Somogyi Hírlap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-19 / 16. szám

8 SOMOGYI HÍRLAP — FIATALOK OLDALA 1995. január 19., csütörtök Fiúk a jövőből Könnyed léptekkel az egyenletek útvesztőjében Zsoldos Szilvia és Németh Tamás A science fiction szaporodó „irodalmi” kiadványait, mozijait tekintve szinte törvényszerűen merül fel a gondolat: milyen magával ragadó is azon töp­rengeni, hogyan fogunk — fognak a jövőben — élni. Két kaposvári fiatal mindezt meg­próbálta elképzelni, s ezen túl- jutóan makettet és tervrajzo­kat is készítettek ezredforduló utáni otthonunkról. A keszthelyi Barasits Ta­más és a kaposvári Mészáros Gábor — az iparművészeti szakközépiskola két harma­déves tanulója — egy pályá­zatra beadott tanulmányaként fölvázolta: mi vár ránk és ho­gyan élünk majd húsz év múlva. Pályamunkájukat a Tervez­zünk tárgyakat, illetve Ottho­nunk 2014-ben című pályá­zatra adták be. A két fiatalem­ber nem igazán optimista jövőt vázol terveivel. Olyan házat konstruáltak ugyanis, amely egy kisebb természeti vagy atom katasztrófát is kibír. Hogy miért gondoltak erre? Mert szerintük ez törvényszerű. A földgolyó hőmérséklete nö­vekszik, tehát elképzelhető, hogy húsz év múlva az átlag- hőmérséklet meghaladja a harminc fokot. Az általuk tervezett vízparti — önellátásra berendezke­dett, tiszta oxigénnel táplált üvegházakkal felszerelt — épületen hatalmas üvegfelüle­tek fogadják a fényt, berende­zésén a mai technika kevere­dik a fantasztikummal. A kap­csolattartást műholdas össze­köttetéssel oldanák meg. A bútorokról pedig elmondták: igen praktikus berendezésre gondoltak. A székek tovasik- lását antigravitációs elemek segítik, a hibernáló berende­zéssel ellátott ágy pedig mé­lyebb és tartósabb alvást ígér. Mindebből kitűnik: Tamás és Gábor nem igazán „föld­hözragadt” típus. Szeretik a sci-fit, ám ötleteik saját elkép­zelésekből születnek. S hogy mai életünktől elvonatkoztatott terveik mennyire nyerték meg az ítészek véleményét? Nyer­tek a pályázaton... Tamási Rita — A versenyre különösebb felkészülés nem kellett, a szint olyan volt, mint egy felvételié. Mi rendszeresen oldunk meg felvételi teszteket, így nem ta­lálkoztunk váratlan akadállyal — mondta Németh Tamás, a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium negyedikes, ma­tematikatagozatos tanulója, aki a középiskolások regioná­lis matematikaversenyén első helyezést ért el. Ezt az ered­ményt neki már a jelentkezés­kor megjósolta a tanára, Kiss Zoltán. Németh Tamás tavaly megnyerte a harmadikosok versenyét, így az eredményt természetesnek veszi. Nem azért, mert túl nagy az önbi­zalma, hanem mert biztos a tudása. Sokoldalú egyéniség. Kedvenc tantárgyaiból felvéte­limentes — így csak döntenie kell. Úgy látja a műszaki egye­tem a mérnök-fizikus szak áll hozzá a legközelebb. — Mivel töltőd szívesen szabad óráidat? — Sportolok, de csak kedv­telésből. Olyan játékokat sze­retek, ahol sokat lehet futni: a kosárlabdát és a focit. Az ol­vasásban külön kell választani az irodalmi élményeket, és a matematikához, fizikához kapcsolódó témákat. Nemrég fejeztem be egy érdekes könyvet az emberi intelligen­cia evolúciójáról, elsősorban ilyen dolgok érdekelnek. Per­sze az irodalmi értékekre is fi­gyelek: most Svejket olvasom. — Családod adta az indítta­tást a matematika felé? — Nem, ellenkezőleg. A G/ Indiana 2. Costner eredetileg pi­ackutatást tanult, a felesége (Cindy Silva) pedig építé­szetet és formatervezést. Melyik város egyetemén is­merték meg egymást? AJ Buffalo ZI San Diego I/ Fullerton 3. Milyen néven alapított filmgyárat? R/ Hamilton Star \J Tig-Productions AJ Atlantic Review 4. Ki énekli a Robin Hood, a