Somogyi Hírlap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-20 / 17. szám

1995. január 20., péntek SOMOGYI HÍRLAP — BELPOLITIKA 7 A politikában minden lehetséges Boross Péter az államfő-választásról Elkészült Fidesz-MDF: megalapozott a flört Az MDF nem ellenzi a népszavazás kiírását Az udvarlás mindig magá­ban hordozza a házasság ve­szélyét — mondta Orbán Vik­tor nemrégiben, amikor a Fi­desz és az MDF közeledéséről faggatták. Sokakat meglepett e két politikai erő „flörtje”, már csak azért is, mert a par­lamenti választások két nagy veszteséről van szó. Dr. Schlett István politológust e szövetség jelentőségéről és lehetőségeiről kérdeztük. A politológus szerint nem szabad meglepődni a jelenlegi parlamenti és parlamenten kí­vüli pártok semmilyen sakk­húzásán, a mai politikai viszo­nyok között bármilyen szövet­ség elképzelhető. Ki gondolta volna 1990-ben, hogy az SZDSZ valaha is szövetségre lép az MSZP-vel? S lám, ma együtt kormányozzák az or­szágot. A legutóbbi önkor­mányzati választásokon pedig a létező összes pártszövetség megjelent. Schlett István úgy véli: a fia­tal demokraták és a Fórum fel­tehetően azért került közel egymáshoz, mert a Fidesznek az 1994-es választások után nem csupán saját kudarcaival, hanem a hazai politikai élet át­rendeződésével is szembe kellett néznie. A Fidesz veze­tői ugyanis egészen 1994-ig hárompólusú politikában gon­dolkodtak: eszerint megkü­lönböztették a jobb, a bal és a liberális centrumot. Ez utóbbit képviselte (volna) a Fidesz és Az 1994-es választással kapcsolatos vizsgálatok eredményeit összehasonlítot­ták a négy évvel korábbi fel­méréssel, s megállapították, hogy a pártok már sokkal tu­datosabban, szakszerűbben készültek fel a politikai meg­mérettetésre, hasznosították a négy évvel korábbi tapasztala­tokat. A KSH szakemberei azt a következtetést is levonták, hogy a pártok alkalmazkodtak az elmúlt parlamenti ciklus ide­jén történt változásokhoz. Alapjaiban megváltozott a jelöltállítási stratégia: vala­mennyi párt kihasználta a vá­lasztási rendszerből adódó le­hetőségeket, ám kevesebb je­löltet indított, s kiválasztásuk­nál jobban figyelembe vették a társadalom elvárásait. Több az SZDSZ. A fordulat akkor következett be, amikor kide­rült: a szabaddemokraták in­kább a baloldali értékrendhez közelítenek, vagyis Magyaror­szágon kétpólusú politikai mező kezd kialakulni. A leg­utóbbi szavazásokat követően a „liberális közép” megszűnt, hiszen az SZDSZ belépett az MSZP mellé a kormánykoalí­cióba. Schlett szerint ez sar­kallta a Fideszt arra, hogy mintegy a „balra tolódott” libe­rális testvér ellensúlyaként előlépjen a jobboldal liberális pólusaként. Ezt alátámasztották az ön- kormányzati választások eredményei is, hiszen renge­teg közös jelöltje volt a két (három) pártnak. Igaz, fűzi hozzá Schlett, a parlamenti választási eredmények után feltehetően attól féltek, hogy az önkormányzati választáso­kon egyenként teljesen elvé­reznek a jobboldali pártok. A választási szövetség ennek elkerülése miatt jött létre, s mivel sikeresnek látszik az együttműködés, a folytatás is kézenfekvő. A Fidesz-t és az MDF-et a kommunista veszély elleni ri­adalom, az ellenzékiség és az anyagi nehézségek hozták össze, de ezek annyira még­sem nyomós okok, hogy a kö­zeljövőben teljes pártfúzióhoz, az önállóság feladásához ve­zessenek. — véli Schlett Ist­ván politológus. Szalóky Eszter női jelöltet indítottak, nagyobb hangsúlyt helyeztek az iskolai végzettségre, szakmai felké­szültségre, politikai gyakor­latra, társadalmi közéleti tevé­kenységre, továbbá a rende­zett családi körülményekre. Csökkent a különböző pár­tok jelöltjeinek társadalmi szintje közötti különbség. Álta­lában megfigyelhető volt: a ke­resztény-konzervatívok több nőt indítottak, mint négy évvel ezelőtt, a már régebbi pártok igyekeztek nagyobb számban fiatalokat, az agrárpártok több városi, a városi pártok több vi­déki jelöltet állítani. Az MSZP, az