Somogyi Hírlap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-09 / 7. szám

1995. január 9., hétfő SOMOGYI HÍRLAP -HIRDETÉS 11 Legyen e pár sor köszönet és hála mindenkinek, akik JAKAB PÁL kereskedelmi igazgatóhelyettes, főgyógyszerész iránti szeretetük; megbecsülésük jeléül hamvasztás utáni búcsúztatásán részt vettek, sírját a megemlékezés és kegyelet virágaival elhalmozták, valamint mély gyászunkban őszinte szívvel osztoztak. Gyászoló családja és a Somogy megyei Gyógyszertári Központ Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, ÖZV. HALÁSZ FERENCNÉ temetésén részt vettek, fáj­dalmunkban osztoztak. Gyászoló család T Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik fe­lejthetetlen halottunk MOLNÁR JÓZSEF temetésén részt vettek, mély fájdalmunkat virágaikkal és megjelenésükkel enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége, gyermekei és családja Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették DOBOS ISTVÁNNÉ volt hetesi lakos, csendesen elhunyt. Temetése január 10-én 14 órakor lesz a hetesi temetőben, előtte gyászmise. Gyászoló leánya és unokái t Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk FRANCZ OTTÓ temetésén részt vettek és részvétüket bármilyen formában kifejezték. A gyászoló család T Mély fájdalommal tudatom, hogy édesanyám KISS JÓZSEFNÉ Magyaratád, Kossuth L. u. 9. lakos, 48. életévében, hosszú betegség után elhunyt. Temetése január 10-én, 14 órakor lesz a magyaratádi köztemetőben. Gyászoló fia t Mély fájdalommal és soha el nem múló bánattal tudatjuk, hogy . CSER FERENC volt MÁV-nyugdíjas Kaposvár, Füredi út 67. sz. alatti lakós, a drága jó férj, édesapa, nagyapa 1995. január 5-én, 70 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése január 12-én, 13.30 órakor a kaposvári Nyugati temetőben lesz. Gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk a ro­konoknak és ismerősöknek, volt munkatársaknak, barátoknak, akik felejthetetlen halottunk SALLÓS SÁNDOR temetésén részt vettek, fájdal­munkban osztoztak. Gyászoló család Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, szom­szédoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, PADOS FERENC temetésén részt vettek, rész­vétükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család t Fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szerették, hogy KRISTOV SZTOJÁNNÉ (Czonev Mária) bulgár Marikanéni 88 éves korában elhunyt. Temetése január 11-én, 13.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik KISS BÉLA temetésén részt vettek, vagy bármilyen módon együtt­érzésükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család t Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek és barátoknak, akik BÍRÓ andrásné temetésén részt vettek, részvétükkel fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család t Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett nagynénénk MOLNÁR LAJOSNÉ Egri Mária 1994. december 28-án váratlanul elhunyt. Szentmise és búcsúz­tatása egy szál virág kíséretében, január 12-én, 10 órakor