tolvajok fejedelme című filmének lírai betétdalát? M/ Sting V/ Bryan Adams N/ Rod Stewart 5. Kevin sokoldalú szí­nész, egyik alakításával szüleim matematikusok, ők inkább másfelé tereltek volna. A húgom általános szakra jár, mégis második lett a harmadi­kosok matematikaversenyén. Ez nem irányított dolog... A somogyi csapat 12 tagja közül hatan táncsicsosok vol­tak, s még egy első helyezés­sel dicsekedhetnek. A harma­dikosok versenyében Zsoldos Szilvia lett megosztottan a leg­jobb. Szintén matematikata­gozatra jár. Mint mondja, tőlük elvárták, hogy részt vegyenek a versenyen. Tanárai közül dr. Iharos Csabánét, Szabó Jó­zsefet és Kiss Zoltánt említi szeretettel, akinek biztatására ebbe az iskolába jelentkezett. A magas, csinos lány határo­zottan felelt, mikor a pályavá­lasztásról kérdeztem: — Az agrártudományi egye­temre, a kaposvári karra sze­retnék menni. Ott is szükség lesz a matematikára, és érde­kel a kémia. Elmentem a nyílt kedvenc játékát űzi Bill Dur­ham szerepében. Melyik sportágnak a híve? El baseball U / vitorlázás I/ kerékpározás 6. Első rendezését, a Far­kasokkal táncoló című si­kerfilmjét 1990-ben forgatta. Ki az a rockzenész, akinek bivalycsordáját kölcsönkér­ték az állatjelenetek filme­zéséhez? U Graham Nash R/ Neil Young ZJ Pete York 7. Melyik rocksztár nem énekelt a Több, mint testőr „soundtrack” albumán? 0/Joe Cocker E/ Curtis Stigers AJ Billy Joel 8. Milyen szerepet alakít a napjukra: vonzónak találtam az iskolát. Édesanyám egye­dül nevel, ezért nem is gondol­tam távoli egyetemre. Aki soha nem jeleskedett matekból az iskolában, talán el sem tudja képzelni, hogy egy-egy feladat szórakoztató lehet. Pedig ezek a fiatalok ezt állítják. Szilvia emellett zené­vel is szívesen foglalkozik. — Évek óta zongorázom, egy ideig fagottoztam is. Ez a kikapcsolódás, és a zenehall­gatás. A barátaimmal néha elmegyünk a YES-be vagy bi- liárdozni. Engem soha nem kellett biztatni a tanulásra, s mellette mindenre jut idő. Németh Tamás, Zsoldos Szilvia és társaik, akik valami­lyen tárgyból versenyre men­nek, csak annyiban különböz­nek a többiektől, hogy nyugod­tan vállalják a megmérette­tést. Tehetik — az alapos tu­dás birtokában. Izményi Éva Nincs kiút című filmben? D / tengerésztiszt TI államügyész N/ magánnyomozó 9. Mi a címe Kevin Cost­ner legújabb filmének? AJ Egyptian Cross 0/ Waterwold T/ American Flyers. A január 30-ig beérkezett megfejtések sorsolásáról két hét múlva adunk tájékoztatást. Oliver Stone „rendezkedik” Oliver Stone rendező ere­deti módon igyekezett rávenni az illinoisi állami börtön né­hány elítéltjét, hogy kellő lel­kesedéssel vegyen részt a Született gyilkosok című új filmjének forgatási munkálata­iban. Találkozót szervezett a börtönlakók és Claudia Schif­fer topmodell között. Slágerlista Most újra a magyar hang- lemezkiadók által szponzorált nagylemez, kazetta- és CD eladási sikerlistát közöljük, amelyet kéthetnete 50 buda­pesti és 100 vidéki lemezüzlet eladása alapján állít össze a Szonda Ipsos. I .(1) Zámbó Jimmy — Jimmy’s Roussos 2. (2) Válogatás — Supra Hits '94 3. (9) Válogatás — Bravissimo 4. (4) Pap Rita — Csovi-csovi Jasper 5. (3) Presser Gábor — Csak dalok 6. (6) Válogatás — Bravo Hits 3 7. (8) 100 Folk Celsius — Paff a bűvös... 8. (16) Sípos F. Tamás — Nincs baj, baby 9. (12) Horváth Charlie — Charlie 10. (7) Edda —Sziklaszív II .(5) Bon Jovi — Crossroads 12. (22) Soho Party —Pizza 13. (14) Sade — Best Of 14. (10) The 3 Tenors — The 3 Ternors in Concert 1994. 