SZDSZ és az MDF hasonló társadalmi réte­gekből verbuválta jelöltjeit, ám 1994-re csatlakozott hozzájuk a Fidesz és a KDNP is. Az MDF a közvetett köztár- saságielnök-választás híve, de nem ellenzi ez ügyben népszavazás kiírását sem - je­lentette ki tegnap Boross Pé­ter MDF-alelnök. Hozzátette: pártja nem támogatja Göncz Árpád újraválasztását, hanem közös ellenzéki jelölt indítását szorgalmazza. Boross Péter szerint az ál­lamfő parlamenti megválasz­tása esetén az MSZP dönti el, hogy a következő 5 évben ki legyen a köztársasági elnök. Ugyanakkor utalt arra, hogy a szocialisták egymásnak el­lentmondó nyilatkozatokat tesznek. Horn Gyula minisz­terelnök többször Göncz Ár­pád újraválasztása mellett fog­lalt állást, míg vezető MSZP-politikusok az utóbbi időben többször azt hangsú­lyozták, hogy e kérdésről még nincs testületi döntés. Ebből az MDF-politikus arra követ­keztet, hogy a szocialisták Göncz Árpádon kívül mást is el tudnak képzelni ezen a poszton. Boross Péter utalt arra is, hogy az SZDSZ egyér­telműen a jelenlegi államfő mellett tette le voksát, s a köz- társasági elnök - az MDF al- elnöke szerint - biztosan számíthat a sajtó egyértelmű támogatására. A volt kor­mányfő úgy látja: az SZDSZ rendszeresen „elnyomja” az Áprilistól magyar MTV TOP TV néven új zenei mű­holdas televíziós csatorna kezdi meg adását várhatóan áprilistól napi 24 órában. A magyar zenei csatornát a Mu­sic Televízió mintájára hozzák létre. A tapasztalatok szerint egy szórakoztató jellegű ze­nés műsorokból és videóklip- pekből álló vidám programra egyre nagyobb igény van a fia­talabb korosztály, a zenész szakma és a hirdetők köré­ben. A TOP TV-vel szerző­dést kötő - kezdetben száz - kábeltelevíziós hálózat grátisz kapja meg a műholdas jelek vételére alkalmas berendezé­seket, amelyekkel csak az or­szág határain belül sugároz­hatnak. Boross Péter az MDF alelnöke MSZP-t, saját érdekeit érvé­nyesíti, s emiatt nagy a szocia­listák felelőssége abban, hogy hagyják-e magukat félreve­zetni vagy pedig megfontoltan döntenek. A mostani helyzet­ben az MDF-alelnök úgy látja: olyan jelöltet kell találni, aki nem csak a kormányzó, ha­nem az ellenzéki pártok szá­mára is elfogadható. Az MTI kérdésére Boross Péter el­mondta: az MDF elképzelései A vezetésében ma fél esz­tendeje megújult rádió az eddig erős pórázon tartott körzeti stúdiók önállósodá­sát szorgalmazza. Ezt jelentette be tegnap délután a pécsi városházán a sajtó munkatársai előtt Simkó János, a Magyar Rádió alel­nöke a hazai állami rádiózás helyzetéről szólva. Az ok abban a versenyhely­zetben keresendő, melyet ép­pen a régiókban megjelenő és egyre szaporodó helyi rádiók alakítanak. Fotó: Török Anett szerint az államfő legyen al­kotmánytisztelő, olyan szemé­lyiség, aki tökéletesen tisztá­ban van közjogi szerepével, és ezen belül annak határai­val, s képes arra, hogy az egész nemzetet képviselje. Az alelnök hozzátette: akár sor kerül népszavazásra, akár nem, az MDF ragaszkodik ah­hoz, hogy az államfőnek a jö­vőben se bővüljön a hatás­köre. (MTI) A nagyobb fokú önállóso­dás alapján helyi koncepciók kidolgozására csak a média- törvény megjelenése után lesz igazán lehetőség. Ezt mege­rősítette Dán Tibor, a Pécsi Körzeti Stúdió vezetője, hoz­zátéve: február közepén-vé- gén elkészül a Gallup Intézet felmérése, mellyel a stúdió eddigi munkáját veszik na­gyító alá. E felmérés szintén orien­táló, hiszen belőle többek kö­zött kiolvasható: mi az ami népszerű a régióban, és mi az amire nincs vevő. Szakszerűbb pártok A Gallup méri a pécsiek népszerűségét Az önálló körzeti / 1» /i / ••• // rádióké a jovo Útba esik jövet-menet a takarékszövetkezet! Az Igái és Vidéke Takarékszövetkezet is 1995. I. 15-től kibocsájtja a közkedvelt, jó kamatozású, rövid lejáratú (3 hónap) takarékszelvényt Kamata lépcsőzetes: 1-30 napra évi 12% 31-60 napra évi 19% 61-90 napra évi 26% kamatos kamat. Lejárati idő eltelte után nem kamatozik, de újbóli