a kaposvári Szent József templomban lesz. Minden külön értesítést helyett. Gyászoló rokonsága JÁRMŰ AUD110086-os, Golf 1.6 86-os, dízelek eladók. Tel.: 85/354-550. (67907) BNW 524-hez 4 db téli gumi felnivel együtt eladó. Darabja 9000 Ft. Cím: Szántód, Ady Endre u. 5. (68197) DÁCIÁT, dízel Arót, Tudort vennék. Telefon: 88/420-807. (67724) ELADÓ 353-as Wartburg friss műszakival, rendkívül jó állapotban reális áron. Nagyatád, Honvéd köz 24. Tel.: 82/351-461. (68006) FIAT Ducato 2.5 D1.4 tonnás zárt, 86- os, friss műszakival, Skoda 120 L 89-es, friss műszakival eladó. Tel.: 82/351 -821. (68004) FSO POLSKI 125-ös, 5 éves eladó. Mernye, Rákóczi u. 8. (68142) HONDA VF1000 F motorkerékpár 84- es, 96-ig érvényes műszakival, jó állapotban eladó. Kaposfő, Kossuth L. u. 58. (68200) JÓ állapotban lévő MTZ-80-as eladó. Somogytarnóca, Alkotmány u. 20. (67983) JÓ állapotban lévő Skoda 120 L eladó. Balatonboglár, Török B. u. 54, 17 óra után. (67986) LADA 2107 eladó. Tel.: 82/313-165. (67964) LADA Niva 5 éves, jó állapotban 340 EFt-ért eladó. Nagyatád, Mező u. 93. Tel.: 82/352-773. (68108) MÁSFÉL éves Opel Astra Caraván 1,4-es eladó extrákkal. Telefon: 06-30/ 461-237. (68213) TX Autóalkatrész kft. Siófok, Fő u. 260. Tel/fax: 84/313-436 (a RENAULT szerviz mellett) kerékcsapágyak (66887) OPEL-©- MOLNÁR Astra Caravaán 1,7D tgk. 1992.12. 1350 ER Áfa visszaigényelhető! Astra 1.6,5 ajtós, 1992.11. 950 ER Opel Ascona 1.6,1984.05. 250 EFt Opel Vectra 2.0 CD, 1991.11. 1350 EFt Opel Vectra 1.7TD, 1993.10. Diamant) 1550 EFt Kaposvár, Füredi u. 153. » Tel.: 314-425,422-227,422-228 § NÉGYÜTEMŰ Trabant kombi 1,1-es eladó, valamint 80-as MTZ motor. Tel.: 85/353-532. (67840) OPEL Kadett 1,2,82-es eladó. Irányár: 178000 Ft. Tel.: 82/319-440. (68092) OPEL Omega kombi, dízel, 7 éves, 2.3-as megkímélt állapotban reális áron eladó. Tel.: 85/314-916. (68069) PEUGEOT J/5 dízel, zárt kisteherautó sürgősen eladó. Érdeklődni Szikvízüzem Zalaapáti. (67830) PEUGEOT J5, dízel, alu.platós, ponyvás, 86-os, 570 EFt-ért eladó. Tel.: 82/385-169,351-355.(68110) ' PLATÓS Barkas eladó. Érdeklődni hétvégén vagy este Öreglak, Szabadság u. 2. Fejes. (68117) POLSKI FIAT 126-os, 86-os eladó. Tel: 8-16 óráig 82/310-323. (68149) RENAULT 11 D, 86-os, friss műszakival eladó. Telefon: 82/461 -462. (68114) TÖRÖTT, totálkáros autót vennék 1984-estől. Tel.: 06/30/440-110. (67301) TRABANT kombi 1.1 eladó. Tel: 82/ 315-903. (68234) SUZUKI SWIFT 1,6 L, 16 V, 90-es, fekete-metál színű, 63000 km-rel, gyári extrákkal eladó. .Irányár 899000 Ft. Tel.: 82/313-640, este 82/422-272. (67901) VW BOGÁR 64-es műszaki nélkül üzemképesen eladó, cserélhető. Berzence, Május u. 36. (68104) WARTBURG 80-as, jó állapotban 55000 Ft-ért eladó. Marcali, Damjanich u. 12. (68237) r Szondi húsbolt ^ ajánlata Füstölni való sonka hátsó 350 Ft első 320 Ft szalonna 295 Ft (formázva csont nélkül) kolbászhús 330 Ft (kérésre darálva) sertés comb, karaj vadhús állandóan kapható 450 Ft Kaposvár Szondi u. 22 (Toldy ABC mellett) ^ Tel: 82/310-327 (68122)J Holland bálás áruk vasara 13 I■■ Kaposváron, a Latinca Sándor m ÁW Művelődési Házban, ■Ad jan. 10-11-én, kedden és szerdán, ■ S 8-17 óráig, vf I 299 Ft/kg-os áron. (67851) •• __ Ü zletek, irodák, lakások eladók Kaposvár, Budai Nagy Antal u. és Petőfi tér sarkán épülő //, jj’ fü, Herkules Center üzletházban .. ■ ■ - .........