Somogyi Hírlap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-19 / 16. szám
1995. január 19., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 9 Erdőgép Kupa 95 kosárlabda bajnokság Erejét vesztette a Hurrikán Fotó: Török Anett Visszavágtak a labdarúgók Több száz néző várta kíváncsian Marcaliban a városi sportcsarnokban, hogy a labdarúgó NB III Dráva-csoport- ban szereplő Marcali VSE csapatának vajon sikerül-e visszavágnia a magyar birkózóválogatottnak? (Mint ismeretes, tavaly a birkózók 9-4-re „elpáholták” kispályás teremlabdarúgó-mérkőzésen a focistákat.) Az első 20 perc nem hozott gólt; ekkor még csak jobbára egymással ismerkedett a két csapat. A második játékrészben aztán belelendült a marcali gárda, s — bár a birkózók az utolsó pillanatig nem adták fel, lelkesen küzdöttek — végül fölényes, 6-1 arányú győzelmet arattak. Ezzel tehát 1-1-re áll a két csapat egymás elleni párharca. A nagy kérdés, hogy jövőre ki szerez előnyt? Kaposvári érmek A szlovéniai Rovneban nagyszabású nemzetközi úszóversenyt rendeztek a hét végén. A kétnapos viadalon három ország — Magyarország, Ausztria és Szlovénia — mintegy 400 versenyzője állt rajtkőre. A magyar színeket négy egyesület képviselte, köztük a Kaposvári Sportiskola nyolc úszóval. A kaposvári sportolóknak összesen öt érem jutott: a férfiak mezőnyében Csendes Norbert 50 m pillangón első, 100 m pillangón pedig harmadik lett, míg a fiúknál Peti Ákos 100 m pillangón aranyat, 50 m pillangón ezüstérmet szerzett, 100 m háton pedig Lehmann Kristóf lett bronzérmes. Peti Ákos és Csendes Norbert jó eredményeiért különdíjat kapott. Benke jól mutatkozott be Megkezdődött a fedettpályás idény az atlétáknál. A Kaposvári Favorit AC versenyzői sikeresen szerepeltek idei első versenyükön. Több meghatározó versenyzőjüket nélkülözve is biztató eredményeket értek el. A napokban Ho- mokszentgyörgyről igazolt Benke Judit súlylökésben 11,15 méteres eredményével aranyérmet szerzett, Juhász Ivett pedig hármasugrásban lett második (10,81 m). Győri Krisztina hármasugrásban az ötödik (10,50 m), 60 m gátfutásban pedig a negyedik helyen végzett (9,41 mp). A Lotus nélkül A Forma-1-es autós gyorsasági VB egykori sikercsapata, a Lotus bejelentette, hogy pénzügyi nehézségek miatt nem tudja folytatni szereplését az F-1-es pontvadászaton. A csoport Titán KK-Hurrikán KK 109-102 (42-54) Titán KK: Sótonyi P. (18/6), Sztankó (12), Dross L., Sótonyi S. (30/9) Gémesi (46). Csere: Hodics (2). Edző: Dross Zoltán. Hurrikán KK: Szemen 12/6), Marosi (26), Győrffy (9/3), Horváth (30/3), Stadler (4). Csere: Tóth (2), Kulcsár (19/6). Edző: Marosi Péter. Henger KK-Posivorce Sz. DSE 80-75(37-31) Ld.: Halász P. (20), Fónai Z. (19), Halász L. (18), illetve Horváth (28/12), Németh (18). Oázis KK-InvestmentToldi DSK 118-83 (45-41) Ld.: Fónai T. (35/12), Heffer (30/6), Horváth (27/6), illetve Bondor (39/12), Bognár (16). C.P.O.LubricannisS.P.54.SC. 83-64 (45-20) Ld.: Tóth (25/6), Bertalan (17/9), Csima (14), illetve Fokvári (14), Gasparics (13). Munkácsy-Tanítóképző 79-47 (37-23) Ld.: Gáspár (22), Sziget (15/9), Szöllősi (14), illetve Bakó (15/9), Keserű (12/3). B csoport Kasi-Kadett-Törzsök- Somogy RSE 60-58 (24-38) Ld. Hernesz (15), illetve Halmos (15), Vas (13). Sprint-COOP KK-Eötvös DSE 87-54 (38-27) Ld.: Márkus (39), Zsohár Zs. (17/3), Söjtöri (13), illetve Végh (14/3), Jónás (14). Kanász KK-Security M.SZ.SE 94-93 (33-48) Ld.: Vida (38), Csabai (26/9), Hidegh (16), illetve Bekker (32/27), Szabó (18). A Megyei Testnevelési és Sporthivatal idén is folytatja sport szabadegyetemi sorozatát. Január 21-én szombaton 9 órakor immár a hetedik konferenciára kerül sor a Tanítóképző Főiskola előadótermében. A téma örökzöld: a sporttehetségek felismerése, a kiválasztás és a nevelés. Három előadásra kertül sor. „A sporttehetségek testalkati és teljesítmény jellemzői”. Ez lesz a témája dr. Mészáros János, a biológiai tudomány kandidátusa, a Testnevelési Egyetem docensének. A szakember részletesen kitér majd Harc a labdáért Táncsics DSK-lrodagép- 503 DSE 77-68 (26-22) Ld.: Mike (31/3) Szántó (16), és Kammarloher (38/21). MBKE-Tungsram-Marcali VSZSE II. 73-50 (32-23) Ld.: Tavas R. (21), Vörös az edzői szelekció hatásaira, az előfordulás gyakoriságára, e szempontból külön is jellemezve az utánpótlás korosztályt és az élversenyzőket. Dr. Szabó Tamás, a biológiai tudomány kandidátusa, a központi sportiskola tudományos igazgató helyettese „Adottság, vagy szorgalom? Néhány gondolat a sporttehetségek felismeréséről és gondozásáról” címmel tart előadást. E téma keretében szól a sporttehetségek kiválasztásának misztériumáról, valamint általános és specifikus jellemzőiről. Igyekszik választ adni arra a kérdésre, hogy a tudo(16/3), illetve Várfalvi (22/6). Anda-Ranault Barcs- Építőipari DSK 104-56 (40-30) Ld.: Marton (36), Horváth 27/3), illetve Harangozó 16/3), Széki (13). mány, avagy művészet kategóriájába tartozik-e a tehetség- gondozás? „Mit jelent a tehetség fogalma a gyakorlati szakember számára? "Milyen az ideális játékos? A tehetség megjelenési formái, a kibontakoztatás segítése, a játék ügyesség ismérvei és a csapatba építés. Ezekről fejti ki véleményét Ránky Mátyás mesteredző, a Testnevelési Egyetem adjunktusa. Az előadásokon bárki részt vehet. Érdeklődni lehet a megyei sporthivatalban telefonon (82-315-122, 82-312-921) vagy személyesen (Kaposvár, Csokonai u 3.). Napirenden a tehetséggondozás Sportszabadegyetem Kaposváron Senna szeretője voltam (6.) „Olyan furcsa az új autó” Az idény utolsó futamát hagyományosan Ausztráliában, Adelaide-ban rendezték. A nagydíjon ezúttal is, mint majdnem mindig, ő startolt az első rajtkockából. Meg is nyerte a versenyt, a világbajnok azonban a mögötte végzett francia Prost lett. Este búcsúpartin vettünk részt. Nem a világbajnokságtól köszöntünk el, hanem a McLaren istállótól. Levetítettek egy videót, amely Ayrton és a McLaren közös nagy pillanatait örökítette meg. Mindenki sírt. Búcsúajándékként az istálló egyik autójának kormánykerekét kapta. Amikor hazafelé tartottunk a szállodába, bevallotta: élete egyik legnehezebb döntése volt, hogy otthagyja a McLarent. Mielőtt az új idényre megkezdődött volna a felkészülés, maradt egy kis szabadidőnk, amit otthon töltöttünk Brazíliában. Ayrton visszafiatalodott teenagernek és beszállt egy go-kart versenybe. A szerelőket valósággal megőrjítette újabb és újabb kéréseivel. A futam után aztán hátfájásra panaszkodott: „Azt hiszem, öregszem.” A december viszont már Angliában talált minket, ki kellett próbálni az új Willamset. Itt láttam először, hogyan szabnak személyre egy versenyautót. Ayrton beült a félig kész kocsiba, s el kezdte sorolni a problémákat. Itt egy kicsit szűk, amott dörzsöl. Egy ember krétával jeleket tett mindenhová, s később ennek megfelelően változtatták meg az autót. Utána a kerekek