbáljuk, és ez elégnek bizonyult. Egyébként az eredményhirdetés után McCrossinékkal együtt autózunk el Sydneybe, utána pedig keresztül Ausztrálián, pihenésképpen, hiszen még semmit sem láttunk az országból. — Mennyi segítséget kaptak a verseny alatt? — Nagyon rendesek voltak velünk; egy itteni holland család adott szállást, amely bejelentkezett, hogy szívesen vendégül lát egy csapatot Európából. Először még azt terveztük, hogy sátorhelyet vagy lakókocsit bérelünk, de a szállásgondunk így szerencsésen megoldódott. — A további tervek? — Pénteken utazunk haza. Legközelebb a Garda-tavon indulunk majd egy nemzetközi versenyen. Addig vizsgák következnek; Domokos András ugyanis a Műszaki Egyetemen repülőgépészetet tanul, én pedig az ELTE tanárképző főiskoláján földrajz-testnevelés szakra járok. A repülő hollandi VB végeredménye (36 egység): 1. Majthényi Szabolcs, Domokos András(Magyarország), 2. lan McCrossin (Ausztrália), 3. Paul Francis (Új-Zéland), 4. David Fagen (Egyesült Államok), 5. Roberto Cipriani (Olaszország). Az aranyérmes magyar páros helyezései futamonként: 1. futam — 3. hely; 2. futam — 3. hely; 3. futam — 1. hely; 4. futam — 1. hely; 5. futam — 6. hely; 6. futam — 1. hely; 7. futam — 3. hely; 8. futam — 7. hely; 9. futam — 12. hely. Kadlicskó József az élen Nagyüzem a megyei sakk-bajnokságon Fotó: Kovács Tibor Megyei egyéni sakk-bajnokság A hét végén három fordulóvá! megkezdődött a megyei egyéni sakk-bajnokság középdöntője. A mostani versenysorozatra az előző évi döntő 7-10. helyezettje, a tavalyi 38 fős középdöntőből pedig mindössze 13-an neveztek. Szerencsére 13 új sakkozó is bekapcsolódott a küzdelemsorozatba, így összesen 30-an ültek asztalhoz. Az 1. sorszámot a nagyatádi Mimica Slavko kapta, mert neki a legnagyobb az Élő-pontszáma (2216). Utána az ugyancsak atádi Molnár Aurél (2194), aztán a szintén nagyatádi Ferencz Miklós (2134), majd a kaposvári Csiki István (2121) következi k. Nyolcán rendelkeznek 1900, tizen pedig 1700 pont feletti értékszámmal, míg hárman pontszám nélkül vágtak neki a középdöntőnek. A nyitányon általában a várt eredmények születtek, de akadt néhány meglepetés is. Az első fordulóban Heinrich Ferenc és Szabó Tibor csak döntetlent ért el, a fiatal Rázsits Tamás pedig győzött Rá- zsits Géza ellen. A második fordulóban Heinrich ismét csak remizett, Kadlicskó József pedig nyert Bárány Gyula ellen. A harmadik fordulóban a verseny újonca, az értékszám nélküli Kadlicskó sötéttel győzött Ferencz Miklós ellen, s ezzel ő vezeti a mezőnyt egyedüli 100 százalékosként. Ferencz viszont nehéz helyzetbe került, miután másfél pontot veszített az fordulókban. Nála is nehezebb folytatás vár Rázsits Vincére és Molnár Rolandra (mindketten résztvevői voltak tavaly a döntőnek); csak egy pontjuk van. Az 1. forduló eredményei: Cserti L.-Mimica S. 0-1, Molnár A.-Torma J. 1-0, Palotás K.-Ferencz M. 0-1, Csiki I- Fekete L. 1-0, Barti L.-dr. Horváth J. 0-1, Bárány Gy.- Füri J. 1-0, Németh A.-Hein- rich F. 0,5-0,5, Ronga A- Molnár R. 1-0, Rázsits T- Rázsits G. 1-0, Nádor Z.- Horváth A. 1-0, Kiss T.-Ta- kács K. 0,5-0,5, Rázsits V.- Markovics Z. 1—0, Gruller J- Sasvári T. 0-1, Dégi J.-Kad- licskó J. 0-1, Osváth Z- Szabó T. 0,5-0,5. A 2. forduló eredményei: Mimica S.-Rázsits V. 1-0, Nádor Z.-Molnár A. 0-1, Ferencz M.-Ronga A. 0,5-0,5, Sasvári T.-Csiki I. 0-1, dr. Horváth J.-Rázsits T. 1-0, Kadlicskó J.-Bárány Gy. 1-0, Heinrich F.-Kiss T. 0,5-0,5, Takács K.-Osváth Z. 1-0, Szabó T.-Németh A. 1-0, Rázsits G.-Barti L. 1-0, Füri J.- Dégi J. 0-1, Molnár R.-Cserti L. 0-1, Torma J.-Horváth A. 1-0, Markovics Z.-Palotás K. 0-1, Fekete L.-Gruller J. 0-1. A 3. forduló eredményei: Csiki l.-Mimica S. 0,5-0,5, Molnár A.-dr. Horváth J. 0,5- 0,5, Ferencz M.-Kadlicskó J. 0-1, Ronga A.-Takács K. 1- 0, Bárány Gy.-Szabó T. 1-0, Cserti L.-Heinrich F. 0-1, Palotás K.-Rázsits G. 0,5-0,5, Rázsits T.-Nádor Z. 0-1, Rázsits V.-Torma J. 0-1, Kiss T.-Sasvári T. 0-1, Dégi J- Gruller J. 1-0, Németh A- Osváth Z. 1-0, Molnár R.-Fe- kete L. 1-0, Barti L.-Marko- vics Z. 1-0, Horváth A.-Füri J. 0,5-0,5. Az állás (három forduló után): 1. Kadlicskó József 3 pont, 2-6. Mimica Slavko, Molnár Aurél, Csiki I., dr. Horváth J., Ronga A. 2,5-2,5 pont, 7-12. Bárány Gy., Heinrich F., Nádor Z., Sasvári T., Dégi J., Torma J. 2-2 pont, 13-18. Ferencz M., Rázsits G., Takács K., Szabó T., Palotás K., Németh A. 1,5-1,5 pont, 19-25. Rázsits V., Cserti L., Barti L., Molnár R., Rázsits T., Kiss T., Gruller J. 1-1 pont, 26-28. Füri J., Horváth A., Osváth Z. 0,5-0,5 pont, 29-30. Fekete L., Markovics Z. pont nélkül.