> T elefon munkanapokon napközben: 06-1-216-6500 K Electrolux ZANUSSI Márkabolt m 1MM ajanlata: OTP RÉSZLETFIZETÉSI LEHETŐSÉG! ✓ Óriási mosógép választék Ha Önnek mindegy, hogy mosáskor mennyi VIZET ÉS ENERGIÁT használ fel, akkor ne keresse készülékeinket! Hűtők, fagyasztók, fagyasztóládák kedvező áron! Rendkívüli porszívóválaszték: atkaszűrős porszívók, takarítógépek! Mikrohullámú sütők, tűzhelyek, kerámialapos tűzhelyek! 4-8-12’ személyes mosogatógépek! 3 5 10 km-es körzetben díjtalan házhoz szállítás! VARGA KS VARGA KFT Kaposvár. Petőfi u. 11. (Galéria Üzletek Háza) Tel.: 82/422-457 MAI MŰSOR Kaposvár Szivárvány du. 5: CSODA NEW YORKBAN (mb., am.). 7: JACK, A VILLÁM (am.) Televízió Budapest 1 5.30: Falutévé. 6.00: Napkelte. 9.00: KÉK. 9.45: Walt Disney bemutatja. 11.30: Határváros. 12.05: Üzlet délidőben. 14.35: Munkanélküli lettem. 15.30: Re­peta. 16.25: Természet- és vadvédelem. 17.00:Teremtés. 17.45: Maci Laci. 18.15: Üzlet. 18.30: Szerencsekerék. 19.30: Hír­adó. 20.10: Patika. 20.45: Szilveszteri ismétlés. 21.20: Panoráma. 22.00: Nyi­tott ajtók. 23.45: Másképp gondolkodó. 0.25: BBG-híradó. Budapest 2 16.45: Az én kicsikéim. 18.00: Körzeti híradók. 18.13: Magyarország ma. 18.45: Telesport. 19.00: Albacomp- Szolnoki Olaj - férfi kosárlabda-mérkőzés. 21.00: Aki egyszer a szemedbe nézett. 21.25: Mindent vagy semmit! 22.00: Objektív. 22.40: Kék percek. 22.45: (H)arcképek. 23.20: Kis esti zene. Duna Tv 14.00: Képes krónika. 14.15: A Se­lyemút,. 15.05: Gazdakör. 16.05: A Nap­ba repülő sas. 16.45: Cimbora. 17.40: Musti. 18.00: Híradó. 18.15: Jennie. 20.10: Czigány Lóránt. 20.00: Ritmus '94. 20.45: Esti kérdés. 21.00: Híradó. 21.15: Oroszország, amelyet elvesztet­tünk. HBO 17.30: Kincsvadászok. 19.30: Hiúsá­gok máglyája. 21.40: Gyilkos bábu. 23.30: Feketelistán. Osztrák Tv 1 9.05: Hangos otthon. 9.30: Idősek klubja. 10.15: Szép az élet. 12.15: Oka- wango, Afrika második legnagyobb fo­lyója. 13.35: Jog a szerelemhez. 14.00: Bülowbogen rendelő. 15.30: Am Dam Des. 15.45: Hupikék törpikék. 16.00: Négy a nyerő. 16.30: Flintstone család. 17.10: Wurlitzer. 18.05: Tanárunk, dr. Specht. 19.00: Hangos otthon. 19.30: Híradó. 20.15: Sportaréna. 21.15: Sze­xuális zaklatás. 22.45: Négyen Texas- ból. 0.35: A másodikok. Osztrák Tv 2 15.00: Jolly Joker. 16.15: A szenve­dély hatalma. 17.00: A Föld kincsestára. 17.30: Hársfa utca. 18.00: Rólunk van szó. 18.25: Szívshow. 19.00: Ausztria ma. 19.30: Híradó. 20.15: Anna Maria - Egy asszony a saját útját járja. 21.07: Élet és halál közt. 22.00: Híradó. 22.35: Monty Python. 23.20: Fém és melankó­lia. Műholdprogramok PRO 7 5.25: Ben Cropp. 6.10: Fehér kígyó. 7.30: Flipper. 8.00: Waltonék. 8.55: A mi kis farmunk. 