felületéről vitatkoztak vagy fél órát, majd befeküdtek a kocsi alá, ahol olyan részletekről is szó esett, hogy hol legyen egyik vagy másik szegecs pontos helye. Frank Williams, az istálló főnöke mindezt szótlanul nézte végig tolószékéből, csak egyetlen utasítást adott: „Csináljatok mindent úgy, ahogy mondja.” Később, amikor kettesben maradtunk, Béco elmondta nekem: „Nem tudom mitől, Adriane, de olyan furcsa ez a kocsi. Olyan szűk és mély.” Az első teszt után pedig még rá is duplázott: „Különösen viselkedik az autó...” Egyre nyugtalanabbul töltötte az éjszakákat, a legkisebb zajra is felriadt. Könyörgött nekem, hogy áruljam el a titkot, hogyan tudok olyan mélyen aludni. Nem lehetett nem észrevenni, hogy milyen ideges, valósággal vibrált körülötte a levegő. Lehet, hogy megérzett valamit? Talán a közelgő halál előszele suhintotta meg? Még 135 napja volt az imolai betonfalig. (Folytatjuk) Ferenczy Europress Sí-hókörkép (20)352-188 hóvas- hó- páiyaállapot tagság minőség AUSZTRIA Annaberg 90-130 tömör/porhó jó Dachstein-gleccser 90-250 tömör/porhó jó Donnersbachwald 75-160 tömör/porhó jó Familienschischaukel 90-150 tömör/porhó jó Gerlos 100-190 tömör/porhó jó Hebalm (Wolfsberg) 40-70 tömör/porhó r. l/jó Hintertux 150-200 tömör/porhó jó Kaprun 70-250 tömör/porhó r. Ujó Koralpe (Wolfsberg) 5-50 tömör/porhó jó Loser - Altaussee 60-200 tömör/porhó r. Ujó Mariazell 100-160 tömör/porhó jó Mitterbach 70-120 tömör/porhó jó Mölltaler-gleccser ideig.lezárva — Murau 30-90 tömör/porhó jó Ramsau 90-140 tömör/porhó jó Schladming 90-140 tömör/porhó jó Spital am Semmering 80-100 tömör/porhó jó St. Corona 25-40 tömör/porhó jó OLASZORSZÁG Agordino 10-140 tömör/porhó jó Andalo - Molvano 0-50 tömör/porhó használható Aprica 20-60 tömör használható Bormio 10-70 tömör használható Cortina d’ Ampezzo 15-30 tömör/porhó használható/jó Madesimo 10-80 tömör használható Piancavallo 25-40 tömör használható/jó Ravaselletto 10-20 tömör használható/jó Sappada 20-30 tömör használható/jó Sella Nevea 25-40 tömör használható/jó Tarvisio 30-50 tömör használható/jó Val di Fiemme 10-50 tömör használható/jó Val di Sole 35-100 tömör használható/jó SZLOVÉNIA Kanin 0-50 kemény/lekopt. r. h. Kranjska Gora 2040 tömör/kemény r. h. Maribor 0-75 tömör használható Kobla 20-40 tömör használható Kope 040 tömör jó Krvavec 0-30 tömör/kemény használható Rogla 70-80 tömör/kemény l'ó Soriska Plantna 0-30 tömör használható Vogel 0-40 kemény/lekopt. r. h. SZLOVÁKIA Certovica 5-20 tömör/porhó használható Chopok, déli oldal 25-30 tömör/porhó r. h. Chopok, északi oldal 40-50 tömör/porhó r. h. Csorba-tó 3045 tömör/porhó használható Donovaly 3040 tömör/porhó jó Krahule 10-30 tömör/porhó használható Lomnic 20-90 tömör/porhó használható/jó Martin 1040 tömör/porhó használható Vrátna 20-55 tömör használható Zdiar 10-25 tömör jó MAGYARORSZÁG Bánkút 5-9 lekoptatott lezárva Dobogókő 9 elhasznált r. h. Eplény 34 vizes hókása lezárva Galyatető 7 összeesett r. h. Kékes, déli oldal 10-15 olvadt r. h. Mátraszentimre 0-5 vizes hókása lezárva Mátraszentlászló 10 fagyott használható Nagyhideg-hegy 15 tapadós használható Normafa 8 elhasznált használható Salgótarján 10 elhasznált r. h. Szokolya 5 vizes hókása lezárva Tokaj 5-6 elhasznált használható Visegrád 3-4 lekoptatott lezárva Zebegény 0-4 lekoptatott lezárva r. I. = részlegesen lezárva; r. h. = részlegesen használható Senna, a japán nagydíj előtt Ascarelli mérnökkel