lekötést vállalunk. Tájékoztatást minden egységünknél szívesen adunk. Igái, Somogyszil, Toponár, Gölle, Kaposfüred, Magyaratád. Régi barát az új világban! (692031 TÉLI 20% árengedmény amíg a készlet tart! Hótaposó, női csizma, női, férficipő, női, férfibakancs! Üzleteink: Kaposvár, Dorottya Üzletház (Fő utca felől) Fonyód, Ady E. u. 25. (bíróság mellett) (69147) Magyar-Svájci Kft Somogy megyei képviselete Bemutatóterem: Kaposvár, Egyenesi út 10. Telefon: 82/311-710 Hőszigetelő redőny __________Garázskapuk,__________ s zalagfüggönyök Gemencplast harmonikaajtók, műanyag redőnyök. OPM svéd reluxák. Legnagyobb gyártó! Legnagyobb választék! Legolcsóbb ár! DAEWOO AUTO MEGÉRKEZETT!- tágas utas- és csomagtár- biztonság-oldalvédelem- rádiós magnó- kedvező ár: 1 098 000 Ft Még sok mást Is megtudhat, ha ellátogat hozzánk január 21-22-én a DAEWOO -hétvégére. DAEWOO NEXIA és egy lépést sem kell tennie. Minden kényelmet kiszolgáló új forma, amely teljes biztonságot nyújt Önnek és családjának 1 299 000 Ft-ért. Kedvező ár mellett kamatmentes hitellel szolgálunk. DAEWOO RACER öné az elsólibség! DAEWOO AUTÓ KAPOSVÁR Kaposvár, Füredi u. 180. Tel.: (82)314-115 (69333) a NAT-tervezet Több mint 7000 példányban adta postára a Művelődési és Közoktatási Minisztérium a Nemzeti Alaptanterv (NAT) 320 oldalas kötetbe foglalt ter­vezetét. A dokumentumot megkapták az iskolák, az isko­lafenntartók, a pedagógusz- szervezetek, a pedagógus- képző intézmények, az aka­démiai intézetek, a parlamenti pártok és az illetékes kisebb­ségi szervezetek is. A véle­ményüket, észrevételeiket, ja­vaslataikat március 15-ig várja a minisztérium. Honvédek baráti köre Horn Gyula miniszterelnök tegnap tájékoztatót hallgatott meg a Honvédség és Társa­dalom Baráti Köre szombati közgyűlésének előkészületei­ről. A miniszterelnök hangoz­tatta: a Baráti Kör - amelynek megalakítását még 1993-ban Josef von Ferenczy kezde­ményezte — akkor teljesíti feladatát, ha erősíti a polgárok és a katonák kapcsolatát. Egyúttal újabb együttműkö­dési lehetőségeket teremt a honvédelem kérdéseiben az önkormányzatokkal, az okta­tási, tudományos és kulturális intézményekkel. ÉDSZSZ kongresszus Az Építőipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége szerint az ágazat munkaválla­lói számára kulcskérdés, hogy ágazati keret-jellegű kollektív szerződést kössenek az építő­ipari munkaadói érdekképvise­leti szervezettel, az Építési Vállalkozók Országos Szövet­ségével. Az ÉDSZSZ tegnap tartott első kongresszusa megállapította: az utóbbi négy év alatt csaknem teljesen át­alakult építőiparban a szak- szervezeti munka csak ott volt hatékony, ahol hatályos kol­lektív szerződések voltak, és megfelelő támogatást kaptak az üzemi tanácsok. Cigányok a kisebbségről A Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetsége or­szágos elnökének véleménye szerint a Büntető törvény- könyv módosítására lenne szükség ahhoz, hogy ered­ményesen lehessen fellépni a kisebbségek ellen vétőkkel szemben. Az MCDSZ elnöke elhamarkodottnak nevezte az önkormányzati törvény ki­sebbségekre vonatkozó ré­szét. Hibának tartja, hogy a többségi nemzethez tartozók is részt vehettek a kisebbségi önkormányzati választáson. Beszámolt arról is, hogy az MCDSZ 65 kisebbségi ön- kormányzatban van jelen és 17 képviselőt juttattak be a te­lepülési önkormányzatokba. Tárgyalások az oktatásról A Pedagógus Szakszerve­zet vezetői, valamint a Műve­lődési és Közoktatási Minisz­térium Báthory Zoltán helyet­tes államtitkár vezette tárgya­lócsoportja Budapesten tartott megbeszélésén megegye­zésre jutott abban, hogy szük­ség van a folyamatos kapcso­lattartásra, információcserére és az ágazati érdekegyeztetés gyakorlati megvalósítására. A tárgyaláson áttekintették a közoktatási törvénnyel kap­csolatos főbb vitás kérdése­ket: az iskolaszerkezet, az ok­tatásfinanszírozás, az oktatás- irányítás és az érdekegyezte­tés témaköreit.

Next

/
Thumbnails
Contents