9.55: Rio Béni arany is­tennője. 11.35: Hármak társasága. 12.05: Scarecrow és Mrs. King. 13.00: Charlie angyalai. 14.00: Arabella Kiesbauer talks- how-ja. 15.00: Dinasztia. 15.55: A mi kis farmunk. 17.00: Tapsi Hapsi. 17.55: Flintstone család. 18.25: Most mindenki együtt! 18.55: Roseanne. 19.25: Alf. 20.15: Banán Joe. 22.10: Testközelség. 23.15: Időzsaru. 0.45: Matlock. 1.45: Ara­bella Kiesbauer talkshow-ja. 2.45: Test- közelség. 3.55: Trió négy ököllel. 4.40: Waltonék. SAT 1 5.30: Németország ma reggel. 7.30: Reggeli a SAT 1 -gyei! 9.15: Szomszé­dok. 9.45: A mai napom. 10.15: Jó for­mában. 10.45: Asszonyok! 11.45: Né­metország útjai. 12.30: Kaliforniai nap alatt. 13.30: Falcon Crest. 14.30: Tar­Az Eötvös Loránd Műszaki Középiskola Dél-dunántúli Oktatási Központja ajánlja szíves figyelmükbe januárban induló szakképesítést nyújtó tanfolyamait:- Könnyű- és nehézgépkezelő- Minősített hegesztő- Mérlegképes könyvelő- Adótanácsadó- Okleveles könyvvizsgáló Érdeklődni és jelentkezni lehet Kaposváron, a Dési Huber I. u. 4-ben, vagya 82/419-246 telefonszámon. Kedvező tandíjakkal és részletfizetési lehetőséggel segítjük továbbtanulásukat. (67959) zan. 15.00: Űrszekerek. 16.00: MacGy- ver. 17.00: Kockáztass! 18.00: Mindent vagy semmit. 19.15: Sporthírek. 19.30: Szerencsekerék. 20.15: Anna Maria - Egy asszony a saját útját járja. 21.15: Kérlek, jelentkezz! 22.00: Tetthely, a ke­rítés. 23.00: Újdonságok és történetek. 23.50: Négyes csatorna. 0,50: Űrszeke­rek. 1.45: MacGyver. 2.35: Falcon Crest. 3.25: Anna Maria. RTL Plusz 5.30: RTL-hírek. 5.35: Flintstone- parádé. 6.35: Spiderman 5000. 7.00: Reggeli magazin. 7.35: Power Rangers. 8.35: Lucky Luke. 9.05: Kojak. 10.00: Gazdag és szép. 10.30: Hétköznapja­ink. 11.00: Forró nyeremény. 11.30: Csa­ládi párbaj. 12.00: Déli magazin. 12.30: A Springfield-sztori. 13.15: Kalifornia klán. 14.10: Gyilkosság a hobbija. 15.00: Ilona Christen. 16.00: Hans Meiser. 17.00: Jeopardy! 17.30: Egymás közt. 18.00: Gazdag és szép. 18.30: Robbanékony. 18.45: Híradó. 19.40: Jó idők, rossz idők. 20.15: S. O. S. hívás. 21.15: Sonntag és társa. 22.15: Extra RTL. 23.00:10 perc­cel 10 előtt. 23.30: Gottschalk-show. 24.00: RTL - Éjszakai hírek. 0.30: RTL - Éjszakai show. 1.30: Kojak. Rádióműsor Kossuth rádió 4.30: Reggeli krónika. 8.25: Szonda. 9.05: Napközben. 11.05: Táncházi ze­nekarok és énekesekfelvételeiből. 11.35: Kiszáradt az én örömöm zöld fája. 12.00: Déli krónika. 12.30; Ki nyer ma? 13.05: Vendég a háznál. 13.30: Az evangélikus egyház félórája. 14.05: Klasszikusok min­denkinek. 15.05: A Nyitnikék postája. 15.45: Paragrafus. 16.00: Délutáni kró­nika. 16.25: Találkozás a stúdióban. 17.05: Eco-mix. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.30: Jó éjszakát, gye­rekek! 19.40: Összeállította: Vámos Mik­lós. 20.05: A népzene hagyományőrzői. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Lázár Er­vin: Capriccio. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Viszlát, Huszadik! 23.05: Lemez­múzeum. 0.15-4.20: Éjfél után. Petőfi rádió 4.30: Hajnal. 