15. (23) Mariah Carey — Merry Christmas 16. (13) Tátrai Band — Utazás az ismeretlenbe I. 17. (15) Tátrai Band — Utazás az ismeretlenbe II. 18. (24) Republic — Disco 19. R. Clayderman — Whan A Man Lovas A Women 20. (37) Szandi — Tizennyolc 21. (20) Vangelis —1492 22. (11) Aerosmith — Big Ones 23. (25) Gergely Róbert — Arckép 24. (34) Ámokfutók — Sebességláz 25. (33) East 17 —Steam Petrocelli megnősült Barry Newman, a hazai té­vénézők kedvelt Petrocellije feleségül vette szíve válasz­tottját, aki nem örökös képer­nyőbeli párja, Susan Howard, hanem német illetőségű fiatal hölgy, angelika Spilker. Amikor a sztárok házasodnak... Eddie Murphy ötévi kapcso­lat és két gyermekük szüle­tése után vezette oltár elé szíve hölgyét, Nicole Mitchellt mintegy félezer vendég előtt. Bill Wyman második neje volt a gyengécske hangjáról is­mert Mandy Smith, aki a válás után két évvel esküdött örök hűséget Pat Van Den Hauwe focistának. Bill Wyman, a Rol­ling Stones basszusgitárosa viszont ötvenhat évesen har­madszor is megnősült, elvette Suzanne Accosta fotomodellt. Már megszületett közös gyermekük. Nem csoda, hogy Kimberley Conrad, a Playboy főnöke egyik nyusziját vezette oltár elé. Hugh Hefner akár a lánya is lehetne. Banda Zoltán rejtvényrovata az Á-G Elektronic Kereskedelmi és Szolgáltató Kft ajándékával Costner, a sokoldalú színész A január 5-én feladott filmrejtvényünk helyes megoldása: Palimadár. Fortuna kiválasztottja ez alkalommal Ledniczky Ildikó nagyatádi olvaslónk. Gratulálunk a nyertesnek! Napjaink filmes szuper­sztárja, Kevin Costner alig tíz év óta világhírű. A sikerszériát megelőzően reklámokban csábította szmokingvásárlásra a nézőket, majd „átnyergelt” a játékfilm-készítéshez. Ki gon­dolná, hogy egy szexfilmben debütált, majd eljátszott né­hány kisebb szerepet. A nagy áttörést egy westernfilm — amelynek címe egyben rejtvé­nyünk megfejtése — jelentette Costner számára, 1985-ben. Álmainak filmje a hét Oscar-dí- jat kapott Farkasokkal táncoló, amellyel rendezőként is bemu­tatkozott. Az indiántörténetet követően karrierjének csúcsán tartották további szerepei, akár tolvajfejedelmet, államügyészt vagy testőrt alakított. Kevin Costner tegnap ünne­pelte a 40. születésnapját. Bi­zonyára feleségének és három gyermekének jókívánságait fo­gadta legszívesebben, Holly­wood közelében található ott­honában. A színész egyik ko­rábbi filmjének címét rejtik te­hát Costner-filmográfiánk he­lyes válaszainak betűjelei. 1. Melyik USA-államban található Lynwood, ahol Ke­vin Costner született 1955. január 18-án? S/ Kalifornia AJ New York Pályázati felhívás Bedegkér község önkormányzata versenytárgyalást hirdet a Bedegkér községben folytatólagosan építendő tornaterem építésének munkálataira, 1995. február hó 3-án de. 10 órára A pályázati tervdokumentáció átvehető' a bedegkéri polgármesteri hivatalban, 1995. január 16-tól január 31-ig 20 000 Ft készpénz befizetése ellenében. Az ajánlattétel leadásának határideje: 1995. február 3. de. 9 óra, a bedegkéri polgármesteri hivatalban. (69133) ' H _ ' Üzletek, Irodák, lakások eladók Kaposvár, Budai Nagy Antal u. és Petőfi tér sarkán épülő Herkules Center üzletházban Érdeklődni: Dunaholding Kaposvár Kft Kaposvár, Petőfi tér 1. Telefon: 82/420-620 ___________________________________________________________________(68418)J OLASZ, NÉMET, MAGYAR IRODABÚTOR IMISCHINGER®! IRODAGEPTECHNIKA KAPOSVÁR: 82/310-098 SZÜV® RT Könyvelő iroda • A naprakész szakértelem • Teljes körű könyvvezetés • Számviteli, adó- és pénzügyi tanácsadás mérsékelt áron! Mi már időben szóltunk... Most már csak segíteni tudunk! Ha január 31-ig felkeres bennünket, mérlegének és adóbevallásának kitöltését díjmentesen vállaljuk! További felvilágosítást személyesen és telefonon kérhet. SZÜV®RT Kaposvár, Rákóczi tér 9-11. Tel.: 82/313-311

Next

/
Thumbnails
Contents