6.03: Reggeli csúcs. 7.45: Sportreggel. 8.10: Rivaldafényben. 8.45: Apró-cseprő - gyerekekről. 9.15: Sok hűhó., 10.00: Zene-szó. 11.00: Hí­rek. 12.00: Nótakalendárium. 13.10: Hogy tetszik lenni? 14.00: Kettőtől - ötig. 15.00: Hírek. 16.45: Szfinx. 17.10: Mág­nes. 18.00: Kölyőkrádió. 18.30: Kapasz­kodó. 19.05: Jazzmagazin. 20.00: Híres történetek - nagy egyéniségek. 21.15: Hangfalfestő. 21.45: Jazz. 22.15: Sok hűhó., 23.03: Sporthíradó. 23.10: Záró­ra. 0.15-4.20: Éjfél után. Bartók rádió 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódi­um. 10.05: Akusztikus pemzli. 10.55: Tánc ábécé. 11.35: A hét zeneműve. 12.05: Hangverseny délidőben. 13.31: Fiatalok minikoncertje. 14.05: Doszto­jevszkij: Ördögök. 14.59: Szimfonikus költemények. 16.05: Kóruspódium. 16.30: XX. századi kamarazene. 17.00: Zenei tükör. 18.05: Romantikus operák­ból. 19.05: Vadakat terelőjuhászok nyo­mában. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneaka­démia nagytermét. 20.30: Kritika két hangra. 21.30: Kotoratúráriák. 22.05: Új Zenei Újság. 22.50: Rádiószínház. 23.53: Kórusmuzsika. 0.05: Évszázadok mu­zsikája. 2.03: Az éjszaka zenéje. Somogy rádió 14.00: Műsorismertetés. 14.05: Ka­lendárium. 14.30: Somogyi krónika. 14.50: Közlekedünk. 15.00: Állásbörze. 15.30: Art - művészeti magazin. 16.00: H írek. 16.10: Azok az évek rock történet. 17.00: Hírek. 17.10: Smirgli. 17.40: Ze­nés percek. 18.00: Hírek. 18.10: Az or­vos válaszol. 18.30:? Lemezoldal 19.00: Somogyi krónika. 19.30:- Soma mesék. 19.45: Sporttükör. 20.00: Hírek. 20.10: Hangarchívum. 21.00: Hírek. 21.10: Kör­kép. 22.00: Hírek, lapszemle. 22.10: A Somogy Rádió éjszakai műsora. 1.55: Adászárás. Juventus rádió A Juventus rádió zenés, információs, szórakoztató műsorát hallhatják 6 órától 24 óráig. Közben: Horváth Rozi recepta­jánlata - Fornax gazdasági hírek - Juven- tus-Warner musik. Pécsi rádió 5.55-9.00: Hajnaltól reggelig. 12.00: Szerb nemzetiségi műsor. 13.30: Horvát nemzetiségi műsor. 15.00: Déldunántúli hírmagazin. 16.00: Pannónia rádió. 18.00: Regionális német anyanyelvű mű­sor. 19.30: In der Mutterscprache. 20.00: Na materinjem jeziku. 20.30: Na matern- jem jeziku. Dráva Rádió 6.00: Műsorkezdés, hírek. 6.30. Hí­rek horvát nyelven. 6.45: Közlekedési hírek. 7.00, 7.30, 8.00: Hírek magyar nyelven. Közben: 6.45: Gazdasági hí­rek. 8.15: Sporthírek. 8.30: Hírek horvát nyelven. 9.00, 9.30, 10.00: Hírek ma­gyar nyelven. 10.30: Hírek horvát nyel­ven. 11.00, 11.30, 12.00: Hírek magyar nyelven. 12.03: Rockklasszikusok. 12.30: Hírek horvát nyelven. 12.33: Rockklasszi­kusok. 13.00, 13.30, 14.00: Hírek ma­gyar nyelven. 14.30: Hírek horvát nyel­ven. 15.00: Hírek magyar nyelven. 15.15: Gazdasági hírek. 15.30: Hírek magyar nyelven. 15.45: Közlekedési informáci­ók. 15.55: Hírösszefoglaló. 16.00: Mű­sorzárás. A műsorfolyamán rendszeresen hall­hatnak közérdekű információkat, ripor­tokat, kívánságműsort, részt vehetnek telefonos játékokon, mindez sok kelle­mes, jó zenével fűszerezve.

Next

/
Thumbnails
Contents